2009. június 28., vasárnap

Balaton 50 2009



Öt év telt el 2004 óta, mikor utoljára (elõször) voltam ezen a remek kis túrán. A túra példátlanul sok meglepetéssel és kalanddal szolgált akkor és mély nyomokat hagyott bennem is, piedcat-ben is. Terveztük már többször, hogy visszatérünk ismét, de nem akart összejönni a dolog. A nyári túrák már csak ilyenek. Idén viszont -igaz egyedül-, de ismét lejutottam Balatonfüredre, hogy nekivágjak a balatoni kalandoknak.

Délutánra esõt és meleget jósoltak, kora reggel még köd volt és kb 15 fok. Sikerül korán leérkeznem, 7 elõtt pár perccel már ott is vagyok a vasútállomás parkolójában. Itt semmi nem változott az elmúlt évek alatt, a rajtot is ugyanott találom meg. Sõt még egy mellettem leparkoló elsõbálozót is eligazítok. Hát így megy ez. A rendezõk jó hangulatban intézik a nevezéseket. Nem vagyunk sokan, csak páran lézengenek még. Várok még kicsit az indulással, közben megismerkedek a krimó mellékhelyiségével és a pultoslánnyal. :) Gyorsan átfutottam a kapott irományokat. Az elsõ dolog ami szembetûnt, hogy sok van. Vagy legalábbis többnek tûnik, mert most a fénymásolt térképet (ez is javult, ezen már látni is valamit) és az ellenõrzõ pontok leírását külön lapra másolták + még egy lapon volt a szöveges leírás. Találtam egy lényeges változást már az elején. A Jókai kilátóhoz a kék sávon kell menni a háromszög helyett, így a táv rövidült egy kicsit.

7:30-kor kérek idõt és... kapok! Nocsak! Még egy változás... :)) Bár ezt még most sem ellenõrzik beérkezéskor. Na akkor nyomás. Ez a túra egyúttal az új gps-em tesztje is egyben, ha valahol, akkor itt megmutathatja mit tud.. ;) Élesítem a mûszert, aztán indulok. Hoztam fényképezõ gépet is, most bõven belefér a fotózgatás, nem sietek. Már a sinek alatt haladok, mikor eszembe jut, hogy a starthelyet elfelejtettem lekapni...

A kék felfelé számomra teljesen új útvonal, aminek örülök nagyon. Felettem a Tamás-hegy ködbe burkolózva magasodik.

A hegy oldalában van egy hatalmas kereszt is, oda is felmászok, szemügyre veszem közelebbrõl. Füred panorámája tárul a szemeim elé a ködös párás fátylak mögött.

A csúcson beszerzem az elsõ pecsétemet. A pontõr szól, hogy érdemes felmenni a kilátóba. Egyébként is felmentem volna. Odafent viszont semmit nem látni csak tejfelt minden felé. Nulla a látótávolság.

Kár érte. Irány Arács lefelé!

Emlékeztem az elkavarásunkra, ezért tudtam hol kell rápillantanom a mûszerre. Meg is találtam hol szúrtuk el a múltkor.. hát maradjunk annyiban, hogy nem nehéz. Most is látok két túratársat eltûnni a rossz úton lefelé. Próbálom visszapijjegni õket, de már késõ. No lássuk a második (számomra) új szakaszt. Elõször egy nyitott hegyoldalra érek, ahonnan meseszép a kilátás a környezõ hegyekre.


Az ösvény mellett fenyvesek, sziklák. Már csak Alice hiányzik csodaországból. Alice helyett jön a fekete leves. A levezetõ ösvény hihetetlen módon be van nõve és persze áll rajta a víz az elmúlt napok nagy esõzései miatt.

Pillanatok alatt bõrig ázok. Direkt gore-tex-es cipõt hoztam, mert tudtam, hogy ennyi esõ után víz és sár lesz dögivel. Persze semmit nem értem vele, mert a szétázott naciból egyenesen a csukába csorgott a víz. Arra nem számítottam, hogy a víz nem kívülrõl fog támadni... Az ösvény néhol már annyira... annyira.. hogy is mondjam: nem volt... hogy nagyon. Igazi vadon ez itt kérem! Hogy lehet itt lejönni bicajjal? :) Arácson megcélzom kocsmát, ahol legutóbb a pont volt, de most sehol senki. Akkor irány a temetõ. Ott sem találok senkit.

Lefényképezem a Lóczy sírt, aztán indulok visszafelé. Bemegyek még a krimóba is hátha.. de nem. Kérdem vmi pecsét van -e, ááh, a pecsét vajonmi? Akkor nyomás tovább.

Ugyanazon az úton megyek visszefele a Péter-hegy irányába, szembe is találkozok több emberrel. A Péter-hegy mászása kemény dió. Meglepodve tapasztaltam még az aljában, hogy mennyire rendberakták a bejáratot, amit meg sem lehetett látni korábban. Menet közben utólérek egy hölgyet, akitõl megkérdezem, hogy talált -e pontot a temetõnél. És Õ talált. Bakker! :S Nem néztem szét eléggé, nem a temetõnél voltak, hanem mellette valami pihenõnél. Uff. Sebaj, legalább fotóm van a helyrõl. A csúcson is fotózok, aztán jöhet a második durva lefelé.

A helyzet itt is nagyon hasonló, mint a Tamás-hegyen, de inkább rosszabb.


Megváltás kiérni végre a telkek közt futó szélesebb földútra. Úgy tocsogtam a vízben, mintha a derékig érõ Balatonban nyomtam volna le az elmúlt 7km-t. A jó úton aztán rohamos száradásba kezdtem.

Csopakon utólértem azt az elsõbálozót, akivel parkolószomszédok lettünk a rajtnál. Egy darabig futott utánam, aztán egy kanyart benéztem és sikerült egy kicsit máshol kilyukadni a 73-asra, mint kellett volna, de semmi jelentõssége nem volt, párhuzamosan haladtunk. Indulhatott egy újabb velõs kis mászás fel a Csákány-hegyre. Odafent végre újabb pontot fogtam. :) Wow.

Már tudtak róla, hogy valami nem stimmelt a 2. ponttal, mert többen jelezték elõttem is, hogy õk sem találták meg ott a pontõrséget. Odacsörögtek nekik, hogy rakjanak ki legalább valami papírt, hogy merre vannak. Kapok egy balaton szeletet stílusosan, amit egybõl be is nyomatok.

Leereszkedek a hegyrõl és innen jó minõségû utakon kocoghatok Lovasig. Innen már látni a Balatont is a távolban. A pont ugyanott van idén is, igaz elõször bent keresem, csak utána kint a kerthelyiségben. Ez volt a 4. EP.

Most egy hosszú szakasz jön a következõ pontig, ami a legtávolabbi pontja lesz a túrának a Balcsitól. Lovasról kifele haladva egy kutya horda ront rám. Kettõ elég komolyra gyúrt darab, a csípõmig érnek a harmadikra mondhatjuk, hogy egy "mezei" kutya volt... Szerencsére nem ugranak rögtön nekem, így még van idõm elõszedni a tatyóból a riasztót. Amilyen nagy hévvel és habzó szájjal vicsorogtak rám, olyan gyorsan csendbe is maradtak a gomb megnyomása után. Hagytam õket elgondolkozni a világ dolgain, láttam, hogy megszeppenve próbálták újra összerakni a táplálékláncot... Forognak a fogaskerekek. Hogy is volt ez, te Buksi? Közben én angolosan távoztam a helyszínrõl. A Malom-völgyben egy sokkal kellemesebb harmadik típusú találkozás is létrejön, az út mellett bocik legelésznek, készítek róluk is pár fotót.

A Király-kúti völgy tele van a Balaton Bike Fest rendezvény szalagjaival és tábláival.

Egészen Veszprémfajszig követhetem õket, az útvonalak azonosak.

Onnan még egy kis kitérõ Balácapusztáig, ahol beszerzem az 5. EP pecsétjét is.


Vissza a faluba, majd indulhat a zöld sáv kezdetének megtalálása. Nem sikerül. Még GPS-szel sem. :) Besz*rás. Van ahol még a TUHU is téved. A erdei játszótérnél valami nagyobb rendezvény van készülõben, sátrakat építenek fel éppen.

A jelzést magát könnyedén megtalálom, csak azt nem, hogy hol kell letérni pontosan a mûútról. Gyanítom, hogy már rögtön a falu végén, ahol volt befele egy földút, csak az én térképemen nem oda volt jelezve. Na mindegy, a zöldön már sokkal gördülékenyebben haladok, mint 5 éve piedcat-tel, mikor az erdõ széli szántásban bolyongtunk itt. 300 éves tölgy, majd piros kereszt, azon még hosszan dél felé, aztán már ott is voltam a túra csúcspontját jelentõ Koloska forrásnál. Ez a hely valóban csodálatos.


Nagyon reménykedtem, hogy idén is fogok kapni abból az isteni gyümölcslevesbõl és kaptam. :)

Nyamm, ez nagyon jól esik itt. Egy jó tíz percet eszegetek, iszogatok indulás elõtt.

A Koloska-völgy edzõpályáját nem csinálom végig, csak tolom felfelé rendületlenül. Ráfordulok a hegyre... A Hegyre. A fittness hegy ( Recsek ) idén is megmutatja, hogy rászolgált erre az általunk kitalált elnevezésre. Számoltam a fokozatokat rajta, hétnél már azt hittem nincs tovább, de végül kilences lett a skála. Gyúrunk vazze? Inkább lihegünk vazze. Egyszerûen brutális ez a hegy. A franc se gondolná, hogy ilyenek léteznek ezen a jámbor környéken. Itt pont szembe jönnek velem a Balaton Fest-es bringások, tehát õk lefele élvezik a hegy komolyságát. Konkrétan két nagy taknyolás szemtanúja vagyok a nem kicsit köves retteneten. Csak óvatosan srácok! A csúcson ott a 7. EP.


Innen laza kocorászás lefelé Hidegkútig. Itt is jönnek szembe a bicajos versenyzõk, biztatom õket, higyjétek el nem olyan rossz ez a felfelé mászás... :) A falun hamar átcikázok, aztán már kapaszkodom is a Hegyes-málra. Ez nem olyan vészes, itt inkább már a meleg az ami nehezít. Rendesen befûtöttek odafentrõl. Átbucskázok a hegyen és legurulok az utolsó ponthoz. Na ez kész. Irány vissza az állomásra. A pontõr elmondja, hogy mindegy, hogy a betonon megyek végig vagy a jelzésen. Tudom ezt jól anélkül is, hogy mondaná, hiszem ismerem már jól ezt az egyesületet. Ez szerintem nem jó-rossz kérdés, Õk így csinálják, pont.

A múúton még melegebb van, persze eszem ágába sincs azon menni. :) Bringával más, úgy gondolom majdnem mindenki legurul a betonon Füredig. Valószínûleg én is azt tenném, de gyalog semmiképpen. Gyorsan azt is hozzátenném, hogy tájfutó térkép és/vagy gps nélkül viszont ez a szakasz nagyon nehéz. Jelzés annyira nincs, mintha nem is lenne rá szükség. Pedig lenne. Nagyon is.



Átkalandozom magamat senkiföldjén, aztán visszaérek a mûútra és már látom is a Balatonfüred táblát magam elõtt. Még egy kis utcaharc vissza a vasútállomásra, végül 14:34-kor érem el a célt. 7:04 lett az idõm, ami lényeges javulást mutat.


Azon csodálkoztam még el nagyon, hogy a rengeteg esõ ellenére a terep nagyon rendben volt. Nem is értem hogyan. Megkapom a díjazást, kicsit pihizek aztán indulok hazafele. Klassz volt idén is a túra, örültem, hogy itt lehettem újra! Köszönet érte! Találkozunk a Maxin! ;)

Ha az útvonal idõvel kezd unalmassá válni, majd megfutom rendesen, de azt hiszem az nagyon sokára lesz, talán sosem. Mondjuk ha ötévente jövök, mégcsak meg sem tanulom az útvonalat... :D Egy biztos, hiszem, hogy eseménytelen Balaton 50 márpedig nincsen. És ez jó.
Kalandra fel!

Az összes kép itt:
http://picasaweb.google.hu/qvic78/Balaton50#

Videó:

2009. június 26., péntek

Garmin Oregon 200


Akciósan sikerült beszereznem egy ilyen remek készüléket elég baráti áron. Egy ilyen volt eddig is minden vágyam, ami egyesíti magában a PNA-k könnyű kezelhetőségét a profi kézi GPS-k tulajdonságaival. Az Oregon pont ilyen, gombok sincsenek rajta, érintőképernyős.
Legfőbb jó tulajdonságai a konkurenciával szemben:
- érintőképernyő
- ceruza akksival működik
- vízálló (meríthető) és ütésálló
- van alap beépített memóriája is + microSD bővítés
- jól kezeli az egymásra töltött térképeket

http://www.youtube.com/watch?v=H3uMAoSxnRY

http://www.youtube.com/watch?v=neBw7YFHByk

http://www.youtube.com/watch?v=8LSDxr9WNvw

2009. június 15., hétfő

Falasok(k) 50 2009

Mivel futásra készültem, elég volt kényelmesen kimennem a rajthoz. Így igaz, hogy korán nem kellett kelnem, viszont cserébe a Szépjuhásznénál lévõ parkoló már szépen megtelt. Találok azért még egy kis szelet földet, amin meghúzhatja magát a járgány. Örömmel olvastam a kiírásban, hogy a rendezõk figyelnek majd az autókra, ez egy nagyon hasznos újítás. Az õrök máris ott sétálgattak a parkoló területén. A nevezés gyorsan megvan, nincs nagy sor az 50-es távnál. A rajttal viszont még várok, mert a pont nyitások nem futásra vannak kihegyezve. Idõn túl kell majd indulnom. Van tehát még egy kis idõm. Leadom az elemeket, amiket piedcat küldött el velem a gyûjtésre. Az idõ szép tiszta, délutánra 26 fokot ígértek, de már így reggel is melegen süt a nap. El is vonulok a kisvasút állomásépülete nyújtotta árnyékba, leszek még napon eleget.

8:55-kor megyek idõért és rajtolok. Újra az egykori futókörömön. :) Na akkor nyomjuk. A Hárs hegyi körúton kívángatok jó utat az utólért túratársaknak, majd a pihenõnél nagyon hamar bezsebelem az elsõ pecsétet.

Egyik kedvenc technikás lejtõmön száguldozok le a hegyrõl. A következõ hegy, a Fekete fej mászása azonban hamar megkezdõdik. Itt csak felgyalogolok, kell még az erõ késõbbre is. Az idõm így is remek a csúcsig. Nyomás lefelé. A karámtól hosszú enyhe emelkedõ jön, amit szép egyenletesen futok, érzem, hogy nagyon jól megy. Itt már tömegekben elõzöm az embereket. Felérek a Kecske-hátra, most pontosan az elágazásban van a pont, ahol a két táv kétfelé válik.

A piros sávon továbbhaladva hirtelen eltûnnek az emberek, ritkul a mezõny. Élvezem az erdõ szépségét és a jól futható széles utat. Egy kis lejtõ után folytatódik az emelkedés egyre intenzívebben, de meglepõen jól tolom még itt is. A Nagy-Kopasz elõtti meredek emelkedõn kifújom magam. Mindjárt itt a kilátó. Jó szokás szerint a pont fent van a kilátó tetején, úgyhogy lépcsõzés indul.. Fent Pigmea vár egy kis meglepetéssel. :)

Lefelé sietek, majd vissza a jelzésen, amerre jöttem. A keresztezõdésnél ér utól Rush és Gábor akik 5 perccel utánam indultak a rajtból. Nézem az idõt nekem 5 perc volt megjárni ezt a kis kitérõt, egy tempót megyünk. A következõ 4km Nagykovácsiig lejt, úgyhogy itt lehet gyorsítani. A faluban a központ felé kell kanyarodni a Csillagszem vendéglõ felé. Meglepõdök, mikor a pontot végül a plébánián találom meg, jól észrevehetõ felirat irányít be a kerthelységbe. Húú, frissítés! Remek! Jól esik az üdítõ, két pohárral gyorsan végzek is. Mennyivel jobb ez a megoldás, mint a 100 Ft-os kupon két éve. Köszönet érte!!

Indulni kell, pedig itt szívesen ücsörögnék még. Az utcán visszafele futva találkozok Daniékkal, szépen jönnek õk is. A faluból kivezetõ sárga lassan egyenletesen emelkedik, próbálok így kocogni rajta én is. Van idõnk harmóniába kerülni, ez a szakasz szép hosszú. Elérem a kék keresztet, ahol a kerítésen átívelõ mászóka alatt már egy forgóajtó is található. Átslisszolok, kezdõdhet a Kutya-hegy mászása. No ez már nem enyhe egyáltalán, lassulok is rendesen. A tetejénél Rushék utólérnek, komoly tempót nyomatnak még itt is. Én maradok továbbra is a sajátomnál, az a biztos. Szem elõtt maradnak, de kicsit lemaradva mögöttük kapaszkodok tovább a Nagy-szénásra. Nem adja könnyen magát a hegy, de fent kárpótol a kilátás mindenért. A ponton beszerzem az igazolást.

Lefelé meredek utak vezetnek a Hosszú-árokba. Óvatos futással próbálom elkerülni a nagyobb zakózást. Annyira befele figyelek, hogy egy idõ után arra eszmélek, hogy nem is figyelem a titkos pontot. Remélem, hogy nem mellõztem el. Megkérdezek egy utólért túratársat, de még Õ sem találta meg. Akkor nincs gond. Most jóval lejjebb találjuk meg, mint legutóbb. Menet közben felírom a számot.

Az Antónia árok elején Szilvivel és Andrással futok össze. Itt vége a lejtõzésnek, kemény kaptató van elõttünk. Gyalogolunk felfelé, most már egész meleg is lett közben. Nehézkesen érek fel újra Nagykovácsiba, kicsit szusszanok, mielõtt újra beindul a kocogás. A következõ ponthoz a zöld barlang jelzésen kell eljutni. Az Ördöglyuk bejáratánál vár az EP.

A következõ szakasz jelzetlen. Szalagozást se nagyon látok, de az út jól követhetõ lefelé. Kiérek a Mészégetõ utcára, most át kell caplatni egész Solymáron. A templom téren szokás szerint megint jól bevedelek és jól bevizezem magam. A felfrissülés nagyon jól esik. Még pár utcán végig kell menni, mire elérem a Szarkavárat. Felbattyogok és megkeresem a pontõröket. A lányok már-már alvásba szenderültek, mikor megérkezek. Megvan a hetedik pecsét is.

A vár aljába visszaérve futókkal találkozok, Õk akkor indulnak felfelé. A frissítõpont felé veszem az irányt, amit hamar el is érek. Csak rövidtávosok vannak a pontnál. Én sem sokat zavarok, iszok pár pohár üdítõt, aztán megyek is tovább. Innen emelkedik felfelé az út, aztán késõbb hullámosabbá válik. Az egyik futó, akit a vár aljában láttam utólér. Jól tolja, csak azon csodálkozok, hogy alig visz magával valamit. Az egyik mászásnál beérek egy rövidtávos futócsapatot, velük egy darabig oda-vissza elõzgetjük egymást. Hirtelen meglátom Daniékat magam elõtt az egyik kanyarban. No, mi történt? Igencsak visszalassultak. Azért az a múlt heti mátrai vagánykodás csak nyomokat hagyott maga után. Elköszönök tõlük és a rövidtávosok nyomába eredek. Lefelé jól húznak. A következõ pontig hátrahagyom õket is. A ponton kisebb sorállás vár rám, a fiatal pontõrlány még nem rázódott bele teljesen a feladatba.

A Tök-hegy mászása következik, ami durván megizzaszt mindenkit. A néhai zöld sáv rendkívül meredek, felsétálni alig bírok rajta. Odafent a sárgán aztán kifújom magam és kocogok tovább a Virágos nyereg felé. A sárgán sok rövidtávos érek ismét utól, akikkel már az elején is találkoztam egyszer. Egy pár kétségbeesetten keresi a jelzést elõttem. Kérdezik, hogy merre lehet, én meg megnyugtatom õket, hogy azon megyünk. Látszólag nem nagyon akarják elhinni, mert már jó ideje sehol sem látták a felfestett jeleket. Jah kérem, a sárga az ilyen. Újabb mászás kezdõdik fel az Újlaki-hegyre. A pontõr a távolból integet, mert elég sokan vannak fent a csúcson. Ez jó, vissza is intek, hogy vettem, megyek. A lány érdeklõdik, hogy sokan kavarognak -e a hegy körül, mert ilyen híreket kapott. Mondtam, hogy én errõl nem sokat tudok, jöttem a jelzésen szépen. Kapok egy nápolyit, amit lefelé menet meg is eszek.

A hegy aljában egy ismerõs arc tûnik fel, a gyorslábú srác jön velem szembe, aki az etetõ pont után lehagyott. Szépen elkavarhatott. Meredeken ereszkedek le a Határ-nyeregbe, ahonnan már kellemes úton döcögök a Macis parkolóig. Az itt lévõ kék kút jókor jön, alaposan megmosdok benne. Innen már hamar elérem a következõ pontot a libanoni cédrusnál. A jól megszokott fogadtatás, ismét egy almával gazdagodva távozok.

A jelzetlen úton Zsotyeket érem utól, de alig bírok vele lépést tartani... pedig Õ nem fut. A Schüller út elõtt még csak csak megyek vele, de az emelkedõn leszakadok. A Hárs-hegy errõl az oldalról egy szép kis emelkedõ. A kilátóhoz felérve keresem a pontot.. már majdnem elkezdek felmászni a lépcsõkön, mikor meglátom a fákra kifüggesztett lapot. Egy újabb kód, amit le is írok.

Innen már csak le kell gurulni a célba. Itt tudom végre leelõzni Zsoltit. :) 14:22-kor érek vissza a rajthelyre, ami egy 5:27-es idõ. Ez nagyon remek! Most végre sikerült jobbat mennem, mint Larzen egykoron. A pályacsúcs tehát megdõlt, a kérdés csak az mennyivel... :)

A célban jó a hangulat, de sokáig nem maradok. Daniékat még megvárom, aztán indulok is hazafele. Nagyon jól éreztem magam, a futás is remekül ment, szuper volt! Köszönet érte a rendezõségnek!