2010. február 28., vasárnap

Sasfészek-kör

Feróval a LeFaGySz-ra készültünk ezen a hétvégén, de végül lemondtunk róla. Az olvadás ezen a héten is gőzerővel folytatódott, esőt és viharos szelet jósoltak. Sárdagasztás garantált. De leginkább a nagyon korai indulás és több mint 6 óra utazás miatt döntöttünk úgy, hogy ezt most nem erőltetjük. Helyette viszont vasárnapra beterveztünk egy futást valahol itt a közelben. Újra felvetettem a sasfészek-kör ötletét, amit már a múlt hétre is pedzegettem piedcat-nek. Ferónak tetszett az útvonal és az ötlet, szóval irány a Pilis!

Nem indultunk korán, csak szépen kényelmesen. Meleget mondtak mára napsütéssel, szóval nem öltöztünk túl. Pomáz után kémlelem a környező hegyek tetejét, hogy számíthatunk -e még vajon hóra.. de nem nagyon fehérlik a sapkájuk. Aztán feltűnik a messzeségben a Pilis. Az biza havas. Akkor Dobogó-kő is az lesz. Ugyanott hagytuk az autót, mint két évvel ezelőtt, mikor először próbáltuk ki a kört. Itt már kicsit hidegebb volt.

A meredek út, ami levitt a főútra teljesen le volt fagyva. Balettoztunk is lefelé rendesen. Átkocogunk a falun, vigyázva, nehogy pofáraeséssel indítsunk már itt az elején. Ahogy letér a piros sáv az útról és elindulunk felfelé, rögtön betámad minket a hó. A korábban szél által összehordott hó megolvadt az esőtől és a melegtől, aztán ismét megfagyott éjszaka és most már elég tömör. Így még eltart egy ideig még végleg eltűnik. Rámásztam a térdig érő hórétegre, simán elbírt. Kiró! A havas és jeges részek váltogatták egymást a zöld sávig, ahol ráfordultunk a Pilisre. Itt is szép kis hó van még, akkor mi lesz fent? A sorompó után azonban már kezdett eltűnni és jól futhatóvá vált a terep. Az árnyékosabb részeken maradt csak meg valamennyi. Jól haladunk felfelé. Az első kilátó pontnál elénk tárul a káprázatos panoráma! Szép tiszta a levegő, klassz a kilátás! Topogunk tovább felfelé, aztán majd a fenti helyen is megállunk egy rövid bámészkodásra. Az egyik kanyar előtt Feró egy csapat muflont (vagy valami hasonlót) vesz észre fentebb. El is szaladnak hamar előlünk. Felérve a tetőre hosszú egyenes szakasz jön, ami enyhén hullámzik. Itt már tiszta hó minden. Ennyit a tavaszi időjárásról. Látszott odafent a felhőkön, hogy előbb utóbb ki fog sütni a nap, kezdett felszakadozni a hatalmas felhőtömb. Ekkor azonban feltámadt a szél. Pff... izmozik itt a hideg. Mintha nem akarna belenyugodni a ténybe, hogy ez a tél utolsó napja. Igaz ami igaz, ez valóban egy klassz kis kemény tél volt. Sőt, a havat taposva meg kell, hogy állapítsuk, ma itt még tart is. A Nagy-Szoplák előtt már várom a letérőt, kicsit elszámolom magam. Az egyik kanyarban beszakadok egy gödörbe, amiben áll a víz. Brr.. Bezúdul a víz a cipőbe. A hegy másik végénél fordul csak le a jelzés, és vele mi is. A nyeregbe vezető ösvény borzalmas napjait éli. Az erdészek a fél erdőt rádöntötték, ami meg megmaradt, azt a tegnapi vihar döntötte rá. Kúszunk mászunk lefelé, mint két zsebRambó a dzsungelben. Aztán csak kiszabadulunk a vadonból és betoppanunk a Pilis-nyereg tisztására.

Milyen üres így átlagos napjait tengetve... szokatlan. Nem állunk meg, továbbkocogunk felfelé. Majd lefelé, a széles, kényelmes úton, amíg el nem érjük a keresztet. Azon aztán megint jó kis kaptató kezdődik. Szuszogva érjük el a névadó Sasfészek kulcsosházat. Nagyon impozáns építmény! Bepróbálkozok a tisztáson álldogáló hintánál, de ledob magáról és tovazavar a jelzésen. A bokatörő lejtőn nem árt az óvatosság. Ez itt kimondottan nehéz futóterep. Persze nem az egész postás út, lentebb már jól haladunk. Átkelünk a műúton és egy havas-saras úton megyünk tovább, amiről tudom, hogy a jelzés balra letér majd. Meg is találjuk az elágazást, de a tovább menő út elég bizarr látványt nyújt. Ha a Pilis-nyeregnél az erdészek ráaprították az erdőt a turistaútra, akkor itt még a szomszéd erdőt is idehordták. Alig bírunk átkecmeregni az elénk állított akadályokon. A völgy teljesen járhatatlan. Lassan érjük el a falu szélét, ahol végül aztán talajt fogunk és kocogunk tovább a kis utcákon.

Innen indul a második menet... már ami a mászást illeti. Nekiveselkedünk az emelkedőnek és tapossuk a havat keményen. A Fekete-kő magasodik fel előttünk kicsit távolabb, szépen mutat a sziklás csúcsa. Mi csak az oldalában mászunk felfelé, elérjük a műutat és átkelünk rajta. Fújunk egy nagyot, aztán nyomulunk tovább. Kemény munka ez a mászás, fáradunk is ahogy közeledünk a Két-bükkfa-nyereghez. Fent kicsit lassítunk, de nem állunk meg pihenni. A zöld kereszt meredeken indul, aztán megenyhül egy kicsit, de a hóréteg csak vastagszik alattunk. Munkás az előrehaladás, de dolgozunk is szépen. Kicsit növeljük is a tempót a tetőhöz közelítve. Dobogó-kőn a parkolóban szusszanunk egyet.

Innen indul az ereszkedés. Eleinte még hóban, aztan nagyon durva jégkásában. A teteje meg van fagyva az útnak, de majdnem minden lépésnél beszakadunk. A jég széle vág, alul pedig teljesen elmerülünk a hideg kásában. Full elázás már az elsőnél, úgyhogy a többi már nem is nagyon számít, de még így is nagyon kellemetlen így futni. Nincs messze a dolog a patakban futástól. Ez a Fagyoskatonáig így megy. A meredek hegyoldalon lecsúszkálunk, aztán már kezd fogyni a hó és megjelennek a sárfoltok. A falu előtt közvetlenul már fröccsög alattunk a sár. Csak nem ússzuk meg a cipőmosást végül... Visszaérünk az utóhoz. 3:07 a vége. Kemény menet volt.

Elégedetten ülünk be az autóba, a tél végét sikerült egy jó kis futással lezárni. Most vesszük észre milyen meleg lett így a végére. Dél körül jár az idő, hasítunk hazafelé. A nap melegen süt be az ablakon. Bringások csapatai tekernek felfelé a szembesávban. Mi csak pislogunk ki a fejünkből, tényleg itt a tavasz! Frankón átfutottunk a télből a tavaszba! Klassz! Itt is van már az ideje!

2010. február 21., vasárnap

Margita kör - évszakok közt

Erre a hétvégére egy könnyebb futást terveztem így a kemény Barcika után. Bedobtam az ötletet piedcat-nek, hogy a Budai trapp helyett menjünk vasárnap futni egy magánt. Nem kellett sokáig győzködni. Szombatra esőt és szelet mondtak, vasárnapra ugyanez, de már kisebb valószínűséggel. Reggel Pestről indultunk, nem volt hideg. Itt már minden hó elolvadt, köszönhetően a tartósan enyhe időnek. Gondoltam is rá, hogy ezen a télen most először jól össze fogom sarazni a cipőmet... :) Az úton arra csodálkoztam rá, hogy honnan a fenéből jön ez a sok havas autó szembe velünk. Merre van a hó, tessékmondani? Jó irányba haladtunk. Gödöllő környékén már láttuk, hogy Pestnek van különleges makroklímája... Egy kanyar még kajakra le is volt fagyva, az előttünk megcsúszó terepjáró jelezte, hogy mindjárt mi is weeeee... Yeeehaaa! Ez csúúszik. ;) Klassz. Leparkolunk piedcat rezidenciánál, lecuccolunk, aztán nyomás, kezdjünk!

Óvatosan indul a dolog, csak lassan szépen, ahogy a bliccer megy a héven. Van még hó itt bőven kérem! Csúszkálunk és taposunk a Pap Miska kút felé. Az emelkedő bemelegít, a lejtő megizzaszt. :) A betonon kényelmes a haladás egy darabig, aztán elérjük Babatpusztát, ahol már hatalmas méretű pocsolyákat próbálunk meg kikerülni. Nagyon durván olvad a hó. Letérünk a jelzésről és elindulunk felfelé, hogy átvágjunk Domonyvölgy irányába. A megszokott út azonban eltűnik, és máris egy feltúrt szántásban bukdácsolunk tovább. Hát itt meg mi történt? Tartjuk az írányt és végül oda érünk ahova kell. Még egy kis kerülőt is teszünk a rossz út miatt. Közben kezd nagyon melegünk lenni, a nap kisüt, tiszta tavasz feelingünk lesz hirtelen. A lovaskarámok mellett már jól lehet rombolni lefelé. A cipőm már beázott, fentről, oldalról, mindegy volt már. A lejtő aljában egy páros jön velünk szembe a borzalmas minőségű vizes saras-havas úton. Biztos nem néznek százasnak minket. Egy idő után áttérünk a sárgára, amin jó hosszan haladunk tovább. Az emelkedőket erőltetem kicsit, piedcat lehet, hogy csúnyákat mormol az orra alatt a hátam mögött, de tartja a lépést. Jól toljuk. A nyílt részeken odacsap a szél zordul, rögtön elpárolog a tavaszérzetünk. Hideg lében tocsog a zokni, a nyom elfogy előlünk, tapossuk a szűz havat. Tél van újra. A beszélgetés alábbhagy, küzdünk a maradék méterekkel felfelé. Mikor felérünk a Margitára, a toronynál is csak egy biccentéssel nyugtázzuk, hogy no ez megvan és tovarobogunk.

Lefelé nő a tempó, férfi(as) a lábmunka. Csúszik az út keményen, már-már aggódni kezdek, hogy fogok lent megállni de aztán már be is fordultunk a derékszögű kanyarban. Egy család ugrik szét előttünk, vaddisznó módjára csörtetünk át közöttük a havas pocsolyákon keresztül. Az újabb nagy kanyar után kicsit megnyugszik a tempó. Babatpusztához közeledve egyre csak nőnek a kerelendő pocsolyák. Némelyik már kisebb tavacskának is elmegy. Többször mászunk ki oldalra az erdőbe, vagy az út melletti magaslatra, hogy ne kelljen úsznunk. A fürdőgatyánkat nem hoztuk. Az egyik kerülésnél a fél méter mély lábnyomkban ugrálva kicsúszik a lábam és beseggelek a hóba... piedcat alig tud megállni mögöttem. Legalább fújunk egyet. A tanyánál visszefele is kicselezzük a nagy vizeket, aztán már indulunk is felfelé. Itt is jól megy egy darabig a futás, de a tetejéhez közeledve elfogy a lendület, belesétálunk. Átkelünk az autópálya felett, majd tempózunk lefelé vissza a műútra. Innen már könnyedén visszakocorászunk az indulópontig. 3:13 a vége, nem is lett rossz. Sőt! Jó választás volt a Gödöllői dombság, végülis megint nem lett sáros a cipőnk. :))

Ilyen volt ez a remek futás, tél és tavasz mesgyéjén.

2010. február 13., szombat

Barcika 65

Mivel egyedül mentem a túrára inkább a kényelmes utazást választottam, és már péntek este lezúztam Miskolcra. Az indulás kicsit elhúzódott, volt még egy kis bútor pakolászás indulás elõtt. A pályán aztán toltam a gépnek rendesen. Így reggel nem kellett túl korán kelni. Az idõjárás elõrejelzés szerint szombaton esõt kapunk majd nagy széllel.. brr...

Reggel még egész jó az idõ odakint. Indulás! Csak akkor esett le, hogy tükörjégen autózok Barcika felé, mikor észrevettem, hogy az ABS csendben dolgozgat alattam. Hát ez szép! Még jó, hogy nem Pestrõl indultam. Végül egy csúszással megúszom. A rajtba az elején érkezek 6-kor, így látom a mezõny élén indlókat is. A jó meleg rajthelységben a szokásos barátságos fogadtatás vár rám. Nevezek és összekészülök.

A héten vettem egy futókamáslit, azt is felveszem, ez lesz a tesztje. Valószínû, hogy elkell majd, hiába a felmelegedés és az esõ, odakint még sok hó vár ránk. 6:30-kor neki is vágok a hosszútávnak 5. indulóként. Nincs nagyon hideg, nem esik semmi. Tükörjégen csúszkálok a járdán, de az út se jobb. Ahogy elhagyom a mûutat, már jobb a helyzet. Hó van, de vannak nyomok, lehet haladni. Igaz a hó viszont jó vizes, így biztos az átázás egy ilyen távon. Nem erõlködök felfelé, óvatosan kezdek. Az elején induló Józsit és Tóth Gyurit utólérem menet közben, õk nem futnak. Még ketten vannak elõttem, õk viszont igen. Az 1. EP-re 35 perc alatt érek fel. Itt két hölgy osztja a pecsétet.

Lecsorgok Bánhorvátiba. Itt hó nem sok van, de az út itt is jeges. Csetlek botlok a legközelebbi kocsmáig. Most itt az EP, nem a templomnál. Begyûjtöm a pecsétet és indulok.

Elhagyom a templomot és a kis utcákat. Tovább a Som patak mentén. Pont úgy, mint 2005-ben a nagy hóban, ahol elfogynak a keréknyomok, beindul a hótaposás. Igaz most akkora hó nincs, de ez a 20 centi is jócskán nehezít. Kemény menet jön felfelé. A visszafordítónál meglátom az elsõ 2 embert magam elõtt. Nyomják õk is szépen. Az erdészháznál van a szokásos önkiszolgáló pont, ahol most zsírkréta segít a kód leírásában.

A kék sáv eléréséig semmit nem változik a terep. Lefelé aztán már kicsit jobban kijárt út, de itt is a nyomokban ugrálok. Lejebb látom magam elõtt futni bükki farkasékat pár száz méterre. Jól tolják, végig szem elõtt maradnak, de tartják a távolságot. Elképesztõ a látvány, elõl a nagy fehérség hátul a nagy tejfelbe burkolózott Upponyi szoros. Alig látszik ki a felhõbõl. Átrobogok a falun, majd a hosszú betonút jön végig a Lázbérci tározó mellett. Jól megy a futás, szépen egyenletesen tolom. A pont Dédestapolcsányban a szokott helyen a templomnál vár. Itt beérem végre farkasékat. Kaja, pia, beszélgetés. Megdícsérik a futókamáslit, nekik is tetszik. Mondom, hogy most tesztelem és eddig nagyon rendben van.

Együtt indulunk tovább hárman. Az idõ közben kitisztul, kisüt a nap is. A falu szép hosszú, a végén lemaradok a srácoktól és saját tempóra váltok. A Mályinkába vezetõ emelkedõ úton õk mennek elõl és tolják fel rendesen. Én felsétálok és szépen leszakadok. Faluban megállítanak egy autóból kiszállva és kérdik, hogy idevalósi vagyok -e? :) Nem tudtam meg mit kerestek... Elhagyom a kényelmes mûutat, és indul a magányos taposás felfelé. Lépkedek a nyomokban és a nyomok között, csúszkálok, lihegek, haladok.. A forrásnál zsírkréta lóg egy ágon, azzal írom fel a kódot a lapomra.

A legnehezebb részen a szurdokban beérem farkasékat. Innen együtt megyünk tovább felfelé beszélgetve. Az egykori vihar által letarolt hegyoldalon most már keresztül lehet menni, nem kellett újra kerülõt tenni. A békéscsabai srác azon mélázik, hogy miért is jó neki itt botladoznia a Csondró völgyben. Igaz, hogy nehéz a terep, de gyönyörû szép ez a völgy. Szerintem bõven megéri a nehézségeket! A Mária forrásnál fürdést rendezünk, jól esik a remek forrásvíz. Azt vesszük észre, hogy odafent kezd nagyon elborulni. Lehet még tényleg bejön az elõrejelzés és nem ússzuk meg esõ nélkül. Óhatatlanul az jutott eszembe, hogy Tardona után a hosszú nyílt terepen mekkorát fogunk már megint szívni.. :) Na de hol van az még... Együtt érjük el a turistaparkot, ahol egy mosolygós lány vár minket a bejáratnál. Innen még berongyolunk a kisházba, ahol várnak a pontõrök kajával, piával. Pihenünk egy jót és próbálunk feltöltõdni. Itt tudom meg, hogy 15-en indultunk a 65-n. Ezt sajnálom is, meg nem is. Nem lenne jó, ha tömegtúra lenne, de azért ez elég sovány.

Én indulok elõl, de hamar bedarálnak a srácok a betonon. Örvénykõnél aztán beérem õket. Itt is zsírkrétázunk egyet, aztán indulunk visszafele. Innen egészen Taksa lápáig együtt futunk. Most én állok az élre, és taposom a szûz havat lefelé. A Harica völgy nagyon kemény. A tempót is a végletekig növelem, de többiek is szívósak, tapadnak. Mikor végre visszaveszek farkas oda is szól, hogy "no ez már emberi tempó". :) Mikor már érzem, hogy kicsit szusszannék inkább kiállok, hagy menjenek a srácok. Farkas nagyon erõs, átveszi az éllovas kemény feladatát. Látótávolságon belül maradnak a fordulóig. Felfelé aztán lemaradok, kajálok, hogy ne merüljenek le a tartalékok teljesen. Egyedül kocogok Tardonáig. A falu utcáján kocorászva ér be Csabi és Carlos. A pontnál még elcsípem õket, mikor indulnak. Önkiszolgáló pecsételés a pultnál. Na jön a hosszú átkötõ szakasz.

Alig indulok el, elkezd csepegni az esõ. Neee, ilyen nincs! Hogy így bejöjjön amitõl tartottam... :) Élénkül a szél is.. No ez van. Farkasékat nem látom a távolban sem, rákapcsolhattak szépen. Kocogok és ázok, ennyit tudok tenni a következõ pontig, de azt jól csinálom. Végigtolom egyben. Na de hol a pont? Keresem a szokott helyen és környékén, de sehol nem találok se bóját, se zsírkrétát, se kódot. Na ilyen még nem volt. Sebaj, gyerünk tovább. Felfelé P. Gergõ letol a pályáról. :) Odafent aztán egy fa tövében meglátom a bóját. Most cseles módon a völgy tetejére rakták a pontot. Zsírkrétázok.

Itt már 50-esekkel is találkozok, elõzgetek is. Egy idõ után Gergõ megint elhúz mellettem... :P Meséli, hogy elkavartak, keresi Carlosékat, mert õk is... Nem is értem mit bénáznak itt a nagymenõk hazai pályán... Késõbb összefutok Imivel, aki az út közepén ácsorog, vár valakire. Hamar eldönti, hogy inkább jön velem és továbbkocogunk együtt. A tempó a végére egész szépen felpörög, bár fáradunk rendesen. Amikor bejön a négyzet és a rövidtávok a havas bukdácsolós ösvény letaposott sztrádává valik. Lenyomjuk a púpokat, amik ebben az évben is többen lettek. Legalábbis úgy tûnt. A pont most nem a kis házban van, hanem elõtte a kerítésnél. Pecsét és már jöhet is a zúzás lefelé.

Nagyon oda kellett figyelni, mert mocskosul csúszott a kitaposott, eljegesedett út lefelé. Végül 16:10-kor nyitunk be a célba. Csabiék utánunk kb 10 perccel érnek be, csúnyán elkószálhattak...

Nagyon klassz volt, de kemény is. Az idõm (9:40) megfelelt a várakozásaimnak. A rendezõk boldogan ismerték fel sokszor teljesítésemet. Megkaptam a leánykökörcsines kitûzõt és az oklevelet. Megállapítottam, hogy az új kamásli nagyon jó vétel volt, szuperül mûködött, és cseppet sem zavart futás közben. Kicsit tápoltam meg pihentem, átöltöztem, aztán indultam is, mert hosszú út várt még rám hazáig.

A hazaúton aztán volt minden... szemerkélõ esõ, majd zuhogú esõ, majd havas esõ, majd kb Gyöngyöstõl tök száraz út. A rádióban hallottam, hogy a dunántúlon meg tombol a viharos szél. Fura, hogy mekkora különbségek vannak ilyen kis távolságon. Kora estére aztán már otthon is voltam. Szuper volt ez a nap, nagyon örülök, hogy ott lehettem újra ezen a mesés túrán!