2010. augusztus 28., szombat

Morcosítás előtt





Hétfőn megyünk a morcosítás első körére.

Pilisi Trapp 41km, 1300m

Olvasgatva a beszámolókat erről a túráról arra jutottam, hogy rendhagyó módon nem nevezek be rá, csak lefutom. Így nem kell törődnöm a borsos nevezési díjjal és a lassú pontnyitásokkal sem. Este esni kezdett az eső, és még reggel is jócskán esett. Ez nem vette el a kedvemet, mert napközben nem jósoltak esőt, majd eláll. Egyedül indultam el és autókáztam be a Pilis szívébe. Pilisvörösvár után, mikor ráfordultam a nagyobb hegycsúcsokra elképesztően szép látványban lehetett részem. A hegyek csúcsaira ráült egy hatalmas felhő. Az eső viszont közben elállt, ahogy reméltem. Szuper! Végül úgy döntöttem, mégis nevezek.

A rajtban gyorsan meg is ejtem a papírmunkát. Kimegyek még véglegesíteni a szerelést, ekkor érkezik Vadmalac és Tibet. 9:10-kor vágok neki a távnak. A túra komoly kaptatókkal indul, rögtön fel kell mászni Dobogókőre. Útközben a Szentkútnál van az első pont, ahol beszerzem az első pecsétet, aztán emelkedek tovább.

Szerencsére nincsenek sokan, így a szűkebb ösvényeken is jól lehet haladni. A sárga sáv már jól ismert útvonal, gyorsan fel is érek a hegytetőre. A Dobogókői pont a turistaház előtt van, szép számmal pihennek a túratársak a közeli padokon.

Na irány lefelé. Szakó nyereg felé félúton egy cipőkötős megállónál Vadmalac utólér. Innen jókat beszélgetve együtt megyünk tovább. A nyeregben újabb pont, majd elindulunk a kalandos zöld kereszten.

Egész jól rendbe van rakva az út és a jelzések, szóval nincs is semmi gondunk. A távolban feltűnnek az újabb magaslatok, amik újra felhőbe burkolóztak. Elő is rángatom a zsákból a telefont, hogy csináljak a tájról egy fotót.


Pilisszentlélek szélén elhaladunk a kolostorrom melett, ahol legutóbb talán még a LeFeGySz-on jártam. :) A túra óhatatlanul is szóba kerül, már így a Sasfészek közeledte miatt is. A faluban egy presszónál találjuk a pontot.

Egy egészen apró ösvényen indul tovább az út a presszó mellett. Talán meg sem találom segítség nélkül... Újabb hosszú mászás indul ki a faluból, majd fel Postás útra, ami persze tovább emelkedik. Szépen haladunk, most VM húz szépen felfelé. A felhők közben feljebb emelkednek, így lemaradunk a felhőbe futásról. A Sasfészek turistaháznál aztán szusszanunk egyet. Újabb pecsét kerül a lapra.

A négyzeten lezúzunk a zöld sávig, amin aztán nagyon hosszan kell menni. Üldözzük a felhőket, reméljük, hogy a Pilisen utólérjük. Áthaladunk a Pilis-nyergen és már mászunk is fel a Pilisre. Küldetésünk sikerrel jár, odafent minden sejtelmesen úszik a tejfelben. Csodás! Teljesen elkap az őszi hangulat, hiába no, vége a nyárnak. A szerpentin tetejéről semmi kilátás nincs még, de ahogy lejjebb és lejjebb ereszkedünk, úgy tisztul ki előttünk a táj. Meg is állunk újra fotózni.




A László kúpjánál nem találjuk a pontot, nincsenek még itt. A hivatalos nyitásig még van egy kis idő, de nem várunk, megyünk tovább.

Azt reméltem, hogy útközben összefutunk a pontőrrel, de nem így történt. Lefele még egy futó lánnyal találkozunk, aki szintén nem találta a pontot. Itt már nagyon a mezőny élén járunk, jó ideig megint nem találkozunk senkivel. Később, mikor már a Hosszú-hegyre mászunk felfelé, akkor mellőzünk el egy futó srácot. Vadmalacnak stílusosan az Iszinikes élményeimet mesélem a Hosszú-hegy tetején. Már nem fáj feltépni a régi sebeket, de azért egy pillanatra összerezzentem, mikor belegondoltam abba a hideg sötét fájdalmas éjszakába. Most viszont pompás túraidő van és világos, így nem tévesztjük el az élesen balra letérő utat sem. Zúzás lefelé. VM szigorúan végigköveti a zöldet, van egy 50 méter hosszú szakasz, amin én csak most ismerek meg. :) Hát ilyet! Visszaérünk a széles dózerre és innen már hamar elérjük a kék sávot, majd az újabb pontot a csobánkai Szentkútnál.



A pont persze még nincs nyitva, sehol senki. Lemegyünk a forráshoz megkóstolni a vizet.


Sanyi kihagyja, nagyon fémes illata van. Én belekóstolok, az íze is olyan, ki is köpöm inkább. Kortyolok egyet a camelbak-ből helyette.

Lejjebb érve egy nagy réten egy hatalmas társaság főzőcskézik. Mellőzzük őket, majd megkeressük a visszafordító kanyart. Most már irány a cél! Még egy hegyet megmászunk a Szurdok előtt, felfelé elfogy a vizem, de itt már nem számít. Lekocogunk a parkoló széléig. A kék itt új útvonalon megy, meg is lepődünk, mikor a hasadék bal oldalán elérünk egy hatalmas tűzrakóhelyet, ahol még egyikőnk sem járt korábban. Egy fahídon jutunk át a parkolóba, ahonnan már ismerős úton jutunk be a Szurdokba. A hatalmas esőzés nyomai még megvannak, volt egy híd amit nem is tudtak helyreállítani és feldarabolva várta a további sorsát. A Szurdokból kiérve cseperegni kezd az eső és a távolban hatalmas felhők tűnnek fel. Viccelődök is Sanyival a műútra kiérve, hogy az utolsó 100 méteren fogunk szarrá ázni. Az időt nézzük, ez meglesz még 5 órán belül. Kiró! Egy perc múlva leszakad az ég. Na frankó! Reméltem, hogy nem lesz igazam. Bőrig ázva érünk vissza a kocsmába, az időnk 4:55 lett.

A dijazás egy oklevélből, egy sztem nagyon szép kitűzőből és egy 150Ft-os levásárolható kuponból állt. Vettem is egy kólát gyorsan, és nekiláttam a nyakig zsúfolt (hagyma, savanyúság) zsíroskenyereknek. Jól esik a kis felfrissülés indulás előtt. Végül búcsút intek a rendezőknek és elindulok a verdáért. Odakint közben elállt az eső ami jó. Bár még mindig csuron víz a pólóm, úgyhogy azt gyorsan le is dobom magamról és felhúzok egy szárazat a csomagtartóból. Így mindjárt más! Na spuri haza!

Nekem kellemes csalódás volt ez a túra. Az idő (na jó, az utolsó pár percet kivéve) kifogástalan volt, Vadmalac társaságát nagyon élveztem, szóval jó volt ma a Pilisben futni. Köszönet a rendezőknek a lehetőségért!

2010. augusztus 14., szombat

Vértesi barangolások 50

Nyaralás alatt Petivel beterveztük ezt a vértesi túrát. Ő bringával a 75-t, én futva az 50-t. Szombatra 32 fokot mondtak, péntek este pedig nagy vihar volt, esővel, zivatarral. Kemény menetnek néztünk elébe.

A Vértesbe elég ritkán jövök, pedig nagyon klassz kis hegység. Gyönyörű erdői vannak, hatalmas rétek, széles utak. Futáshoz, bringázáshoz is ideális terep a hosszú lankás emelkedőivel. Ezt most megtapasztaltuk. A futás remekül ment, nem hajtottam szét magam, csak szépen egyenletesen. Az elején ment a hasam, szóval nem is bírtam volna elfutni az első kilómétereket... :) A 2. pontnál szedtem rendbe magam egy 8 perces megállóval, utána már nem volt semmi gond. A végére borzalmas meleg lett. A káprázatos kilátás kárpótolt a szenvedésekért az utolsó hegyről. Az időm ezekhez mérve meglepően jó lett, kerek 6:00. Jó felkészülő kör volt a Maxihoz.

Azt hittem, hogy most először csinálom ezt a túrát, később visszakeresve láttam meg, hogy már voltam az 50-n 5 éve... mik vannak...

2010. augusztus 1., vasárnap

Bükk 900

Eljött az ideje a Bükk 900-on is jubilálni egy jót. A speciális alkalomra most azt terveztem, hogy duplázok ezen az egyébként sem könnyű túrán. Egy sima, egy fordított. A sima már profin megy, a fordított sorrendet viszont még egyszer sem próbáltam... Eljött az ideje. Az utazásra betársult hozzánk Tamás, akit a fogarasi Tescónál vettem fel. Tamás notórius elalvó (saját bevallása szerint), amit most nekünk is bizonyított, 40 perces késéssel vágtunk neki az odaútnak a kis zöld méregzsákkal. Gödöllőn felvettük piedcat-et és már repültünk is Miskolc felé. A Bánkútra vezető út bármilyen autóval élvezetes, nekem eddig most tetszett a legjobban. ;)

Fél 8-kor parkolunk le Bánkúton, már szép számmal állnak az autók a környéken. Kényelmesen megreggelizek, összedobálom a cuccaim, és háromnegyed fele lemegyek a síházhoz. Közben piedcat már indulásra kész, és neki is vág a túrának. Most először egyedül akarja lenyomni a csúcsokat, úgyhogy biztos izgalmas lesz neki az út. A tervezett útvonala megegyezett az én első körömmel, úgyhogy majd igyekszem utólérni.

Pontban 8-kor el is eredek az első körre. A már bevált utakon pörögnek az első csúcsok. Piedcat-tel a Nagy István-erősén találkozok. Innen együtt robogunk át a Huta-bércre, ahol majdnem elmellőzöm a pecsételőhelyet. :) A Kis sár-bércet is közösen nyomjuk még le, aztán viszont piedcat kezd lemaradni. Az Ispán-hegy felé egy kutyával találkozok, aki ugatva fut előttem lefele. A hegy lábánál elválik utunk, Ő továbbmegy lefele a völgybe, én meg felmászok a trükkös hegyre. A Nagy-Kopaszról sikerül egy kicsit más útvonalon mennem a Virágos Sárra, mint korábban terveztem. Végülis nem volt rossz. Innen már csak a Büszkés-hegyet meg a köveket kell begyűjteni. Jól mennek, nagyon jó idővel, új saját csúccsal érek vissza Bánkútra. Az első kör 4:27 lett.

Jön egy nagyobb pihi, kajálással. Közben jó meleg lett, a napon már nem is tudok megmaradni. Túl sokat nem akarok várni az indulással, neki is vágok a 2. körnek, amíg meg nem gondolom magamat.

A Borovnyák után teljesen új útvonalon haladok a Pipis felé. Izgalmas az ismeretlen szakasz. Ezután hosszú pecsét nélküli etap jön a Kis-Kő-hátig és újra kerítés mászások a Nagy-Kő-háton.. Odafent közben gyülekeznek a felhők. Tar-kőn elkezd esni az eső, az ég teljesen elfeketedik. Villámlik, mennydörög. Egy sporttárs úgy elkavarodik lefele menet, hogy a Büszkés helyett majdnem utánam jön a Vörös Sár felé. Útbaigazítom és továbbrobogok. A Virágos Sár-hegy lábánál az ég még jobban rázendít és szakadni kezd az eső. A villámok megállás nélkül csapkodnak körülöttem. Ahogy emelkedek egyre jobban kezdek parázni. Annyira közel csapnak be a villámok hihetetlen nagy robajjal, hogy egy kis tisztáson meg is állok, lekuporodok. Bokafogás, imádkozás. Nem merek tovább menni. Az erdő itt olyan sűrű, hogy 1-1,5 méterre vannak a fák tőlem. Az eső ömlik, semmi vízálló cucc nincs rajtam, már régen bőrig áztam. Jópár percet kuporgok egy helyben, de a villámlás cseppet sem távolodik, vagy ritkul. Erőt veszek magamon és elindulok az eddigi legparásabb csúcstámadására. Igyekszem minél távolabb maradni a fáktól de ez elég nehéz feladat. A csúcson legszívesebben laposkúszásban közelíteném meg a pecsételő oszlopot, de az sokáig tartana. Jobb minél hamarabb túllenni a dolgon, aztán húzni a csíkot lefelé. Minél lejjebb, mert ez itt nagyon nem mókás. Rohanok, pecsételek, rohanok. Lefele végre! Megkönnyebbülés. A Nagy-Kopasz felé most azon az úton megyek, amin szerettem volna az első körben is. Az úton patakban folyik a víz, odafentről még mindig dől, mintha dézsából öntenék. Kezdek fázni a csuromvizes cuccban. Istállós-kőre még kimegyek, pecsételek, de a lapom is teljesen szét van már ázva, pedig csak pár másodpercre vettem elő a csúcsokon. Szakasz szét. Áhh, ez gáz. Már vacogok úgy fázok. Az eső szakasz, a villámok még mindig cikáznak körülöttem. Itt döntök úgy, jó másfél óra ronggyáázás után, hogy kész ennyi volt, nem kísértem tovább a sorsot. A legrövidebb úton húztam visszafele. Az esőre számítottam, de ez a villámosdni nem jó játék a legmagasabb csúcsokat megmászva... A Fekete-sár környékén járok, mikor kezd elállni az eső. Itt hirtelen bánom kicsit a dolgot, de aztán belegondolva, hogy milyen vizes minden egy porcikám se kívánja már a további ázást. Így kicsit csalódva bár, de beletörődve érek vissza a síházhoz. Ez most nem jött össze, de azért jó volt nagyon. Jövőre megpróbálom újra. Megkapom a díjazást (még az első körért), és újra kajálok egy sort. Közben megjön Tamás is és indulunk is hazafele Szilvásváradon, Egeren át. Élménydús napunk volt, és az új rekordnak azért nagyon örültem. :)