2 éve már egyszer próbálkoztam egy B900 duplázással. Akkor egy váratlan vihar miatt a második kört feladtam. Rommá áztam, fáztam, szétázott a papírom is. Tavaly már alapból esős futam volt, így nem is próbálkoztam egy második körrel. Idén jó lett volna újra megpróbálni. Igaz, csöppet sem jósoltak ideális körülményeket idénre sem 28-30 fokos max hőmérséklettel. Úgy voltam vele, hogy majd az első kör után meglátjuk.
Nagyon korán indultunk, Dinnyét Budán, Jámbort Pesten, Piedcat-t és Petamit Gödöllőn veszem fel. Piedcatnek előző este még készítettem egy klassz kis pecsételőpárnát, azt át is adom neki. Ezzel máris javulnak a teljesítési esélyei... :) Időben oda is értünk még 7 előtt. Lali és családja már szorgoskodik a rajtnál. Meglepően sokan érkeztek ilyen korán, már több autó is ott parkolt a síházhoz közeli parkolóban.
Taktikát váltottam és az első körnek direkt a fordított sorrendet választottam a csúcsok felfűzésére. Ez a nehezebb változat, ráadásul még egyszer sem csináltam végig így. Dupla nehezítés, bíztam azonban benne, hogy ha úgy döntök az első kör végén, hogy jöhet a második is, akkor abban majd az is szerepet fog játszani, hogy már csak a megszokott sima kört kell lenyomni másodiknak. Ez mindenképp egy jó taktikának tűnt. Az új Innov8-es sapkámhoz hűen az újítások itt még nem értek véget, idén vettem a bátorságot először, hogy rövidnadrágban induljak neki a nagy dulakodásnak a Bükkel. A tájfutó nadrágban is csíp a csalán, meg karcol a tövis, szúrnak a faágak, de ez így azt hiszem még intenzívebb lesz.
7:15-kor piedcat-tel együtt indulunk. Ő a megszokott útvonalat vállalja be, teljesen érthetően. Az első nagy emelkedőt, a sípályát így még együtt másszuk meg, de a Borovnyáki pontnál elválnak útjaink. Itt egy kisebb csapatot érünk egyébként utól, így elmegy vagy 2 perc a pecsételéssel. Kipróbáljuk az új párnát, remekül funkcionál. Örülök. Piedcat nem kevésbé. Pacsizunk, aztán Ő visszafele indul a Báványhoz, én pedig a Pipis fele. Levágok a műúthoz, majd egy jó darabon azon megyek. A nagy parkoló mellől indul be a sűrűbe az X jelzés, ott ugrok be az erdőbe, de odaben nem megyek sokat a jelzett úton. Bevetem magam a fák közé és máris a Pipis-t ostromlom. Teljesen más helyen megyek fel rá, mint ahol szoktam, ez egy darabig szívás, mert jóval több ág akar féken tartani útközben, kis idő után viszont kiértem egy meglepően jól járható nyiladékba, amin könnyedén megmászom a hegyet. Odafent pecsételek, és indulok is tovább.
Lefelé már megint keresgélem azt a régi utat, amit már elég rendesen benőtt az erdő. Valahogy mindig előbbre várom, pedig nem a hegy tetején kezdődik. Azért könnyen megtalálom és loholok is lefelé. Útközben méretes pókhálókat szaggatok magamra... Egészen addig tart a vágta, amíg egy vaddisznó csordával nem találkozok. Egy nagyobb jószág előttem szalad át az úton nagy röfögések közepette. Azt hittem gyorsan eliszkol, de egyszer megtorpant, és kicsit méregetett. Ez már nem jó jel. Hirtelen fel is vettem a közelemben levő legnagyobb fadarabot. Szerencsére a következő pillanatban folytatta a útját be az erdőbe. A röfögését még akkor is hallottam, mikor már eltűnt a szemem elől. Fülelve haladtam tovább. A Faktor-rét szélén rákanyarodtam a kékre és többnyire azon haladtam a fennsík felé haladó műútig, ahol rákanyarodtam a Kis-Kőháthoz vezető zegzugos utakra. Ezt a részt még mindig nem bírtam teljesen megjegyezni, egy elágazást be is nézek, de szerencsére hamar észbe kapok és korrigálok. Valami brutális mennyiségű pókhálón kell átverekednem magamat. Az egyikkel még egy darazsat is sikerül megfognom (jé, az működik!), igaz nem a legjobb helyen. A nyakamnál akad bele a jószág a pók (vagyis most már qvic) hálójába. Folyamatosan sepregetem magamat. Ennek ellenére jól haladok, elég hamar felérek a ponthoz.
A pecsételés után ahogy beugrok az erdőbe, szembesülök azzal, hogy itt valami nagyon megváltozott. Brutális mennyiségű kidőlt és kivágott fa hever szerte szét, nagyon megnehezítve a haladást. Bukdácsolok, szitkozódok lefelé menet, közben meg kevésbé figyelek az irányra így oldalirányt érek le a hegyről, nem Nagy-Kőhát fele. Ez most kivégelesen nem feltétlen nagy baj, mert a lenti úton viszont már remekül lehet haladni, így bele is húzok a futással. Nagykőhátra a megszokott úton megyek fel, a létrás átjárón mászok át a kerítésen és a csapáson vágtatok fel a pontig. Közben lenyomom a magammal hozott banánt, nincs igazán még rá szükségem, de csak súly a táskában. Lefele viszont teljesen új útvonalon megyek. A csúcshoz szinte legközelebbi helyen kezdem el megmászni a kerítést egy nagy fa tövében. Az egyik faág még segít is abban, hogy ne akadjak fent a szögesdróton. Könnyedén átjutok, de látom, hogy a másik oldalról már nem ilyen egyszerű itt a történet, úgyhogy ez a hely lentről fel nem lesz jó. Mindenesetre szerettem volna látni, hogy honnan lehet lentről elindulni úgy, hogy pont ide, a csúcshoz lyukadjak ki. Lecsalingáztam az erdőben és a jelzett út kanyarjától 30-40 méterre értem le egy erdészeti útra. Hát ez lejönni jó volt, de felfele nem ez lesz a nyerő. Innen a széles jól járható út vitt el Három-kőig. Szokásos pompás panoráma fogad. A Büszkés-hegyre, majd Tar-kőre átnyargalni nem nagy feladat, bár szint azért itt is van bőven. Most jön egy hosszabb csúcs nélküli szakasz, jól megy a navigálás egyszer kell kicsit korrigálni az irányon. A Virágos-sár egyik oldalról sem könnyű eset navigálás szempontjából, mivel távol esik a többiektől. Ráadásul ez az én mumusom, 2 éve a második körben is itt törtem meg először. Most semmi gond, odafent szusszanok egyet. Idővel jól állok, de a meleg időnek köszönhetően szépen fogy a folyadékom. Őzekkel találkozok többször is.
Innen aztán egészen kényelmes a lejövetel.Elérve a lenti szekérutat, majd a turistautat, a zöld sávon tartok tovább a Nagy Kopasz fele. A csúcs közelében járok mikor 2 óra telik el a rajt óta. Klassz, idővel nagyon jól állok. Innen jön a Bükk legmagasabb hegye, az Istállós-kő. Szerencsére ebből az irányból nem kell sokat mászni a csúcsig. 2:15 körül gyűjtöm be a 10. pecsétemet. A bélyegzőket folyamatosan ellenőrizgetem, és még ez is száraz volt, tehát ma itt nem jártak még előttem a másik irányból sem. Arra számítottam, hogy Piedcat-tel az Ispán környékén összefutok. Tovább is indultam sietve. A neheze még csak most jön, most zsinórban jönnek majd a nehezebbnél nehezebb falatok. Fura volt, hogy az alig látható kis ösvény amin jönni szoktam, ebből az irányból valahogy sokkal egyértelműbb. Szépen elvitt az Ispán-hegy lábáig. Ott az ösvény elfogyott, jött a hegymászás újra. Füleltem és figyelgettem, hátha meglátok valakit. Itt azért már volt rá esély. A csúcson csend honolt, egyedül pecsételek. A másik örök mumus az Ispán, ebből az irányból igen szelíd kis dombocska. Nem úgy, mint a következő borzalom, a Kukucsó. A fordított irány miatt szerepet cserélt a két hegy. Az Ispán ugyanis annyira lent van, hogy innen felmászni a Kukucsóra nem kispálya. Megizzaszt keményen. A csúcshoz közel végre összefutok az első szembejövő sporttárssal, aki viszont meglepetésemre nem piedcat. Gondolom valahol már elkerülhettük egymást.
A következő hegy a Vörös-sár, amit teljesen irányban közelítek meg. Szintben nem optimális, a másik irányból nem is így szoktam jönni. Fura, mennyivel kevesebbet számít a terepismeret, ha nem a megszokott sorrendet követem. A csúcson egy jó nagy csoport fogad, legalább tizen állják körül az oszlopot amin a fémpecsét van. Várok a soromra, a Borovnyák után itt ismét. ;) Piedcat itt sincs, de miért is lenne, már rég elmellőzhettük valahol egymást. Végülis annyira nem meglepő egy ilyen túrán, ahol sok helyen száz méterre el sem látni, néhol olyan sűrű az erdő. Miután megszerzem a pecsétet bevetem magam a hegy túloldalán elterülő hatalmas fenyvesbe. Na erről beszélek nyuszómuszó! Itt küzdeni kell az előrejutásért keményen. Beszerzek egy újabb nagyadag vágást és karcolást a testemre. Leverekedem magamat a völgybe, aztán pár utat keresztezve már mászok is fel a Körös bércre. Most már sorra jönnek szembe az emberek, a normál irányt mindig többen csinláják... ezért nem nagyon szoktam én emberekkel találkozni ezen a túrán. :P Brutális lejtő jön sziklákkal tarkítva. A Fekete sár és a Kis-sár bérceket egy egyenesre fűzöm fel. A táskám közben folyamatosan könnyebb és könnyebb, ami nem feltétlenül jó hír. Kezd rendesen meleg lenni. Erre is rengeteg a kivágott és kidőlt fa, lefele alig haladok.
Az egyik nagy kedvencem, a Huta bérc a soros. Amilyen szép ez a hegy, annyira nehéz. Egyik oldalról sem adja magát könnyen. Ez valamivel azért könnyebb. A pecsét után jön az igazi haddelhadd. Az északi oldalán levő fenyves az egyik legdurvább terep az egész túrán. Meg is küzdünk rendesen, Ő harap és csíp, én pedig teljes összpontosítással próbálom meg minél kevesebb sebbel átfutni magamat rajta. Elérem a Huta rétet, majd a keresztező sárga sávot. Innen visszanézve látszik igazán, milyen gyönyörő a Huta-bérc. Egészen elképesztő fenyvese van.
Nagy-István-erőse felé ki akartam próbálni egy utat, ami a Hármaskúti-forrás felé vezet (aminek nincs iható vize), de egy másik úton sikerült elindulnom, ami a viznyelő barlang fele vezetett. Ezt jópár perc tüskés, botladozós átvágással jutalmazta a hely mikor észrevettem a baklövést. Az utat elérve aztán már nem volt gond, egy darabon mentem rajta, majd irányba indultam a csúcs felé. A mászás hosszabb volt, mint a amire számítottam. Útközben megszólalt a vészjóslóan szörcsögő hang a camelbak-ből. Kifogyott a folyadékom. Fasza. Innen már hamar elértem a hegytetőt, de volt még 2 megmászandó hegy hátra.
Lefele jól lehetett haladni, útközben még itt is találkoztam túratársakkal. Mondjuk bőven belefér, 10-ig lehetett rajtolni és még jócskán délelőtt van. A Fodor-hegy keménykedik, arra sem egyszerű feljutni. Odafent pont pecsételnek páran. Nagyot csodálkoznak, mikor meglátják a majdnem teli lapomat. Na usgyi lefele! A Faktor-rét jobb oldalára érek le és a kéken indulok el Bálvány fele. Eszembe jut, hogy a sárga lenne az igazi, így egy huszárvágással már benn is termek a méteres aljnövényzetben és leverekedem magamat a másik útra. Itt már eléggé szomjazok. A Csurgói erdészháznál valami verseny nyomait vélem felfedezni, kis útjelző táblákkal is találkoztam útközben. A háznál 2 palack víz figyel kint az asztalon. Gondolom valami frissítés... de nem nekem. Gyorsan elrántom a fejemet és cserepes szájjal indulok felfelé az utolsó csúcshoz. A Bálványra. Ebből az irányból kimondottan nehéz feljutni a kilátóhoz. El is fáradok a mászásban rendesen.
A pecsételő oszlopnál egy néni rámmosolyog és ezt kérdezi: "Utolsó csúcs?". Ezen úgy meglepődök, hogy alig bírom kinyögni az igent. Nem úgy nézett ki, mint aki a túrát csinálja (sztem nem is így volt), mégis pontosan tudta miről szól a történet. Másodszor mintha lerítt volna rólam, hogy B900-at csinálok éppen. Magamra néztem, csapzott ruha tele tüskékkel, fakéreggel, bogáncsokkal, a lábam pedig kész csatatér. Jah, mi is lehetne más... Harmadszor azt végképp nem értem, honnan tudta, hogy az utolsó volt. És amilyen magától értetődően kérdezte.. mintha ez lenne a világ leg természetesebb dolga. Mindegy is, nekem most tényleg az volt. Megvannak a pecsétek, nyargalok is vissza a síházhoz. Egy előnye biztos, hogy van ennek az útvonalnak. A cél innen már nagyon közel van. Hipp-hopp ott termek a rendezői asztalok előtt. 11:48-ra érek be. 4:33 lett az időm. Az durva. Nagyon örülök, csak percekkel maradtam el az eddigi legjobb időmtől.
Viszont mocskosul eléheztem, elszomjaztam. És persze elég fáradt is voltam. Lali rögtön érdeklődött, hogy lesz -e második kör. Azt mondtam fogalmam sincs. Először hagy regenerálódjak egy kicsit, aztán majd elválik. Ebben a pillanatban eszem ágában nem volt még egyszer elindulni. Áh, az nagyon durva lenne. Iszok vagy 3 pohár üdítőt indításnak. Tolok pár nápolyit, majd kapok kenyeret lekvárral, azzal lakmározok be. A leves persze ilyenkor még nincsen kész, de ezt nem is várhatom el tőlük. Az emberek többsége még féltávnál se járhat. Meleg lett. Kiterülök az egyik lócára és pihenek. Próbálok kikapcsolni. Reset. Reboot.
20-25 perc elteltével kezdek erőre kapni. Úgy érzem visszatöltődtem. Szólok Lalinak, hogy jöhet a második kör, ha tudok vizet tölteni valahol. Jobban oda kell majd figyelni a vízfogyasztásomra, így délután már jóval melegebb is van. Nem lesz egyszerű. Ásványvizet ajánl, amit örömmel elfogadok. Feltöltöm a tatyót, és kémlelem az eget. Mára is mondtak átvonuló záport, zivatart, de egyelőre nincs jele a dolognak. Igaz ez két éve is így volt, érzek némi dejavu-t. A kocsihoz rohanok és kiszedem belőle a mellényemet, ha rosszra fordulna az idő, ez legalább a széltől véd valamelyest. Ha nekivágok nem szeretném újra elbukni. Így lélekben sem könnyű a döntés, de megszülöm. 12:20-kor ismét elrajtolok...
Újra a sípályán mászok és bazira melegem van. A pálya tetején leveszem a mellényt, ez így nem fog menni. Valahogy betuszkolom a camelbak egyik zsebébe. A Borovnyák után most Bálvány fele indulok, ahol a csúcson egy tanácstalan kirándulóval találkozok. Azt kérdezi, hogy merre van a legközelebbi település. No, gondolom ez már elég rossz állapot, mikor valaki azt sem tudja hol van.. :) Mondom neki, hogy itt van Bánkút közel. Az egy falu? - jön az újabb kérdés. :) Nem, az nem falu. Busz jár ott? Nem, az sem jár. Ahhoz le kell menni Ómassára. Megnyugtatom, hogy Bánkúton lesz majd aki eligazítja. A Pipisre a megszokott átvágással akarok menni, kicsit sikerül azonban eltérni tőle. Legalábbis nem találom meg azt a nyiladékot, amin ki szoktam kecmeregni a nehezen járható mezőről. Mindenfele marasztaló fatuskók és ágak, bogak.. Miközben bukdácsolok az jut eszembe, hogy ez az út itt nem éppen optimális. Azt hiszem ezt jövőre áttervezem másfele. Ha körbe mentem volna a hosszabb de járható úton, már akkor is előrébb lennék. Na majd otthon kitalálok valami okosat. A hegyet is olyan irányból mászom meg, ahonnan még sosem. Irányban indulok fel rá. A tapasztalat ugyanaz, mint az első körben. Eleinte nagyon nehéz a haladás, de aztán megint sikerül egy hatalmas nyiladékot találnom, ami pont az oszlophoz visz fel.
Innen a Fodor-hegyre sikerül jól eljutni, de aztán megint bénázok egy kicsit. A Nagy-István erősére egy érdekes félkörívvel érkezek. Elég messze van az irányzékom az ideálistól. Sebaj, ebben a körben már belefér egy kis bénázás. Az idő már nem lényeg, a pontos navigáció sem, csak, hogy meglegyen tisztességgel. Innen aztán a Hutáig abszolút optimálisan megyek, és ez is új útvonalat jelent. Az első körből átmentettem a jó részét ennek a szakasznak. Ezt be fogom rakni a jövő évi tervbe is. Sztem ez a legjobb út a két hegy között. És persze megint megcsodállom a Huta hatalmas fenyőit útközben.
A bércek jönnek sorban (Kis-sár, Fekete-sár, Körös-bérc), szépen, hiba nélkül aprítom őket egy darabig, de azért cseppet sem megy könnyen. Már azon elmélkedek, honnan lesz majd lélekben könnyebb a haladás... ez majd valahol az Ispán-hegy környéke lesz, mikor a nehezén túl vagyok. Itt a Körös bércen a toronynál munkások dolgoznak, már az első körben is láttam őket. Innen aztán megint rontok, ritka furán jövök le a hegyről. Az erdészház jobb oldalára érkezek, úgy döntök innen lecsorgok az úton egy darabig. Így is lett. Az út aljában aztán találok egy ösvényt a Vörös-sár-hegy fele, amn még talán sosem jártam (még ennyi év után is van új a nap alatt). Kipróbálom, nem rossz. Ez is rendszeresíthető lesz. A hegy gond nélkül megvan. Közben a folyadékkal folyamatosan spórolok, nehogy elfogyjon a végére, mint az első körben. Ez eléggé frusztrál. Minden hegyre csak 2-3 kortyot engedek magamnak.
A Kukucsót is elrontom, túlságosan lemegyek a keresztező völgybe. A mászás már eléggé nehézkes, csak botorkálok felfelé. Meleg van és fáradok rendesen. Ráadásul még nem értem utól senkit a mezőny végéről sem. A csúcsról egyenesen a hatalmas völgy fele indulok, amibe nem lenne jó leereszkedni. Mikor észreveszem, korrigálok, és oldalazva haladok tovább a hegyoldalban. Végül jó helyen lyukadok ki. Itt látom meg magam előtt a sereghajtókat. Ők pont végeztek a heggyel, én meg indulok fel rá éppen. Nem megy könnyen, erről az oldalról nehéz megmászni. Odafent pihenek egy kicsit, kortyolgatok. Na nyomás utánuk. Istállós-kőig be is érem őket és egy másik párost is. Na ez mindenképpen jó.
Innen már könnyebben is haladok és hibát sem követek el többet. A táv maradék része optimális lett. Nagy-Kopasz, Virágos-sár, Tar-kő, ezek elég messze vannak egymástól, itt csak az a problémám, hogy már eléggé szomjas vagyok. De továbbra is tartom a spártai kortyolgatást, ami egyre nehezebben megy. Ha többet iszok, akkor viszont a vége lesz nehéz, ezt tudom jól. A Büszkés hegyen még a kortyolást is kihagyom, csak, hogy majd a Három-kőn többet ihassak kicsit. A Nagy-Kőhátra fel megtalálom végre az ideális utat. Nem kell kerítést sem mászni, nagy meglepetésemre a csúcstól kicsit északra van egy létrás átjáró. Itt nem jártam még korábban, de ez is rendszeresítve lesz. Lefele menet két sráccal megyek egy darabig, nekik a Kis-Kőháton kívül még a Borovnyák van hátra. Nekem már csak a Kis-Kőhát... ahol megint meg kell küzdenem a kidőlt fák rengetegével. Az órámat otthon nem töltöttem fel teljesen, már egy jó ideje csipogott, hogy le fog merülni, és ez itt be is következett. Szerencsére nem sok marad majd le a track-ből.
Az utolsó mászás nehezen megy, és nagyon örülök, mikor végre felérek. Megvan! 40 csúcs behúzva. Azannya! Na spuri vissza a célba. Lefele menet eszembe jutnak a reggeli pókhálók, de hol van az már.... Leérek a kék sávra. Szuper! Innen már gyerekjáték beérni. És maradt vizem is. Mondjuk amennyire spóróltam vele ez nem csoda. Most aztán már felélem a tartalékot. Kocogás közben végre nagyokat iszok belőle, már nem gond, ha hirtelen kifogyok. De meglepően sok maradt még a zsákban. Túlspóroltam. Sebaj, most nagyon jól esik. És mire visszérek Bánkútra mindet megiszom. Feltűnik a síház és Piedcat is a célban. Megcsináltam. Idén végre sikerült! Ez nagyon emlékezetes lesz egy jó darabig. Nagyon kemény volt. Az időm 6:10 lett a második körben. Ez még egészen jó is ahhoz képest amennyit bénáztam. És belül lassabnak és éreztem (gondolom az első gyorskör miatt). Szóval maradéktalanul elégedett vagyok! A kettő együtt megvolt a hivatalos szintidőn belül, aminek külön örülök.
Piedcat-től megtudom, hogy Jámborék még nem értek be, ami eléggé meglep. Azt hittem már rég itt lesznek. Később kiderül, hogy eléggé rossz volt az alap útvonal tervük is, és még el is kavartak. No igen, ez könnyen előfordul ezen a túrán.
Az újabb teljesítésért újabb kitűzőt kapok, nem is egyet, hanem kettőt. Kapok még ugyanis egy "háromszoros teljesítő" kitűzőt a tizenharmadikért. ;) Ejha, csak győzzem majd tűzögetni őket otthon.
Valóra vált hát egy több éves álom. Nem mondom, hogy könnyű volt (mert nagyon nem), és azt sem, hogy ezt rendszeresíteni fogom, de hogy megérte az biztos. És nagyon büszke vagyok rá, hogy nekem sikerül ez először.
A rendezőktől még megtudom, hogy jövőre terveznek egy könnyített verziót is, amin csak 10 csúcsot kell begyűjteni. Ez szerintem egy jó kezdeményezés. Még a 10 teljesítése sem egyszerű, és talán több ember vállalkozik majd a megmérettetésre. Persze nagy tömegeket azért nem szeretnének ők sem látni a túra jellege miatt.. mondjuk ettől nem is kell félniük. Ez sosem lesz egy népes rendezvény, és ez így is van rendjén. De annak a 70-80 embernek, aki ma itt volt, maradandó élményt szereztek. Köszönet érte ismét!
Az első kör adatai:
http://www.trainingpeaks.com/av/X5KCRHA4CVFLMPHTB644T75ZJI
A másodiké pedig itt:
http://www.trainingpeaks.com/av/URTPH2RSXRYW7GN3AKXZYHKX4A
Utóirat: Az Adidas Trediac GTX-em kuka lett a két kör után, igaz már előtte sem volt gyári állapotban... :) De ez most totál betett neki.
Sebem rengeteg volt a lábamon, a legnagyobb vágásom a bal térdhajlatomnál volt. A rövidgatya végülis jó volt. Kullancsot kettőt szedtem ki magamból (jófejek voltak, körönként 1 tapadt rám).
Szunnyadozó Budapest a téli hidegben. 4,5 fok mínusz. Kelletlenül indul a dízel, kesztyűben vezetés. Feró becuccol, M3M0M2. Királyrét 9. Mínusz. Megszokott rajthely, meleg, papírmunka. Odakint egy lány térzavarban. Merre az arra..
Vilati. Meleg, zsíros deszka, tea, futó kontingens. Ferótól búcsúzás. Feltöltődés.Vulkán
peremre mászás. Gazdátlan kutya kerülgetés. Hideg Pesten? Hangos
röhögés. Holló-kő. 660. Méter. 40. km/h. -31. Celsius. Arc
lefagyás.Száguldó jégpelyhek szúrkálnak.Nesze gyerek: Börzsöny, egyed!
Ha kikérted... 
