2017. október 7., szombat

Két Suunto move kálváriája

A történet szeptember 9-én kezdődött. Ádámmal letoltuk a Turista Kékszalag Maxi 110-t még szombaton beérkezve. Én hazafele menet türelmetlenül elkezdtem a move-t szinkronizálni az Android-os movescount app-al. No azt nem kellett volna...

Az történt ugyanis, hogy az andoid app nagyon lassan (kb fél óra) letöltötte az adatokat az óráról (Suunto Ambit3 Peak), viszont közvetlenül utána összeomlott (crash). Namármost.. ilyenkor az van, hogy a move le lett töltve. Az órán meg lett jelölve mint letöltött move. A movescount oldalra viszont nem került fel. Oké, semmi gond, gondoltam elsőre, app restart. No az nem megy. Az app innentől kezdve nem indul el, rögtön crash-el ahogy bejön a menü (egy pillanatra látszik, hogy ott a hiányzó move letöltve). Na jó, akkor lássuk a desktop app-t. Windows 10, moveslink2 program. Elindul szépen, de a szinkronizálás gyanúsan gyors. Hát persze, hogy nem látszik ezután sem semmi a movescount.com-n.. Mivel a move az órán meg van jelölve mint letöltött esemény, ezért az már soha többé nem szinkronizálható sem telefonon, sem számítógépen. Na itt pánik indult.. WTF?

Túrtam a netet és sajnos vagy nem, de találtam hasonló eseteket. Ez előfordul. Volt aki véletlenül törölte a már leszinkronizált move-ját és onnan kakukk, nem volt meg többé. Vagyis megvan.. az órán, ahonnan nem tölthető le, illetve a telón, ahol nem indul el az app.. Keresgéltem is bőszen a telefonon is, hogy hova menthette az Andoid fájlrendszerében az app, de nem találtam meg, csak üres könyvtárakat a movescount app data folder-jeiben. Azt olvastam, hogy ez azért van, mert ezek a fajlok csak root hozzáféréssel láthatóak. Kicsit utána olvastam, hogy megy ez és parkolópályára tettem a dolgot, mert nem csak ezt kellett volna megoldani, hanem még azt is, hogy az app egy xml formátumban tárolja le a move-t, amiből nem olyan egyszerű pl gpx-t készíteni (amúgy létezik rá egy linux-os konverter).

Oké, akkor hogyan tovább? Találtam egy nagyon érdekes dolgot is a neten.Van egy Openambit nevű opensource project, amit egy Lars Andre Landas nevű Norvég sw fejlesztő kezdett el csinálni és azzal elvileg lehet közvetlenül az óráról letölteni move-okat movescount és moveslink2 app-ok nélkül.. 3 bibi volt csak: 1. A program Ambit2-höz készült  2. Linuxon fut csak  3. Rizikós! Mivel nem hivatalos tool, ezért semmilyen garancia nincs rá, hogy a használata során nem válik a drága óra papírnehezékké.. Sajnáltam, mert konkrétan több helyen ezt ajánlották megoldásnak erre a Suunto specifikus problémára. Később megtaláltam azt is, hogy többen próbálgatták a programot Ambit3-mal is, ami először nem ment, de Landas elkezdte faragni hozzá a programot. Egyelőre ezt a szálat parkoló pályára raktam..

Közben írtam egy levelet a Suunto support-nak. Szépen összefoglaltam a helyzetet és vártam a választ. Én a hétvégén még próbáltam megjavítani a telefonon a movescount app-t. Uninstall, újra felrak, valami frissített változat ment fel már, pont előző pénteken jött ki az új verzió. No mint később kiderült ez sem volt egy jó lépés, mert a telefonon addig ugye valamilyen formában (xml) meg volt a move (még ha az app nem is indult el), de az újrainstall után már nem látszott. Ezt buktam. Már csak az órán volt meg az értékes adathalmaz. Az volt a szerencsém, hogy Ádámmal együtt mentünk végig, és neki is Ambit3 Peak volt a kezén, így az Ő adatait megkaptam és fel is raktam legalább strava-ba. Ez egy kis megnyugvást adott, legalább az idő/track adatok így megvannak, fly-by látszik, csak a pulzus adatok nem.

Suunto support kedden küldött választ. Semmi világmegváltót, de legalább írtak. Próbáljam meg újra szinkronizálni (hehe, szerintetek nem próbáltam?) illetve küldjek logokat a telefonos app-ból.. (ha elindult volna küldtem volna)... ezeket meg is írtam nekik.
A következő napok több dolog miatt nekem rettenetesen sűrűk voltak, korán keltem, este estem haza, nem volt nagyon idő semmire.. így több mint egy hetet pihent a dolog.

Kb 10 nap múlva rámírtak, hogy mi a helyzet a logokkal, mert várják őket. Megírtam ismét, hogy nem nagyon tudok használható logot küldeni, mert nem indul az app. A windows-os app-ból küldtem, de mivel az semmit nem szed le már az óráról abban nem is nagyon lehetett semmi...

Pár napra rá írták, hogy fel tudnák újra töltetni a movescount app-al a problémás move-t, hogy ha nem változott volna az app és megírom a pontos idejét a move-nak. Az időt ugye az órából ki lehetett olvasni, viszont mivel újraraktam az android-os programot ez az opció már bukta volt. Ezen a ponton már megbékéltem a gondolattal, hogy a saját adataim már el fognak veszni és marad az Ádámé nálam is.

Aztán jött szeptember 30, amikor elmentem megint egy hosszút futni (Budai Térképkör) és megint elkövettem azt a hibát, hogy a végén a telefonos app-al (gondoltam, hogy frissítettem is, közben pár kisebb futásnál már működött, csak nem fogja mégegyszer ezt eljátszani...) szinkronizáltam. Hát persze, hogy eljátszotta megint a nagyhalált letöltés után. Bumm. Ez most sokkal jobban fájt. Egyrészt egyedül mentem, nem volt "pót-track" senkitől. Másrészt mivel futottam, nem írkáltam fel az ellenőrizendő dolgokat az útvonalon a teljesítéshez, hanem a B opciót választva a GPS track-t akartam elküldeni a szervezőknek a teljesítésem igazolására. Ha nem tudom leszedni a track-t az óráról, akkor lőttek az egésznek, nem leszek teljesítő. Ez elég elszomorító felismerés volt. Pánik (újra) indul. Még aznap írtam egy levelet az instant túra szervezőjének, hogy ez van és elküldtem neki minden fényképet amit aznap csináltam a futás alatt, sőt az óra adatait is végigfotóztam amin kicsiben még a track is látszott (jó, persze arról ellenőrizni, hogy követtem -e rendesen az útvonalat nem lehetett), szóval legalább annyi igazolva volt, hogy a távot és szintet teljesítettem. Természetesen a Suunto support-nak is azonnal írtam egy újabb levelet, hogy hahó, baj van, valami megoldást próbáljunk kitalálni... igazából adtam nekik egy konkrét javaslatot is, az app továbbfejlesztésére, de mivel nem olyan kis módosítás, sok reményt nem fűztem hozzá, hogy ezt csak így bemondásra gyorsan megcsinálnák. Zárójel nyílik: Mivel az órán megvan a move, praktikus lenne, ha legalább a moveslink2 tudna olyat, hogy kilistázza mik vannak az órán és azokból bármelyiket kiválasztva újra letölti függetlenül attól, hogy már korábban le volt -e szedve vagy nem.Zárójel bezár...


Szerencsére Sanyi nagyon jó fej volt és el is fogadta teljesítésnek így a fényképeket (ja és a Suunto support-os eddigi levelezést is átküldtem neki :) ), így azért 1 nagy kő leesett a szívemről. Ráadásul elég szép helyen landoltam a teljesítői listán is.

A Suunto support újra logokat kért, hogy abból tudnák előállítani a hiányzó adatokat. Most ugye az app nem volt piszkálva, viszont megint nem indult el. Ezt meg is írtam nekik. Na, jött a válasz, hogy jó-jó, de próbáljam meg úgy elindítani, hogy repülő módba rakom a telefonomat.. mivan??? Annak meg mi köze van az app crash-hez? Na mind1 kipróbáltam, és bakker megmaradt. WTF? A program akkor hullott össze, mikor kapcsolatot kezdett létesíteni a movescount.com-mal. Amíg offline-ban vagyok addig megy. Na persze ezzel így mit kezdjek? Aztán írták, hogy ha már elindult, kapcsoljam vissza az adatforgalmat a telón, és rögtön küldessem a logot az app-al. Fura módon ez sikerült is... Bár az nem írta ki, hogy a log el is ment, de hogy elkezdte küldeni az igen és nem halt meg a program sem, csak újraindítás után.

Így már-már reménykedni kezdtem. Ekkor viszont a Suunto support nagyon hallgatni kezdett... Többször rájuk írtam, hogy mi van már a logokkal, de semmit választ nem kaptam.


Elkezdtem hát (mint utolsó mentsvár) kicsit jobban nézegetni az openambit project-t már csak szakmai szempontból is. Arra hamar rájöttem, hogy ez a Landas figura egy rettenetesen hardcore arc. Mivel a Suunto nem adta ki az órával való kommunikáció specifikációját, neki állt gyakorlatilag az usb forgalmat a gép és az óra között wireshark-al elkapni és analizálni, így kezdte el összerakni a saját programját. És ez még hagyján, de teszt felhasználókat gyűjtött és indított egy szervert amire a felhasználók realtime proxy-zták az adatokat amiket letöltöttek az órákról, hogy azokat is ki tudja analizálni. Legalább olyan beteg dolog ez mint annak idején Commodore-t gépi kódban (nem assembly!) programozni.. nade az már régen volt, most meg itt ez a jó kis gubanc 2017-ben egy olyan órával ami mondjuk a Commodore-ok idejében teljesen elképzelhetetlen űrcucc lett volna (akkor még a számológép billentyűs kvarcóra volt talán a legmenőbb dolog amit láttam).

Szóval az Ambit3 support.. az elvileg kész lett idén tavasszal, ezt nagy örömmel olvastam. Tehát elvileg létezik egy működő program, ami pont az én problémámat orvosolja. Oké, a 3-ból 1 probléma pipa... 2. Linux. Azt nem használok, de mivel a céges laptop-on volt fent VirtualBox (virtuális gép kezelő program, amivel Windows-on lehet például Linux-ot futtatni), felraktam rá egy régebbi Ubuntut. Azért régebbit, mert az még nem volt olyan nagy. És nekiálltam ennek az openambit project-nek a használatba vételéhez. A source volt ugye elérhető, ezért az első nagy feladat a lefordítása volt. Nem lett volna nagy cucc, ha jó Ubuntu verzióból indulok ki, de így egy oltárai nagy szívás kezdődött el. Furábbnál furább hibák jöttek elő, frissítgetni kellett a tool-okat és a hozzájuk tartozó komponenseket.. az egyiknél a python verzióban akadtam el. 2.6-os python-nal nem ment, de a Linux distro verzió miatt nem lehetett a python-t felhúzni frisebbre, mert akkor a rendszer omlott volna össze alatta. Újrapróbáltam egy frisebb Ubuntuval, de ott a cmake-el jutottam hasonló zsákutcába sok sok guglizás és próbálgatás után. Végül megpróbáltam a legújabb 17-es Ubuntut is és láss csodát ment a fordítás mint az ágyba sz*rás. No! Valami lesz ebből. Az install is szépen lement, már csak futtatni kellett a programot és az USB portolást megoldani a host gépről a virtuális gépre. Nem tűnt lehetetlennek... de az Istennek nem ment. Teljesen különálló session-ben futó terminálból sem bírtam az X server-hez csatlakozni az openambit-tal. Pedig az X server működött, hiszen elérhető volt a GUI is. Már minden fórumon átmentem és vagon dolgot kipróbáltam és azon voltam, hogy írok Landas-nak hátha tud rá valami megoldást. Aztán jött egy ötlet, hogy ki kéne próbálni először egy rendes gépen is. Nosza, szereztem egy laptop-ot, amire fel tudtam húzni a 17-es Ubuntut, fordítás, install, run! Szekér Pipi run! Nem megy. Ugyanaz. Fórumokat túrom tovább, találok egy DISPLAY env beállítást, amit még nem próbáltam. Bumm, bejött! Működik! Azta! Elindult a cucc. Remegő kézzel dugom rá az Ambit-t USB-n (itt még csak a virtuális portozással sem kell pöcsörészni) a program meg egyszer csak kiírja, hogy hohó, talált egy Ambit3-t. :) Zsír! No lássuk mit tudsz. Synch! Teker, teker, hiba nincs, mikrofos-talicska meg homokóra sincs, csak progress bar meg százalék. Valamit nagyon csinál. Telnek a percek, rágom a körmöm, vakarom a falat. Egyszer csak kiírja, hogy 7/12 move found.. Huhuhú! És megy tovább. Megtalálja mindet és kilistázza őket. Nagyon szupi! What next?

Keresgélni kezdem, hogy oké hogy megvannak az elveszett báránykák, de hogy fogom ezeket hazaterelgetni? Bújom a nem túl regényes README fájlt, nézem a honlapon a documentation-t, de sehol nincs leírva, hogy hová kerülnek ezek a megtalált move-k. Jobb gombbal a move-ra látom, hogy feltöltené egyenesen movescount-ba, de ez a funkció nem működik, mert nem tud bejelentkezni az oldalra (persze hogy nem, sehol nem tudtam megadni a bejelentkezéshez szükséges adatokat). Végül guglival Landas fórumán találom meg az újabb infomorzsát. Az openamit-nak van valahol egy settings menüpontja, amit eddig nem találtam meg. :) Hohó! Megvagy. Előkerül az elveszett menüpont és beállítom az email címet amivel bejelentkezik a movescount-ba. Ott még egy jóváhagyás a bejelentkezéshez és már repülnek is a move-k az internyetre! Juhú! Múködik a cucc! Óriási köszönet Landasnak ezért a remekműért! És gondolkozzon el kicsit a Suunto support ezen a "ha letöltötted egyszer, akkor az le van töltve" megoldáson (és persze szégyelje el magát, amiért linux-ra semmilyen support-t nem adnak).



Jelenleg a TKSz Maxi-ból és a Budai Térképkör-ből most 2-2 verzió van fent Strava-n. A korábbi kommenteket és kodos-okat kidobni nem akarom, úgyhogy azt hiszem most egy újabb support-os kör fog indulni a Strava-s srácokkal... :) Hogyan lehet átvinni egyik move-ról ezeket a másikra... és persze a VirtualBox-os csatát sem adtam még fel, hogy ne kelljen egy plussz laptop az egész művelethez...


Jó hosszú lett, de van tanulság bőven. Ez az Android movecount hiba én úgy vettem észre csak a hosszú, nagy move-okat érinti, a kisebbek szinkronizálásával nem voltak gondok. Ha esetleg hasonló cipőben vagy kedves márkatársam aki most -e sorokat olvasod, ne csüggedj, van megoldás. Mégha kicsit rögös is az út hozzá....

2017. július 9., vasárnap

Bükki Hegyimaraton 2017

2015-ben csak váltóban indultam két kört futva, 2016-ban pedig nem jutottam el a versenyre. :( Két év kihagyás után újra a Maratoni távot céloztam meg ezen a kiváló versenyen. A nagy mumust. A szivatós maratont. Az ország legnehezebb maratonját. A pályán, ami többek szerint 'Németh Csaba amatőrök elleni utolsó bosszúja'. :)

Azt már korábban megénekeltem [Link], hogy _általában_ hogy szokott nálam zajlani ez a verseny. _Általában_ hőség van. _Általában_ az első két kört elfutom. _Általában_ a harmadikban teljesen meghalok és belassulok, de _általában_ azért valahogy behúzom a negyediket is... azt, hogy hogy, most hagyjuk is. ;) Nagyon kíváncsi voltam, hogy a 3.-4. körös haláltusámban mekkora szerepe van a hőségnek és idén azt hiszem sikerült választ kapnom a kérdésre. És nem csak légből kapott választ kaptam, mert a kérdést konkrétan feltettem. Március 15-én. A Népek Tavasza 30 lefutása után. Nyomtam egy BHM kört. Egy utolsó kört. A NT30 ugyanis távban és szintben is hozta a BHM első három körét. Átvettem a díjazást, elpakoltam a kocsiba, majd neki is álltam kérdezni... :)

http://www.movescount.com/moves/move146960356

..a kört vígan futottam le a 15 fok körüli hőmérsékletben 1:20 alatt. Ennyi idő alatt utolsó kör még nem volt meg korábban, bármikor elfogadtam volna. :) A válasz tehát az volt, hogy persze, hogy piszok sokat számít a hőmérséklet ezen a versenyen. A pálya és a körülmények. Ez így kéz a kézben tud elképesztő nehéz lenni.

Márciusban nem sejthettem, hogy majd június közepén milyen idő lesz. Naná, hogy kánikulára készültem. 1 héttel a verseny előtt azonban az előrejelzések mást mutattak. Volt esély a hűvösebb időre, ami végül be is jött. Max 20 fokot mondtak és esőt. Az eső ilyen távon nem gond, sőt itt a BHM-n inkább áldás.. :D Na jó, a pálya azért nehezedik vele, de a versenyzőknek sztem jól esik.
Petit és barátnőjét, Lanát vittem a versenyre, ahol Kurival is találkoztunk a rajt előtt. Kuri kérdezte is, hogy milyen köröket tervezek, amire azt válaszoltam, hogy jó lenne 1:15 körüliket menni. Sok időm nem volt, épp csak össze tudtam készülni a rajtpisztoly dörrenéséig. Az első körben ment a szokásos száguldás a rövidebb távosokkal. Próbáltam direkt lassulni, visszavenni néha, hogy nem fussam el az elejét. Érzésre egész jól ment. Nem versengtem, inkább csak sodródtam és hagytam elmenni a gyorsabbakat. És könnyen ment. Az eső is rákezdett, mégis megfutottam az eddigi leggyorsabb BHM körömet 1:02-vel.
Szilvivel az első kör vége fele... az eső már eláztatott mindenkit...
Ennél jobban nem is indulhatott volna. A második kör már lassabb volt (1:08), de még mindig nagyon lendületes és könnyed. Persze ez majdnem mindig így is van, csak utána változik meg minden egy csapásra... De nem most!

A harmadik kört vigyorogva kezdtem meg, szinte fáradság nélkül, minimális frissítéssel. A fej/sapka mosások most teljesen elmaradtak végig, arra nem volt szükség. Egy nagy kő gurult le a szívemről futás közben. Hát van ilyen harmadik kör is? De még mennyire! Az eső esett, és jólesett. Igaz a pálya kezdett csúszóssá válni. És a befutó emelkedő szakaszt is meg tudtam még kocogni. 1:12 lett a harmadik, alig lassultam. Mesés!

A negyedik körre is jó kedvvel és önbizalommal indultam, de azért itt már jött némi fáradtság és sokkal több csúszkálás mivel időközben a pálya teljesen felázott és sarassá vált. Még a mumus Ostoros-hegyet is vígan másztam meg negyedszerre is, és húztam a cél felé ahogy csak tudtam (bár pont az Ostorosról lefele kellett nagyon észnél lenni, ott csúszott a legjobban). Az utolsó kör 1:18 lett. El sem hiszem. A célkapun a kijelző 4:40:51-t mutat mikor becsapok a célba. A többiek tapsolva várnak. Isteni érzés 5 órán belül célba érni itt. Nem gondoltam, hogy ilyen jól fog menni. Ilyen hát a BHM amikor nincs hőség.. Na jó, azért kellett hozzá egy nagyon okos és jó futás is tudom.. Idén ez összejött!

Eredmények itt

Óra adatok:
http://www.movescount.com/moves/move161935643

Ajánló: Repei Csilla beszámolója a versenyről 

2017. február 25., szombat

LeFaGySz Zemplén 2017



A LeFaGySz-os történetnek még messze nincs vége. Két helyre nem mentem el eddig, a Mecsekbe és a Zemplénbe. Mindkettő túl messze van és nem vettem a fáradtságot az utazáshoz.
Amikor a rendezők először bemutatták a LeFaGySz All-In pólót, elhatároztam, hogy egy ilyen szuper ereklye nekem is kell. És ezt nem adják könnyen. Messzire kell menni érte és hosszú
utat kell megtenni, egy nem akármilyen utat. Idén ez a Zemplénbe vezetett.

Korán kelés? No igen, az elkerülhetetlen. Vagyis nem teljesen. Tavaly Tommal még azt terveztük, hogy a Zemplénben ottalszunk a túra előtt. Túl korán kéne kelni az odaúthoz. Másképp alakult. Egyrész Tom sem jött ez alkalommal, másrészt nem zárkóztam el a reggel odaautózás gondolatától. Írtam pár levelet a nevezési listáról azoknak, akik autóval mennek és utitársakat kerestek. Első körben afféle közvélemény kutatás jelleggel, hogy ki hogy tervezi az odautat. Többen péntek esti indulást terveztek ottalvós verzióban.

Kreiter Balázs írta vissza egyedül egyértelműen, hogy Ő szombat hajnali indulást tervez. Megegyeztünk, hogy akkor menjünk együtt. Ez lett az A terv. Persze kellett az időjárást nézni a túra hetében, hogy nem mondanak -e olyan időt, ami jelentősen meghosszabbítja az odautat (köd, nagy eső, havazás, jég), de mákunk volt, ezeket megúsztuk. Sőt! Idő közben egyre többen kerestek meg minket, hogy csatlakoznának. Olyannyira, hogy én már 7 személlyel számolva is túlcsordultam volna. Persze csak 6 helyet szerettem volna feltölteni, mert a csomagoknak is kell a hely, és ilyen hosszú úton azért már nem mindegy hogy tudunk pakolni. A túljelentkezés miatt aztán Balázsnak javasoltam, hogy a hozzá jelentkezett 3 embert vigye Ő el külön autóval, én viszem a többieket. Végül nála ketten visszamondták az utat, a harmadik utas pedig talált alternatívát. Így mi hatan indultunk szombaton. 2:00-kor keltem, 3-kor már Balázst vettem fel a Népligetnél, majd sorban a többieket... Gábor, István, Máté és Robi. Szerencsére mindenki tökéletesen időzített, így terv szerint repesztettünk a pályán, majd az egyre távolabbi faluk főutcáin.. Miskolc környékén az M30 végén elindult egy kis hóvihar féle, de hamar kifogyott a szuflából és jó látási viszonyok mellett haladhattunk. Ez nagyon fontos volt, lehetett volna sokkal sofőrgyilkosabb is ez az út. Ahogy beljebb és beljebb értünk a Zemplén berkeibe, úgy hűlt a levegő (Miskolcon még plussz 3 volt). Megjelent a hó az út két oldalán, és egy-egy izgalmasabb lefagyott vízátfolyással is találkoztunk ami megdolgoztatta az autó elektronikáját. Nekem ez a része az országnak még elég ismeretlen volt, Máté jó navigátorként mesélte épp merre jártunk és hol érintjük éppen a túra útvonalát. 6:15-re értünk Pusztafaluba, ahol mínusz 3 fok volt csak. Az Öreg Bence turistaház udvarában le is tudtunk szépen parkolni.

Evés-ivás (bár már út közben is volt), pakolás, nevezés. A rajtban hamisítatlan LeFaGySz hangulat, sok ismerőssel. Ez egy olyan túra, ahol van egy mindig visszatérő keménymag, meg egyébként is "családiasabb" túra (ha lehet ilyet megfogalmazni) mint az átlag. Jó érzés újra ott lenni. Újra ott, mégis ismeretlen környezetben... :) A rajthely egyébként kiváló. A mosdóhoz ki kell ugyan menni az épületből, de legalább az is fűtött és jól felszerelt. 6:45 körül JAAT a rajtbélyegzővel és vele egyre több ember kiszivárog az udvarra. 6:50-kor el is engedi az első embereket. Remóval beszélgetek, megvárjuk a 7 órát.


Kocogva indulunk neki a távnak. Én bár a hosszúra vagyok nevezve már korábban úgy döntöttem, hogy csak a babatávot csinálom meg. Éppen kilábalóban vagyok a náthából meg amit a gyerkőcök ránk akasztottak odahaza. Már útközben az autóból is jól látszott, hogy a Zemplén annyiban mindenképp más mint az általam megszokott magyar hegységek, hogy itt hatalmas nyílt terek vannak, gyönyörű panorámás kilátásokkal. Ezt itt az első szakaszon is megtapasztalom ahogy elhagyjuk a falut. Csodás a kilátás a környező csúcsokra.

Sejtem, hogy közelről majd más lesz a kép. Remó kicsit ellép az elején, de nemsokára utolérem és együtt másszuk az első komolyabb emelkedőt a Bába-hegyre. Hó is van még erre fele.

Ez itt még csak a bemelegítés, de már ezen a hegyen is vannak izgalmak. A kék háromszög sem tartozik a legátlagosabb turistautak közé... :) néhol az út eltűnik és csak a jelzéseket keresve, technikás csapásokon lehet haladni. A hegycsúcson megtaláljuk az első szúróbélyegzőt.

Remó zacskóstól lyukasztja az ellenőrző lapot, nekem meg megtetszik a módszer, igaza van, minek is kiszedni a papírt. :) Itt pontőrökkel nem nagyon fogunk találkozni. Az igazi móka viszont csak a következő csúcstól, a Lipovec tetejétől kezdődik. Itt érjük el először aznap a Magyar-Szlovák zöldhatárt és az északi zöld jelzést. Ez a turistaút más mint a többi. Az országhatár vonalát követi, tekintet nélkül a terepviszonyokra. Nem kerül, nem andalog, nem szerpentinezik. Csak megy kő keményen a határkövek mentén előre.  Ponttól először is lefelé. Nos, itt az sem egyszerű.

Óvatosan kell haladni.. nem csak az úttalan út és a havas részek miatt, hanem mert jégfoltok bújtak meg az avar alatt. Minden lépésre ügyelni kell. Remó nagyon nehezen halad lefele, úgyhogy itt el is lépek tőle. A célban látjuk egymást újra.

Megkönnyebbülés leérni a hegyről, de a haladás lent sem egyszerű. Továbbra is a határvonalat követve megy a jelzés és nemsokára elérem az első árkot. A hét horgas egy egészen elképesztő hely. Tapasztaltam már hasonlót Palócföldön a zöldön, de ami itt várt, az felülmúlta az elképzeléseimet. Az út nyíl egyenesen ment tovább, csak épp egy hatalmas árkon kellett keresztül verekedni magamat. 

Aminek mindkét oldala jeges havas csúszós, az aljában patak folyik. És ilyen árokból volt hét. Az egyik akkora volt, hogy arra tényleg nem számítottam. Miután nagy nehezen átverekedtem magamat rajtuk, jött egy kis kanyargás és megláttam a következő feladatot. A látvány egészen szürreális volt, megálltam fotózni is, miközben csak tátottam a számat.

Egy hegy a távolban, amire egy nyílegyenes út megy fel toronyiránt piszok meredeken. Bár nem arra fele ment az út, kétségem nem volt felőle, hogy ezt meg kell másznunk. Pár jólirányzott kanyar után már rá is fordultam a Tolvaj-hegyre. Közelről még elképesztőbb volt az út. Csak emelkedett és emelkedett, valami brutál módon.

És nem lehetett látni a végét. Nagyon belassultam a havas, csúszós úton alig lehetett fogást találni a meredek ösvényen. Pár ember tűnik fel mögöttem, köztük Attilát vélem felfedezni. Kezdenek felzárkózni és mikor már közelebb ért vicces beszélgetésbe kezdtünk a hegyről. Persze csak kínunkban nevettünk. Kettőt előre, egyet vissza. Mindenki küzdött keményen mire felértünk a csúcsra. Együtt rohamoztuk meg az EP-t.

Hárman indulunk együtt tovább és szépen elbeszélgetjük az utat. Olyannyira, hogy elmellőzzük a piros háromszög elágazását. HIBA1. Továbbmegyünk az északi zöldön (mert nem bírjuk megunni) és megmásszuk a következő hegyet is. Ott lesz gyanús, hogy mi a frászért megyünk még mindig felfelé, mikor már le a falu felé kellene nyargalnunk... ahogy észrevesszük a hibát, keserűen tudomásul vesszük és egy csinos hátraarccal megnézzük a zöldet visszafelé is. Így már megvan az elágazás is amit elmellőztünk. Megjegyzem, azért itt a jelzések elég visszafogottak, de észre kellett volna vennünk ha figyelünk. Na mind1 most már, túltesszük magunkat rajta és zúzásba kezdünk lefelé. Azaz kezdenénk, ha a terep hagyná, de a Tolvaj-hegyről lejönni sem olyan egyszerű. Köves, ágas bogas szakaszok jönnek, néhol már szinte az utat sem látjuk. Átevickélünk, majd egy rétre leérve más sokkal kényelmesebb ösvény fogad minket. Itt egy szembe jövő fotóssal találkozunk aki láthatóan a mezőnyt fotózza. Innen hamar elérjük a falut, és megcélozzuk az Öreg Bencét. Ma másodszor. EP, szúróbélyegző. A többiek megállnak kicsit, én indulok is tovább, nem akarok időzni most.

A jelzést követve rosszfelé indulok tovább, csak kicsivel odébb veszem észre, hogy a kék kereszt másfele is megy. Elég becsapós az elágazás. Mire visszakavarodok pont összefutok Attilával. Együtt megyünk tovább. Hamarosan Kohán Balázs ér minket utól és csatlakozik hozzánk. Vagyis inkább úgy mondanám, hogy Attilával próbáljuk tartani Balázs tempóját. Feljebb kellett kapcsolnunk. Dumálunk mindenféle jóról, amíg egy gizgazos szakasznál Balázs el nem vágódik a keresztbe dőlt fákon. Puff. Szerencsére nincs nagy baja, csak kicsit zúzza le magát. Amikor kiérünk az erdőből, elképesztő panoráma tárul elénk. Füzér giccses vára tornyosul a magasba és körös körül hegyek a távolban. 

Berobogunk Füzérre, Balázst egyre nehezebben tartjuk. A Vár alatt egy közkutat találunk, amit megrohamozunk. Nagyon szomjas vagyok, egyből rátekeredek. Balázs kérdi, hogy nem túl hideg -e. Erre csak annyit tudok felelni, hogy de. Viszont inni kell. Jól esik a frissítés, de a tevehátba nem töltök, van még benne bőven. HIBA2. Attila itt leválik rólunk, mert Brigi a gyermekükkel itt várja őt valamerre. Telefonálni kezd és távolodni a hátunk mögött. Még egy jó darabig együtt megyek Balázzsal. A vártól távolodva visszanézünk. Érdemes.

A kilátás még szebb ebbe az irányba. Fotózunk is rendesen. Már ezért megérte ma eljönni. A Toroki erédszház után kiérünk a műútra, amin már jöttünk ma reggel autóval is. Ez visz be minket Hollóházára. Útközben még egy kék kutat találunk, ahol én megállok megint inni, Balázs pedig közben eltűnik a szemem elől. Persze megint csak iszok és nem pótolom a víztartályamból eddig elhasznált folyadékmennyiséget. HIBA3

Hollóházára beérve elhaladok a porcelángyár előtt, ahogy hallom, itt még ilyenkor is folyik a meló... később az elágazásnál, ahol balra kell venni az irányt ugyanezt tapasztalom, csak itt a rend őrei mérnek és büntetnek éppen egy szlovák rendszámost. A Fehér Holló kulcsosházat érintve indul el a piros sáv kifelé, majd egy idő után piros keresztre vált. A folyadékom közben lassan fogyogat.

A jelzés aztán sárga háromszögre vált, ez visz fel a Szurok-hegyre, amit Máté csak Szutyok-hegynek becéz, nem teljesen alaptalanul. Izzasztó mászással érem el a következő EP-t, illetve ma már nem először az északi zöldet.


Innen aztán újra indul a móka. Máté ezt a szakaszt is elég jól beharangozta reggel az autóban. A "futók itt tudják tartani a 4km/h-s átlagot" nem volt túl bizalomgerjesztő. :) És a valóságban is ilyen volt, bár nekem lehet nem volt meg a 4-es sem. :D Nem ám úgy van, hogy akkor most az északi zöldön felmegyünk a Nagy-Milicre... volt ott útközben még jópár meredek hegymászás, ingoványos lápon, patakokon, földtöréseken való átkelés. Az egyik szipókázásnál meghallom azt a hangot amit nem szerettem volna hallani.. szürcsög a zsák, elfogyott az innivalóm. Ráadásul még valahol a zöld elején. Hát ez szívás. Bár a következő pont "Vadmalac spori pihegője" volt, én már "Vadmalac spori itatójának" vízionáltam egy szép kiépített forrással. Ami persze nem így volt, a következő vízvételi hegy még nagyon messze volt innen, majd újra visszaérve Füzérre,  vár után. Nos én addig konkrétan szomjanhalok, így alternatív megoldást kerestem. A sok patakátkelés adta magát, nosza itt a friss vizecske. Azért olyan patakot választottam, ami láthatóan nem szokott ott lenni (csak a hóolvadás miatt folyik a víz le a hegyről) és gyors folyású. Három különböző kispatakból ittam (volt választék bőven). Az egyiknek elég hólé íze volt, a másik kettő kiváló forrásvíz szerű volt. Az árkokon Yoyoval ugrándoztunk át errefele, Ő valahol elharapja a nyelvét és tiszta vér lesz az arca. Elég bizarul néz ki. Később Attila is utólért minket. Így értük el a következő pontot. Ahol mint már írtam nem volt forrás, de még patak sem. :) Attila kérdezi tőlem, hogy tudok -e adni neki inni, mert kifogyott. Vázolom a helyzetet neki. Azt mondja van söre a zsákban, de egyedül nem akarta felbontani, mert nem bírná meginni. Nosza, bontsuk ki. Hárman gyorsan eltüntetjük, kár, hogy nem alkoholmentes. Nagyon jól esik.

Közben lassan közeledünk Magyarország legészakibb pontjához. Itt sem voltam még. ;) Viszont elkövetünk egy nagy bakit. HIBA4. Yoyo után caplatok egy mederben felfelé, és egy idő után azt veszem észre, hogy a határköveknek nyoma sincs. Valahogy elvesztettük őket. A jelzés viszont megvan, a zöld sávon haladunk. Szóvol Yoyonak, hogy valami nem kerek, de a zöldön haladunk és az jó. (persze nem) Gondoltam az van, hogy itt a zöld valamiért letér a határról. A track-től jól láthatóan távolodni kezdtünk, azért figyeltem fel rá. A track a határ vonalát követte. Megegyeztünk abban, hogy jó ez így, megyünk a zöldön tovább. Fél szemmel azért folyamatosan lestem az órát. Kiértünk egy rétre, ahol teljesen szűz hó fogadott minket. Itt ma még senki nem járt előttünk, és az nem túl jó hír. Bakker, nem vagyunk jó helyen. Térképezünk egy kicsit és rájövünk mi történt. Valahol áttértünk a Szlovák zöld jelzésre. Basszuskulcs. Kirándultunk egyet Szolvákiában.. Újratervezés. Megnéztem merre lehet leggyorsabban visszajutnunk. Szerencsére volt pont egy jó út, ami hamar vissza is vitt minket. Szerencsénk volt, hogy időben észrevettük a bakit. Lehetett volna sokkal fájdalmasabb is ez a kitérő. Azért így is sokan elmentek mellettünk a jó úton. Újabb irgalmatlan emelkedés következett, de ez még mindig nem a Nagy-Milic volt, hanem a Nyerges-hegy. Kicsit belassulok felfelé, ez a kis kitérő nem jött jókor. A csúcshoz közeledve ismerős sziluettet látok meg magam mögött. Vera ért utól, bevárom a csúcson. Látja, hogy kicsit el vagyok punnyadva. Innen együtt indulunk tovább. Még egy kis zöld és már végre a Nagy.Milicet másszuk. Itt van egy kis oda-vissza szakasz, úgyhogy látjuk kik vannak előttünk. Szembe találkozunk Mátéval és Attilával is. A kavarásomnál megelőztek. A csúcson meglepetésre személyzet fogad. :) Sok időt azért nem töltünk fent, indulunk is visszafele.

Lent az elágazásnál találkozunk Vera apujával, kicsit lemaradva, kicsit morgolódva (aki ezt az északi zöldet kitalálta...), de rendületlenül jön Ő is. A kék sáv a Hajagoson át vezet lefelé, amihez később a kék kereszt is csatlakozik. Mi pedig Attilához és Mátéhoz csatlakozunk. Szerencsére a sör óta nem gyötör a szomjúság, de azért jó lenne már vizet vételezni valahol. Attila is úgy gondolta, hogy elég lesz neki ma a rövidtáv, viszont a többiek győzködnek minket, hogy menjünk a hosszúra. Abban megegyezünk Attilával, hogy ha az egyikőnk megy a hosszún, akkor a másikunk is. :) Lassan beérünk újra Füzérre, ahol találunk is egy működő kutat. Végre megtöltöm a tasakomat. Közben érzem, hogy kajálni is kéne már, elkezdem előtúrni az erre a célra elrakott pogácsámat a táskából.. de sehol nem találom.. beüt a felismerés, azt bizony a kocsiban hagytam. HIBA5. Szerencsére banán és műzli még van, így azokkal pótolom az elvesztett kalóriákat. Itt Füzéren van egy elágazás, amit otthon jól megjegyeztem, mert a track-em rossz utat jelöl. A várat a jobbról kell kerülni, a többiek balra mentek volna kapásból. Így viszont megtaláljuk a helyes utat, ami a várhegy oldalában kúszik egyre feljebb és feljebb. Attilát itt megint Brigi a párja és kislányuk fogadják, úgyhogy Ő itt megint lemarad. Mi a Várkapu mellett megtaláljuk az EP-t és indulunk is tovább.

Nem kell sokat menni és elérjük a Vár-forrást. Három kiépített csapon folyik ki a friss forrásvíz, mindegyikőnknek jut egy.

A Senyánszki rétet is hamar elérjük, ahol a rövidtávmak már csak 2km-e van hátra a célig, a hosszú pedig innen indul fel a Nagy-Milicre másodszor. Most hogy ettem, ittam, sokkal komfortosabban érzem magamat, úgy döntök, hogy megcsinálom az extra kunkort és a hosszún megyek tovább. Együtt haladunk a széles úton felfelé, mikor egyszer csak Yoyó jön szembe velünk bosszankodva. Ő a rövidet csinálja, de rosszfelé indult az elágazástól. Nem volt elég neki a Szlovák kiruccanás... Kicsivel odébb balra tőlünk látjuk a másik utat, amin pár futó száguld már lefelé. Derék! A kék sávot piros háromszögre cserélve érjük el újra az északi zöldet. Máté korábban már kínálgatta a kofoláját, már szinte éreztem a szauna-illóolaj illatát... a ponton majd előszedi, de az még azért odébb van. A nap már az utolsókat rúgja odafent, de a hegygerincról még pompás panoráma tárul elénk.

Erről az oldalról nem is a Nagy-Milic a nagy falat, hanem a Kis-Milic. Fura, de így van. Meredeken emelkedik az út a kistesóra.


A tetején egy pofás kilátó fogad.

Oda azért már nem mászunk fel. Igyekszünk, hogy minél többet megtegyünk még fejlámpa nélkül. Áthullámvasutazunk a Nagy-Milicre, ahol a pontőrök már készülődnek indulni lefelé. Vera kicsit lemaradt, amíg megvárjuk, a pontőrök el is tűnnek, mi meg végre kofolázunk egyet. ;) Jó cucc. Máté szerint dupla annyi koffein van benne mint a kólában. Megjön Vera is és indulunk a pontőrök után.

A Kis-Milic oldalában utól is érjük őket. Mindenki óvatosan ereszkedik a meredek lejtőn. Jeges, de nem egybefüggő tükörjég, szóval azért le lehet jönni, csak figyelni kell. Máté ide tervezte, hogy felveszi a csúszásgátlóját, de végül a táskában maradt az is. Azért lefele Ő parázott rendesen... Vera repült, én meg küzdöttem az életemért. :D A meredeket végül épségben abszolváltuk, utána már könnyedebb szakaszok jöttek. Itt újra tanubizonyságot nyert, hogy Máté úgy tud gyalogolni a hosszú lábaival, ahogy mi kocogunk... A Senyánszky-rétre visszaérve egy kicsit növeljük a tempót, innen már csak 2km a cél! Máté lemarad. Azon morfondírozok, hogy vajon lesz -e térerő a célban.. reggel nem néztem meg.. volt egy olyan sejtésem, hogy nem. Viccesen meg is jegyeztem, hogy akkor meg kell mászni majd a Tolvaj-hegyet mégegyszer, hogy haza tudjak telefonálni. Elérjük a falut és az Öreg Bence turistaházat. Ma már harmadszor. Sikerült! Klassz érzés, örülök, hogy a hosszút csináltam meg végül. A célban már elég sokan bent vannak, főleg a rövidtávosok. Gratuláció JAAT-tól, csomagátvétel Szilvitől (amiben az egy évvel ezelőtti LeFaGySz rövidtávos elsőhelyes beérkezésemért egy helyes kis horgolt jetit is kapok! Ez nagyon nagy becsben lesz tartva!), majd a jól megérdemelt leves. Nagyon jól esik. Talán nincs is finomabb egy LeFaGySz utáni gulyásnál.


Kimegyek a kocsihoz a váltócuccért. A melegből kimenni most már nagyon nem jó, fázok is odakint. A cél ajtajától 2 ajtóval odébb van az öltöző/zuhanyzó helység, amit elektromos radiátor fűtött. Húú, de jól esett ott átöltözni. Nagyon áldottam az a fűtőtestet. Minden ruhadarabot elő lehetett melegíteni vele. Bónusz. Közben Verák ellépnek haza, így nem zavar senki fel a Tolvaj-hegyre... :) pedig térerő az nincs... Egy 30-as telóról sikerül egy sms-t azért eldobni. Ennek nagyon örülök, mert még várni kell 1-2 órát mire mindenki beér, és indulni tudunk. Pihenéssel, beszélgetéssel hamar eltelik azért az idő. Közben Remó és végül Kreiter Balázs is beesik. Szuper! Összeszedjük magunkat és elindulunk a hosszú útra hazafelé. A hármas utat elérni még egész könnyű volt, jó navigátorom, Máté mondta az utat és szóval tartott. A hármasra kiírve mondtam neki, hogy most már bealudhat nyugodtan Ő is mint a többiek. Szikszón azért felkelt még a társaság, mert belefutottunk egy szondáztatós igazoltatásba. Attila sörének már hűlt helye volt bennem, így repesztettünk is tovább az éjszakában. Éjfél körül értünk Pestre. Hosszú, fárasztó nap volt, de megérte belevágni. Jövőre újra Bükk, az már rutinművelet lesz, és aztán jön a Mecsek. Mert kell egy all-in póló! ;)

2016. április 24., vasárnap

Mátrabérc 2016


Az idei Mátrabércre végre tudtam kicsit készülni. Az elmúlt két évben szenvedős Bérceket produkáltam. Két éve elfutottam, kimerültem, elfogyott a szufla Galyán, tavaly pedig a műtét után elgörcsöltem és fájdalmasan döcögtem végig. Most itt volt az idő egy kis visszavágásra. Ráadásul idéális időt jósoltak. Konstans 10-12 fok gyenge esővel. Pont ilyen időben futottam az eddigi legjobbamat is.

A fuvarban Gyöngyösről Ádám és anyukája segített nekünk Nikivel. Piedcat, István pedig Juditék autójával érkezett a rajtba. Mi egy kicsit elkésve, 6:10-re értünk oda. Józsiék ekkor keltek kb útnak. A rajtban hatalmas sor fogadott minket. Később tudtam meg, hogy a rendezőknek volt egy kis logisztikai malőrje (a busz sofőrje rossz helyre vitte őket.. láttunk már ilyet máskor is.. ugye), és azért voltak késésben. Szóval sorban állás következett. Gyorsan el akartam intézni a wc-t is közben, így Niki maradt a sorban én meg átálltam a másik sorba, ami a budira várt. A nevezős sor sokkal jobban haladt.. mire végeztem Niki már kifele jött a házból. :) Igaz neveznie azt nem sikerült, mert a pénztárcája és a mobilja a kocsiban maradt. Faca... Gyorsan visszaverekedtük magunkat a házba (talán nem is teljesen korrekt módon, de mégegyszer nem akartuk kivárni az egész sort). Megejtettem a nevezést, közben Niki ment el kisszervízre. 6:28-kor indulunk el végül.

Sajnálom, hogy nem sikerül az elején elindulni, hiába volt a nagyon korán indulás.. Jövőre ezen mindenképp javítanunk kell valahogyan. De persze nem ezzel foglalkozunk már útközben. Előzgetésbe kezdünk jó tempóban. Az emelkedőkön is gyorsak maradunk, erőltetett menettel. A Jóidő forrás utáni emelkedőn kezd Niki kicsit lemaradni. Ez már nem jó jel, mert felfelé eddig mindig Ő volt az erősebb. Az éjjel nem sokat aludt, remélem csak ennyi a baj. Sajnos nem így lett. Hirtelen rosszul lesz és kidob mindent a gyomra. :( Nagyon rosszul fest, állunk pár percet, hogy helyrejöjjön. Közben aggódó tekintetekkel mennek el mellettünk a korábban megelőzött sporttársak. Mikor nekiindulunk Niki még elég vacakul érzni magát. Gyenge és nem is biztos benne, hogy végig tud jönni. Hajtogatja, hogy hagyjam hátra, mert nem fog tudni tempósan jönni. Ilyen állapotban viszont eszem ágában sem volt magára hagyni, ráadásul se pénze, se mobilja.. forget it. Így lassú menetelésbe kezdtünk együtt. A Szederjes-tetőn (8km) még egy nagydepóra meg kell állnia. Itt is el akar zavarni előre, de megvárom. Újabb 5 percet állunk. Szerencsére mikor útnak indulunk már kicsit jobban fest. Az energia szintje viszont a nullára esett vissza, enni pedig nem nagyon mer. Pedig kellene, mert így sose jutunk fel a Kékesre. Adok neki egy nagyobb gélt remélve hogy az nem jön ki belőle. Óvatosan haladunk de újra előzgetésbe kezdünk.
Ismerős arcokat érünk utól újra. Menet közben Agárdi Peti ér utól bennünket és egy darabon együtt haladunk. Peti nagyon jó formában van, egy jó időt szeretne menni. Erre minden sansza meg is van.

Oroszlánvárig megyünk együtt, aztán Ő elviharzik. Nekünk 1:35 kellett az első pontig.
A körülményekhez képest egész jó állunk. Nikit ez fel is villanyozza, újra nyargalásba kezdünk. Hatott a gél is úgy tűnik. Kafa! Felfelé azért óvatosabban haladunk, nem erőltetjük, nehogy megint baj legyen. Így sok helyen a lankásabb emelkedőkön is csak gyalogolunk. Többször felhőben megyünk, a párás táj varázslatos, úgyhogy legalább lehet bámészkodni. Az eső hol elkezd szitálni hol eláll. A Sötét-lápa nyeregben (~18km) Niki megint kimerül, a síkon is sétálunk. Újra aggódni kezd, hogy nem fog ez így menni neki. Próbálok erőt önteni bele miközben az utólsó emelkedőket másszuk Kékesig. 3:10 alatt érünk fel. Ez még mindig nem rossz. Jól esik a frissítés a ponton. Egy-egy sótablettát is előhalászok, bosszankodok, hogy ez hamarabb is eszembe juthatott volna...
Feltöltve indulunk tovább. Lassan állunk vissza tempóra, de sikerül. Újra haladunk, ez a lényeg. Jönnek a sárga meredek lejtői, ahol óvatosan megyünk mindketten. Nem kockáztatunk egy esést, húzódást vagy görcsöt. Szépen le is érünk minden gond nélkül.

A Csór-hegyet ahhoz képest, hogy van aki a túra legnehezebb emelkedőjének tartja elég könnyen vesszük. Igaz, itt sem sietünk túlságosan, sőt. A pecsét után is visszafogott tempóban haladunk, nem is nagyon állunk neki futni. Kiérünk a gerintcútra, ami mindig csodaszép látvánnyal fogad. Most is így van, párafelhőben úszó hegyeket lehet látni minden fele. Itt a lejtőkön is gyalogolunk. A hosszan emelkedő úton utána viszonylag jól haladunk és elérjük a frissítőpontot. Itt eszünk-iszunk és feltöltöm a camelbak-t is. Így pihenünk is pár percet, ami jól jön. Innen még folyamatosan emelkedik az út Galyatetőig. Menet közben mesélek társamnak a két évvel ezelőtti kimerülésemről, mikor a Galyatetői leves rakott helyre. Niki úgy dönt, hogy most neki is erre van szüksége, így terve vesszük a vendéglős betérést. A parkolótól nem messze találjuk az EP-t, majd bevonulunk a vendéglőbe. A pincér még a korábban érkezett vevőkkel van elfoglalva, eltelik 3-4 perc mire sorrakerülünk. Közben konstatáljuk, hogy nagyon lassú itt a kiszolgálás.. hagyjuk a francba a levest. vegyünk csak valami félliteres üdítőt, jó lesz az is frissítésnek. Furi, de nem nagyon van választék, úgyhogy kifordulunk a helyről. Elvesztegettünk újabb 5-6 értékes percet. A szomszédos büfét célozzuk meg, ahol végre találunk megfelelő üdítőt. Csak a ponthoz visszaérve vesszük észre, hogy ott is árultak ilyesmiket. Na frankó. Jó kis kitérőt tettünk...

Felmászunk a kilátóhoz, innen most jó hosszan elég könnyű terep/szakasz jön. Be is indulunk kicsit, újra kocogós a tempó. Klassz! Mátraszentlászlónál előre szólok Nikinek a teás frissítőpontról, hogy az opcionális. Úgy dönt meglesz nélüle, így azt kihagyjuk és sietünk is tovább. A Vöröskői kilátó előtt aggódva kérdi, hogy milyen emelkedőre számíthat a pontig. Megnyugtatom, hogy rövid és enyhe. Haladunk is rajta szépen felfelé. A ponton újabb pecsétet gyűjtünk be.

Jót tehetett az üdítő, mert ezután jó tempósan haladunk tovább. Jó hír az is, hogy ha egyszerű számokban gondolkodunk, akkor már csak három hegy van hátra. Egy kis Szamár-kő, egy nagy Ágasvár és egy hosszú Múzsla. Persze a Múzsla az Múzsla, nem pedig "csak egy hegy", de azt most hagyjuk egyelőre... :) Szamár-kő olyan gyorsan jön-megy, hogy szinte észre sem vesszük. Ágasvár már keményebb dió. Itt Niki megvillantja erejét és jól előre húz. Már a hegycsúcson pihen, mikor megérkezek az EP-hez. Szuper!

Jöhet a leg bokatörőbb lejtmenet! Itt én megyek elől, de mindketten szépen előzgetjük a túrázókat lefelé. Nem rohanunk, odafigyelünk, de azért lassúak sem vagyunk. Szépen meg is érkezünk a turistaházhoz. Elég nagy a tömeg, úgyhogy kapásból elmellőzzük a turistaházat és az oldalában található csapot is. Aztán pár méterrel később kapcsolok, hogy Nikinek lehet szüksége lenne frissítésre így szólok neki a lehetőségekről. Mivel sorba kellene állni itt is ott is, és a Mátrakeresztes nincs már messze úgy dönt menjünk simán tovább. Majd az EP-nél frissítünk. Hibátlan döntés, még egy kicsit rá is kapcsolunk, hogy hamarabb érjünk oda. Zúzás le a Csörgő patak völgyébe, majd a patak mentén be a faluba. Ezt a szakaszt úgy toljuk le, mintha most indultunk volna. A ponton iszunk szörpöt, benyomunk 1-1 mackósajtot és megosztozunk egy fél zsömlén. Ennyi fér belénk, de ez most tényleg kell.

No irány a Múzsla.. Hosszú-hosszú emelkedés következik. A Nyikom-nyeregnél bejelentem, hogy a Múzsla igazából még el sem kezdődött.. :) Nincs nagy sikere a hírnek. Jönnek a masszív emelkedők. Felsétálunk. Nehezen megy, de gond nélkül. Mikor végre elérjük a csúcskövet Niki ismét magába roskad kicsit. Nincs őszinte mosoly a csúcsfotón.

Társamat előre küldöm, hagy menjen amíg elintézem a pecséteket. Visszafogottan indulunk el lefelé is. Már ha lehet ilyet mondani a Múzslán, hogy lefelé... az út ugyanis továbbra is nehéz és jó hosszan hullámzik. Egy első bálozónak ez kifejezetten lélekölő. Nikinek sem tetszik, hogy nem akarnak fogyni a dombocskák. A maradék erőket is felőrli a hegy, a lefelékre se sok marad már. Az utolsó akadály a patakvölgy, amin át kell kelni. Az eső ezt a részt szépen feláztatta, kifejezetten csúszós az út, nagyon figyelni kell. Szerencsére megússzuk esés nélkül. A másik oldalon már könnyebb kimászni. Felérünk. Megvagyunk. Niki kérdi mennyi van még. Ilyenkor az szokott jönni, hogy 1,5km. Most is így volt... sajnos a faluba vezető út hiába volt rövid, mély agyagos sár borította, ami igencsak nehezítette a dolgunkat. Lassan verekedtük át magunkat rajta. A pincéket elérve már nem volt gond. Itt nagyon jól esett, ahogy a helyiek tapsolva bíztattak az utolsó méterekre. A végére nyomtunk is egy kis hajrát és 8:40-nel csaptunk be a célba. Ez igen remek! Első Mátrabércnek pedig kiváló! Gratulálok is Nikinek! Örültem, hogy sikerült átlendülnie a mélypontokon, amiből pedig volt bőven... Egy nehéz teljesítés talán többet is ér mint egy könnyű. Lehet belőle építkezni. A leckét felírtuk.

Jövőre pedig (ha az időjárás nem szól közbe), lehet javítani a hibákat...

Suunto adatok

Videó:

2016. április 3., vasárnap

Bia 25 2016


A futásokat tekintve az elmúlt 1-2 év nem volt valami fényes. Folyamatosan saját magam árnyéka voltam. Idén ez végre változni látszik. Márciusban sokkal kipihentebb tudtam maradni és ez meglátszik a futásaimon is. Még néhány hétköznapi edzés is belefért, így aztán sokkal nyugodtabban vártam már a nagy megmérettetést, a Mátrabércet. A Bérc előtt egy héttel volt idén a Bia. Furi, mert korábban szokott lenni. Nem aggódtam nagyon, ennek most be kell férnie, és igazából az edzéstervbe is beleillett egy gyors 25-ös. Mert a Bia egy gyors pálya. Itt ugye évek óta a saját időimmel versenyzek és ez most is így volt... és piszkosul jól ment. Tökéletes futás volt, kellően izzadtságos, ámde nem túlerőltetett. Úgy hoztam ki magamból a maximumot, hogy az végig jól is esett. És ez igazán nagy szó, nagyon régen volt már ilyen. A valaha futott második legjobb időmet tudtam hozni, 2:32 lett a vége.

Bátran állok a Mátrabérc elébe.
Suunto adatok

2016. március 27., vasárnap

Pilisi szirtek 41 2016

Erről a túráról csupa jó emlékeim vannak és még valami. Hőség. Két éve júliusban voltam még rajta, idén március végén rendezték meg. Micsoda különbség. A mai napra max 13 fokot ígértek. Volt más újítás is. Plussz szintek kerültek be az útvonalba. A Boldog Özséb kilátóig fel kellett menni a Pilisen, illetve a túra utolsó pontja a Boldogasszony-kápolna sem volt korábban. A futás remekül ment, szép egyenletes lett a pulzusgörbém is. Fél órát tudtam hozni a multkori időn. Persze ebben legnagyobb szerepe a kedvező hőmérsékletnek volt.
Suunto adatok