2018. május 5., szombat

Bükk 900 Online - Bükk 900 Ultra

Bükk 900 Ultra
( Help is not coming / Segítségre ne számíts! )


"If You going to face a real challenge, it has to be a real challenge.
You can't accomplish anything without the possibility of failure"

- Gary "Lazarus Lake" Cantrell

"Ha igazi kihívást szeretnél véghezvinni, akkor annak valódi kihívásnak kell lennie.
Nem teljesíthetsz semmit igazán a kudarc lehetősége nélkül"



Nem voltam benne biztos, hogy meg tudom csinálni. Nem lehettem benne biztos, mert még nem csináltam ilyet. És ha csináltam is volna… ez egy olyan valami, ahol mindig van egy erős bizonytalansági faktor. Tervezést, odafigyelést és precíz végrehajtást igényel, de még így sem lehet biztosra menni. Huszon-X teljesítés után sem. Miért?

Kezdjük a tervezéssel. Az első kérdések amik felmerültek: Mikor induljak? Alvás? Frissítés? Felszerelés? Technika?

Az előkövetelményt, a Duplát március végén csináltam meg, még igencsak télies körülmények között, arról ITT írtam bővebben. Még az előtt beterveztem az Ultrát is május elejére. Ekkor már elég rövid az éjszaka (napnyugta 20:00, napkelte 5:20), de még nincs olyan nagy aljnövényzet mint nyáron. Azt is lehetett sejteni, hogy hideg nem lesz, az eső pedig lutri volt természetesen. A nevezésre emlékeztetőt állítottam, hogy arról se feledkezzek meg az indulást megelőző héten.  A taktika része volt, hogy éjszaka indulok. Az éjszaka bizonyos szempontokból könnyebb (nincs meleg, kevesebb izzadás, kevesebb energia fogy), de összességében nehezebb (tájékozódás, haladás, lámpázás, nagyobb mentális stressz, akksik jobban merülnek a technikai eszközökön), ezért mindenképpen ezzel akartam kezdeni.

Az éjszakai Bükk 900-t részben már előre kipróbáltuk Józsival a tavaly november végi első fordulóban.


Annak a késői indulásnak akkor pont az volt a célja, hogy megtapasztaljuk milyen sötétben gyűjteni a csúcsokat a Bükkben. A tapasztalat az volt, hogy felfelé szinte semmivel nem nehezebb, de a lefelék és a csúcsokon való keresgélés határozottan az. A sikeres Ultra teljesítés nagyon sok dologból áll össze, de az egyik kulcsa mindenképpen az éjszaka megfelelő abszolválása.

Kellett egy időterv is, egy elképzelés, amihez próbálom tartani magamat majd menet közben, illetve amihez mérni tudom hányadán állok.
A tervem ez volt:
1. kör 5:30 + 10 perc pihenő (sötétben)
2. kör 5:00 + 20 perc pihenő (részben sötétben)
3. kör 5:30 + 30 perc pihenő
4. kör 6:00

Ez 23:00, amiből 1 óra a pihenő-frissitési idő. A teljesítést egyedül terveztem, mindenféle külső segítség nélkül. Mivel este akartam rajtolni egy jó darabig foglalkoztatott az a kérdés, hogy vajon érdemes -e a rajt előtt délután aludnom 1-2 órát.. Úgy döntöttem, hogy megpróbálom. A rajt előtti napok elég sűrűre sikeredtek mindenféle magánügyi dolog miatt. Nem tudtam rákészülni se fejben, se pihenésben, se pakolásban. Szerda este sikerült végre egy normálisat aludni. A cuccok összeállítása csütörtöki feladat volt, sajnos nagyon kevés időm maradt rá este, így elég kapkodva rámoltam össze a dolgokat (jóformán csak összedobáltam egy hatalmas vegyes kupacban mindent amiről azt gondoltam, hogy kellhet) és jó későn estem be az ágyba is.. csütörtök este 5,5 óra alvással kellett megelégednem. Így még inkább jó ötletnek tűnt egy péntek délutáni szundi.

Azon is gondolkoztam, hogy vajon otthon aludjak -e vagy előbb vezessek el Bánkútig és ott.. Végül ez utóbbi mellett döntöttem, mivel a 2,5 óra vezetés is elég fárasztó tud lenni egy hétzáró pénteken. Fél nap szabit is kivettem a munkahelyemről, hogy időben el tudjak indulni. Nem mondom, hogy hiábavaló volt, mert még egy nagyon fontos dolgot el kellett intézzek kora délután, de emiatt a korai indulás ugrott, már csak a kezdődő csúcsban tudtam 3 körül elindulni... Ráadásul az M3-ason dugó is volt útfelújítás miatt, így aztán nagyon későn értem Bánkútra. Összesen háromnegyed órám maradt aludni... Bosszantott, de tartottam magamat az örök érvényű terepfutós szabályhoz. Foglalkozz azzal ami rajtad múlik, a többi körülményt pedig fogadd el.

Felhúztam a vekkert, arrébb söpörtem mindent a kocsiban és ledőltem. Alvás nem lett belőle, de legalább pihentem egyet. Negyed 8-kor kászálódtam ki és kezdtem el enni-inni, rámolni. Mivel a gyorspakolásban összeszedett cuccok nem voltak rendszerezve, most kellett mindent a helyére rakni. És most valóban fontos volt mindennek megtalálni a helyét, a sikeres teljesítés múlhatott rajta.

Az induló csomagot viszonylag könnyű volt összerakni a hátizsákba, amire az első körben szükségem lesz. Fejlámpából kettőt vittem magammal, két elsődlegest, amik önmagukban is alkalmasak egy teljes éjszaka abszolválásához. + még egy biztonsági akksi szettet ahhoz amit a fejemre vettem. A lámpákkal nem érdemes spórolni, mert ha nincs fény, biztos a kudarc. Másodlagos vészlámpát nem vittem, a telefonon volt még világítás. A telefon töltéséhez vittem egy kisebb méretű powerbank-ot, illetve a Suunto órámhoz is vittem kábelt magammal, hogy azt is tudjam tölteni menet közben, mert tudtam, hogy arra is szükség lesz.

Mondtak lehetséges záport-zivatart, így elegendő nejlonzacskóval is készültem, hogy minden be tudjak csomagolni ha kell. Inni 2 liter folyadékot vittem magammal, az első körben teát. Izót éjszakára feleslegesnek találtam, egy jó erős tea pont jó lesz… (az is volt) + a szokásos müzlik, gélek, magnézium, sótabletták, szőlőcukor-csokismazsola mix… a maradék cuccot nehezebb volt jól elrendezni az autó csomagtartójában, hogy mindent megtaláljak a kör végén. Csináltam előre egy szemetest, egy evős-ivós részt (elhoztam egy régebben szerzett Kinizsi Százas bögrét is magammal, ami hihetetlen aktualitást szerzett az Ultrán... :D "100 km 24 óra, 1 bögre".. igaz a kontextus homlokegyenest más, de ezt most hagyjuk...)
 
..egy utánpótlás részt, egy technikai sarkot és egy váltásruha (főleg zoknik) részleget is. Arra számítottam, hogy minden kör végén szükség lesz zoknicserére így 6 pár váltást készítettem elő (duplán húztam őket). Már akkor volt egy kis szél, így a rövidújjú technikai felsőre még rávettem egy ujjatlan mellényt is, ami legalább előről véd a széltől. Éjszakára már sokkal erősebb szelet mondott az előre jelzés, de igazából már így 20 óra fele is konfortos volt benne. Alulra rövid futónadrág és egy kompressziós szár került. A szárat leginkább az aljnövényzet elleni védelemnek vettem fel. Cipőnek pedig újra a NorthFace Singletrack jött velem. Tartaléknak azért abból is volt még két pár. Mint később kiderült, a ruházat tökéletes választás volt…

Mire mindennel elkészültem, 8 óra is elmúlt már. Átparkoltam az "alvós" helyről a Fehér-sas panzió elé, itt lesz a frissítő pozícióm, majd lesiettem a síházhoz rajtolni. Lent a síház üzemeltetőivel találkoztam, mondtam is nekik, hogy holnap ilyentájt majd jövök hozzájuk, csak addig futkosok egy kicsit erre-arra. A szállást jó előre lefoglaltam szombat estére a turistaházba, eszembe se jutott vezetni az Ultra után. Csináltam még gyorsan egy már szokásos webcam szelfit is.


20:13-kor olvastam le a rajtkódot és kezdetét vette a leghosszabb Bükk900-am…

A sípályán indultam el felfelé, mert az első kört visszafele kezdtem. Ez sem véletlen.

A figyelmemet fenntartandó célzattal váltogatva terveztem az irányokat, és azért kezdtem pont visszafele, hogy az utolsó kört Bálvány fele tudjam kezdeni. Az azért volt fontos, hogy a vége könnyebb legyen... Bálvány fele kezdve ugyanis a kör első fele nehezebb, kevésbé futható, a második fele pedig könnyebb, haladósabb. A fejlámpát hamar be kellett kapcsolni, nem csak az Ultrám kezdődött meg, hanem az éjszaka is. A csúcsok jönnek szépen sorban, próbálok dinamikusan haladni. A Pipist mondjuk sikerül jól elrontani lefelé, ami okozott némi frusztrációt az elején. Sötét ide vagy oda, muszáj az éjszakai köröket is 6 órán belül behúzni és némi plussz időt megtakarítani a frissítésekre, mert arra mindenképp szükség van. Kis-kő-hátig minden rendben, a szél erősödik csak menet közben… a Nagy-kő-háton már elég szépen kapom az arcomba.

A csúcson ráadásul próbálok térerőt találni, de nem sikerül. Párszor megpróbálom, de aztán repülő módba váltom a telót és indulok lefelé. Korábban csak az adatforgalmat kapcsoltam ki, de most a repülő móddal próbáltam jobban spórolni az akksival, hogy a hálozat keresgélés se merítse a telefont. Ez azért fontos, mert ahol gyenge a térerő, ott a telefon erősebb jelet próbál sugározni, amitől sokkal jobban merül. Ezzel kalkulálni kell a hegyen... Tar-kő előtt több helyen újra próbálkoztam, de csak a csúcsnál sikerült megnyitni az oldalt. A Büszkés-heggyel hasonló képpen jártam, ez a kettő nekem korábban is problémás volt. Tar-kőn már iszonyú erős és hideg szélvihar tombolt, és még csak este 10 van. A fák recsegtek, ropogtak körülöttem. Itt már nagyon kellett a mellény fölülre, ahol telibe kapott a szél ott fáztam is. Igyekeztem is lefelé, hogy védettebb helyet találjak. A Virágos-sár-hegy hosszú emelkedője visszamelegít, de odafent megint fázok. Ez egy hosszú, kemény éjszaka lesz.

Tar-kő és az Ispán-hegy között egy nehezen megtalálható csapás vezet, ami most sikeresen meg is találok, bár kicsit furán kanyargok odaáig. Az Ispán és a Kukucsó párosa az egyik legnehezebb szakasz. Ez most is így van, de itt legalább tökéletesen megyek, nem nehezítem még jobban a dolgomat.

Jönnek a csalánosabb részek és valóban érezhetően gyengébb még a csalánpopuláció, mint késő nyáron szokott lenni. Az éjfél pont a Kis-sár-bérc tetején ér, fura érzés. A Hutára sikerül egy kicsit szokatlan helyen felérnem, innen egy kicsit nehezebb fent a haladás, de nagy gond nincs belőle. A csúcsoszlop kissé megrongálódott, de a kód olvasással nincs gond.

Lefele kell észnél lenni, az az oldala meredekebb. Lent a hatalmas réten is könnyebb a haladás még mint szokott. Nagy István erőse előtt a letaglózott fenyőerdő számomra még mindig szomorú látvány, bár most sokat nem látok belőle, csak bukdácsolok a maradványokon. És persze tudom, hogy lesz ott még erdő, de az a fenyves akkor is hiányozni fog...

Amilyen fura volt a Kis-sár-bércen átfutni a szombatba, olyan furi volt negyed kettőkor visszaérni Bánkútra. Az első köröm 5:04 lett, amivel maximálisan meg is voltam elégedve. Jobb lett mint a tervezett. Gyorsan leolvastam a kódot és spuriztam fel frissíteni. Annyi dolog lett hirtelen, hogy azt sem tudtam mivel kezdjem. Evés-ivás, a kóla nagyon jól esett, kiraktam a szemetet, pótoltam az útközben elfogyasztott dolgokat, bevettem egy magnéziumot, két sótablettát, töltöttem a telefont, felmértem a cipő és zoknik állapotát. Szerencsére úgy éreztem, nem kell zoknit cserélni, így azzal nem ment el idő. A tervezett 10 perc pihenőt így is sikerült túllépni 3 perccel, de az belefért.

Visszafele indulok el a Bálvány irányába. Mikor már az erdőbe fordulnék be pár száz méter után akkor villan át az agyamon, hogy nem töltöttem újra a camelbak-t. Bakker! Ez óriási hiba, alig maradt már egy kis tea az alján! Még szerencse hogy itt vettem észre, gyorsan visszaszaladok és rátöltök szörpöt. Bele sem merek gondolni mit szívtam volna ha később jut eszembe ez a malőr... Annyi jó volt a dologban, hogy ez így ad némi új lendületet.. próbálom visszahozni az elvesztegetett időt. És persze ez egy figyelmeztetés is, nem lankadhat a figyelem, egy apró baki is komoly gondokat szülhet.

Persze ez a lendület nem tart sokáig, a Fodor-hegyen kb el is illan. Azért érzem már, hogy ez nem a friss első köröm. Ráadásul ez a nehéz, darálós fele a körnek. Elég sok vaddal találkozok így éjszaka, sőt ahogy elkezd hajnalodni, talán még aktívabbak lesznek. A telefon-t közben már folyamatosan töltögetem. Az övtáskám egyik zsebében (ami egyébként ivóflakonnak szánt külső zseb, gumis behúzóval) lapul a powebank, a másikban (cipzáras zseb) a telefon, a kettőt pedig egy rövid usb kábel köti össze. Ez a táska mondhatnám erre van kitalálva, nagyon egyszerűen meg tudom oldani vele a menet közbeni töltést...

A hosszú szeles éjszaka vége a leghosszabb Virágos-sár - Tar-kő szakaszon ér. Nagyon vártam már, hogy végre kivilágosodjon és majd a kör végén végre megszabaduljak a fejlámpáktól. Három-kőnél lövök egy szép pirkadatos fotót.

Innen visszajutni a célba már egyszerű feladat, főleg így, hogy már nem a fejlámpa fényében haladok. A navigálással nincs is gond, inkább az energia tartalékok kezdenek kimerülni.. de úgy rendesen. A duplát már többször teljesítettem és mindig teljesen kimerített. Most is kezdtem ezt érezni így a második kör végére. Fáradt, éhes és egyre álmosabb voltam. Most jön ki a rápihenés hiánya.. 6 óra körül viszont végre már nem fáztam, bár a szél még mindig fújt, a levegő már határozottan melegedni kezdett.

A szombati napra volt még egy Bükk 900 Online nevező, Bodnár Lajos "Gonzo" is. Reggel 7-kor tervezett indulni, én pedig kicsivel 7 után érkeztem meg a Felső Borovnyákhoz. Lefele kocogva a sípálya tetejénél találkoztam Gonzoval. Reméltem, hogy összefutunk. Ő készítette rólam itt ezt a képet.
Kérdezte hogy megy, én erre akkor ott nem kerteltem, mondtam, hogy álmos, fáradt vagyok.. nem tudom hogy lesz ebből még két kör.. Jó utat kívántunk egymásnak és lekocogtam a sípályán. Ez a kör 5:39 lett, ami a tervezettnél sokkal rosszabb lett, de még mindig jó ha azt vesszük, hogy nagyrészt ez is egy éjszakai kör volt. Igen ám, csak mi lesz a fáradtsággal? Most nagyon kell egy alapos frissítés...

Felmentem az autóhoz, ahol meglepetésemre megint összefutok Gonzóval. A Felső Borovnyák után a Bálvány fele indult, ezért futhattunk össze ismét a Fehér Sas panzió előtti parkolóban. Odajött hozzám még beszélgetni egy kicsit és megkérdezte szükségem van -e bármire. Nagyon rendes tőle, mondtam, hogy van mindenem, köszönöm! Azonban Ő ezzel nem elégedett meg és villantott egy házi készítésű brownie-t, amit a felesége sütött. Ezt nem utasíthattam el.. :) Be is toltam a saját kajáim után, nagyon köszönöm ezen a fórumon is, isteni volt. Meséltem neki, hogy az első kör végén majdnem elindultam innivaló nélkül, most persze az volt az első amit elintéztem.. a kevés megmaradt tea-szörp mixre most izót töltöttem rá csurig. Napközben már kelleni fog, többet fogok izzadni. Bár közben még beszélgetünk, azért most nagyon odafigyelek, hogy minden flottul menjen a frissítéssel. A fejlámpákat bedobom a csomagtartóba, azokat tovább már nem kell cipelnem. Elbúcsúzunk és megyünk utunkra. Elég gyorsan végzek, a tervezett 20 perc helyett csak 11 percet állok ami jó jel. Jó, mert visszanyerek némi időt és egyben azt is jelenti, hogy azért annyira még sem járom a végét, összeszedett, koncentrált tudtam maradni. Kezdődhet ami még nem volt.. a harmadik kör!

Ég és föld a különbség a 2. kör vége és a 3. kör eleje között, pedig csak pár perc telt el igazából. Hirtelen minden pozitívba vált át, nyilvánvalóan feldobott a sporttársi beszélgetés is, valószínűleg a brownie is adott némi extra löketet, a kólától az álmosság is elillant és valahogy úgy éreztem mintha most kezdődne csak az egész futásom. A lábaimban persze az 50 kilómétert és majd 3000m szint ott volt, de a hangulatom igencsak feldobódott és ez nagyon kellett most.. Ezt a kört megint a könnyebbik irányban kezdem, azért próbálom szaporázni amennyire lehet. A második felében úgyis lassulni fogok... A csúcsokon igyekszek minimális időt eltölteni. 80 csúcsnál ha csak egyetlen percet töltök el csúcsonként a kód leolvasással, összességében már az is majd másfél óra "nemhaladás"... durva mi? Ha valaki három percet tölt a csúcsokon, az meg körönként egy óra "pihenő". Ez a luxus a futós szintidőkbe már nem fér bele, szóval észnél kell lenni! A mentális és fizikai nehézségeket pedig menet közben kell orvosolni. Néha-néha ránézek Gonzo teljesítésére is ahol épp van térerő. Látom, hogy nagyon derekasan bekezdett. Azt mondta nekem, hogy futva tervezi a kört, de az időkből azt vettem le, hogy nem csak gyors, ügyes is a spori. ;) Mivel Ő az ellenkező irányban csinálta a körét, reméltem, hogy összefutunk valahol majd.

A Nagy-kő-háton megint nem sikerül megnyitni az oldalt. Tudom, hogy visszafelé kellene mennem kicsit a Kis-kő-hát fele, hogy térerőt találjak, de inkább repülőzök, elrakom a telót és haladok tovább. Három-kő előtt regisztrálom. A Büszkésnél hasonlóan járok el Tar-kőn. :) A többivel nincs gond, de néhol kell egy kis türelem. 
Istállós kő előtt egy szemből közeledő futóra leszek figyelmes.. Nocsak, nocsak! Összejött a találka. Gonzó robog felém és már kapja is elő a telefonját, hogy telibe fotózzon...
Kb fél úton vagyunk, szóval mindketten jól haladunk.. váltunk pár szót mielőtt két irányba szaladunk tovább..

Ami a navigálást illeti, ez a kör lett talán a legjobb, de ez sem sikerült hibátlanul. Most Istállós-kő után nem sikerül elsőre meglelni az ösvény (amit előtte sötétben már kétszer eltaláltam.. :D), ott vesztek egy kis szintet és időt mire rálelek. Ezt leszámítva viszont precízen sikerül a kör. Gonzó is hihetetlen jó kört megy, 5:15-tel zár. Nagy gratula hozzá! Annyira jó fej, hogy megvár a célban és persze megint megkínál a szuper sütijével. Mondtam is neki, hogy jó cucc, segített helyrerázódni a kör elején. Nekem ez a kör 5:44 lett, ami majdnem terv szerinti idő. 13 óra múlt pár perccel. Józsiék vasárnap indulnak egy nagyobb csapattal egy körre, de már szombat kora délután lejönnek Bánkútra.  Szóba került, hogy esetleg találkozhatunk az utolsó köröm előtt, de ők még csak Eger környékén tartottak akkortájt, szóval az a tali nem jött össze. Gonzóval viszont megint végigdiskuráljuk a frissítési időmet, ami most 14 perc lett. Így maradt kb 45 perc tartalékom az utolsó körre a 6 órán kívül. Ez nem sok, de elég kell legyen.

A negyedik kör. Kb 73km és 4300m szint van már mögöttem mikor elindulok az utolsó körre. Fél kettő van, a nap már tűz, meleg van. A szél még mindig erős, de már nem tombol úgy mint az éjszaka alatt. A nehezével kezdek. Nem sietek. Az utolsó kör lényege, hogy ne rontsak. Amit tudtam már megtettem... főképp az éjszaka alatt. Most már csak be kell fejeznem, szépen, lassan, hiba nélkül. Nem vállaltam semmilyen kockázatot, nem erőltettem a felfeléket se annyira, de főként a lefeléknél fékeztem be. Úgy éreztem, minden csúcstól belül elköszönök az utolsó körben. Hosszú napot töltöttem ma velük. A kedvenc hegyemen, a Huta bércen talán még több időt töltök. Felfelé menet pár elszáradt, korhadó fát ledöntök a földre. Olyan érzés, mintha pár ősz hajszálát húznám ki az amúgy pompás (fenyőerdő) hajkoronájából. Ez a hegy mindig elvarázsol.
Az online rendszer által számított aktuális köridőm közben szép lassan kúszik felfelé. A tervem az volt, hogy 6:45-ig hagyom felmenni, mert ugye annyi időm van az utolsó körre és majd a kör második felében gyorsulok valamennyit, ahol már több a futható szakasz és kisebb a rizikó egy sérülésre. Ez egy jó tervnek tűnt, de tényleg kellett hozzá a kíméletes, odafigyelős haladás, mert ha így szedek össze netán egy sérülést, akkor a két szék közé esek és könnyen kicsúszok a szintidőből. Azt pedig nagyon nem szerettem volna, így közeledve a végéhez. Ispán tréfált még meg egy kicsit, ebben a körben valahogy sehogy nem bírtam megnyitni a linket a csúcson, pedig próbálkoztam becsülettel... csak félúton Tar-kő fele.. ezzel viszont a becsült köridőm 7 órára ugrott.. Ez már nem nézett ki túl bizalom gerjesztően.. főleg azoknak akik mit sem tudtak a részletes taktikámról, de követtek online. Megfordult a fejemben, hogy ez valószínűleg most úgy tűnik, mintha nagyon a végét járnám vagy megsérültem volna.. pedig szerencsére ezekről szó sem volt. Józsitól kaptam is egy sms-t menet közben, hogy húzzak bele, visszaírtam, hogy minden oké, ura vagyok a helyzetnek... A biztonsági menet a Virágos-sár-hegy tetejéig tartott. Onnan aztán elkezdtem fokozatosan gyorsulni. Tar-kő után pedig már valósággal vonzott a cél magához. :) Fáradtságnak, álmosságnak nyoma sem volt, minden flottul ment. Na jó, majdnem. Büszkés-hegyről lefelé benéztem az irányt és meglehetősen bénán, egy kis kerülővel jöttem le róla. Nem igazán értettem, de sokat nem foglalkoztam vele, belefért. A kéket annál jobban megnyomtam Három-kő fele. Sőt innen már nem is nagyon kapcsoltam lejjebb, nagyon jó tempóval gyűjtöttem be a csúcsokat. Ebben az irányban még Büszkés-t és Nagy-kő-hátat is le tudtam olvasni helyben, aminek külön örültem. Kis-kő-hátról leszaladni nagy élmény volt, ott már biztos voltam benne, hogy ez meglesz. A becsült köridőm is szépen visszaesett 6 óra közelébe.

Józsi menet közben írt, hogy várnak a célban a sípályánál a csapatával. Magam mögött hagyom a Füstöst, a Pipist, majd a Borovnyáknál ráfordulok a "célegyenesre". A sípályánál összejön a tali és videó is készül a befutómról, ezt itt nézhetitek meg:
https://www.facebook.com/Bukk900Online/videos/1915113795445653/

Az egész Bükk 900-as mozgalom lényege valahol a befelé fordulás, az alázat, a természetre figyelés és azzal minél jobban eggyéválás. Számomra mindig hiánypótló ez a bensőségesség miközben a Bükki csúcsokra vadászok. 23 óra 17 perc zarándokút után mégis jól esik a végén a kis csapat biztatására célbaérni. Már-már verseny befutót idéz, pedig ez a legkevésbé sem az. Az Ultra-álom teljesült, én pedig nagyon boldog voltam a célban! 

Az étterem még nyitva van, gyorsan rendelek is egy kis adag babgulyást és bejelentkezek a szállásra is. A leves nagyon finom, nagyon jól esik. A turistaházban pedig rendbe tudom magamat szedni, lezuhanyzok, kiszedek egy kullancsot (egy másikat csak napokkal utána veszek észre) és alszok végre egy jót a vasárnapi hazaindulás előtt...


Nagy köszönet jár első sorban a feleségemnek aki elnézi az ilyen hülyeségeimet mint a Bükk 900 Ultra lefutása, Józsi barátomnak, akinek nagy szerepe volt ennek az álomnak a beteljesülésében, Gonzónak az ad-hoc önzetlen segítségért (+ a feleségének a sütiért), az edző társaknak a közös futásokért és persze mindenkinek aki drukkolt vagy csak gondolt rám az esemény előtt/alatt...



És üzenem azoknak akik hasonlóban gondolkodnak..:
Igen, megéri! Örök élmény marad!


http://bukk900-online.hu/
https://www.facebook.com/Bukk900Online/

2018. március 30., péntek

Bükk 900 Online - Bükk 900 Dupla

..avagy egy régi vágyam valóra vált... duplán!

A Bükk 900-as csúcsai a kedvenc túrám. Nincs másik ami hasonló élményt ad. Régi jó barátok vagyunk, először már több mint 20 évvel ezelőtt csináltam meg, jelvényszerző mozgalom formájában. Utána pedig a teljesítménytúrákra jártam el. Akkoriban még Jávorkútról indult.

Mindig is akartam egy havas téli Bükk 900-at, de valahogy sosem jutottam el a megvalósításig. Mindig decemberben vagy Januárban gondolkoztam, sosem gondoltam volna hogy végül a tavasz derekán, március végén fog összejönni. Ráadásul duplán..

Tavaly ősz végén (Nov 25) teljesítettük Józsival a Bükk 900 Online terepfutó kihívásának az első lépcsőfokát. Akkor a 6 órán belüli teljesítés volt a cél. Most pedig eljött az idő a folytatásra.

A Duplára legalább 1 héttel az indulás előtt regisztrálni kell. Kapóra jött a 4 napos hétvége, tudtam, hogy akkor lesz 1 napom futásra, így be is regisztráltam időben (reg után 1 hétig nem lehet indulni, utána 1 hétig igen). Végül Nagypéntek lett a befutó időpont. Nem néztem utána, hogy nyitva lesz -e Bánkúton az étterem, így úgy készültem, hogy legyen nálam elég étel-ital. Kb több napi adagot pakoltam össze előző nap este. 2 táska és 3 szatyor gyűlt össze a mindenféle cuccokkal, váltóruha, miegymás.

Mindig a cipő a leg sarkalatosabb kérdés a Bükk900-nál. Olyat nem lehet vinni ami sérülékeny vagy vaci új, vagy csak túlságosan szeretem ahhoz, hogy szétcsesszem. Volt egy öreg harcos gore-tex-es Adidas-om, amiben hosszú évekig jártam a Bükk zegzugos erdeit. Miután végleg nyugdíjba küldtem (gyakorlatilag annyira szét volt már esve, hogy használhatatlan lett) bajban voltam az utánpótlással. Végül meglett az utód, szintén gore-tex-es (az azért fontos, mert sokkal tovább tartja össze a cipőt a plussz anyag) North Face.

Nem voltunk jó barátok azzal a cipővel. Fájt benne a talpam.. így bosszúból kineveztem az új Bükk900 felelősnek. :) Most már rutinos Bükk-járó Ő is és jól teszi a dolgát (és nem sajnálom). Vittem még egy szögest is, de igazából nem szívesen vettem volna fel csak ha muszáj, mert elég nehéz.

Az időjósok reggelre esőt mondtak, napközben pedig max 19 fokot. Mivan? 19 fok? Eddig végig 10 alatt voltak a max értékek.. és az a furi, hogy kimondottan Bánkútra mondtak ilyen meleget. Miskolcra max 10-t. Gondolom azzal spekuláltak, hogy Bánkúton sütni fog a nap, még lentebb nem. Így vékony cuccal készültem. Ennek ellenére mikor odaértem reggel 7-re KETTŐ fok volt. :) Na jó, úgy döntöttam, hogy akkor most fázni fogok egy kicsit... :D Úgy is lett. Túlöltözni nem akartam, majd bemelegszek. Mielőtt nekivágtam volna, még készítettem magamról egy Időkép-szelfit a síház melletti webkamerával.

A rajt gond nélkül ment és nekivágtam a mai feladatnak. 40 csúcs. Elsőnek Bálványt céloztam be. Arra fele még nem sok hó volt, csak itt-ott foltokban. Lentebb a Csurgói erdészház fele már egybefüggő hó várt.

A második hegyhez érve kicsit lepadlóztam. A Fodor nagyon havas volt. Annyira, hogy kicsit meg is ijedtem, hogy mi lesz ma ezzel a Duplával. Mert oké, hogy havas Bükk900-ra vágytam, node egy Duplát? Ehhez kevésnek éreztem magam, nem fog menni.

Aztán egy pillanat múlva el is hessegettem a negatív gondolatokat. Koncentrálj a feladatra. Egyik láb a másik után. Nem azért jöttem, hogy magamnak nyavalyogjak. Nehéz lesz? És akkor mi van? Edzésnek kiváló! Kicsúszok a szintidőből? És akkor mi van? A lényeg, hogy amiért jöttem csináljam végig becsülettel. És nem volt több kétely. Masíroztam felfelé a vizes hóban. És jól ment. Megbarátkoztam a helyzettel is, sokkal több hó van még a Bükkben, mint gondoltam. Általában az északi lejtők voltak nagyon havasak, a déli, nyugati, meg ahol a nap érte a hegyet meg leolvadt.

A cipő hamar átázott az olvadó hóban, a jéghideg zokni nem volt túl komfortos. Jöttek sorra a csúcsok én meg nagyon jól haladtam. Egészen a Kukucsóig. Odafent pompás kilátás fogadott a távoli felhőtengerre.

Jutalmazott a hegy. Aztán lefelé büntetett. Ráléptem egy vastagabb ágra, ami felcsapódott és telibe találta a bal térdemet. Majdnem összerogytam a fájdalomtól. Pár percig csak görnyedtem ott és választékosan beszélgettem magammal: Úúú, ááá, úúú, ááá... mikor már úgy éreztem el tudok indulni, sziszegve döcögtem tovább. Na frankó. Itt megint úgy éreztem, hogy buktam a mai napot. Aztán kezdett bejáródni és elhessegettem ezt is. Haladjunk. Az Ispán is büntetett utána, de az csak ahogy szokott... a maga meredekségével.

Az online szerver oldalán folyamatosan néztem, hogy milyen köridőt számolt az aktuális sebességemből és 4:30 körüli idők jöttek sorban. Az elég jól hangzott, így próbáltam tartani a tempót végig. Egy két helyen kellett térerőtáncot járni csak. A legproblémásabb hegyeknek Vodafone szempontból a Büszkés-hegy és a Nagy-Kő-hát bizonyultak. A "repülő-mód" be és kikapcsolása általában segített a telefonon, csak a második körben adtam fel a Büszkésen a harmadik vagy negyedik próbálkozás után. Azt kicsit később tudtam csak megnyitni, de még a következő csúcs előtt.

Akad még egy problémám útközben, a bal cipőm talpa leválik és egy jókora gumidarab lógicál a sarkamnál. Nem ismeretlen a probléma, a jobb oldali cipő is eljátszotta ezt korábban (fura, hogy az meg a Dupla Élményen.. úgy látszik a NorthFace csukák nem bírják a Duplákat), arról akkor sikerült nagy nehezen letépnem a levált darabot. Most is próbálkozok vele, de nem megy. Nem húzom az időt sokáig, elfér ott. Kicsit zavart csak menet közben, nem volt vészes.


Az első kör végül 4:26 lett, ami nagyon jó. Főleg a körülményekhez képest. A bokáig érő hó felfelé eléggé csúszik. Lefele ahol mélyebb volt, ott jól fogott, az jól jött. Ahol kisebb volt az viszont szintén csúszott.

A kör végén láttam, hogy nyitva van az étterem. Megkérdeztem meddig vannak és azt mondták megvárnak. :) Visszamentem a kocsihoz frissíteni. Ettem-ittam, kiraktam a szemetemet, pótoltam az elhasznált dolgaimat. A cipő cserén is gondolkoztam, mert nagyon fázott a lábam az átázott cipőben. Volt váltás zokni és cipő is, de végül úgy döntöttem, hogy marad minden. Azon kívül, hogy átázott nem volt semmi gondom vele és reméltem, hogy mégegy kör alatt sem fog szétmenni a lábam tőle. Ez most a nyári duplához képest luxus, mert akkor kötelező legalább levenni a cipőt, kiüríteni a sok dzsuvát ami belement, leporolni a zoknit, de sokkal inkább zoknit cserélni, mert porolással nem jönnek ki belőle a szúrós mindenféle összeszedett dolgok. Most legalább ezzel nem kell vesződni. 1 dolgot felejtettem el, a lámpát berakni. Akár milyen jól is álltam idővel, azt vinni akartam a második körre, bármi történhet odakint.. de végül elfelejtettem, ott maradt.

A második kört már hagyományosan visszafele csinálom. Később jöttem rá, hogy ez azért így hóban elég nagy önszivatás... a hóban ugyanis ahol az első körben lefelé jöttem ott a futással elnyújtott lábnyomaim felfelé használhatatlanok voltak... fele akkorákat tudtam lépni.

Mindegy, a mai napba ez is belefért. Olyannyira, hogy a második köröm is szuper lett, az is megvolt 5 órán belül. Örülök, hogy ilyen jól sikerült végül!

Az biztos, hogy (hacsak nincs térdig érő hó) a nyári melegben sokkal nehezebb tud lenni ez a túra mint így. A tavaly augusztusi Duplát sokkal jobban megszenvedtem (piedcat írása arról), akkor 6 percet hagytam csak bent a szintidőből.. Jó, mondjuk az elég extrém volt. 40 fok árnyékban ritkán van.. :D Akkor volt. +Nyáron még az is sokat nehezít, hogy sokkal sűrűbb az aljnövényzet.

A síház étterme még nyitva van, pörkölt rotyog a teraszon a kondérban. Az egyik kedves dolgozó segít leoperálni a cipőmről a fityegő gumidarabot. Bent jó meleg van, jól esik megpihenni és átöltözni. A lábfejem lassan melegszik vissza, jó sokat volt a jéghideg zokniban. Eszek egy isteni finom babgulyást, almás és túrós réteseket amik frissen pont akkor készülnek el. Méltó zárása ez a futásnak!



Szuper nap volt! Örülök, hogy a Bükkben tölthettem! Ja, és naná, hogy jövök még! ;)

Videó a futásról:

2017. október 7., szombat

Két Suunto move kálváriája

A történet szeptember 9-én kezdődött. Ádámmal letoltuk a Turista Kékszalag Maxi 110-t még szombaton beérkezve. Én hazafele menet türelmetlenül elkezdtem a move-t szinkronizálni az Android-os movescount app-al. No azt nem kellett volna...

Az történt ugyanis, hogy az andoid app nagyon lassan (kb fél óra) letöltötte az adatokat az óráról (Suunto Ambit3 Peak), viszont közvetlenül utána összeomlott (crash). Namármost.. ilyenkor az van, hogy a move le lett töltve. Az órán meg lett jelölve mint letöltött move. A movescount oldalra viszont nem került fel. Oké, semmi gond, gondoltam elsőre, app restart. No az nem megy. Az app innentől kezdve nem indul el, rögtön crash-el ahogy bejön a menü (egy pillanatra látszik, hogy ott a hiányzó move letöltve). Na jó, akkor lássuk a desktop app-t. Windows 10, moveslink2 program. Elindul szépen, de a szinkronizálás gyanúsan gyors. Hát persze, hogy nem látszik ezután sem semmi a movescount.com-n.. Mivel a move az órán meg van jelölve mint letöltött esemény, ezért az már soha többé nem szinkronizálható sem telefonon, sem számítógépen. Na itt pánik indult.. WTF?

Túrtam a netet és sajnos vagy nem, de találtam hasonló eseteket. Ez előfordul. Volt aki véletlenül törölte a már leszinkronizált move-ját és onnan kakukk, nem volt meg többé. Vagyis megvan.. az órán, ahonnan nem tölthető le, illetve a telón, ahol nem indul el az app.. Keresgéltem is bőszen a telefonon is, hogy hova menthette az Andoid fájlrendszerében az app, de nem találtam meg, csak üres könyvtárakat a movescount app data folder-jeiben. Azt olvastam, hogy ez azért van, mert ezek a fajlok csak root hozzáféréssel láthatóak. Kicsit utána olvastam, hogy megy ez és parkolópályára tettem a dolgot, mert nem csak ezt kellett volna megoldani, hanem még azt is, hogy az app egy xml formátumban tárolja le a move-t, amiből nem olyan egyszerű pl gpx-t készíteni (amúgy létezik rá egy linux-os konverter).

Oké, akkor hogyan tovább? Találtam egy nagyon érdekes dolgot is a neten.Van egy Openambit nevű opensource project, amit egy Lars Andre Landas nevű Norvég sw fejlesztő kezdett el csinálni és azzal elvileg lehet közvetlenül az óráról letölteni move-okat movescount és moveslink2 app-ok nélkül.. 3 bibi volt csak: 1. A program Ambit2-höz készült  2. Linuxon fut csak  3. Rizikós! Mivel nem hivatalos tool, ezért semmilyen garancia nincs rá, hogy a használata során nem válik a drága óra papírnehezékké.. Sajnáltam, mert konkrétan több helyen ezt ajánlották megoldásnak erre a Suunto specifikus problémára. Később megtaláltam azt is, hogy többen próbálgatták a programot Ambit3-mal is, ami először nem ment, de Landas elkezdte faragni hozzá a programot. Egyelőre ezt a szálat parkoló pályára raktam..

Közben írtam egy levelet a Suunto support-nak. Szépen összefoglaltam a helyzetet és vártam a választ. Én a hétvégén még próbáltam megjavítani a telefonon a movescount app-t. Uninstall, újra felrak, valami frissített változat ment fel már, pont előző pénteken jött ki az új verzió. No mint később kiderült ez sem volt egy jó lépés, mert a telefonon addig ugye valamilyen formában (xml) meg volt a move (még ha az app nem is indult el), de az újrainstall után már nem látszott. Ezt buktam. Már csak az órán volt meg az értékes adathalmaz. Az volt a szerencsém, hogy Ádámmal együtt mentünk végig, és neki is Ambit3 Peak volt a kezén, így az Ő adatait megkaptam és fel is raktam legalább strava-ba. Ez egy kis megnyugvást adott, legalább az idő/track adatok így megvannak, fly-by látszik, csak a pulzus adatok nem.

Suunto support kedden küldött választ. Semmi világmegváltót, de legalább írtak. Próbáljam meg újra szinkronizálni (hehe, szerintetek nem próbáltam?) illetve küldjek logokat a telefonos app-ból.. (ha elindult volna küldtem volna)... ezeket meg is írtam nekik.
A következő napok több dolog miatt nekem rettenetesen sűrűk voltak, korán keltem, este estem haza, nem volt nagyon idő semmire.. így több mint egy hetet pihent a dolog.

Kb 10 nap múlva rámírtak, hogy mi a helyzet a logokkal, mert várják őket. Megírtam ismét, hogy nem nagyon tudok használható logot küldeni, mert nem indul az app. A windows-os app-ból küldtem, de mivel az semmit nem szed le már az óráról abban nem is nagyon lehetett semmi...

Pár napra rá írták, hogy fel tudnák újra töltetni a movescount app-al a problémás move-t, hogy ha nem változott volna az app és megírom a pontos idejét a move-nak. Az időt ugye az órából ki lehetett olvasni, viszont mivel újraraktam az android-os programot ez az opció már bukta volt. Ezen a ponton már megbékéltem a gondolattal, hogy a saját adataim már el fognak veszni és marad az Ádámé nálam is.

Aztán jött szeptember 30, amikor elmentem megint egy hosszút futni (Budai Térképkör) és megint elkövettem azt a hibát, hogy a végén a telefonos app-al (gondoltam, hogy frissítettem is, közben pár kisebb futásnál már működött, csak nem fogja mégegyszer ezt eljátszani...) szinkronizáltam. Hát persze, hogy eljátszotta megint a nagyhalált letöltés után. Bumm. Ez most sokkal jobban fájt. Egyrészt egyedül mentem, nem volt "pót-track" senkitől. Másrészt mivel futottam, nem írkáltam fel az ellenőrizendő dolgokat az útvonalon a teljesítéshez, hanem a B opciót választva a GPS track-t akartam elküldeni a szervezőknek a teljesítésem igazolására. Ha nem tudom leszedni a track-t az óráról, akkor lőttek az egésznek, nem leszek teljesítő. Ez elég elszomorító felismerés volt. Pánik (újra) indul. Még aznap írtam egy levelet az instant túra szervezőjének, hogy ez van és elküldtem neki minden fényképet amit aznap csináltam a futás alatt, sőt az óra adatait is végigfotóztam amin kicsiben még a track is látszott (jó, persze arról ellenőrizni, hogy követtem -e rendesen az útvonalat nem lehetett), szóval legalább annyi igazolva volt, hogy a távot és szintet teljesítettem. Természetesen a Suunto support-nak is azonnal írtam egy újabb levelet, hogy hahó, baj van, valami megoldást próbáljunk kitalálni... igazából adtam nekik egy konkrét javaslatot is, az app továbbfejlesztésére, de mivel nem olyan kis módosítás, sok reményt nem fűztem hozzá, hogy ezt csak így bemondásra gyorsan megcsinálnák. Zárójel nyílik: Mivel az órán megvan a move, praktikus lenne, ha legalább a moveslink2 tudna olyat, hogy kilistázza mik vannak az órán és azokból bármelyiket kiválasztva újra letölti függetlenül attól, hogy már korábban le volt -e szedve vagy nem.Zárójel bezár...


Szerencsére Sanyi nagyon jó fej volt és el is fogadta teljesítésnek így a fényképeket (ja és a Suunto support-os eddigi levelezést is átküldtem neki :) ), így azért 1 nagy kő leesett a szívemről. Ráadásul elég szép helyen landoltam a teljesítői listán is.

A Suunto support újra logokat kért, hogy abból tudnák előállítani a hiányzó adatokat. Most ugye az app nem volt piszkálva, viszont megint nem indult el. Ezt meg is írtam nekik. Na, jött a válasz, hogy jó-jó, de próbáljam meg úgy elindítani, hogy repülő módba rakom a telefonomat.. mivan??? Annak meg mi köze van az app crash-hez? Na mind1 kipróbáltam, és bakker megmaradt. WTF? A program akkor hullott össze, mikor kapcsolatot kezdett létesíteni a movescount.com-mal. Amíg offline-ban vagyok addig megy. Na persze ezzel így mit kezdjek? Aztán írták, hogy ha már elindult, kapcsoljam vissza az adatforgalmat a telón, és rögtön küldessem a logot az app-al. Fura módon ez sikerült is... Bár az nem írta ki, hogy a log el is ment, de hogy elkezdte küldeni az igen és nem halt meg a program sem, csak újraindítás után.

Így már-már reménykedni kezdtem. Ekkor viszont a Suunto support nagyon hallgatni kezdett... Többször rájuk írtam, hogy mi van már a logokkal, de semmit választ nem kaptam.


Elkezdtem hát (mint utolsó mentsvár) kicsit jobban nézegetni az openambit project-t már csak szakmai szempontból is. Arra hamar rájöttem, hogy ez a Landas figura egy rettenetesen hardcore arc. Mivel a Suunto nem adta ki az órával való kommunikáció specifikációját, neki állt gyakorlatilag az usb forgalmat a gép és az óra között wireshark-al elkapni és analizálni, így kezdte el összerakni a saját programját. És ez még hagyján, de teszt felhasználókat gyűjtött és indított egy szervert amire a felhasználók realtime proxy-zták az adatokat amiket letöltöttek az órákról, hogy azokat is ki tudja analizálni. Legalább olyan beteg dolog ez mint annak idején Commodore-t gépi kódban (nem assembly!) programozni.. nade az már régen volt, most meg itt ez a jó kis gubanc 2017-ben egy olyan órával ami mondjuk a Commodore-ok idejében teljesen elképzelhetetlen űrcucc lett volna (akkor még a számológép billentyűs kvarcóra volt talán a legmenőbb dolog amit láttam).

Szóval az Ambit3 support.. az elvileg kész lett idén tavasszal, ezt nagy örömmel olvastam. Tehát elvileg létezik egy működő program, ami pont az én problémámat orvosolja. Oké, a 3-ból 1 probléma pipa... 2. Linux. Azt nem használok, de mivel a céges laptop-on volt fent VirtualBox (virtuális gép kezelő program, amivel Windows-on lehet például Linux-ot futtatni), felraktam rá egy régebbi Ubuntut. Azért régebbit, mert az még nem volt olyan nagy. És nekiálltam ennek az openambit project-nek a használatba vételéhez. A source volt ugye elérhető, ezért az első nagy feladat a lefordítása volt. Nem lett volna nagy cucc, ha jó Ubuntu verzióból indulok ki, de így egy oltárai nagy szívás kezdődött el. Furábbnál furább hibák jöttek elő, frissítgetni kellett a tool-okat és a hozzájuk tartozó komponenseket.. az egyiknél a python verzióban akadtam el. 2.6-os python-nal nem ment, de a Linux distro verzió miatt nem lehetett a python-t felhúzni frisebbre, mert akkor a rendszer omlott volna össze alatta. Újrapróbáltam egy frisebb Ubuntuval, de ott a cmake-el jutottam hasonló zsákutcába sok sok guglizás és próbálgatás után. Végül megpróbáltam a legújabb 17-es Ubuntut is és láss csodát ment a fordítás mint az ágyba sz*rás. No! Valami lesz ebből. Az install is szépen lement, már csak futtatni kellett a programot és az USB portolást megoldani a host gépről a virtuális gépre. Nem tűnt lehetetlennek... de az Istennek nem ment. Teljesen különálló session-ben futó terminálból sem bírtam az X server-hez csatlakozni az openambit-tal. Pedig az X server működött, hiszen elérhető volt a GUI is. Már minden fórumon átmentem és vagon dolgot kipróbáltam és azon voltam, hogy írok Landas-nak hátha tud rá valami megoldást. Aztán jött egy ötlet, hogy ki kéne próbálni először egy rendes gépen is. Nosza, szereztem egy laptop-ot, amire fel tudtam húzni a 17-es Ubuntut, fordítás, install, run! Szekér Pipi run! Nem megy. Ugyanaz. Fórumokat túrom tovább, találok egy DISPLAY env beállítást, amit még nem próbáltam. Bumm, bejött! Működik! Azta! Elindult a cucc. Remegő kézzel dugom rá az Ambit-t USB-n (itt még csak a virtuális portozással sem kell pöcsörészni) a program meg egyszer csak kiírja, hogy hohó, talált egy Ambit3-t. :) Zsír! No lássuk mit tudsz. Synch! Teker, teker, hiba nincs, mikrofos-talicska meg homokóra sincs, csak progress bar meg százalék. Valamit nagyon csinál. Telnek a percek, rágom a körmöm, vakarom a falat. Egyszer csak kiírja, hogy 7/12 move found.. Huhuhú! És megy tovább. Megtalálja mindet és kilistázza őket. Nagyon szupi! What next?

Keresgélni kezdem, hogy oké hogy megvannak az elveszett báránykák, de hogy fogom ezeket hazaterelgetni? Bújom a nem túl regényes README fájlt, nézem a honlapon a documentation-t, de sehol nincs leírva, hogy hová kerülnek ezek a megtalált move-k. Jobb gombbal a move-ra látom, hogy feltöltené egyenesen movescount-ba, de ez a funkció nem működik, mert nem tud bejelentkezni az oldalra (persze hogy nem, sehol nem tudtam megadni a bejelentkezéshez szükséges adatokat). Végül guglival Landas fórumán találom meg az újabb infomorzsát. Az openamit-nak van valahol egy settings menüpontja, amit eddig nem találtam meg. :) Hohó! Megvagy. Előkerül az elveszett menüpont és beállítom az email címet amivel bejelentkezik a movescount-ba. Ott még egy jóváhagyás a bejelentkezéshez és már repülnek is a move-k az internyetre! Juhú! Múködik a cucc! Óriási köszönet Landasnak ezért a remekműért! És gondolkozzon el kicsit a Suunto support ezen a "ha letöltötted egyszer, akkor az le van töltve" megoldáson (és persze szégyelje el magát, amiért linux-ra semmilyen support-t nem adnak).



Jelenleg a TKSz Maxi-ból és a Budai Térképkör-ből most 2-2 verzió van fent Strava-n. A korábbi kommenteket és kodos-okat kidobni nem akarom, úgyhogy azt hiszem most egy újabb support-os kör fog indulni a Strava-s srácokkal... :) Hogyan lehet átvinni egyik move-ról ezeket a másikra... és persze a VirtualBox-os csatát sem adtam még fel, hogy ne kelljen egy plussz laptop az egész művelethez...


Jó hosszú lett, de van tanulság bőven. Ez az Android movecount hiba én úgy vettem észre csak a hosszú, nagy move-okat érinti, a kisebbek szinkronizálásával nem voltak gondok. Ha esetleg hasonló cipőben vagy kedves márkatársam aki most -e sorokat olvasod, ne csüggedj, van megoldás. Mégha kicsit rögös is az út hozzá....

2017. július 9., vasárnap

Bükki Hegyimaraton 2017

2015-ben csak váltóban indultam két kört futva, 2016-ban pedig nem jutottam el a versenyre. :( Két év kihagyás után újra a Maratoni távot céloztam meg ezen a kiváló versenyen. A nagy mumust. A szivatós maratont. Az ország legnehezebb maratonját. A pályán, ami többek szerint 'Németh Csaba amatőrök elleni utolsó bosszúja'. :)

Azt már korábban megénekeltem [Link], hogy _általában_ hogy szokott nálam zajlani ez a verseny. _Általában_ hőség van. _Általában_ az első két kört elfutom. _Általában_ a harmadikban teljesen meghalok és belassulok, de _általában_ azért valahogy behúzom a negyediket is... azt, hogy hogy, most hagyjuk is. ;) Nagyon kíváncsi voltam, hogy a 3.-4. körös haláltusámban mekkora szerepe van a hőségnek és idén azt hiszem sikerült választ kapnom a kérdésre. És nem csak légből kapott választ kaptam, mert a kérdést konkrétan feltettem. Március 15-én. A Népek Tavasza 30 lefutása után. Nyomtam egy BHM kört. Egy utolsó kört. A NT30 ugyanis távban és szintben is hozta a BHM első három körét. Átvettem a díjazást, elpakoltam a kocsiba, majd neki is álltam kérdezni... :)

http://www.movescount.com/moves/move146960356

..a kört vígan futottam le a 15 fok körüli hőmérsékletben 1:20 alatt. Ennyi idő alatt utolsó kör még nem volt meg korábban, bármikor elfogadtam volna. :) A válasz tehát az volt, hogy persze, hogy piszok sokat számít a hőmérséklet ezen a versenyen. A pálya és a körülmények. Ez így kéz a kézben tud elképesztő nehéz lenni.

Márciusban nem sejthettem, hogy majd június közepén milyen idő lesz. Naná, hogy kánikulára készültem. 1 héttel a verseny előtt azonban az előrejelzések mást mutattak. Volt esély a hűvösebb időre, ami végül be is jött. Max 20 fokot mondtak és esőt. Az eső ilyen távon nem gond, sőt itt a BHM-n inkább áldás.. :D Na jó, a pálya azért nehezedik vele, de a versenyzőknek sztem jól esik.
Petit és barátnőjét, Lanát vittem a versenyre, ahol Kurival is találkoztunk a rajt előtt. Kuri kérdezte is, hogy milyen köröket tervezek, amire azt válaszoltam, hogy jó lenne 1:15 körüliket menni. Sok időm nem volt, épp csak össze tudtam készülni a rajtpisztoly dörrenéséig. Az első körben ment a szokásos száguldás a rövidebb távosokkal. Próbáltam direkt lassulni, visszavenni néha, hogy nem fussam el az elejét. Érzésre egész jól ment. Nem versengtem, inkább csak sodródtam és hagytam elmenni a gyorsabbakat. És könnyen ment. Az eső is rákezdett, mégis megfutottam az eddigi leggyorsabb BHM körömet 1:02-vel.
Szilvivel az első kör vége fele... az eső már eláztatott mindenkit...
Ennél jobban nem is indulhatott volna. A második kör már lassabb volt (1:08), de még mindig nagyon lendületes és könnyed. Persze ez majdnem mindig így is van, csak utána változik meg minden egy csapásra... De nem most!

A harmadik kört vigyorogva kezdtem meg, szinte fáradság nélkül, minimális frissítéssel. A fej/sapka mosások most teljesen elmaradtak végig, arra nem volt szükség. Egy nagy kő gurult le a szívemről futás közben. Hát van ilyen harmadik kör is? De még mennyire! Az eső esett, és jólesett. Igaz a pálya kezdett csúszóssá válni. És a befutó emelkedő szakaszt is meg tudtam még kocogni. 1:12 lett a harmadik, alig lassultam. Mesés!

A negyedik körre is jó kedvvel és önbizalommal indultam, de azért itt már jött némi fáradtság és sokkal több csúszkálás mivel időközben a pálya teljesen felázott és sarassá vált. Még a mumus Ostoros-hegyet is vígan másztam meg negyedszerre is, és húztam a cél felé ahogy csak tudtam (bár pont az Ostorosról lefele kellett nagyon észnél lenni, ott csúszott a legjobban). Az utolsó kör 1:18 lett. El sem hiszem. A célkapun a kijelző 4:40:51-t mutat mikor becsapok a célba. A többiek tapsolva várnak. Isteni érzés 5 órán belül célba érni itt. Nem gondoltam, hogy ilyen jól fog menni. Ilyen hát a BHM amikor nincs hőség.. Na jó, azért kellett hozzá egy nagyon okos és jó futás is tudom.. Idén ez összejött!

Eredmények itt

Óra adatok:
http://www.movescount.com/moves/move161935643

Ajánló: Repei Csilla beszámolója a versenyről 

2017. február 25., szombat

LeFaGySz Zemplén 2017



A LeFaGySz-os történetnek még messze nincs vége. Két helyre nem mentem el eddig, a Mecsekbe és a Zemplénbe. Mindkettő túl messze van és nem vettem a fáradtságot az utazáshoz.
Amikor a rendezők először bemutatták a LeFaGySz All-In pólót, elhatároztam, hogy egy ilyen szuper ereklye nekem is kell. És ezt nem adják könnyen. Messzire kell menni érte és hosszú
utat kell megtenni, egy nem akármilyen utat. Idén ez a Zemplénbe vezetett.

Korán kelés? No igen, az elkerülhetetlen. Vagyis nem teljesen. Tavaly Tommal még azt terveztük, hogy a Zemplénben ottalszunk a túra előtt. Túl korán kéne kelni az odaúthoz. Másképp alakult. Egyrész Tom sem jött ez alkalommal, másrészt nem zárkóztam el a reggel odaautózás gondolatától. Írtam pár levelet a nevezési listáról azoknak, akik autóval mennek és utitársakat kerestek. Első körben afféle közvélemény kutatás jelleggel, hogy ki hogy tervezi az odautat. Többen péntek esti indulást terveztek ottalvós verzióban.

Kreiter Balázs írta vissza egyedül egyértelműen, hogy Ő szombat hajnali indulást tervez. Megegyeztünk, hogy akkor menjünk együtt. Ez lett az A terv. Persze kellett az időjárást nézni a túra hetében, hogy nem mondanak -e olyan időt, ami jelentősen meghosszabbítja az odautat (köd, nagy eső, havazás, jég), de mákunk volt, ezeket megúsztuk. Sőt! Idő közben egyre többen kerestek meg minket, hogy csatlakoznának. Olyannyira, hogy én már 7 személlyel számolva is túlcsordultam volna. Persze csak 6 helyet szerettem volna feltölteni, mert a csomagoknak is kell a hely, és ilyen hosszú úton azért már nem mindegy hogy tudunk pakolni. A túljelentkezés miatt aztán Balázsnak javasoltam, hogy a hozzá jelentkezett 3 embert vigye Ő el külön autóval, én viszem a többieket. Végül nála ketten visszamondták az utat, a harmadik utas pedig talált alternatívát. Így mi hatan indultunk szombaton. 2:00-kor keltem, 3-kor már Balázst vettem fel a Népligetnél, majd sorban a többieket... Gábor, István, Máté és Robi. Szerencsére mindenki tökéletesen időzített, így terv szerint repesztettünk a pályán, majd az egyre távolabbi faluk főutcáin.. Miskolc környékén az M30 végén elindult egy kis hóvihar féle, de hamar kifogyott a szuflából és jó látási viszonyok mellett haladhattunk. Ez nagyon fontos volt, lehetett volna sokkal sofőrgyilkosabb is ez az út. Ahogy beljebb és beljebb értünk a Zemplén berkeibe, úgy hűlt a levegő (Miskolcon még plussz 3 volt). Megjelent a hó az út két oldalán, és egy-egy izgalmasabb lefagyott vízátfolyással is találkoztunk ami megdolgoztatta az autó elektronikáját. Nekem ez a része az országnak még elég ismeretlen volt, Máté jó navigátorként mesélte épp merre jártunk és hol érintjük éppen a túra útvonalát. 6:15-re értünk Pusztafaluba, ahol mínusz 3 fok volt csak. Az Öreg Bence turistaház udvarában le is tudtunk szépen parkolni.

Evés-ivás (bár már út közben is volt), pakolás, nevezés. A rajtban hamisítatlan LeFaGySz hangulat, sok ismerőssel. Ez egy olyan túra, ahol van egy mindig visszatérő keménymag, meg egyébként is "családiasabb" túra (ha lehet ilyet megfogalmazni) mint az átlag. Jó érzés újra ott lenni. Újra ott, mégis ismeretlen környezetben... :) A rajthely egyébként kiváló. A mosdóhoz ki kell ugyan menni az épületből, de legalább az is fűtött és jól felszerelt. 6:45 körül JAAT a rajtbélyegzővel és vele egyre több ember kiszivárog az udvarra. 6:50-kor el is engedi az első embereket. Remóval beszélgetek, megvárjuk a 7 órát.


Kocogva indulunk neki a távnak. Én bár a hosszúra vagyok nevezve már korábban úgy döntöttem, hogy csak a babatávot csinálom meg. Éppen kilábalóban vagyok a náthából meg amit a gyerkőcök ránk akasztottak odahaza. Már útközben az autóból is jól látszott, hogy a Zemplén annyiban mindenképp más mint az általam megszokott magyar hegységek, hogy itt hatalmas nyílt terek vannak, gyönyörű panorámás kilátásokkal. Ezt itt az első szakaszon is megtapasztalom ahogy elhagyjuk a falut. Csodás a kilátás a környező csúcsokra.

Sejtem, hogy közelről majd más lesz a kép. Remó kicsit ellép az elején, de nemsokára utolérem és együtt másszuk az első komolyabb emelkedőt a Bába-hegyre. Hó is van még erre fele.

Ez itt még csak a bemelegítés, de már ezen a hegyen is vannak izgalmak. A kék háromszög sem tartozik a legátlagosabb turistautak közé... :) néhol az út eltűnik és csak a jelzéseket keresve, technikás csapásokon lehet haladni. A hegycsúcson megtaláljuk az első szúróbélyegzőt.

Remó zacskóstól lyukasztja az ellenőrző lapot, nekem meg megtetszik a módszer, igaza van, minek is kiszedni a papírt. :) Itt pontőrökkel nem nagyon fogunk találkozni. Az igazi móka viszont csak a következő csúcstól, a Lipovec tetejétől kezdődik. Itt érjük el először aznap a Magyar-Szlovák zöldhatárt és az északi zöld jelzést. Ez a turistaút más mint a többi. Az országhatár vonalát követi, tekintet nélkül a terepviszonyokra. Nem kerül, nem andalog, nem szerpentinezik. Csak megy kő keményen a határkövek mentén előre.  Ponttól először is lefelé. Nos, itt az sem egyszerű.

Óvatosan kell haladni.. nem csak az úttalan út és a havas részek miatt, hanem mert jégfoltok bújtak meg az avar alatt. Minden lépésre ügyelni kell. Remó nagyon nehezen halad lefele, úgyhogy itt el is lépek tőle. A célban látjuk egymást újra.

Megkönnyebbülés leérni a hegyről, de a haladás lent sem egyszerű. Továbbra is a határvonalat követve megy a jelzés és nemsokára elérem az első árkot. A hét horgas egy egészen elképesztő hely. Tapasztaltam már hasonlót Palócföldön a zöldön, de ami itt várt, az felülmúlta az elképzeléseimet. Az út nyíl egyenesen ment tovább, csak épp egy hatalmas árkon kellett keresztül verekedni magamat. 

Aminek mindkét oldala jeges havas csúszós, az aljában patak folyik. És ilyen árokból volt hét. Az egyik akkora volt, hogy arra tényleg nem számítottam. Miután nagy nehezen átverekedtem magamat rajtuk, jött egy kis kanyargás és megláttam a következő feladatot. A látvány egészen szürreális volt, megálltam fotózni is, miközben csak tátottam a számat.

Egy hegy a távolban, amire egy nyílegyenes út megy fel toronyiránt piszok meredeken. Bár nem arra fele ment az út, kétségem nem volt felőle, hogy ezt meg kell másznunk. Pár jólirányzott kanyar után már rá is fordultam a Tolvaj-hegyre. Közelről még elképesztőbb volt az út. Csak emelkedett és emelkedett, valami brutál módon.

És nem lehetett látni a végét. Nagyon belassultam a havas, csúszós úton alig lehetett fogást találni a meredek ösvényen. Pár ember tűnik fel mögöttem, köztük Attilát vélem felfedezni. Kezdenek felzárkózni és mikor már közelebb ért vicces beszélgetésbe kezdtünk a hegyről. Persze csak kínunkban nevettünk. Kettőt előre, egyet vissza. Mindenki küzdött keményen mire felértünk a csúcsra. Együtt rohamoztuk meg az EP-t.

Hárman indulunk együtt tovább és szépen elbeszélgetjük az utat. Olyannyira, hogy elmellőzzük a piros háromszög elágazását. HIBA1. Továbbmegyünk az északi zöldön (mert nem bírjuk megunni) és megmásszuk a következő hegyet is. Ott lesz gyanús, hogy mi a frászért megyünk még mindig felfelé, mikor már le a falu felé kellene nyargalnunk... ahogy észrevesszük a hibát, keserűen tudomásul vesszük és egy csinos hátraarccal megnézzük a zöldet visszafelé is. Így már megvan az elágazás is amit elmellőztünk. Megjegyzem, azért itt a jelzések elég visszafogottak, de észre kellett volna vennünk ha figyelünk. Na mind1 most már, túltesszük magunkat rajta és zúzásba kezdünk lefelé. Azaz kezdenénk, ha a terep hagyná, de a Tolvaj-hegyről lejönni sem olyan egyszerű. Köves, ágas bogas szakaszok jönnek, néhol már szinte az utat sem látjuk. Átevickélünk, majd egy rétre leérve más sokkal kényelmesebb ösvény fogad minket. Itt egy szembe jövő fotóssal találkozunk aki láthatóan a mezőnyt fotózza. Innen hamar elérjük a falut, és megcélozzuk az Öreg Bencét. Ma másodszor. EP, szúróbélyegző. A többiek megállnak kicsit, én indulok is tovább, nem akarok időzni most.

A jelzést követve rosszfelé indulok tovább, csak kicsivel odébb veszem észre, hogy a kék kereszt másfele is megy. Elég becsapós az elágazás. Mire visszakavarodok pont összefutok Attilával. Együtt megyünk tovább. Hamarosan Kohán Balázs ér minket utól és csatlakozik hozzánk. Vagyis inkább úgy mondanám, hogy Attilával próbáljuk tartani Balázs tempóját. Feljebb kellett kapcsolnunk. Dumálunk mindenféle jóról, amíg egy gizgazos szakasznál Balázs el nem vágódik a keresztbe dőlt fákon. Puff. Szerencsére nincs nagy baja, csak kicsit zúzza le magát. Amikor kiérünk az erdőből, elképesztő panoráma tárul elénk. Füzér giccses vára tornyosul a magasba és körös körül hegyek a távolban. 

Berobogunk Füzérre, Balázst egyre nehezebben tartjuk. A Vár alatt egy közkutat találunk, amit megrohamozunk. Nagyon szomjas vagyok, egyből rátekeredek. Balázs kérdi, hogy nem túl hideg -e. Erre csak annyit tudok felelni, hogy de. Viszont inni kell. Jól esik a frissítés, de a tevehátba nem töltök, van még benne bőven. HIBA2. Attila itt leválik rólunk, mert Brigi a gyermekükkel itt várja őt valamerre. Telefonálni kezd és távolodni a hátunk mögött. Még egy jó darabig együtt megyek Balázzsal. A vártól távolodva visszanézünk. Érdemes.

A kilátás még szebb ebbe az irányba. Fotózunk is rendesen. Már ezért megérte ma eljönni. A Toroki erédszház után kiérünk a műútra, amin már jöttünk ma reggel autóval is. Ez visz be minket Hollóházára. Útközben még egy kék kutat találunk, ahol én megállok megint inni, Balázs pedig közben eltűnik a szemem elől. Persze megint csak iszok és nem pótolom a víztartályamból eddig elhasznált folyadékmennyiséget. HIBA3

Hollóházára beérve elhaladok a porcelángyár előtt, ahogy hallom, itt még ilyenkor is folyik a meló... később az elágazásnál, ahol balra kell venni az irányt ugyanezt tapasztalom, csak itt a rend őrei mérnek és büntetnek éppen egy szlovák rendszámost. A Fehér Holló kulcsosházat érintve indul el a piros sáv kifelé, majd egy idő után piros keresztre vált. A folyadékom közben lassan fogyogat.

A jelzés aztán sárga háromszögre vált, ez visz fel a Szurok-hegyre, amit Máté csak Szutyok-hegynek becéz, nem teljesen alaptalanul. Izzasztó mászással érem el a következő EP-t, illetve ma már nem először az északi zöldet.


Innen aztán újra indul a móka. Máté ezt a szakaszt is elég jól beharangozta reggel az autóban. A "futók itt tudják tartani a 4km/h-s átlagot" nem volt túl bizalomgerjesztő. :) És a valóságban is ilyen volt, bár nekem lehet nem volt meg a 4-es sem. :D Nem ám úgy van, hogy akkor most az északi zöldön felmegyünk a Nagy-Milicre... volt ott útközben még jópár meredek hegymászás, ingoványos lápon, patakokon, földtöréseken való átkelés. Az egyik szipókázásnál meghallom azt a hangot amit nem szerettem volna hallani.. szürcsög a zsák, elfogyott az innivalóm. Ráadásul még valahol a zöld elején. Hát ez szívás. Bár a következő pont "Vadmalac spori pihegője" volt, én már "Vadmalac spori itatójának" vízionáltam egy szép kiépített forrással. Ami persze nem így volt, a következő vízvételi hegy még nagyon messze volt innen, majd újra visszaérve Füzérre,  vár után. Nos én addig konkrétan szomjanhalok, így alternatív megoldást kerestem. A sok patakátkelés adta magát, nosza itt a friss vizecske. Azért olyan patakot választottam, ami láthatóan nem szokott ott lenni (csak a hóolvadás miatt folyik a víz le a hegyről) és gyors folyású. Három különböző kispatakból ittam (volt választék bőven). Az egyiknek elég hólé íze volt, a másik kettő kiváló forrásvíz szerű volt. Az árkokon Yoyoval ugrándoztunk át errefele, Ő valahol elharapja a nyelvét és tiszta vér lesz az arca. Elég bizarul néz ki. Később Attila is utólért minket. Így értük el a következő pontot. Ahol mint már írtam nem volt forrás, de még patak sem. :) Attila kérdezi tőlem, hogy tudok -e adni neki inni, mert kifogyott. Vázolom a helyzetet neki. Azt mondja van söre a zsákban, de egyedül nem akarta felbontani, mert nem bírná meginni. Nosza, bontsuk ki. Hárman gyorsan eltüntetjük, kár, hogy nem alkoholmentes. Nagyon jól esik.

Közben lassan közeledünk Magyarország legészakibb pontjához. Itt sem voltam még. ;) Viszont elkövetünk egy nagy bakit. HIBA4. Yoyo után caplatok egy mederben felfelé, és egy idő után azt veszem észre, hogy a határköveknek nyoma sincs. Valahogy elvesztettük őket. A jelzés viszont megvan, a zöld sávon haladunk. Szóvol Yoyonak, hogy valami nem kerek, de a zöldön haladunk és az jó. (persze nem) Gondoltam az van, hogy itt a zöld valamiért letér a határról. A track-től jól láthatóan távolodni kezdtünk, azért figyeltem fel rá. A track a határ vonalát követte. Megegyeztünk abban, hogy jó ez így, megyünk a zöldön tovább. Fél szemmel azért folyamatosan lestem az órát. Kiértünk egy rétre, ahol teljesen szűz hó fogadott minket. Itt ma még senki nem járt előttünk, és az nem túl jó hír. Bakker, nem vagyunk jó helyen. Térképezünk egy kicsit és rájövünk mi történt. Valahol áttértünk a Szlovák zöld jelzésre. Basszuskulcs. Kirándultunk egyet Szolvákiában.. Újratervezés. Megnéztem merre lehet leggyorsabban visszajutnunk. Szerencsére volt pont egy jó út, ami hamar vissza is vitt minket. Szerencsénk volt, hogy időben észrevettük a bakit. Lehetett volna sokkal fájdalmasabb is ez a kitérő. Azért így is sokan elmentek mellettünk a jó úton. Újabb irgalmatlan emelkedés következett, de ez még mindig nem a Nagy-Milic volt, hanem a Nyerges-hegy. Kicsit belassulok felfelé, ez a kis kitérő nem jött jókor. A csúcshoz közeledve ismerős sziluettet látok meg magam mögött. Vera ért utól, bevárom a csúcson. Látja, hogy kicsit el vagyok punnyadva. Innen együtt indulunk tovább. Még egy kis zöld és már végre a Nagy.Milicet másszuk. Itt van egy kis oda-vissza szakasz, úgyhogy látjuk kik vannak előttünk. Szembe találkozunk Mátéval és Attilával is. A kavarásomnál megelőztek. A csúcson meglepetésre személyzet fogad. :) Sok időt azért nem töltünk fent, indulunk is visszafele.

Lent az elágazásnál találkozunk Vera apujával, kicsit lemaradva, kicsit morgolódva (aki ezt az északi zöldet kitalálta...), de rendületlenül jön Ő is. A kék sáv a Hajagoson át vezet lefelé, amihez később a kék kereszt is csatlakozik. Mi pedig Attilához és Mátéhoz csatlakozunk. Szerencsére a sör óta nem gyötör a szomjúság, de azért jó lenne már vizet vételezni valahol. Attila is úgy gondolta, hogy elég lesz neki ma a rövidtáv, viszont a többiek győzködnek minket, hogy menjünk a hosszúra. Abban megegyezünk Attilával, hogy ha az egyikőnk megy a hosszún, akkor a másikunk is. :) Lassan beérünk újra Füzérre, ahol találunk is egy működő kutat. Végre megtöltöm a tasakomat. Közben érzem, hogy kajálni is kéne már, elkezdem előtúrni az erre a célra elrakott pogácsámat a táskából.. de sehol nem találom.. beüt a felismerés, azt bizony a kocsiban hagytam. HIBA5. Szerencsére banán és műzli még van, így azokkal pótolom az elvesztett kalóriákat. Itt Füzéren van egy elágazás, amit otthon jól megjegyeztem, mert a track-em rossz utat jelöl. A várat a jobbról kell kerülni, a többiek balra mentek volna kapásból. Így viszont megtaláljuk a helyes utat, ami a várhegy oldalában kúszik egyre feljebb és feljebb. Attilát itt megint Brigi a párja és kislányuk fogadják, úgyhogy Ő itt megint lemarad. Mi a Várkapu mellett megtaláljuk az EP-t és indulunk is tovább.

Nem kell sokat menni és elérjük a Vár-forrást. Három kiépített csapon folyik ki a friss forrásvíz, mindegyikőnknek jut egy.

A Senyánszki rétet is hamar elérjük, ahol a rövidtávmak már csak 2km-e van hátra a célig, a hosszú pedig innen indul fel a Nagy-Milicre másodszor. Most hogy ettem, ittam, sokkal komfortosabban érzem magamat, úgy döntök, hogy megcsinálom az extra kunkort és a hosszún megyek tovább. Együtt haladunk a széles úton felfelé, mikor egyszer csak Yoyó jön szembe velünk bosszankodva. Ő a rövidet csinálja, de rosszfelé indult az elágazástól. Nem volt elég neki a Szlovák kiruccanás... Kicsivel odébb balra tőlünk látjuk a másik utat, amin pár futó száguld már lefelé. Derék! A kék sávot piros háromszögre cserélve érjük el újra az északi zöldet. Máté korábban már kínálgatta a kofoláját, már szinte éreztem a szauna-illóolaj illatát... a ponton majd előszedi, de az még azért odébb van. A nap már az utolsókat rúgja odafent, de a hegygerincról még pompás panoráma tárul elénk.

Erről az oldalról nem is a Nagy-Milic a nagy falat, hanem a Kis-Milic. Fura, de így van. Meredeken emelkedik az út a kistesóra.


A tetején egy pofás kilátó fogad.

Oda azért már nem mászunk fel. Igyekszünk, hogy minél többet megtegyünk még fejlámpa nélkül. Áthullámvasutazunk a Nagy-Milicre, ahol a pontőrök már készülődnek indulni lefelé. Vera kicsit lemaradt, amíg megvárjuk, a pontőrök el is tűnnek, mi meg végre kofolázunk egyet. ;) Jó cucc. Máté szerint dupla annyi koffein van benne mint a kólában. Megjön Vera is és indulunk a pontőrök után.

A Kis-Milic oldalában utól is érjük őket. Mindenki óvatosan ereszkedik a meredek lejtőn. Jeges, de nem egybefüggő tükörjég, szóval azért le lehet jönni, csak figyelni kell. Máté ide tervezte, hogy felveszi a csúszásgátlóját, de végül a táskában maradt az is. Azért lefele Ő parázott rendesen... Vera repült, én meg küzdöttem az életemért. :D A meredeket végül épségben abszolváltuk, utána már könnyedebb szakaszok jöttek. Itt újra tanubizonyságot nyert, hogy Máté úgy tud gyalogolni a hosszú lábaival, ahogy mi kocogunk... A Senyánszky-rétre visszaérve egy kicsit növeljük a tempót, innen már csak 2km a cél! Máté lemarad. Azon morfondírozok, hogy vajon lesz -e térerő a célban.. reggel nem néztem meg.. volt egy olyan sejtésem, hogy nem. Viccesen meg is jegyeztem, hogy akkor meg kell mászni majd a Tolvaj-hegyet mégegyszer, hogy haza tudjak telefonálni. Elérjük a falut és az Öreg Bence turistaházat. Ma már harmadszor. Sikerült! Klassz érzés, örülök, hogy a hosszút csináltam meg végül. A célban már elég sokan bent vannak, főleg a rövidtávosok. Gratuláció JAAT-tól, csomagátvétel Szilvitől (amiben az egy évvel ezelőtti LeFaGySz rövidtávos elsőhelyes beérkezésemért egy helyes kis horgolt jetit is kapok! Ez nagyon nagy becsben lesz tartva!), majd a jól megérdemelt leves. Nagyon jól esik. Talán nincs is finomabb egy LeFaGySz utáni gulyásnál.


Kimegyek a kocsihoz a váltócuccért. A melegből kimenni most már nagyon nem jó, fázok is odakint. A cél ajtajától 2 ajtóval odébb van az öltöző/zuhanyzó helység, amit elektromos radiátor fűtött. Húú, de jól esett ott átöltözni. Nagyon áldottam az a fűtőtestet. Minden ruhadarabot elő lehetett melegíteni vele. Bónusz. Közben Verák ellépnek haza, így nem zavar senki fel a Tolvaj-hegyre... :) pedig térerő az nincs... Egy 30-as telóról sikerül egy sms-t azért eldobni. Ennek nagyon örülök, mert még várni kell 1-2 órát mire mindenki beér, és indulni tudunk. Pihenéssel, beszélgetéssel hamar eltelik azért az idő. Közben Remó és végül Kreiter Balázs is beesik. Szuper! Összeszedjük magunkat és elindulunk a hosszú útra hazafelé. A hármas utat elérni még egész könnyű volt, jó navigátorom, Máté mondta az utat és szóval tartott. A hármasra kiírve mondtam neki, hogy most már bealudhat nyugodtan Ő is mint a többiek. Szikszón azért felkelt még a társaság, mert belefutottunk egy szondáztatós igazoltatásba. Attila sörének már hűlt helye volt bennem, így repesztettünk is tovább az éjszakában. Éjfél körül értünk Pestre. Hosszú, fárasztó nap volt, de megérte belevágni. Jövőre újra Bükk, az már rutinművelet lesz, és aztán jön a Mecsek. Mert kell egy all-in póló! ;)