1997
Nekem 1997 márciusában kezdődött ez a történet. Bátyám egyik akkori munkatársa hívott el minket erre a teljesítménytúrára. Izgalmasan hangzott, így belevágtunk. Kirándulások alkalmával sokszor készültünk úgy, hogy egy jó helyen majd letáborozunk és szalonnát sütünk. Most (mármint akkor) sem volt ez másképp. :) Bár akkor még nem sejtettem, hogy ténylegesen mire is vállalkozok...
Természetesen a hosszabb távot választottuk, ami 30km volt. Mikor elindultunk Jani az élre állt, és úgy repesztett felfelé a Gulicska irányába, mintha kötélen húznák. A bratyó nevében nem beszélek, de én majd kiköptem a belem az iramban. Nesze neked kirándulós tempó. :)) Így ment ez egészen Fehérkőlápáig (útközben azért a gyönyörű kilátóhelyen szusszantunk egyet), ahonnan továbbra is nagy iramban ereszkedni kezdtünk a bokatörően köves lejtőn. Az 5-ös végállomásától aztán újból kezdődött a kapaszkodás a Vesszős völgyben. Menet közben forrásvízzel frissítettünk, akkoriban azt hiszem még ki volt téve rá a "nem ivóvíz" tábla. A vize ma is ugyanolyan finom. Ahogy felértünk a tetőre, az út kanyarogni kezdett, és nemsokára találtunk egy cseles leágazást is, akkor még az erdőben. Ma már hatalmas tarvágáson át.
Vadregényes utak vezettek el a Sebesvízi üdülő felé, ahonnan aztán irdatlan lejtő vitt le minket Garadnáig. Tele keresztbe dőlt fákkal, és a jeges úton alig bírtunk megmaradni a lábunkon. A garadnai ponton nagyon jól esett a zsíroskenyér és a forró tea, itt aztán jól kifújtuk magunkat. Egy nagy emelkedő volt még hátra, az Aranylépcsőn fel a Bánkúti útig, majd onnan fel Örvénykőre. Ez igen kemény volt, és már nehezen ment, de próbáltunk lendületesek maradni, hogy maradjon időnk a végére. Onnan már jól lehetett haladni, hamar el is értük rész-célunkat Felsőforrást. Akkor még le kellett menni a forrásvölgybe, és ott kellett végigmenni a Majális-parkig, de mielőtt lementünk volna a lejtőn, tettünk egy kitérőt a Felsőforrási barlanghoz. A kitérő nem volt nagy, de annál több időt töltöttünk ott el. Volt még bőven időnk a 8 órás szintidőből, így nem kellett sietni. Gyűjtöttünk rőzsét és száraz ágakat a tűzrakáshoz, előkerültek a sütnivalók is, aztán hajrá, ott a barlang bejáratánál csaptunk egy kis lakomát. :)) Ezért siettünk annyira addig. Utána meg szépen besétáltunk a célba, ahol egy oklevél várt ránk a szintidőn belüli teljesítésért. Abban az évben még nem volt kitűző, csak oklevél.
Így történt, hogy az első kitűzőm nem az első tűrámon szereztem utána a Hanák Koloson, és a túra után pár napra alig bírtam lábra állni a tempó miatt, amihez nem voltam hozzászokva. Örök emlék marad az első és egyetlen szalonnasütős teljesítménytúrám. Azóta nem csináltam akkora hülyeséget újra. :)
Elmentem viszont minden évben erre a túrára, 2001-ig a 30-as távon, utána a 15-ösön párommal. Tavaly ugye kimaradt a túra, mivel nem volt megrendezve, így lett az idei pont a 10. rendezés is.
2007
Úgy gondoltam, hogy a napra pontos tíz éves évfordulóra vagy az eredeti 30-ast járom újra végig (persze szalonnasütés nélkül), vagy valami különlegessel ünneplem ezt a szép jubileumot. Ez utóbbi persze a 42km-es maratoni futás volt, amit 6 órán belül kell teljesíteni, és végül ezt választottam. Az idő most gyönyörű szép tavaszi volt. Túlöltözni nem kellett volna, de nekem mégis sikerült. Részben tudatosan, mert nem tudtam csak a felsőmbe rakni a dolgaimat. Több futó rövidnadrág pólóban indult, kicsit aggódtam is, hogy nagyon megdobja majd a pulzusomat a sok gönc. ;) A nevezés gyorsan ment, a 42-es indítóasztalnál senki nem volt, míg a 30-asnál hosszú sor kígyózott.
8:10-kor vágtam neki a távnak. A terep kiváló volt, nem volt sár egyáltalán. A terepen már sokan kint voltak, így felfelé menet máris megkezdődött az előzgetés. Jól mentek a szintek, haladtak a méterek. A Gulicskára érve most tényleg csak egy pillantásra álltam meg szétnézni. Jó volt újra ott lenni. Az első pontnál finom teával kínáltak, amiből kértem is egy-két kortyot.
Innen szintben futhattam tovább Fehérkőig, ahonnan zúzás le. A második nagy mászás is jól ment a Vesszős völgyben, útközben frissítés a forrásból. Felérve utólértem két sporttársat, akiktől megtudtam, hogy Ők is a maratont nyomják, csak nehezen tudtak visszaváltani futásra a nagy mászás után. Nem sokkal utána már futottak utánam. Csak rossz irányba, mert benéztem azt a bizonyos elágazást, ahol most nagy tarvágás volt erdő helyett és rengeteg ág és fa rejtette maga alatt az utat. Így egy darabon rossz irányban nyomtuk felfelé egy hegyre. Nekem nagyon gyanús lett, hogy rossz irányba kezdett kanyarodni az út, így még időben visszafordultam. A sporiknak fogalmuk sem volt hol voltak, nekik az az út is megfelelt volna, de aztán ők is visszafordultak utánam. Végül meglett a jelzés is, és nyomhattam tovább. Szép szakasz jött, a következő pontnál vált ketté a 30-as és a maratoni táv. Itt ásványvízzel kínáltak, de passzoltam.
Tovább a piroson Jávorkúton át, ahol vizet vettem a mindíg szuper hozamú és minőségű forrásból. Kis mosdás, aztán tovább még mindíg folyamatosan emelkedve. Jávorkút után még egy kicsit ráerősített a hegy, de jól ment, nem volt gond. Bánkútnál már felüdülés volt azért végre átbukni rajta és száguldani lefelé. Viszont az is feltűnt egyből, hogy jó idő ide, jó idő oda, itt bizony hideg van. Igyekeztem gyorsan továbbállni. A kéken, amelyken a Dédesi vár felé sokat mentem már régen, csak most a romjelzést elérve nem balra hanem jobbra kellett fordulni Nyírkő felé. A kilátás az ágak mögött most is pazarr volt a vár és a lenti falvak felé. Ez az út már emelkedett. először csak kicsit, aztán bekezdett. A pontnál most nem hagytam ki a kínált ásványvizet. Megtudtam, hogy előttem !fél órával! volt ott valaki. Ez kicsit szíven ütött. Így lemaradtam volna? Bár tudtam, hogy 8 előtt is indultak futók, de 18-as rajtszámom volt, és akiről úgy tudtam hogy a maratont csinálják és megelőztem őket, az csak az a két spori volt még ott a Vesszős tetejénél.
Az út egy darabon most szintben ment, aztán viszon iszonyú emelkedőbe kezdett újra vissza a Bánkúti műútra. Itt ettem meg a második és utolsó müzliszeletemet. A műút másik oldalán viszont ugyanolyan intenzíven lejteni kezdett az út és már száguldottam is Ómassa felé. Útközben újabb forrás, újabb fürdés és vízvétel. A faluba leérve beton egészen Garadnáig. Ez nem esett jól, nem szeretek betonon futni. Odaérve hatalmas embertömeg fogadott. Én nem álldogáltam, még a teából sem ittam, csak egy pecsétet vittem magammal az igazolófüzetemen. Az időmből itt úgy saccoltam, hogy 5:20 lesz a vége.
Az Aranylépcső újabb nagy emelkedője már nagyon megfogott. Egy helyen meg is álltam nyújtani és kifújni magam. Itt egy 30-as távon lévő sráccal jót beszélgettem Örvénykőig a hátralevő szakaszon. Kiderült, hogy ez az első teljesítménytúrája. Elmeséltek neki, hogy nekem is az volt pont tíz évvel ezelőtt. Jól bírta a szinteket, ezúton is köszi a társaságot, így nekem is könnyebb volt felérni. A ponthoz érve aztán elbúcsúztam tőle és megiramodtam lefelé. Innen nagyon hosszan remekül futható kényelmes lejtők jöttek, kész felüdülés volt. A Felsőforrásnál gondoltam a barlangra, de nem látogattam meg. :) Az utolsó emelkedő egyike az utolsó pontnál volt. Itt is rengeteg túratárs pihengetett, de mondanom sem kell, hogy én igyekeztem minél gyorsabban átsuhanni. A kínált ásványvizet itt már kihagytam, bár a félliteres üvegemben már csak 1-2 korty lötyögött az alján. 4 kili volt hátra, ami elég szépen pörgött, és végül 13:25-kor 5:15-tel értem be a Majális parkba. Az utolsó pár száz méteren már mélyebb tartalékokhoz kellett nyúlnom, hogy szépen menjen még a vége, de eredetileg is úgy terveztem, hogy ezen a túrán kicsit kihajtom magam. Ez teljes mértékben sikerült, a végére eléhezve, elfáradva értem a célba, ahol kellett egy kis idő és kaja, mire helyrerázódtam. A hely és idő erre ideális volt, a helyhez illő majálisi hangulat volt, gyönyörű napsütés, kifeküdtem a fűre és pihiztem.
A szép jubileumomhoz méltó teljesítés volt ez, nagyon örültem, hogy ilyen flottul ment minden. Köszönöm a szervezőknek mind a 10 eddigi NT-t! :) És köszönöm Janónak és Ricsinek, hogy annó belerángattak ebbe az egészbe.
