Mátrabérc '99

Az elsõ Mátrabércem elõtt álltam 1999-ben. Április nemcsak a bolondok napjával kezdõdõ hónap, hanem a legbolondabb idõjárással is ez a hónap rendelkezik. 19-én mentünk fel Sirokra egy korai vonattal, hogy még a túra elõtt legyen idõ szétnézni. Szerencsére jó idõ volt. Így aztán lehetett fényképezni is, azaz lehetett volna, ha ott van a gépem. A siroki vár és környéke remek hely, mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg. A legnagyobb izgalmat természetesen a katakombák szolgáltatják, fõleg, ha nem viszünk lámpát magunkkal.

Visszatérve a szálláshelyre örömmel vettük tudomásul, hogy már mások is jöttek rajtunk kívül. Gyorsan elfoglaltuk helyünket az emeleten, hogy azzal se legyen már gond. A tornateremben hamar feltaláltuk magunkat, nekiálltunk focizni egy teniszlabdával. Nem sokáig tartott a móka, mert tudtunkra adták, hogy csak tornacipõben lehet használni a tornatermet. Röhej. Akkor mindenkinek aki lent aludt aznap tulajdonképpen tornacipõben (vagy nyuszipapucsban?) kellett volna járkálnia. Sebaj, nem firtattuk a dolgot. Ahogy eljött az este, úgy érkeztek az emberek. Érdekes volt megfigyelni, hogy elõször a felsõ szint telt meg, aztán mindenki a tornaterem széléhez igyekezett, majd mikor már ott sem volt hely, akkor kezdtek beljebb is letelepedni. Persze kis indiántáborok most is alakultak, hogy kivételt képezzenek. Úgy 9-ig mindenki megjött, aki akart. Lámpaoltás 10-kor lett volna, de volt az fél tizenegy is már. Mire a beszélgetések is csitulni kezdtek, az óra már éjfélt ütött. Nem hiszem, hogy addig bárki is elaludt. Azután igen. Ezt tisztán lehetett hallani, mert ekkor kezdõdtek meg a horkolások, szuszogások. Ezután ezért nem lehetett aludni. Voltunk vagy 300-an a tornateremben, el lehet képzelni. A kemény csempe is hozzájárult ahhoz, hogy még hajnalban is az elalvással próbáltam megbírkózni. Végül úgy fél négy körül sikerült elaludni. Lámpagyújtás egy órára rá volt. Ennyit aludtam. Több a semminél (bár majdnem annyit ért).

Reggeli nyüzsgés. Sorban állás a WC-nél. A lányok szerencsésebbek, kevesebben vannak. A hajnalizás után indulás a buszhoz. Elõzõ nap befizettünk mindenre (nevezés, csomagszállítás, busz, szállás), így ezzel nem volt gond. A rajtnál már szép nagy tömeg gyûlt össze a lelkes túrázókból. Akiknek még nevezni kellett, azok szép hosszú (és kevésbé rendezett) sorokban álltak. Mi a start elé vonultunk. Mindenki próbálta elfelejteni a kissé fárasztó éjszakai virrasztás rossz emlékeit. Már az elõttünk álló 56km-re koncentráltunk. 6 órakor elindult a menet. A futók elzúgtak, a többség pedig igyekezett nem eltaposni a másikat. Nem kellett sok idõ, és egy kicsit széthúzódott a mezõny. Az elsõ ellenõrzõpontig megmásztunk néhány hegyet, de az igazi meredek pont az ellenõrzõ pontnál volt. Az Oroszlánvár mindenkit megizzasztott kicsit. Itt már bátran le lehetett öltözni pólóra, jó idõ volt. Egy kis szusszanás után tovább az útvonalon. Kékestetõig meg se álltunk. Idáig a túra szintemelkedésének a felét, 1500 métert már megtettünk. A táv pedig 20 km volt. Itt jól esett a forró tea és a leves. Mindenki töltött vizet is magának. Egy kis pihenõ után folytattuk az utat. Immár új arcokat elhagyva kapcsolódtunk a Hanák Kolos túrához. Rögtön az ep. után van egy brutálisan meredek szakasz, ahol visszanézve mindig mosollyal nyugtázom a lefelé botorkáló tömeg látványát. Újabb meredek hegy tetején volt az ep. a Csór hegyen, majd 2 település következett, Galyatetô és Mátraszentlászló. Ezután nagyon szép gerincen haladva elértünk Ágasvár aljába. Ezt megmászni újból erõfeszítésbe került. Fent volt az ep. Innen lefelé megint nehéz szakasz következett, a köves meredek lejtõ miatt. Lent ismét vehettünk vizet a turistaháznál. A köv. ellenõrzõ pontnál megint itókát kaptunk, majd tovább a Nyikom nyeregig. Innen kellett megmászni a Múzslát, ami sokaknak a legnehezebb próbatétel volt. Nem meredeksége miatt, hanem mert újra meg újra felérve a csúcsra újra és újra rájövünk, hogy még mindig nem vagyunk fent. Fent egy kis pihi után már örömmel konstatálja az ember, hogy már nincs sok hátra, és szint meg szinte semmi. Igaz volt, akinek ez a lefele menet nem tetszett.

A célba 15:55-kor értem, ahol már hagyomány szerint sok-sok ember várta az új beérkezõket, bíztatva az ismerõsöket az utolsó méterekre... A plecsni kiosztása után újabb pia hegyek. Panaszra semmi okunk nem volt. A szervezés kiváló volt, az útvonal szép, de nehéz. Ez egy olyan túra, amit kötelezõvé tettem magamnak mostantól. Érdemes elmenni rá.