Vidrócki 46 2007

Tavaly már nagyon megtetszett ez az új mátrai túra, és sikerült idén is részt vennem rajta. A hajnali 4:40-es kelés mondjuk nem ment könnyen, nem sok híja volt, hogy írok egy sms-t Ákosnak, h ne várjon rám, mert visszafekszek aludni. Nagyon fáradt voltam, de végül 10 perc visszafekvés után feltámolyogtam, és összeszedtem a dolgaimat. Nem akartam cserbenhagyni Ákost, akivel megbeszéltem, hogy együtt indulunk.
5:20 körül járt, mikor kiléptem az ajtón. Hideg nem volt, felhős volt az ég éjjel. Ezt onnan is észrevettem, hogy ahogy kiléptem cseperegni kezdett az eső. Na szépen vagyunk... Végig esett odafele menet, igaz elég haloványan. Mikor már Pásztó környékén jártunk abbamaradt. Nagyon érdekes képet alkotott a Mátra most messziről, szinte kétfele szakadt, az egyik fele felhőben esőben, a másik fele világosabb és tisztább. Reméltük, hogy csak a szélét kapjuk meg a hatalmas felhőnek, amíg az északi oldalon kolbászolunk, és megússzuk az esőt. Nem így lett persze, mire odaértünk Szorospatakra már ismét cseperegni kezdett. Kicsit még szedelőzködünk mielőtt belépünk a rajthelyre. Közben egy-két ember éppen elindul a túrán. Azaz indulna, de csak tanakodnak a kijáratnál, látszik, hogy fogalmuk sincs merre induljanak. Végül pont az ellenkező irányba indulnak, mint amerre kéne. Aztán megtalálhatták a leírást a füzetben, mert egy perc sem telt el és már jöttek is visszafelé. :)
A nevezés flottul ment, nem sokan lézengtek még a starthelyen. Ákos a 63-as távra nevez, én a 46-osra. Most kivételesen egy könnyű sétát terveztem, és a 63-as táv még sétálva sem fért bele ebbe a kategóriába. Hogy véletlenül se kezdjek futkározásba, egy nagyobb hátizsákot hoztam magammal telepakolva jó nehézre, és plusszban még egy fényképezőgépet egy másik táskában a nyakamba akasztva. A starthely nagyon kellemes helyen van egyébként, az erdei tábor nagyon kultúrált benyomást kelt. Az egyik faházból kilépve 7:15-kor indulunk neki a távoknak.
Ákos szólt, hogy szeretne felvenni egy erősebb kilépős tempót. Hát jó, akkor tartom az iramot addig amíg együtt megy a két táv, de futni semmiképpen nem akartam. Az Ő gyalogos tempóját viszont nem bírtam egy-egy kisebb kocogás nélkül tartani, mikor meg-megálltam fényképezni az amúgy nagyon tetszetősen induló tájat. A hely névadója, a Szoros patak völgye igen látványos még így a szemerkélő esőben is. Az utunk Nagybátonyon keresztül vezet, itt a piros keresztre áttérve elindulunk felfelé talán a túra első észlelhető emelkedőjén. Az utca hamar szerteágazik, emlékszem, hogy tavaly is tanakodtunk akkori futó társaimmal, hogy melyik lehet a helyes út, mert jelzést itt nem találtunk. Pedig csak az igen részletes leírásba kell beleolvasni és máris magabiztosan haladhatunk tovább az arany középúton. ;) A temető mellől visszanézve máris pompás panoráma tárul elénk, pedig még alig mentünk felfelé. Csodás hely ez a része is a Mátrának. Ákos persze már száz méterekkel előrébb, amíg én bámészkodok és fotózok. Szedem a lábamat, hogy utólérjem. Hatalmas mezőn haladunk tovább, ahol legelésző bocikat látok meg.. már megint lemaradok :) Lassan kocogva próbálom ledolgozni a hátrányomat. Maconka előtt már együtt haladunk beszélgetve. Előttünk egy kisebb csapat alternatív útvonalat választ a horgásztó irányába, és nem mennek be a faluba. Mi egy darabig követjük őket, aztán visszafordulunk, mert arra tisztán emlékszem, hogy be kell menni a községbe, és onnan kell megközelíteni a tavat a főútról. Beleraktunk egy kis kerülőt, 5-10 percet elvesztegetve. Semmi gond, ez belefér. Nagy nehezen megtaláljuk azt az utat, amin hivatalosan is vezet a túra. Itt egy futó robog el mellettünk. Ahol elérjük az ózdi utat egy remek kis információs tábla található az út szélén. Ákos böngészgeti egy kicsit, aztán nyomulunk tovább a tó irányába. Ez lesz az első ellenőrző pont. A túrafüzet szerint a 2. :) Az amúgy tökéletes térképvázlaton ezt az egy dolgot nem értettem, hogy miért nevezik a starthelyet 1. ellenőrző pontnak.
Ezt a hatalmas horgászparadicsomot tényleg érdemes mindenkinek megnézni a saját szemével is. Nagyon szépen kiépített és gondozott tóegyüttes tárul a szemünk elé, ahogy befordulunk a külső parkolóba. A halőrháznál találjuk a pontot, ahol két srác nyom nekünk pecsétet az igazolófüzetbe. Ákos számolgatja az időt és kissé gondterhelten kijelenti, hogy bele kéne húznunk, mert lassabban haladunk, mint tervezte. Szóltam neki, hogy részemről okés, de ezzel szöges ellentétben bőszen fotózni kezdtem a környéket. :) Így aztán a tó mellett hosszan haladó műutat végig fényképezéssel megtűzdelt kocogással abszolváltam. Brr.. Ennyi cuccal még ilyen lassan sem jó futni. :) Az út vége felé szalagok segítették megtalálni nekünk azt a jelzetlen dózerutat, amin megkezdtünk utunkat végre a Mátra irányába. Előttünk csodás hegyvonulatok húzódtak. A kilátás a zöldellő mezőn haladva pazarr volt. Menet közben elértük a piros jelzést, amin még elég hosszan mendegéltünk, mire megérkeztünk Felsőlengyendre, ahol meglepő módon a jelzésen egy elágazásnál találjuk a 2. pontot. Tavaly itt még egy kitérőt kellett tenni, most ennyivel rövidebb lett a táv.
Innen továbbindulva rögtön felébredünk. Vége az altató lankás szakasznak, kemény emelkedő kezdődik. Ákos rendíthetetlenül nyomja elől, én szépen lassan szakadozok le tőle. Futni nem futhatok, másképp viszont nem tudnám beérni, így aztán már kezdek lemondani arról, hogy a távok utolsó közös pontjára, vagyis Mátraszentistvánra együtt érünk be. Próbálok azért egy jó egyenletes tempót tartani felfelé, így aztán pár futó ugyan simán elmegy mellettem, viszont én is megelőzök pár komótosabban haladó (láthatóan a szintektől kissé megfáradt) túratársat. A vége felé viszont elkezdett kicsit rakoncátlankodni a térdem. A Vöröskői kilátó alatt érem utól Ákost nagy meglepetésemre. Látom, hogy kicsit meg van zavarodva, nem tudja merre menjen egy elágazásban. Már a műút felől jött vissza, mert nem találta a leágazást. Megnyugtatom, hogy jó fele indult pedig, és most már ketten indulunk Mátraszentistván irányába. A pont hamar meg is van már innen, és nagyon jókor jön. A tavalyi helytől pár méterrel odébb találjuk az életmentő asztalkákat, ahonnan jól belakmározunk. Én a lekváros, Ákos a zsíros deszkákat nyomatta befelé. Többen beérnek közben még a pontra, itt mindenki megpihen kicsit. Beszélgetünk még egy kicsit, aztán kétfele indulunk tovább.
Itt válik le a 46-os táv a hosszabbtól, így én másfele veszem az irányt, mint a többség. Vagyis inkább mint mindenki más, mert magányosan indulok el a sípályák irányába. Nincs is ezzel semmi baj, élvezem a tájat, ahogy ereszkedek a Csörgő patak völgyébe. Itt újra előkerül a fényképező gép. Lejjebb megjelenik az elég nagy hozamú patak is, amin az átkelések még egy kis plussz izgalmat hoznak az amúgy sem unalmas szakaszra. Menet közben utólérek két túratársat, akik a 17-es távon küzdenek, és fogalmuk sincs, hogy jó fele haladnak -e. Megnyugtatom őket, hogy igen, a jobbra letérés még lejjebb lesz. Nemsokkal később le is érünk a völgy aljába, ahol én is jobbra fordulok. A Csörgő malomnál szétnézek, csinálok pár képet, majd akkorra már sokadszor újra átmászok a patakon, és a hegyoldalban oldalazó ösvényen folytatom az utam. Itt egy rövid szakaszon nagyon oda kell figyelni, nem könnyű a ferde úton megmaradni. Ezután az út kisimul, de a táj ugyanolyan szép vadregényes marad, ez egy gyönyörű része a túrának. A tempóm már rég nem olyan feszes, mint az elején Ákossal, most is kellemes sétával érem el a Vándor forrást, a következő ellenőrző állomást. Itt is készítek pár fényképet a kiépített forrásról és a pontőrökről, majd haladok tovább a Csörgő patak völgyében Mátraszentkeresz felé. Ezt a részét jobban ismerem a völgynek, erre sokat jártam már. A faluba beérve arra számítok, hogy itt is EP-t találok, de az itinert előszedve rájövök, hogy itt nincs pont, a következő majd a túra névadó barlangja lesz. Az előző évben odafelemenet kavarogtam egy kicsit pár túratárssal, így most már jól tudtam, hogy merre induljak tovább a vendéglőtől. Újabb patakátkelés itt is, majd az út emelkedésbe kezd. Jönnek a cseles elágazások, amiket most gyorsan magam mögött hagyok, és elég hamar el is érem azt a helyet, ahol tavaly le kellett térni a jelzett útról a barlang felé. Újabb meglepetésként ér, hogy ez a pont is közelebb van idén, az elágazásban találom a pontot. Gyors pecsét, és mászás tovább.
És a java még csak most jön. Az emelkedő egyre meredekebb, és közben már az idő is melegebbre fordul. Szépen komótosan haladok a kicsit susnyával benőtt ösvényen. A kilátás egyre jobb, ahogy feljebb és feljebb érek, érdemes kicsit visszafele is tekintgetni. Hosszabb mászás után érek el egy remek kis tisztást a hegytetőn, ahonnan pompás kilátás vár a magas Tátrára. Ez igen! Közben telefonon megtudom Ákostól, hogy nincs nagyon leszakadva tőlem, és már Ő is túlvan a barlangos pontnál. Ez nagyon meglep, tudom, hogy gyors, de ez azért túlzás, nagy kitérőt kellett nekik csinálni. Kiderül, hogy valahol elkavart és kimaradt egy pontja. :( Mindenesetre nyomja tovább rendületlenül a hosszabb távot. Nem ér utól addig, amíg ismét kétfelé ágazik a két táv, így már csak a célban futunk ismét össze. Nekem a következő pont az emlékezetes Szalajka tető, ahol az előző évben nem találtam rá a pontőrökre. Most szerencsére egy faágra kitűzött papírlapon figyelmeztettek arra, hogy hol kell letérni a jelzésről a pont felé, így meg is találtam azt. A hatalmas füves mezőről csodálatos kilátás nyílt a Mátrára, megérte kirakni a pontot a hegy szélére. Most már nagyon jó dolguk volt a pontőröknek, nyoma sem volt már a reggeli esőnek, szépen sütött a nap. Fotózgattam egy sort mielőtt továbbálltam.
Az út lejtésnek indult, most hosszú ereszkedés következett vissza Mátrakeresztesre. Először erdős ösvényen, majd hatalmas mezőkön át kanyargott az út lefelé, csodálatos panorámákkal megtűzdelve. Ez az út is élményszámba megy. Volt egy két elágazás, ahol elbizonytalanodtam, de végül jól emlékeztem tavalyról mindenre, és nem volt gond a lejutással. A faluba visszaérve még hosszan kellett kanyarogni az utcákban, mire a következő EP-hez értem az ABC mellett. Itt nagyon kedves és lelkes csapat fogad a pontnál, ahol ismét degeszre zabálhattam mindenki magát. Beszélgettünk kicsit amíg visszatöltöttem az energiákat, majd felfrissülve indultam tovább lefelé az utcán.
Kereszteztem azt az utat, ahol nemrégiben először áthaladtam, majd a sarkon az erdőbe beugró kis ösvényen emberes emelkedésbe kezdtem. A meredek út aztán hamar megadta magát, és megszelidült kicsit.
A Kosik tanya pont valójában az erdő közepén található. Itt kapok egy kis eligazítást a út további részéről, ahogy tavaly is, igaz, most már nincs igazán szükségem rá.
Az emelkedő még mindíg tart, sőt egy-két helyen újra beleerősít, hogy Ágasvár felé tartok. Ez megint egy rövid szakasz, itt most sűrűn jönnek a pontok egymás után. Az ágasvári turistaháznál sok kiránduló pihenget szokás szerint, én nem állok meg, meg is kezdem a mászást a csúcsra. Útközben készítek pár fotót a vadregényes ösvényről. Fent a kilátás nagyszerű, de most inkább sietősen indulok is lefelé. Jól haladok a kőrengeteg között, de kényelmesebben ereszkedek, mint a Mátrabércen szoktam. Elérem másodszor is a turistaházat, amit most a mezőn át elhagyva le akarok fotózni, de pont lemerülnek az aksik. Sebaj, van másik szett. Nekiállok átszerelni, újra belövöm a képet, meg se mukkan a gép. Hmm.. lehet, h nem töltöttem fel? Sebaj, van 3. szett. :) Kipróba, ezzel már beindul a gép, de fotózni most sem tudok, mert exponáláskor elsötétül minden rajta. Remek. Na inkább elpakolok mindent és haladok tovább. Sajnos így több képet nem tudtam csinálni. Az út most már többnyire lefelé halad, könnyen mennek az utolsó kilóméterek. Menet közben egy jófej kiskutya csatlakozik hozzám. Rendesen a jelzésen halad, de gazdája nincs neki. Egy jó darabon jön velem, majd előreszalad. Gondolom már ismeri a terepet... :) És valóban nem sokkal később vissza is érek az erdei táborhoz. Cél, gratuláció, frissítés, díjazás. Hát ez remek volt megint. ;)
A célban még megvárom Ákost, akit még sosem láttam ilyen elszántnak, mint ezen a túrán. Csapzottan toppan be a célba, folyik róla a víz, látszik hogy sokat belefutott. Alig hittem a szememnek. Neki kalandosabb útja volt, amiről jókat viccelődtünk a rendező brigáddal is. Elhintettünk egy-két építő jellegő kritikát a leírással kapcsolatban, amire ők vevők is voltak, mert feljegyezték őket. Összeszedtük magunkat, és kellemesen elfáradva hazafele vettük az irányt.
Köszönjük szépen a remek túrát, annyira jó látni a fejlődést és a fejlődni akarást a szervezésben. Csak így tovább! Nagyon jó kis túra ez már most is, alig várom már a következőt. ;)

Képek:
http://kep.tar.hu/qvic/50479796#2