Örömmel jelentem, hogy a Beac Maxi nem veszett el, csak átalakult. És ez mindenképpen jó. Sikeresen teljesítettem a 26. Beac Maxi-t avagy az 1. Turista Kékszalagot.
Mondhatom, hogy ez volt az eddigi legérettebb teljesítésem. Felkészülten vágtam neki és okosan csináltam végig.
Tudtam, hogy csak perceket nyerek vele, de mivel fontos volt a korai rajt ismét a korábbi vonattal utaztam le Magyarkútra. A percek a Maxin ugyanis nagyon értékesek tudnak lenni. 1-2 perc később akár egy értékes órát is jelenthet. Igen, természetesen a kompról van szó, az ugyanis a Maxinak az egyik kulcskérdése. A két órás kompot még csak egyszer sikerült látnom (és akkor is lekéstem), így a terv az volt, ha korán el tudok indulni akkor küzdök a kettesért (mint az egyetemisták), egyébként inkább tartalékolok a második felvonásra.
Nos, pontban 8-kor rajtoltam, amivel máris rosszabb esélyekkel indultam, mint azon az 1 bizonyos alkalmon.. így maradt a B terv. És azt tökéletesen teljesítettem. Lendületesen, de semmiképpen sem fejvesztve aprítottam a kilómétereket. Az elején a gyalogosokat leelőzve bringásokkal haladtam, a szokásos oda-vissza előzgetős játékot játszva. Az egész túrán 3 gyalogossal találkoztam csak. Egy futó Nagy-Hideg hegy előtt előzött le és RushBoy ért utól másodmagával kétszer (a célban már nem vártam meg őket). Olyan volt, mintha egy biciklis túrára keveredtem volna véletlenül.
Az első 50 Nagymarosig 6:30 lett, ahogy DJ-vel és Piedcat-tel tavaly. Mondhatni ez nem is volt annyira véletlen, menet közben így lőttem be a tempót, fél óra pihenőidőre volt szükségem. Törökmezőnél kicsi meg is ijedtem, mikor 10 perccel hamarabb érkeztem meg mint számítottam, így onnan vissza is vettem a tempót.
Pilisszentlászló előtt (most még korábban) megint nagyon rákezdett fájni a bal talpam, ahogy tavaly is. Útközben ért a rémisztő felismerés, hogy pont annál a két lábujjamnál érzem az éles fájdalmat, amelyiket tavaly sikerült majdnem (vagy egészében) eltörnöm a strandon. Szóval ezzel még majd valamit kell kezdenem. A fájdalom csillapítóval most a faluig sem bírtam várni... De ez nem szegte a kedvem és a lendületem, legfeljebb csak a sziszegések és káromkodások száma nőtt meg futás közben. A Kis Rigóban ebéd a bringás kollegákkal. Kivételesen nem rendeltem extrát (tavaly is alig bírtam eltüntetni a kaját), a leves bőven elegendő volt. Egy limonádét azért lenyomtam kísérőnek. Itt értek be másodszor RushBoy-ék.
Gyorsan indultam tovább, ilyen kevés időt még sosem töltöttem itt. Ezt onnan is éreztem, hogy nem volt nehéz újra elindulni sem, fél perc alatt visszamelegedtem. A bringás srácok hamar utólértek, közülök kettővel legközelebb Dobogókőn találkoztam. Alig múlt el 7, még nem volt nyitva a pont, így a kéktúra bélyegzővel igazoltunk.
Az egyik srác, akivel már sokat beszélgettem menet közben úgy dönt, hogy velem jön Pilisszentkeresztig. Töltünk vizet a csapnál, aztán toljuk lefelé a kéken. Az ugye az új szakasz, amit ő nem is ismert. Mivel a terep jó volt és lejtős, noszogattam, hogy menjen csak mert én visszafogom erősen, de neki jó volt így. Én felgyorsítottam amennyire tudtam, Ő meg folyamatosan fékezve jött mellettem. Ezen a szakaszon futottam a leggyorsabban az egész túrán. Lámpát a Zsivány sziklák alatt kapcsoltunk. A másik bicajost nem láttuk, lehet, hogy Ő lement a sokkal rövidebb piroson Szentkeresztre.
A pontnál nem kellett csalódnunk, ugyanazt a remek ellátást kaptuk, amit Lajosforrásnál is mindig. A finom sütiket alig győztem végigkóstolgatni. Nyamm. Innen aztán elváltak útjaink, a bringások (mert közben többen megérkeztek mögöttünk) nem jöttek be a Szurdokba, hanem legurultak a műúton a Szurdok másik végéig és ott folytatták a kéken. Ez nem is csoda, a Szurdokban még én is csak botladoztam a sötétben... Innen a célig már senkivel nem találkoztam, de a jó tempót egyedül is meg tudtam tartani.
A talpfájásom egészen Pilisborosjenőig nem jelentkezett újra, de a Köves bérc megint adott egy kis fájdalomlöketet. ;) De ez gyenge próbálkozás volt részéről. Az izmaim teljesen rendben voltak, így nem lassultam be a végére sem. A Virágos nyeregben a Füli büfénél a kéktúra bélyegzőhöz irányítottak, de mint a réten kideült ekkorra már a pont is megérkezett, így kaptam egy második pecsétet is. Innen pedig már csak le kellett csorogni a célba. Éjfél után 7 perccel érkeztem meg, 16:07-es idővel. Ez lett az eddigi leggyorsabb Maxim. Ebben természetesen része volt annak is, hogy rövidült a táv, de kellett hozzá egy nagyon jó futás is, ami most összejött. ;)
Az Ambit-ot most próbáltam ki először hosszútávú üzemmódban. Pompásan működött. Alig evett az akksiból, cserébe viszont elég pontatlanul mérte a távolságot (folyamatosan hasonlítgattam a bringások méréseivel). Ez persze egy természetes velejárója a percenkénti mintavételezésnek. A magasság értéket viszont hibátlanul mérte így is, neki 3543m jött ki a teljes szintemelkedésre.
Mikor jön már a következő Maxi..? :)
..addig is, most két hét (mondhatnám dupla-hét) pihenő, aztán jöhet az újabb kihívás..
Suunto adatok az eddigi leghosszabb mérésről
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése