Egy héttel az esemény előtt még kellemes 20 fokos délutánokon reménykedhettem egy sokkal könnyebb BHM-ben, mint ami az elmúlt 2 évben volt. Aztán viszont rohamos hőmérséklet emelkedés kezdődött, csütörtökre már kánikulát mondtak. Felejtsd el, gondoltam. Ez idén is olyan brutál kemény lesz, mint szokott. S lám-lám, így is lett.
Brigi keresett meg, hogy megyek -e, mert jönne velem, így aztán együtt utaztunk le Miskolcra. Szokatlanul későn, mivel a rajtot 10:30-ról 11:30-ra rakták át egy másik rendezvény miatt. A Csanyikban ma egy vallási megmozdulás volt színpaddal és sok-sok emberrel. Az csak azért volt kicsit gáz, mert jó messze tudtunk csak megállni a rajtközponttól. Szerencsére időben érkezünk, így van idő összekészülni, elintézni a rajtcsomag átvételt és átöltözést is. Már ekkor 25 fok volt árnyékban.
A központban már a megszokott remek hangulat várt ránk. Az előkészületek flottul mentek, bár Briginek kicsit meggyűlt a baja a chip-pel, ami nem volt Salomon kompatibilis.. :) de aztán megoldódott a dolog. Majd ha egyszer nekem is lesz ilyen csodacipőm, már fogom tudni hogy rakjam rá a ketyerét.
Mondanom sem kell, hogy fél 12-re már nagyon meleg lett. Nem lesz akkora hőség mint két éve, se akkora páratartalom, mint tavaly, de így is durva lesz. Idén is az övtáskával és az 1dl-s kulacsokkal akartam indulni. Brigi táskát tervezett, ami aztán nekem is megtetszett, így megint újat próbáltam a pályán. Ott a rajtban már biztos voltam benne, hogy jó választás lesz, bár rajtunk kívül senkin nem láttunk tatyót. :P Oda se neki. Szomjazzanak ők majd.
Lassan kezdtünk. Tényleg. :) Szokatlan volt, de nem futottam el a tömeggel, hanem együtt maradtunk egy bemelegítős tempóval. Futottunk már korábban is együtt, tudtam, hogy Brigi nagyon erős (ezt az idei csodás Mátrabérc ideje is igazolta), így tudtam, hogy ha együtt akarunk menni, akkor nem szabad elfutnom az elejét, mert hamar lemaradok... Így a viszonylag nyugis tempó tökéletes volt számomra. A két évvel korábbi beszámolóm sokat segített neki a készülésben, de azért menet közben is tárgyaltuk az útvonalat. A Hársas bércen már mi kezdünk el előzgetni felfelé, volt akit csak idáig vitt a lendület. A mezőny megoszlása a szokásos volt, nagyon sok 1 körös, sok félmaratonos, míg maratonos piros rajtszámost alig lehetett látni. Meleg volt, de oda kellett figyelni, hogy igyak is tudatosan, ne csak mikor már szomjazok. Minden oké volt, az 5km-nél levő frissítőnél szerintem valamivel kevesebb időt is töltöttem, mint korábban. Persze még mindig a bevizezett sapka esett a legjobban. Vittem sótablettát, azt sem felejtettem el betolni. Jött a hullámvasutas rész, majd Brigi is megismerkedhetett a pálya mumusával, az Ostoros-heggyel. Mondjuk úgy, ők sem lettek barátok... a felső részén egy szakaszt napon kell megtenni, az a legizzasztóbb része a pályának. A kilátás viszont nagyon klassz volt. Tiszta volt a levegő, jó messzire el lehetett látni. Aki a háta mögé is nézett a meredek mászás közben az Miskolc látképét is csodálhatta innen. Pazarr. Már az első körben persze... de jövünk még ide háromszor... A tetőn Csabi várt minket, egy adó-vevővel a kezében diktálta a rajszámokat a napon aszalódva. Innen kb 15 perc volt még visszaérni a kör kezdetéhez. Közben nem nagyon nézegettem az időt, de érzésre 1:10 felettinek éreztem a tempót, meg is lepődtem a 1:06-n. Ez klassz! Itt a narancs rajtszámosok ki is szálltak.
Együtt indulunk tovább, és a második kört is behúzzuk közösen 1:15-tel, ami még mindig remek. A harmadik körre már igazi hőség várt ránk és persze eltűntek az emberek is körülöttünk. Carlos nagyon hamar ér utól minket, remek időt fog menni. Nekem a combom kezd el görcsölgetni finoman, így szólok Briginek, hogy lemaradok, muszáj visszavennem. Innen én lassultam, kezdett küzdelmessé válni a futás, fájtak az elsavasodott izmok. A harmadik kör a legnehezebb. Főleg lélektanilag. 1:33-mal értem körbe, és maradt még jó 2 órám beérni szintidőben. Ez megnyugtató volt, tudtam, hogy nem lesz gond. Az utolsó kör persze még nehezebben ment, tovább görcsölt a lábam, viszont már lehetett érezni, hogy 1-2 fokot hült a levegő árnyékban. Ez az előnye legalább megvolt a késői rajtnak. Csabi még ebben a körben is ott dekkolt az Ostoros csúcsán, bár pont indult lefelé a bringájával és áthelyezte magát a hegy aljába. Innen már hamar visszadöcögtem a célig, ahol végül 5:35-tel zártam. Aminek örültem, legalább a tavalyinál jobb lett.. :)
Igazából csak az számított, hogy meglegyen szintidőben. Ez a verseny ilyen körülmények között elég nehéz ahhoz, hogy csak ez érdekeljen. Brigi a célban már egy serleggel a kezében várt, második lett a lányoknál. Gratula! Mindketten jól elfáradtunk, de megérte, mert sikerült. És ez volt a lényeg. Meg kell békélni vele, ez tényleg egy ilyen verseny. Jó volt újra résztvenni benne!
Suunto adatok
