Az idei Mátrabércre végre tudtam kicsit készülni. Az elmúlt két évben szenvedős Bérceket produkáltam. Két éve elfutottam, kimerültem, elfogyott a szufla Galyán, tavaly pedig a műtét után elgörcsöltem és fájdalmasan döcögtem végig. Most itt volt az idő egy kis visszavágásra. Ráadásul idéális időt jósoltak. Konstans 10-12 fok gyenge esővel. Pont ilyen időben futottam az eddigi legjobbamat is.
A fuvarban Gyöngyösről Ádám és anyukája segített nekünk Nikivel. Piedcat, István pedig Juditék autójával érkezett a rajtba. Mi egy kicsit elkésve, 6:10-re értünk oda. Józsiék ekkor keltek kb útnak. A rajtban hatalmas sor fogadott minket. Később tudtam meg, hogy a rendezőknek volt egy kis logisztikai malőrje (a busz sofőrje rossz helyre vitte őket.. láttunk már ilyet máskor is.. ugye), és azért voltak késésben. Szóval sorban állás következett. Gyorsan el akartam intézni a wc-t is közben, így Niki maradt a sorban én meg átálltam a másik sorba, ami a budira várt. A nevezős sor sokkal jobban haladt.. mire végeztem Niki már kifele jött a házból. :) Igaz neveznie azt nem sikerült, mert a pénztárcája és a mobilja a kocsiban maradt. Faca... Gyorsan visszaverekedtük magunkat a házba (talán nem is teljesen korrekt módon, de mégegyszer nem akartuk kivárni az egész sort). Megejtettem a nevezést, közben Niki ment el kisszervízre. 6:28-kor indulunk el végül.
Sajnálom, hogy nem sikerül az elején elindulni, hiába volt a nagyon korán indulás.. Jövőre ezen mindenképp javítanunk kell valahogyan. De persze nem ezzel foglalkozunk már útközben. Előzgetésbe kezdünk jó tempóban. Az emelkedőkön is gyorsak maradunk, erőltetett menettel. A Jóidő forrás utáni emelkedőn kezd Niki kicsit lemaradni. Ez már nem jó jel, mert felfelé eddig mindig Ő volt az erősebb. Az éjjel nem sokat aludt, remélem csak ennyi a baj. Sajnos nem így lett. Hirtelen rosszul lesz és kidob mindent a gyomra. :( Nagyon rosszul fest, állunk pár percet, hogy helyrejöjjön. Közben aggódó tekintetekkel mennek el mellettünk a korábban megelőzött sporttársak. Mikor nekiindulunk Niki még elég vacakul érzni magát. Gyenge és nem is biztos benne, hogy végig tud jönni. Hajtogatja, hogy hagyjam hátra, mert nem fog tudni tempósan jönni. Ilyen állapotban viszont eszem ágában sem volt magára hagyni, ráadásul se pénze, se mobilja.. forget it. Így lassú menetelésbe kezdtünk együtt. A Szederjes-tetőn (8km) még egy nagydepóra meg kell állnia. Itt is el akar zavarni előre, de megvárom. Újabb 5 percet állunk. Szerencsére mikor útnak indulunk már kicsit jobban fest. Az energia szintje viszont a nullára esett vissza, enni pedig nem nagyon mer. Pedig kellene, mert így sose jutunk fel a Kékesre. Adok neki egy nagyobb gélt remélve hogy az nem jön ki belőle. Óvatosan haladunk de újra előzgetésbe kezdünk.
Oroszlánvárig megyünk együtt, aztán Ő elviharzik. Nekünk 1:35 kellett az első pontig.
A körülményekhez képest egész jó állunk. Nikit ez fel is villanyozza, újra nyargalásba kezdünk. Hatott a gél is úgy tűnik. Kafa! Felfelé azért óvatosabban haladunk, nem erőltetjük, nehogy megint baj legyen. Így sok helyen a lankásabb emelkedőkön is csak gyalogolunk. Többször felhőben megyünk, a párás táj varázslatos, úgyhogy legalább lehet bámészkodni. Az eső hol elkezd szitálni hol eláll. A Sötét-lápa nyeregben (~18km) Niki megint kimerül, a síkon is sétálunk. Újra aggódni kezd, hogy nem fog ez így menni neki. Próbálok erőt önteni bele miközben az utólsó emelkedőket másszuk Kékesig. 3:10 alatt érünk fel. Ez még mindig nem rossz. Jól esik a frissítés a ponton. Egy-egy sótablettát is előhalászok, bosszankodok, hogy ez hamarabb is eszembe juthatott volna...
Feltöltve indulunk tovább. Lassan állunk vissza tempóra, de sikerül. Újra haladunk, ez a lényeg. Jönnek a sárga meredek lejtői, ahol óvatosan megyünk mindketten. Nem kockáztatunk egy esést, húzódást vagy görcsöt. Szépen le is érünk minden gond nélkül.
A Csór-hegyet ahhoz képest, hogy van aki a túra legnehezebb emelkedőjének tartja elég könnyen vesszük. Igaz, itt sem sietünk túlságosan, sőt. A pecsét után is visszafogott tempóban haladunk, nem is nagyon állunk neki futni. Kiérünk a gerintcútra, ami mindig csodaszép látvánnyal fogad. Most is így van, párafelhőben úszó hegyeket lehet látni minden fele. Itt a lejtőkön is gyalogolunk. A hosszan emelkedő úton utána viszonylag jól haladunk és elérjük a frissítőpontot. Itt eszünk-iszunk és feltöltöm a camelbak-t is. Így pihenünk is pár percet, ami jól jön. Innen még folyamatosan emelkedik az út Galyatetőig. Menet közben mesélek társamnak a két évvel ezelőtti kimerülésemről, mikor a Galyatetői leves rakott helyre. Niki úgy dönt, hogy most neki is erre van szüksége, így terve vesszük a vendéglős betérést. A parkolótól nem messze találjuk az EP-t, majd bevonulunk a vendéglőbe. A pincér még a korábban érkezett vevőkkel van elfoglalva, eltelik 3-4 perc mire sorrakerülünk. Közben konstatáljuk, hogy nagyon lassú itt a kiszolgálás.. hagyjuk a francba a levest. vegyünk csak valami félliteres üdítőt, jó lesz az is frissítésnek. Furi, de nem nagyon van választék, úgyhogy kifordulunk a helyről. Elvesztegettünk újabb 5-6 értékes percet. A szomszédos büfét célozzuk meg, ahol végre találunk megfelelő üdítőt. Csak a ponthoz visszaérve vesszük észre, hogy ott is árultak ilyesmiket. Na frankó. Jó kis kitérőt tettünk...
Felmászunk a kilátóhoz, innen most jó hosszan elég könnyű terep/szakasz jön. Be is indulunk kicsit, újra kocogós a tempó. Klassz! Mátraszentlászlónál előre szólok Nikinek a teás frissítőpontról, hogy az opcionális. Úgy dönt meglesz nélüle, így azt kihagyjuk és sietünk is tovább. A Vöröskői kilátó előtt aggódva kérdi, hogy milyen emelkedőre számíthat a pontig. Megnyugtatom, hogy rövid és enyhe. Haladunk is rajta szépen felfelé. A ponton újabb pecsétet gyűjtünk be.
Jót tehetett az üdítő, mert ezután jó tempósan haladunk tovább. Jó hír az is, hogy ha egyszerű számokban gondolkodunk, akkor már csak három hegy van hátra. Egy kis Szamár-kő, egy nagy Ágasvár és egy hosszú Múzsla. Persze a Múzsla az Múzsla, nem pedig "csak egy hegy", de azt most hagyjuk egyelőre... :) Szamár-kő olyan gyorsan jön-megy, hogy szinte észre sem vesszük. Ágasvár már keményebb dió. Itt Niki megvillantja erejét és jól előre húz. Már a hegycsúcson pihen, mikor megérkezek az EP-hez. Szuper!
Jöhet a leg bokatörőbb lejtmenet! Itt én megyek elől, de mindketten szépen előzgetjük a túrázókat lefelé. Nem rohanunk, odafigyelünk, de azért lassúak sem vagyunk. Szépen meg is érkezünk a turistaházhoz. Elég nagy a tömeg, úgyhogy kapásból elmellőzzük a turistaházat és az oldalában található csapot is. Aztán pár méterrel később kapcsolok, hogy Nikinek lehet szüksége lenne frissítésre így szólok neki a lehetőségekről. Mivel sorba kellene állni itt is ott is, és a Mátrakeresztes nincs már messze úgy dönt menjünk simán tovább. Majd az EP-nél frissítünk. Hibátlan döntés, még egy kicsit rá is kapcsolunk, hogy hamarabb érjünk oda. Zúzás le a Csörgő patak völgyébe, majd a patak mentén be a faluba. Ezt a szakaszt úgy toljuk le, mintha most indultunk volna. A ponton iszunk szörpöt, benyomunk 1-1 mackósajtot és megosztozunk egy fél zsömlén. Ennyi fér belénk, de ez most tényleg kell.
No irány a Múzsla.. Hosszú-hosszú emelkedés következik. A Nyikom-nyeregnél bejelentem, hogy a Múzsla igazából még el sem kezdődött.. :) Nincs nagy sikere a hírnek. Jönnek a masszív emelkedők. Felsétálunk. Nehezen megy, de gond nélkül. Mikor végre elérjük a csúcskövet Niki ismét magába roskad kicsit. Nincs őszinte mosoly a csúcsfotón.
Társamat előre küldöm, hagy menjen amíg elintézem a pecséteket. Visszafogottan indulunk el lefelé is. Már ha lehet ilyet mondani a Múzslán, hogy lefelé... az út ugyanis továbbra is nehéz és jó hosszan hullámzik. Egy első bálozónak ez kifejezetten lélekölő. Nikinek sem tetszik, hogy nem akarnak fogyni a dombocskák. A maradék erőket is felőrli a hegy, a lefelékre se sok marad már. Az utolsó akadály a patakvölgy, amin át kell kelni. Az eső ezt a részt szépen feláztatta, kifejezetten csúszós az út, nagyon figyelni kell. Szerencsére megússzuk esés nélkül. A másik oldalon már könnyebb kimászni. Felérünk. Megvagyunk. Niki kérdi mennyi van még. Ilyenkor az szokott jönni, hogy 1,5km. Most is így volt... sajnos a faluba vezető út hiába volt rövid, mély agyagos sár borította, ami igencsak nehezítette a dolgunkat. Lassan verekedtük át magunkat rajta. A pincéket elérve már nem volt gond. Itt nagyon jól esett, ahogy a helyiek tapsolva bíztattak az utolsó méterekre. A végére nyomtunk is egy kis hajrát és 8:40-nel csaptunk be a célba. Ez igen remek! Első Mátrabércnek pedig kiváló! Gratulálok is Nikinek! Örültem, hogy sikerült átlendülnie a mélypontokon, amiből pedig volt bőven... Egy nehéz teljesítés talán többet is ér mint egy könnyű. Lehet belőle építkezni. A leckét felírtuk.
Jövőre pedig (ha az időjárás nem szól közbe), lehet javítani a hibákat...
Suunto adatok
Videó:
