..visszatekintõ közjáték..
Ritchyvel az egyik északi fekvésû lejtõ aljába érkezünk meg kocogva, a havat taposva. Hirtelen lassít és megáll. Se elõttünk se mögöttünk nincs senki a közelben. Én is megállok, nem értem a dolgot.. látom, hogy valamit néz a távolban, de nem az utat.. csak úgy be az erdõbe. Nézem én is, de nem látok semmit, fülelek, de nem hallok semmit.
Odafordulok és értetlen szemekkel nézek rá.. mire elmosolyodik, és azt mondja: - Milyen csend van. - pár másodpercig mozdulatlanul állunk tovább és csodálattal "hallgatjuk"..
Börzsöny 2005.12.10.
2005. december 10., szombat
Börzsöny Vulkántúra 2005
Börzsöny Vulkántúra 2005
Ritchyvel (FB) utaztunk együtt szombat reggel Királyrét-re. Kiderült, hogy hasonló idõt tervezünk olyan 6:30 körülit, ezért úgy döntöttünk együtt is indulunk a túrán.
Kellemes hideg fogadott a startnál, az út fullra lefagyva, de nem volt vészes, személy szerint még 3-4 fokkal lejjebb tekertem volna a hõmérsékletet. Mindenesetre sapka, kesztyû fel, aztán indulás 7:51-kor.
Nem akartunk nagyon bekezdeni ezt megbeszéltük elõre. Én a térdsérülésem óta nem futottam 20 kilinél hosszabbat, szóval nem is lehetett igazi ereszd el a hajamat. Azaz lehetett volna, csak a sok kihagyás miatt nem voltam ahhoz eléggé edzésben. Ritchy számomra hihetetlen módon 2db 1,5 literes palackkal (és természetesen narancssárga FB pólóban) vágott neki a távnak a KEZÉBEN. Brrr.. nézni is rossz volt. Õ sem volt oda az ötlettõl, hogy ezt így cipelje végig. Az elsõ párszáz méter után rájött, hogy ez így nagyon kemény izommunka lesz. Mikor leérünk a Cseresznyefa parkolóhoz már azon gondolkodik, hogy hol hagyja magukra a flakonokat ;) Aztán az elsõ pontnál az egyik ott is maradt.
A kék kereszt jelzés nem volt olyan vészes, mint amire számítottam. Az úton folydogáló patakocskákat azért sok helyen kerülgetni kellett. Be is áztunk. A Taxinál kicsit kavarogtunk, csináltunk egy jó kis hurokszerû kitérõt, mire megtaláltuk a tovább induló jelzést. Nem csak mi voltunk így vele.. bár ez nem vígasztalt. :) Itt már melegünk volt, a kesztyûimet gyorsan zsebre is vágtam. Szinte elképzelhetetlen volt Pestrõl elindulva, hogy itt majd hóban fogunk futni..de így volt. Az emelkedõk továbbra is jöttek egyfolytában, a rakodó után kezdett bele csak igazán. Csóványosra felérni nagyon jó volt, idõben is voltunk, minden a terv szerint haladt. Ritchy itt megállt egy szusszanásra, a pontõrökre bízza a második üvegét is, kajálni is akart, de aztán gonosz módon sikerült lebeszélnem róla.. ;) és nyomtuk tovább.
Gondoltuk majd egy emelkedõnél bedobunk valamit útközben. Téptünk lefelé, irány Magosfa. Szinte észre sem vettük úgy hagytuk el. Mire feleszméltünk már az Esztergályosnál zúgunk lefelé a zöldön. Úgyhogy lassítás és kényszerkajálás lett belõle. Jó tempóban haladtunk lefelé a Fekete-völgy panzió felé. A pontnál sok finomság vár minket tea, túrórudi és nagyon finom alma formájában. Jól estek.
Innen kezdõdött egy nagyon hosszú, kimerítõ mászás vissza a vulkánperemre. Az idõjárásra nem lehetett panasz, szél nem volt egyáltalán, az feljebb érve kellemetlen lett volna. Odafent káprázatos kilátás fogadott minket Hollókõrõl. Én ott azt mondtam, ott maradok... Kicsit kimerített mindkettõnket a sok mászás, itt felfelé váltottunk és Ritchy állt az élre. Salgóvárra felfelé a mászás az utolsó métereken már kemény küzdelem volt számomra. Fent kifújtuk magunkat.
Lefelé teljesen helyrezökkentem, és zúztunk tovább. A Magyar hegyet kellet még megmászni, aztán tolhattuk lefelé a Magyar völgyig. Itt is nehéz terep várt minket a patak mentén, össze-vissza kellett ugrálni az árok egyik partjáról a másikra.. mókás volt, de fárasztó és lassított rendesen. Bányapusztától megint hosszú kemény emelkedõ következett a NHH-ig. Itt egy kicsit megzuhantam, ahogy ezt elõre sejtettem is. :)) A pontnál pihentünk egy kicsit, nagy fürdés a csapban, majd sétálva beszélgetve indultunk tovább.
Lefelé aztán újra futás. Innen már csak le kellett tolni Királyrétig. Itt a változatosság kedvéért Ritchy volt kicsit bajban, mert a sípcsontja fájt lefelé a sok visszatámasztás miatt. Így muszáj voltunk váltogatni a futást a gyaloglással. A rakodónál megint keresgéltük kicsit a jelzést, csak most már a pirosat ;). A terep továbbra is nehéz, köves volt. A vége felé aztán Ritchy látta, hogy már szenvedek a belegyaloglástól és mennék. Mivel innen már nehéz lett volna elkavarni, Õ lemaradt. A célba végül majdnem pont a tervezett idõvel, 6:35-tel értem be. Pár percre rá Ritchy is beesett. Célban gyönyörû kitûzõ, virsli, kenyér mustár, tea. És a sok szép elmény, azok a gyönyörû havas/zuzmarás fák a magasabb részeken... Fantasztikus volt, köszönjük a kemény de gyönyörû túrát a szervezõknek!
A túra tényleg nehéz, ahogy számolgattam a távra esõ szintemelkedés majdnem pont annyi, mint a Mátrabércnél. Ehhez jön még hozzá a nehéz köves, patakos, famászós terep, valamint a hótól, sártól csúszós ösvények. Egy két helyen nekünk is sikerült egy-egy nagyobb sártengerbe belecsattannunk, amiket gondosan takart az avar.
Egy kis izomlázat szereztem a combomba, egyébként nagyon rendben vagyok. A térdem újra 100%-os, most már csak vissza kell nyernem a formámat. :))
Ritchyvel (FB) utaztunk együtt szombat reggel Királyrét-re. Kiderült, hogy hasonló idõt tervezünk olyan 6:30 körülit, ezért úgy döntöttünk együtt is indulunk a túrán.
Kellemes hideg fogadott a startnál, az út fullra lefagyva, de nem volt vészes, személy szerint még 3-4 fokkal lejjebb tekertem volna a hõmérsékletet. Mindenesetre sapka, kesztyû fel, aztán indulás 7:51-kor.
Nem akartunk nagyon bekezdeni ezt megbeszéltük elõre. Én a térdsérülésem óta nem futottam 20 kilinél hosszabbat, szóval nem is lehetett igazi ereszd el a hajamat. Azaz lehetett volna, csak a sok kihagyás miatt nem voltam ahhoz eléggé edzésben. Ritchy számomra hihetetlen módon 2db 1,5 literes palackkal (és természetesen narancssárga FB pólóban) vágott neki a távnak a KEZÉBEN. Brrr.. nézni is rossz volt. Õ sem volt oda az ötlettõl, hogy ezt így cipelje végig. Az elsõ párszáz méter után rájött, hogy ez így nagyon kemény izommunka lesz. Mikor leérünk a Cseresznyefa parkolóhoz már azon gondolkodik, hogy hol hagyja magukra a flakonokat ;) Aztán az elsõ pontnál az egyik ott is maradt.
A kék kereszt jelzés nem volt olyan vészes, mint amire számítottam. Az úton folydogáló patakocskákat azért sok helyen kerülgetni kellett. Be is áztunk. A Taxinál kicsit kavarogtunk, csináltunk egy jó kis hurokszerû kitérõt, mire megtaláltuk a tovább induló jelzést. Nem csak mi voltunk így vele.. bár ez nem vígasztalt. :) Itt már melegünk volt, a kesztyûimet gyorsan zsebre is vágtam. Szinte elképzelhetetlen volt Pestrõl elindulva, hogy itt majd hóban fogunk futni..de így volt. Az emelkedõk továbbra is jöttek egyfolytában, a rakodó után kezdett bele csak igazán. Csóványosra felérni nagyon jó volt, idõben is voltunk, minden a terv szerint haladt. Ritchy itt megállt egy szusszanásra, a pontõrökre bízza a második üvegét is, kajálni is akart, de aztán gonosz módon sikerült lebeszélnem róla.. ;) és nyomtuk tovább.
Gondoltuk majd egy emelkedõnél bedobunk valamit útközben. Téptünk lefelé, irány Magosfa. Szinte észre sem vettük úgy hagytuk el. Mire feleszméltünk már az Esztergályosnál zúgunk lefelé a zöldön. Úgyhogy lassítás és kényszerkajálás lett belõle. Jó tempóban haladtunk lefelé a Fekete-völgy panzió felé. A pontnál sok finomság vár minket tea, túrórudi és nagyon finom alma formájában. Jól estek.
Innen kezdõdött egy nagyon hosszú, kimerítõ mászás vissza a vulkánperemre. Az idõjárásra nem lehetett panasz, szél nem volt egyáltalán, az feljebb érve kellemetlen lett volna. Odafent káprázatos kilátás fogadott minket Hollókõrõl. Én ott azt mondtam, ott maradok... Kicsit kimerített mindkettõnket a sok mászás, itt felfelé váltottunk és Ritchy állt az élre. Salgóvárra felfelé a mászás az utolsó métereken már kemény küzdelem volt számomra. Fent kifújtuk magunkat.
Lefelé teljesen helyrezökkentem, és zúztunk tovább. A Magyar hegyet kellet még megmászni, aztán tolhattuk lefelé a Magyar völgyig. Itt is nehéz terep várt minket a patak mentén, össze-vissza kellett ugrálni az árok egyik partjáról a másikra.. mókás volt, de fárasztó és lassított rendesen. Bányapusztától megint hosszú kemény emelkedõ következett a NHH-ig. Itt egy kicsit megzuhantam, ahogy ezt elõre sejtettem is. :)) A pontnál pihentünk egy kicsit, nagy fürdés a csapban, majd sétálva beszélgetve indultunk tovább.
Lefelé aztán újra futás. Innen már csak le kellett tolni Királyrétig. Itt a változatosság kedvéért Ritchy volt kicsit bajban, mert a sípcsontja fájt lefelé a sok visszatámasztás miatt. Így muszáj voltunk váltogatni a futást a gyaloglással. A rakodónál megint keresgéltük kicsit a jelzést, csak most már a pirosat ;). A terep továbbra is nehéz, köves volt. A vége felé aztán Ritchy látta, hogy már szenvedek a belegyaloglástól és mennék. Mivel innen már nehéz lett volna elkavarni, Õ lemaradt. A célba végül majdnem pont a tervezett idõvel, 6:35-tel értem be. Pár percre rá Ritchy is beesett. Célban gyönyörû kitûzõ, virsli, kenyér mustár, tea. És a sok szép elmény, azok a gyönyörû havas/zuzmarás fák a magasabb részeken... Fantasztikus volt, köszönjük a kemény de gyönyörû túrát a szervezõknek!
A túra tényleg nehéz, ahogy számolgattam a távra esõ szintemelkedés majdnem pont annyi, mint a Mátrabércnél. Ehhez jön még hozzá a nehéz köves, patakos, famászós terep, valamint a hótól, sártól csúszós ösvények. Egy két helyen nekünk is sikerült egy-egy nagyobb sártengerbe belecsattannunk, amiket gondosan takart az avar.
Egy kis izomlázat szereztem a combomba, egyébként nagyon rendben vagyok. A térdem újra 100%-os, most már csak vissza kell nyernem a formámat. :))
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)