Vidróczki 46 2009

A Vidróczki túrákat van szerencsém a kezdetektõl ismerni, és nagyon szeretem. A feltûnõen rugalmas rendezõtársulat már a második alkalommal sok apró kezdeti hibát kijavított, bár a remek útvonal és a családias hangulat miatt nekem már az elsõ is belopta magát a szívembe. A túra elõtt meglepõdve olvastam a honlapon, hogy idén egy merész húzással ezen a remek útvonalon változtattak egy nagyobbat. Természetesen ezt is azért, hogy jobb legyen. Többen kritizálták az elsõ "langyos" altató kilómétereket, amiket a Maconkai víztározó fele kellett megtenni a hosszabb távokon. Én nagyon örültem, hogy benne volt az útvonalban, mert szép új részeket ismertem meg így a Mátrából, szóval kicsit sajnáltam, hogy kikerült. Az viszont igaz, hogy a horgásztavakig vezetõ út elég eseménytelen volt. A 46-os távot néztem ki idén is, aminek a hossza megmaradt, viszont az 1700m szintemelkedésbõl 2100m lett, szóval igencsak megcombosodott. Szerencsére remekül át lehetett nézni elõre az új útvonalat, mert a teljes túrafüzet elérhetõ volt a honlapon, ami nagyon dícséretes!

Ezen a hétvégén volt a Terep Százas is, ami szintén alaposan átalakult. Ha más idõpontban lett volna biztos mentem volna arra is, de így fele annyira sem vonzott a Pilisbe, mint egyik kedvenc túrám a Mátrába. Nem is volt kérdés, szombaton Szorospatakon a helyem! Ákos és piedcat társaságában utaztam le a kis helységre. Az úton a szemerkélõ esõ kicsit meglepett minket, nem készültünk elázni. A rádióban kiadós esõt is emlegettek, de szerencsére nem az északi tájakra. A rajt helye is máshol volt, az erdei tábor helyett egy kicsivel közelebb levõ Dáté panzió egy különálló rendezvénytermében. Leparkoltunk, és bementünk pakolászni a fedett helyre, mert az esõ még itt is szemetelt. Nincsenek sokan, így a nevezés gyorsan megvan. Ákossal mi még kicsit pepecselünk, piedcat szélnek ered 10 perccel elõttünk.

Mikor kilépünk az utcára, már nem esik. Ákosnak búcsút intek, és piedcat után iramodok. A Szoros-patak völgyében hamar elérem az elsõ ellenõrzõpontot, most nem kell Nagybátonyba bemenni. Csinos lányok nyomják az elsõ pecsétet. Meredeken felfele indul a sárga sáv, nekiugrok a szinteknek.

Az elsõ métereken le is dobom magamról a felsõt, itt már elég lesz a technikai alsó is. Igazából tök felesleges volt elhoznom, de most már mindegy. Jól haladok, utolérek több túratársat. Azt remélem, hogy az emelkedõn piedcat-t is sikerül megcsípni, de csak nem akar feltûnni elõttem. A trükkös részre emlékszek, így nem kell az itinert bogarásznom, bevetem magam a susnyásba. A Bec-kút után megsokasodnak a szintvonalak a talpam alatt, rendesen megdolgoztat a Vörös-kõ kilátó. Most nem állok le nézelõdni, mint tavaly, usgyi tovább. Mátraszentlászló tábláját mellõzöm el, majd megtalálom a pontot is az út mellett a Vöröskõ étteremmel szemben. Máris itt a frissítés, többféle kenyér és ital vár rám egy asztalkán. Pompás! Be is tolok egy lekvárosat, már úgyis épp kezdtem volna megéhezni. Még mindig nincs nyoma piedcat-nek, pedig itt már biztos voltam benne, hogy utól kellett volna, hogy érjem. Bizonyára kavart valahol és elmellõztük egymást. A pontõrség ebben megerõsít, nem látták még itt ma. Ketten vannak még elõttem. Kis szusszanás után továbbindulok.

Izgalmas rész elé nézek, nem voltam még a Galyaváron. Továbbra is a sárgán haladok, amíg le nem válik róla a kék kereszt. Amikor aztán az majdnem teljesen visszafordul, elbizonytalanodok és nekiállok böngészni a térképet. Aztán nyugtázom, hogy jó felé haladok, csak kicsit kacskaringózik az út. Gyönyörû vadregényes völgyeket érintek, patakokon kelek át, nagyon szép ez a rész. Útközben befogom az egyik sporttársat, mindketten azt várjuk, hogy mikor jön már a piros háromszög. Sokat már nem kell várni rá, kezdõdhet a móka felfelé. Hallottam már a híresen meredek emelkedõrõl, így nem ért váratlanul. Tényleg nagyon nehezen adja magát Galyavár, totál leizzadok, mire felérek a ponthoz. Egy sráctól kapom a következõ pecsétet.

Na akkor gurulhatunk lefelé, gondoltam, közben meg szó sem volt ilyesmirõl. Totál nem voltam képben, mert innen még végig emelkedett tovább az út a piros/kék sávig. Ki látott már ilyen csúcsot? :D Elképesztõ. Felérve már könnyebben ment a kocorászás tovább, útközben megkerült az utolsó elõttem haladó spori is. Piszkés tetõrõl lecsorogtam Mátraszentimrére, ahol így elsõként értem az ABC elõtti ponthoz. Beszereztem az igazolást, és indultam is tovább.

A zöld négyzet elejét nem ismertem, csak a Csörgõ pataktól, így megint akadt nézelõdnivaló is. Az idõ melegedett, a levegõ tiszta volt, szép kilátás nyílt a patakvölgyre és a Som hegyesére. Meglepõen hamar elértem a malomárkot, ahonnan a már jól ismert meseszép patak mentén (illetve itt-ott átkelve rajta) haladtam Ágasvár irányába. A Vándor forrásnál kicsit meglepem a pontõröket. Amíg pecsét kerül a lapomra leugrok a forráshoz és megmosdok a kristálytiszta vízben. A siltest is benyomom a vízbe, jó lesz hûtésnek egy kis ideig.

A sziklás völgyben futok tovább, balra lent egy sziklamászó készülõdik éppen felmászni valahová. Van itt pár jó mászóhely... A hûtés hamar elfogy, Mátrakeresztes szélén már bûvölöm a közkutat. Nincs szerencsém, nem mûködik. Legurulok az Óvár sörözõhöz, majd átugrálok a patakon. Jöhet egy újabb szép hosszú emelkedõ. Nosza! A következõ pont nincs messze, a barlanghoz közel állnak a srácok az út szélén. Velük együtt indultam a rajtból, igaz Õk más úton jöttek ide. ;)

A piros kereszt innen elhagyja önmagát. Az eredeti útvonal 3 éve még járható volt, de mostanra teljesen benõtte a sûrû aljnövényzet. A rendezõk egy alternatív utat jelöltek ki az erdõsáv mentén papír jelzésekkel. Egy idõ után újra becsatlakozott a jelzés is, majd iszonyatos emelkedõbe kezdett. A fáradozás jutalma a gyönyörû panoráma az Erdész rétre felérve. Kiérek a piros sávra, és tovább emelkedek a Mátrabércról jól ismert úton, majd a zöld kereszten hullámzok tovább egyik kedvenc helyem felé a Mátrában. A Szalajkás-tetõ igazán mesés. Legszívesebben órákat ücsörögnék a réten a fantasztikus kilátásban gyönyörködve. Persze most nem zökkenhetek ki a ritmusból, begyûjtöm az újabb igazolást és már robogok is lefelé.

A hírhedt sárga jelzés kavarog lefelé nagyon szép mezõket átszelve, de jelzést konkrétan nem sokat látni. Oda kell figyelni, nehogy irányt tévesszek. Megtalálom azt az elágazást is, ahol tavaly rossz felé indultam. :) Leérek a faluba és leslattyogok az ABC-ig, ahol nem számítanak rám még a pontõrök. Korán van még, nem is készültek el a ponttal. Iszok üdítõt és vizet is, de enni most nem kérek. Végül még egy almát azért elfogadok, és jóízûen majszolgatva indulok tovább.

Visszaértem az Óvár sörözõhöz, most más irányban távozok. A buszmegálló mögött indul a piros négyzet, ami az elején nagyon meredek. Mikor végre leküzdöm az almát, már levegõt is tudok venni. Késõbb megszelidül az út, és nagyon barátságosan csordogál a Kosiktanyáig, ahol újabb EP vár rám. Itt a bográcsban már valami készülõdik.. :)

Én csak újabb mászáshoz készülök fel, lassan de biztosan közeledek Ágasvárhoz. Egy helyen a szûk ösvényen akaratomon kívül sikerül ráijesztenem egy túrázóra, aki azt hitte egy róka iszkol utána. Fura egy kék róka lennék... :)) Az Ágasvári turistaháznál sokan pihennek, itt már találkozok rövidtávosokkal is. A csapból itt is innék, de kivételesen most itt sem járok szerencsével. Hát akkor irány a csúcs! Nagyon kemény mászás következik, nem is megy valami gyorsan. :)) Fent gyors pecsét, aztán irány vissza. Óvatosan zúzok lefelé, fáról fára, mint a mókus. Innen már csak a pirosat kell követni a célig. Igaz ez néhol nem is olyan egyszerû, sokan kavarnak el itt is. Korábban már volt szerencsém nekem is, de már tanultam belõle. A végét kicsit jobban odateszem, egész jó idõ lesz ebbõl.. 5:50-nel érek vissza a rendezvényterembe. Nincs még 1 óra sem, bõven van idõm pihenni, amíg a srácok beérnek.

Átveszem az emléklapot és a 4. teljesítésért járó egyedi kitûzõt, majd megtámadom a terülj-terülj asztalkámat. Kis zaba, majd egy zuhanyzás után fitten és üdén várhattam tovább a többieket. Hallgattam a beszámolókat, kavarós történeteket. Nos igen, abból volt szép számmal. Ez egy ilyen túra, kell tudni navigálni a sikeres teljesítéshez. Akik elõször vannak, azoknak talán bosszantó itt-ott a ritkás jelzés, de ez adja a túra savát-borsát. Vissza kell jönni, és kedves ismerõssé változnak a vad ismeretlen ösvények. Fölösleges és kiábrándító volna végigszalagozni az egész útvonalat. Ez a túra így tökéletes ahogy van. Végül beláttam, hogy az útvonalmódosítás is a javára fordult a távoknak, és ahogy láttam másoknak is bejött. Remélem ez marad a végleges és eljöhetek még sokszor Szorospatakra, hogy végigjárjam valamelyiket.

Köszönöm az odaadó szervezést, a remek ellátást és a csodálatos túrát! Jövök máskor is, egészen biztos!