Tortúra 65 2009

Túlvagyok a 10. Tortúrámon, ami igen remekül sikerült, de nem volt könnyű.

Pénteken öten indultunk az autómmal Eger felé. Peti, Enikő, Gyöngyi, Feró és én. Idén sikerült jó korán nekivágni az útnak, így most nem kellett tövig nyomni a gázt a pályán. Kényelmesen leértünk Egerbe pont 17:00-ra. Leparkoltuk a verdát, aztán átbattyogtunk a Dobó térre forraltborozni egyet. Húú, de jó kis hó van ezen a téren... nagyon szép az egész a sok-sok feldíszített fabódéval és a hatalmas karácsonyfával a közepén. Itt már teljesen ünnepi a hangulat. A remek minőségű webkamerán adtunk egy kis műsort Tücsiéknek, akik itthonról figyelték a történéseket. Enikő elbúcsúzott, Ő csak idáig jött velünk, a többiekkel pedig elindultunk a buszállomásra. A 18:00-kor induló buszon nem mi voltunk az egyetlen Tortúrás csapat. :) A busz pontosan haladt, fél 8-ra megérkeztünk Miskolcra, ahol ki-ki elindult a szállása felé. Én ismét hazamentem az Avasra. Ákos is jött a rövid távra Lucával. Azt beszéltük meg, hogy felvesznek az Egyetemvárosnál majd reggel és együtt megyünk ki Tapolcára. Azonban ahogy másztam fel az Avasra, tapasztaltam, hogy szép nagy hó van mindenhol, nem kéne már reggel eláztatni a cipőmet még a rajt előtt.. Így lemondtam a levágós ösvényről, ami az Egyetem felé vitt volna le.

4:40-kor keltem. Felvettem felülre egy plussz réteget a 3 tervezetthez, alulra pedig két nadrágot, mert -14 fokot mondtak reggelre. Kocogva indultam el a régi cementgyár felé végig betonon, 2km lefelé. Tényleg hideg volt, de a az öltözetem kiváló, sőt fent még soknak is éreztem a 4 réteget. Sebaj, egyet úgy is ledobok majd a rajtban. Megnéztem a 2-es busz mikor jönne, de 1 perce ment el, szóval továbbindultam kocogva az Egyetem felé, majd végig Tapolcáig. Ez összesen 5,5km volt otthonról. Bemelegítésnek remek, csak az volt a baj, hogy a térdemet éreztem már ez idő alatt is. Féltem, hogy rossz vége lesz így a túrának.

A rajtban a szokásos sürgés forgás. A tornateremben még pakolnak össze, akik itt aludtak. Találkozok a többiekkel, akik 6-kor el is rajtolnak. Nekem időm mint tenger, reggelizek, pakolok, térképet nézek és itinert olvasok. Rögtön ki is szúrok pár változást, például, hogy Nagy-mező előtt most nem kell bemenni a Vadaskertbe. Ezt jó észben tartani. Közben befut Ákos és Luca is. Imi előző este írt egy sms-t, hogy jó lenne együtt menni, és 7-kor induljunk. Azonban csak pár perccel 7 előtt esik be, nem tudunk egészkor rajtolni. 7:07-kor kapjuk a rajtpecsétet.

Az első emelkedő nagyon küzdelmes. Hideg van és többször nagyon beszúr a térdem, belesántikálok. Mondom is Iminek, hogy ez így nem fog menni. Ő felajánlja, hogy menjünk vissza a rajtba, van térdgumija. Á, hagyjuk, azt azért nem. Még jobban lassítok és szólok Iminek, hogy ha lemaradok menjen nyugodtan, nekem ez ma nem a sebességről fog szólni. Berakom magam hiper-óvatos-és-takarékos üzemmódba és próbálok tartani egy egyenletes lassabb tempót. Ez lesz a mai feladat. Mikor elérjük a zöld sávot, már kezdünk bemelegedni, itt most nem érezzük a hideget sem olyan vészesnek. A Nagy-Som hegyet is csak szépen komótosan másszuk meg. Iminek sem gond a lassabb tempó, mert Ő is betegeskedett. Sőt, itt még kicsit le is szakad. Egy bakancsos kolléga áll be mögém és tartja a tempót még lefelé is. Pedig itt már kiengedtem a fékeket, most már teljesen okés volt a térdem is. Persze minden lépésemre fokozottan figyeltem továbbra is. Lekocogunk Bükkszentkeresztre, és a buszfordulótól követjük a szalagozást, ami az új helyen levő ellenőrző ponthoz vezet minket. Ez +2km az eddigi évekhez képest. Az ifjúsági táborban forró tea vár ránk, jól esik. Gyöngyiék is itt vannak, épp indulnak. Sokat én sem időzök. A bakancsos sráccal, Attilával itt összeverődünk és együtt indulunk tovább. Imi szépen leszakadt, akkor fordul be a pontra, mikor mi indulunk.

Visszamegyünk a sárga jelzésig, és onnan újra a régi útvonalat követjük. Hollóstető után ér be minket Papp Gábor, majd a Sugaró környékén jött az üldöző boly is. Attila itt már fárad, kezd leszakadni rólam. Én tartom a saját tempómat, szépen egyenletesen. A táj körülöttünk gyönyörű, mindent fehér lepel borít. A hatalmas fenyők téli pompában emelkednek az út szélén. Nagyon jó érzés közöttük futni. Nagymező előtt figyelem a letérőt, ahol Józsi fordul le éppen. Oda is kiáltok neki, hogy hova készül... Ő csak követi a jelzést. No igen, aki nem olvasta el az itinert, az könnyen így járhatott. Miután mondtam neki, hogy nem kell bemenni a Vadaskertbe, gyorsan ki is jött vissza az aszfaltra. Bánkútra a tavalyi időhöz képest fél óra hátránnyal érek. Ez teljesen rendben is van, ezzel számoltam. A ponton remek a hangulat, eszünk, iszunk, közben pihenek 10 percet. A camelbak-be is töltetek teát, úgy is azt hoztam benne. Teljesen jó ilyen hidegben.

Mielőtt tovább indulok, lecserélem a kesztyűmet a vastagabbra. Ez odakint nagyon jól jön, mert a melegből nekiindulva most érezni, hogy milyen hideg is van. Mínusz 10 alatt van a hőmérséklet az biztos. Miután visszamelegedtem, konstatáltam, hogy a nehezén túl vagyok, és a térdem teljesen rendben van. Ennek nagyon örültem. Kedvenc szakaszom Tarkőig szépen pereg. A hegy lábánál két futót érek utól, szép lassan megelőzöm őket felfelé menet. A csúcson most nincs se jó kilátás, se ellenőrző pont, így nem is időzök odafent sokat. Lefelé próbálok ráállni egy optimális tempóra, ami nem is túl lassú, nem is túl gyors. Az út csúszós, oda is kell figyelni rendesen. Lentebb a kék kereszten megint meglátok magam előtt valakit, de nagyon lassan tudom csak lopni a távolságot. A srác elképesztő tempót gyalogol! Felfelé jóval gyorsabb nálam, így a Tamáskúti pontig előzgetjük egymást. Az EP-n egy másik Attilát és társát érem be, de indulnak is ahogy odaérek. A pontőrség nagyon vidám és lelkes a farkasordító hideg ellenére. Itt is bedobok egy fél szelet kenyeret és pár pohár forró teát.

Az EP utáni meredek emelkedőn ismét elhúz a gyalogos spori, és az előzgetés még egy kicsit folytatódik. :) A tempóm itt is érezhetően lassabb, mint tavaly, de azért haladok. És ami még fontosabb, élvezem a futást, nem úgy mint egy héttel korábban a Börzsönyben. A Völgyfőháznál beér pár gyorslábú futó. A hátul haladóval tudom tartani a lépést végig látótávolságban marad előttem. Nagyon hosszú szakasz jön a Kövesdi kilátóig, ahol ezzel az üldözősdivel tudom elfoglalni magam. Kilátás most itt se nagyon van. Érezni, hogy kezd még hidegebb lenni, esik a hőmérséklet. Este brutál hideg lesz... Kisebb szakaszokon utolérem a sporit előttem, váltunk pár szót is, de a kilátóig megint elhúz kicsit tőlem. Az EP-re érve rajta kívül még ketten frissítenek éppen. LIFO (last in first out) módba kapcsolok és egy gyors frissítés után én indulok el elsőként a fűtött helyiségből. Innen már nincs sok hátra.

A futó kolléga hamar csatlakozik hozzám és egy közös finishre invitál. Kicsit gyors a tempója, egy darabig erőlködök, aztán inkább hagyom, hagy menjen. Egyszer csak félre áll előttem és egy tisztáson nézelődik. Közelebb érve látom, hogy egy mészárlás helyszínét vizslatja, ahol vérbe fagyott szarvas tetemek hevernek szanaszét. Durva látvány! Innen furcsa mód már tudok tapadni, látszik, hogy belőle is sokat kivett a folyamatos hóban csúszkálás. Meg a hideg. Itt az arcomon már éreztem, hogy kicsit meg-meg fagyott egy-egy kisebb része. A szemhéjam elnehezedett, az arcom megkeményedett. A Nagy-Eged alatti nyerget már nagyon várom, és emiatt elég lassan jön el. Lefelé kicsit rákapcsolok, mert érzem, hogy nem lesz gond a térdemmel. Ez óriási javulás egy hét alatt. A hóval borított úton alig érezni a köveket. Sokkal könnyebb a haladás így lefelé, mint általában. Hamar be is hozom a srácot és most én húzok el jelentősen. A szerpentin is jól megy. Odalent ugatnak a kutyák, de szerencsére nem kerülünk közelebbi ismeretségbe. Még egy kis bukdácsolás a szőlősök között, ahonnan fantasztikus kilátás nyílik Eger városára. A nap már kezd lenyugodni, a városban már kigyúltak a fények a havas utak mentén. Gyönyörű szép. Még leérek világosban a múútra, így a lámpát nem kell elővakarni. Innen még egy hosszú kocogás jön immáron az utcai lámpák fényében. Vasúti átjáró, Minaret, Cél! 16:25 van. A 9:18-as idő számomra kicsit csalódás ezt be kell valljam, de a körülményeket figyelembe véve azért panaszra nem lehet okom. Szép jubileum volt!

A többiekre vártam még 3 órát, de a jól fűtött iskolában ezt könnyen el lehetett tölteni.

Ami remek volt:
- kiváló rendezés, szalagozás, frissítés
- végre újra egy jóízűt futhattam
- letaposott hó a legtöbb részen, a puha talaj is kímélte az izületeket, nem voltak cipőbe ugráló kavicsok sem
- sikerült viszonylag egyenletesen haladni, a végére is maradt tartalék ( igaz, azt el is használtam, mert a célba érve azért elfáradtam szépen )

Ami nem:
- Imi feladta a túrát Bánkúton
- hazafele menet iszonyatos havazás kezdődött, az összes úton borzalmas állapotok uralkodtak, így nagyon lassan értünk haza... persze ez a túra értékeiből mit se von le. ;)