Vannak dolgok amiket nem lehet könnyû szerrel megszerezni, keményen meg kell dolgozni értük. Ilyen volt az idei Mátra 60-as jelvény is.
A túrát nem terveztem addig, amig piedcat blog-ján meg nem láttam, hogy Õ már elõnevezett a 60-asra. Ekkor kezdtem el én is nézegetni. Voltam már többször a túrán, 2004-ben az 50-es távon (akkor még volt), 2005-ben Tücsivel és Melivel a 15-ön (Totyogó), illetve tavaly futottam egyet a 25-n. Ideje volt megnézni a 60-ast is magamnak. Az időzítés nem volt a legjobb, szombatra hőségriadó volt elrendelve, megdőlt az országos és több helyi melegrekord is. 38 fok árnyékban az már valami... Sajnos piedcat végül nem jött, így egyedül indultam szombaton. Vicces volt a rádióban hallgatni a szokásos jótanácsokat.. "11-től 3-ig ne tartózkodjunk a napon és a hőség miatt kerüljük a fizikai megterhelést" ..miközben a 3-ason robogtam Pásztó fele, hogy lenyomjak egy Mátrabércnél is keményebb túrát.
A rajthely a már több túráról is ismert kollégiumból indult. Az előnevezés miatt kb 10 másodpercett vett igénybe és már kaptam is az előre nyomtatott nevezési lapomat. Nagyon profi. 6:30-kor rajtolok el.
Pásztó 160m-en fekszik, így nem meglepő módon (miután kicsit kavarogtam a település utcáin) emelkedéssel indul a menet.
Először enyhén, műúton, majd fokozatosan erősít bele és vált át földútra, erdőre a táj.
A szokásos mátrai gyorsvonat, Endre és Gábor úgy robog el mellettem felfelé, mintha állnék. Maradtam a saját lassú tempómnál, tekintettel a mostani edzéshiányos időkre és a várható irdatlan melegre, óvatos tempót terveztem. Csak ami jólesik.
A Múzslára 1:15 alatt érek fel, már izzadok pedig még korán van. A Múzsla itt messze nem a fő attrakció, csak egy rövid bemelegítés volt.
A zöld háromszög most lejteni kezd és már robogok is lefelé a technikás Sóbánya-patakvölgyben. Jól megy az előzgetés, 1-2 ismerőssel is összefutok. A Zám patak völgyébe érve balra felfelé érem el a zöld négyzetet amin újra emelkedésbe kezdek Nagyparlag felé. Innen általam kevésbé ismert utakon közelítem meg a Havast.
Útközben a Puskaporos forrásnál vizet kapok frissítésként, ami nagyon jól esik. A hegyet elérve egy hosszú kemény mászás következik a csúcsig, ahol egy ellenőrző számot vések fel a papíromra.
Lefele szép kilátás nyílik dél fele. Sokat nem nézelődök, a hőmérséklet rohamosan emelkedik, haladjunk amíg lehet. Fajzatpusztáig legurulni jól esik. 3 óra az eddigi menetidő, 20km és 1105m szint van mögöttem. A ponton mesés frissítés vár jókedvű pontőrökkel. Többféle üdítőből és zserbó sütiből lehet válogatni. Nagyon jól esik. Vizet is tankolok a camelbak-be, most minden cseppre szükség lesz.
A pontot elhagyva egy kis ösvényre térek le a nagyobb földútról. Nem kellett volna. Megyek egy darabig rajta, de jelzést nem találok, így visszatrappolok az elágazásig. Na ezt vegyük újra. A szélesebb úton már megtalálom a jelet és elkezdhetem mászni a következő hegyet, a Kávát. A mászás maga lassan de biztosan megy, a csúcs alatt kicsivel újabb számot írok a füzetbe. Követem a kis ösvényt a csúcs fele, de az hamar elfogy. Na szép. Térképezek egy sort, és akkor látom, hogy lentebb a ponttól egy nagy jobbkanyarral lefele kellett volna indulnom. A kis kitérő után már tekerek is lefelé.
Balról csatlakozik a sárga kereszt, majd kicsit később le kell térnem róla egy jelzetlen útra. Szallagok segítik a tájékozódást. Az út jól futható kényelmesen lejtős fajta, de itt már 10 óra elmúlt és igen meleg lett. Hosszú lejtőzés után egy kis csapatot beérve érem el a Disznós-kúti pontot. Egy hatalmas fa árnyékában hidegen tartott forrásvíz vár ránk palackokba töltve. Hű de nagyon kell ez most.
Nehéz hegy jön. A Világos-hegy teteje 1,4km-re és 260 méterrel feljebb van. A mászás jutalma egy lélekzetelállító körpanoráma. Igencsak tetszetős. Lefele a sziklás gerinc is jól mutat. Szép hely.
Lerobogok a hegyről majd egyhén emelkedő úton érem el a Babik-kutat. Előttem egy páros pont vizet vételez, én sem hagyom ki. Nagy fürdést rendezek, bevizezem mindenem. Most már igazi hőség van, és a java csak most jön. Ahol van lehetőség hűteni kell magunkat. A felfrissítés jól sikerül, teljesen felvillanyoz a hideg forrásvíz. A jelzésről megint le kell térni és jelzetlen utakon közelítem meg Mátrakeresztest. Kalandos az út, de jók az extra jelzések (szalag és fehér lapok a fákon). A műútra érve a hőség csak fokozódik. Éhes is vagyok már, jól fog jönni a frissítés a ponton. A szokott helyen a bolt mellett találom az EP-t, ahol tényleg fel lehet frissülni. Tolom is be a zsírosdeszkát több pohár szörp kíséretében. Jó sokan összegyűlünk közben, sok rövidtávos érkezik be. Ők célba értek. Nekünk még koránt sincs vége a megpróbáltatásoknak.
Az indulás fejben nehéz. Brutál meleg lett már és most aszfalt jön, ami emelkedik is. Vizet most nem töltöttem, de Fallóskútig elég kell legyen ami van a zsákban. Legalábbis ebben reménykedek. Kocogás közben 2 bringás srác ér utól és bíztat, én meg őket. Nem a túrán vannak. Feljebb Fallóskútnál újra találkozunk nagy meglepetésükre. A buszmegállóban írom le az újabb számot a kirakott lapról.
A víz kitartott, a közkútnál a maradékot kiöntöm, cserélem a teljes tartalmat. Újra friss új hideg vízem van! Kafa! Na spuri tovább. Ereszkedek lefelé a Csörgő patak völgyébe. Még a patakátkelést is szallagok segítik. Kis emelkedés után elérem a Vándor forrást, ahol megint meg tudok mosakodni alaposan. Egy korty a szájba is jut, aztán mászok tovább felfelé. 40-eseket érek utól. Innen már hamar feltűnik a tisztás és a turistaház. A büfé előtt pont van, de nem az enyém. A rövidtávosok itt lent pecsételnek, nekünk természetesen meg kell mászni Ágasvárat. Előtte még mosakszom egyet a csapnál. Ágasvárat sosem könnyű megmászni, de most tényleg nehezen ment. Fogy az erőm, brutális már a meleg. Kúszok mászok felfele, nagy megkönnyebbülés felérni. Kifújom magam amíg megkapom az újabb pecsétet. Készítek egy képet is a kilátásról.
Lefele is érzem a fáradságot, sokkal jobban kell figyeljek mint általában. Most veszem észre, hogy mennyire leszakadt rólam az a páros, akikkel egy ideig kerülgettük egymást. Ez azért jó jel. Odalent természetesen megint igénybe veszem a csap hűsítő szolgáltatását, de előtte még a büfébe is betérek és veszek egy fél literes Sprite-t. Az Óvár felé veszem az irányt. A Sprite nagyon gyorsan elfogy.. A flakon cipelhetem a faluig. A széles út szűkülni kezd és zegzugosodni. A Zoltán forrást megint egy kihelyezett lap jelzi, újabb szám a jutalom.
Tovább indulva pár száz méter után egy idősebb túratárs kérdezi, hogy megtaláltam -e a pontot. Elmondom neki, hogy még nincs olyan messze, de már visszafelé. Kétfelé indulunk. A "Muzsikál az erdő" elnevezésű rövidtávok itt nyerik el az értelműket. A vadregényes szűk ösvényen hatalmas koncertet ad a természet. A rövidtávnak muzsikál, nekünk másképp húzzák el a nótánkat... Óvatosan előzgetem az embereket lefelé, szerencsére azért nincsenek sokan. A sprite-os üveg még mindig a kezemben van, de ahogy leérek Mátrakeresztesre a buszmegálló kukájában landol. Hőség van. Nem kicsit. Az aszfalton indulok lefelé. Egy csapnál újra frissítek. Ilyen melegben igazi áldás, hogy ilyen sok helyen lehet vízhet jutni. Később elérem a hivatalos frissítőpontot is, ahol szintén megiszok egy pohár vizet, de enni nem kérek. Végre le lehet térni a műútról és újra erdőben folytathatom az utamat. Ez a szakasz elég trükkös, megint jelzetlen, az M betűket kell követni, illetve a kirakott segéd jelzéseket. A szalagozás hibátlan, csillagos ötös! Kicsit másképpen emlékszem erre az útra a tavalyi 25-ről. Meglepnek a combos emelkedők. Talán mégis kellett volna kajálnom valamit a frissítőnél. Rohamosan lassulok, nehezednek a lépteim, durvul a Mátra... Mondjuk nem csak én vagyok így, de attól ez még nem jó. Még az is rémlik tavalyról, hogy a végén elég sokat kellett menni nyílt terepen a pontig, így lélekben végig arra készülök, hogy mikor lépek ki az erdőből és égek porrá. De nem is csak ez zavart, hanem, hogy tisztán emlékszem mennyire lent volt az a pont akkor. Most pedig csak egyre feljebb és feljebb kapaszkodok. Kemény lesz az utolsó erőpróba. Csak közeledett és közeledett a pont, az erdő meg nem fogyott el felőlem. Az erőm annál inkább. Energy Level Low... ezt írta ki a kijelző a homlokomra. Mikor már csak pár száz méter van hátra, már beugrott, hogy tavaly a 25-ön máshol volt az EP. Ennek nagyon megörülök. Ettől függetlenül gyakorlatilag lenulláztam magam. Úgy esek be a pontra és roskadok le egy padra. Szevasztok, szabad itt leheveredni egy kicsit? :) Szerencsére ez egy igen remek kis pont volt, ahol megint mindenféle finomság várt rám. Kókuszgolyókkal és finom szörpökkel tölthettem fel a kiürült tartalékokat. Innen a legnehezebb továbbindulni. A rövidebb távok innen már egyenesen Pásztóra mentek tovább lefelé. Nekünk még volt egy megvívandó csatánk.
A Nyikom hegy. Az valami nagyon kemény volt. Ilyen poroszkálást már rég produkáltam. Eleinte teljesen út nélkül, majd egy széles földúton kacskaringóztam felfelé. A végén pedig egy kíméletlen nyíl egyenes mászás kergetett mindenkit a sírba. Az EP olyan lassan közeledett, hogy már azt hittem csak délibáb és sosem érem el. Ketten vártak a ponton. Úgy éreztem, mintha a pokol egyik mély bugyrából kellett volna kimászni. A meleg tényleg pokoli volt.
Pecsét után még lefele is csak szédelegtem az első métereken. Aztán összeszedtem magam, a lefele kocogásnál megint figyelni kellett.
Innen elég messze van még Pásztó és tudtam, hogy a táv nagy része már nyílt terep lesz. Viszont már délután 4 fele járt, gondoltam már nincs olyan ereje a napnak, nem lesz vészes. Persze hogy tévedtem. Nagyon is volt még ereje... és még az enyémet is elszívta. Hosszú kegyetlen küzdelem volt az utolsó szakasz végig. Lélekölő. A camelbak-ben még sok víz volt ezért már nem csak ittam, hanem öntöttem is magamra belőle, hogy frissülni tudjak. Ez elég jól bejött, erőt adott. Bár nehezen közeledett Pásztó, azért csak odaértem. Az utcákon végigszédelgek. Ez egyikben meglátok egy kutat. Végre! Ááááh! Állati mosdás. Ezzel már kihúzom a célig, ami már nincs is messze.
Az iskolába lépve jön a megkönnyebbülés. Gratuláció. Tetszetős jelvény. Puha fotel, kiterülés. Az időm 10:42 lett, ami rendben is van. 10 órával számoltam, de ez most cseppet sem izgat. Isteni a pihenés. Meg a gulyásleves amit kapok. Befut Vadmalac és Jaat is. Jaat egész jól viselte, de VM csak így jellemezte a saját állapotát: "már régóta túrázom, meg voltam már egy-két helyen, de ennyire szarul még sosem voltam". Hát elég durva menet volt az biztos.
Amit viszont el kell ismerni, hogy a szervezés pazarr volt! Zegzugos útvonal, teljesen más profil, mint a Mátrabérc. A "magas" hegyek (Galya, Kékes) kimaradtak, mégis minden szempontból túlszárnyalta a Bércet a túra. Sokkal jobban bejön. A rendezés imádni való. Az itiner füzetke egyszerűen zseniális. Kis helyet foglal, könnyen áttekinthető, csak hasznos információkat tartalmaz és abból nagyon sokat. Résztávok leírása és adatai részletesen. Középen színes, kihajtható, jól használható térképpel. Ennél profibbat talán nem is lehet csinálni. Minden elismerésem a rendező gárdának! Nekem most lopta be a szívembe ez a túra igazán magát, mégha elég küzdelmes is volt. Találkozunk még!
Szerzett sebek...
További képek
Timex adatok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése