2012. szeptember 27., csütörtök

XXIII. 5vös 5km


Szonja hívta fel a figyelmemet erre a versenyre. ELTE-sek rendezik az egyetem területén. A cégnél többen is belelkesültünk és végül 8-an neveztünk be a versenyre. Érdmes volt korán nevezni, kiváló Nike technikai pólót kaptak a gyorsan nevezők. Ennek ellenére a nevezési díj (előnevezéssel) csak 600 Ft volt. Nem is értem hogyan csinálták.
Zömével egyetemi hallgatók indultak a versenyen, de azért jó pár terepről ismerős arcot is láttam. ;) A rajtban jó hangulatot csináltak a fiatalok, ebben nagy szerepe volt az ELTE cheerleader csapatának is. :)



Az időmérés chip-es volt, letéti díjat nem kértek az eszközért. Ki is próbáltam még a rajt (átszaladva a rajtkapun) előtt, remekül működött. Elég sok induló volt, azt hiszem a verseny történetében talán rekord számú is. 500 fölött volt, az biztos.


4:30-as tempót terveztem be, az 22:30-at jelentett volna a távra átszámítva. Remekül ment a futás, be is húztam a tervezett időn belül. 21:50 lett a vége.




A bal combom húzódott egy kicsit (nem volt vészes), kevés volt a bemelegítés. Pedig a cégtől is futva érkeztem (2km) és a rajt előtt még futottam Stefánnal egy 1,5 kilis kört. A célba érve a lányok újabb pólókat osztottak. Én csak pislogtam. Ez az első X beérkezőnek járt, amibe benne voltam akármennyi is volt a limit. Ez a póló is nagyon szép, látható rajta a pálya teljes rajza is az egyetemi épületekkel együtt. A rajtszámot megtarthattuk, csak a chip-et kellett visszaadni. Frissítőként Vitalade-t lehetett inni.

Timex adatok
( sajnos az órát nem jutott eszembe rögtön leállítani, így pár másodperc rajta van plusszban )

Igazán klassz kis versenyt hoztak össze az ELTE-sek, nagy köszönet érte. Korábban sosem hallottam erről az eseményről, de nagyon tetszett. Ha lesz rá alkalmam jövök még máskor is.


Nincsenek megjegyzések: