LeFaGySz Zemplén 2017

A LeFaGySz-os történetnek még messze nincs vége. Két helyre nem mentem el eddig, a Mecsekbe és a Zemplénbe. Mindkettő túl messze van és nem vettem a fáradtságot az utazáshoz.

Amikor a rendezők először bemutatták a LeFaGySz All-In pólót, elhatároztam, hogy egy ilyen szuper ereklye nekem is kell. És ezt nem adják könnyen. Messzire kell menni érte és hosszú

utat kell megtenni, egy nem akármilyen utat. Idén ez a Zemplénbe vezetett.

Korán kelés? No igen, az elkerülhetetlen. Vagyis nem teljesen. Tavaly Tommal még azt terveztük, hogy a Zemplénben ottalszunk a túra előtt. Túl korán kéne kelni az odaúthoz. Másképp alakult. Egyrész Tom sem jött ez alkalommal, másrészt nem zárkóztam el a reggel odaautózás gondolatától. Írtam pár levelet a nevezési listáról azoknak, akik autóval mennek és utitársakat kerestek. Első körben afféle közvélemény kutatás jelleggel, hogy ki hogy tervezi az odautat. Többen péntek esti indulást terveztek ottalvós verzióban.

Kreiter Balázs írta vissza egyedül egyértelműen, hogy Ő szombat hajnali indulást tervez. Megegyeztünk, hogy akkor menjünk együtt. Ez lett az A terv. Persze kellett az időjárást nézni a túra hetében, hogy nem mondanak -e olyan időt, ami jelentősen meghosszabbítja az odautat (köd, nagy eső, havazás, jég), de mákunk volt, ezeket megúsztuk. Sőt! Idő közben egyre többen kerestek meg minket, hogy csatlakoznának. Olyannyira, hogy én már 7 személlyel számolva is túlcsordultam volna. Persze csak 6 helyet szerettem volna feltölteni, mert a csomagoknak is kell a hely, és ilyen hosszú úton azért már nem mindegy hogy tudunk pakolni. A túljelentkezés miatt aztán Balázsnak javasoltam, hogy a hozzá jelentkezett 3 embert vigye Ő el külön autóval, én viszem a többieket. Végül nála ketten visszamondták az utat, a harmadik utas pedig talált alternatívát. Így mi hatan indultunk szombaton. 2:00-kor keltem, 3-kor már Balázst vettem fel a Népligetnél, majd sorban a többieket... Gábor, István, Máté és Robi. Szerencsére mindenki tökéletesen időzített, így terv szerint repesztettünk a pályán, majd az egyre távolabbi faluk főutcáin.. Miskolc környékén az M30 végén elindult egy kis hóvihar féle, de hamar kifogyott a szuflából és jó látási viszonyok mellett haladhattunk. Ez nagyon fontos volt, lehetett volna sokkal sofőrgyilkosabb is ez az út. Ahogy beljebb és beljebb értünk a Zemplén berkeibe, úgy hűlt a levegő (Miskolcon még plussz 3 volt). Megjelent a hó az út két oldalán, és egy-egy izgalmasabb lefagyott vízátfolyással is találkoztunk ami megdolgoztatta az autó elektronikáját. Nekem ez a része az országnak még elég ismeretlen volt, Máté jó navigátorként mesélte épp merre jártunk és hol érintjük éppen a túra útvonalát. 6:15-re értünk Pusztafaluba, ahol mínusz 3 fok volt csak. Az Öreg Bence turistaház udvarában le is tudtunk szépen parkolni.

Evés-ivás (bár már út közben is volt), pakolás, nevezés. A rajtban hamisítatlan LeFaGySz hangulat, sok ismerőssel. Ez egy olyan túra, ahol van egy mindig visszatérő keménymag, meg egyébként is "családiasabb" túra (ha lehet ilyet megfogalmazni) mint az átlag. Jó érzés újra ott lenni. Újra ott, mégis ismeretlen környezetben... :) A rajthely egyébként kiváló. A mosdóhoz ki kell ugyan menni az épületből, de legalább az is fűtött és jól felszerelt. 6:45 körül JAAT a rajtbélyegzővel és vele egyre több ember kiszivárog az udvarra. 6:50-kor el is engedi az első embereket. Remóval beszélgetek, megvárjuk a 7 órát.

Kocogva indulunk neki a távnak. Én bár a hosszúra vagyok nevezve már korábban úgy döntöttem, hogy csak a babatávot csinálom meg. Éppen kilábalóban vagyok a náthából meg amit a gyerkőcök ránk akasztottak odahaza. Már útközben az autóból is jól látszott, hogy a Zemplén annyiban mindenképp más mint az általam megszokott magyar hegységek, hogy itt hatalmas nyílt terek vannak, gyönyörű panorámás kilátásokkal. Ezt itt az első szakaszon is megtapasztalom ahogy elhagyjuk a falut. Csodás a kilátás a környező csúcsokra.

Sejtem, hogy közelről majd más lesz a kép. Remó kicsit ellép az elején, de nemsokára utolérem és együtt másszuk az első komolyabb emelkedőt a Bába-hegyre. Hó is van még erre fele.

Ez itt még csak a bemelegítés, de már ezen a hegyen is vannak izgalmak. A kék háromszög sem tartozik a legátlagosabb turistautak közé... :) néhol az út eltűnik és csak a jelzéseket keresve, technikás csapásokon lehet haladni. A hegycsúcson megtaláljuk az első szúróbélyegzőt.

Remó zacskóstól lyukasztja az ellenőrző lapot, nekem meg megtetszik a módszer, igaza van, minek is kiszedni a papírt. :) Itt pontőrökkel nem nagyon fogunk találkozni. Az igazi móka viszont csak a következő csúcstól, a Lipovec tetejétől kezdődik. Itt érjük el először aznap a Magyar-Szlovák zöldhatárt és az északi zöld jelzést. Ez a turistaút más mint a többi. Az országhatár vonalát követi, tekintet nélkül a terepviszonyokra. Nem kerül, nem andalog, nem szerpentinezik. Csak megy kő keményen a határkövek mentén előre.  Ponttól először is lefelé. Nos, itt az sem egyszerű.

Óvatosan kell haladni.. nem csak az úttalan út és a havas részek miatt, hanem mert jégfoltok bújtak meg az avar alatt. Minden lépésre ügyelni kell. Remó nagyon nehezen halad lefele, úgyhogy itt el is lépek tőle. A célban látjuk egymást újra.

Megkönnyebbülés leérni a hegyről, de a haladás lent sem egyszerű. Továbbra is a határvonalat követve megy a jelzés és nemsokára elérem az első árkot. A hét horgas egy egészen elképesztő hely. Tapasztaltam már hasonlót Palócföldön a zöldön, de ami itt várt, az felülmúlta az elképzeléseimet. Az út nyíl egyenesen ment tovább, csak épp egy hatalmas árkon kellett keresztül verekedni magamat. 

Aminek mindkét oldala jeges havas csúszós, az aljában patak folyik. És ilyen árokból volt hét. Az egyik akkora volt, hogy arra tényleg nem számítottam. Miután nagy nehezen átverekedtem magamat rajtuk, jött egy kis kanyargás és megláttam a következő feladatot. A látvány egészen szürreális volt, megálltam fotózni is, miközben csak tátottam a számat.

Egy hegy a távolban, amire egy nyílegyenes út megy fel toronyiránt piszok meredeken. Bár nem arra fele ment az út, kétségem nem volt felőle, hogy ezt meg kell másznunk. Pár jólirányzott kanyar után már rá is fordultam a Tolvaj-hegyre. Közelről még elképesztőbb volt az út. Csak emelkedett és emelkedett, valami brutál módon.

És nem lehetett látni a végét. Nagyon belassultam a havas, csúszós úton alig lehetett fogást találni a meredek ösvényen. Pár ember tűnik fel mögöttem, köztük Attilát vélem felfedezni. Kezdenek felzárkózni és mikor már közelebb ért vicces beszélgetésbe kezdtünk a hegyről. Persze csak kínunkban nevettünk. Kettőt előre, egyet vissza. Mindenki küzdött keményen mire felértünk a csúcsra. Együtt rohamoztuk meg az EP-t.

Hárman indulunk együtt tovább és szépen elbeszélgetjük az utat. Olyannyira, hogy elmellőzzük a piros háromszög elágazását. HIBA1. Továbbmegyünk az északi zöldön (mert nem bírjuk megunni) és megmásszuk a következő hegyet is. Ott lesz gyanús, hogy mi a frászért megyünk még mindig felfelé, mikor már le a falu felé kellene nyargalnunk... ahogy észrevesszük a hibát, keserűen tudomásul vesszük és egy csinos hátraarccal megnézzük a zöldet visszafelé is. Így már megvan az elágazás is amit elmellőztünk. Megjegyzem, azért itt a jelzések elég visszafogottak, de észre kellett volna vennünk ha figyelünk. Na mind1 most már, túltesszük magunkat rajta és zúzásba kezdünk lefelé. Azaz kezdenénk, ha a terep hagyná, de a Tolvaj-hegyről lejönni sem olyan egyszerű. Köves, ágas bogas szakaszok jönnek, néhol már szinte az utat sem látjuk. Átevickélünk, majd egy rétre leérve más sokkal kényelmesebb ösvény fogad minket. Itt egy szembe jövő fotóssal találkozunk aki láthatóan a mezőnyt fotózza. Innen hamar elérjük a falut, és megcélozzuk az Öreg Bencét. Ma másodszor. EP, szúróbélyegző. A többiek megállnak kicsit, én indulok is tovább, nem akarok időzni most.

A jelzést követve rosszfelé indulok tovább, csak kicsivel odébb veszem észre, hogy a kék kereszt másfele is megy. Elég becsapós az elágazás. Mire visszakavarodok pont összefutok Attilával. Együtt megyünk tovább. Hamarosan Kohán Balázs ér minket utól és csatlakozik hozzánk. Vagyis inkább úgy mondanám, hogy Attilával próbáljuk tartani Balázs tempóját. Feljebb kellett kapcsolnunk. Dumálunk mindenféle jóról, amíg egy gizgazos szakasznál Balázs el nem vágódik a keresztbe dőlt fákon. Puff. Szerencsére nincs nagy baja, csak kicsit zúzza le magát. Amikor kiérünk az erdőből, elképesztő panoráma tárul elénk. Füzér giccses vára tornyosul a magasba és körös körül hegyek a távolban. 

Berobogunk Füzérre, Balázst egyre nehezebben tartjuk. A Vár alatt egy közkutat találunk, amit megrohamozunk. Nagyon szomjas vagyok, egyből rátekeredek. Balázs kérdi, hogy nem túl hideg -e. Erre csak annyit tudok felelni, hogy de. Viszont inni kell. Jól esik a frissítés, de a tevehátba nem töltök, van még benne bőven. HIBA2. Attila itt leválik rólunk, mert Brigi a gyermekükkel itt várja őt valamerre. Telefonálni kezd és távolodni a hátunk mögött. Még egy jó darabig együtt megyek Balázzsal. A vártól távolodva visszanézünk. Érdemes.

A kilátás még szebb ebbe az irányba. Fotózunk is rendesen. Már ezért megérte ma eljönni. A Toroki erédszház után kiérünk a műútra, amin már jöttünk ma reggel autóval is. Ez visz be minket Hollóházára. Útközben még egy kék kutat találunk, ahol én megállok megint inni, Balázs pedig közben eltűnik a szemem elől. Persze megint csak iszok és nem pótolom a víztartályamból eddig elhasznált folyadékmennyiséget. HIBA3

Hollóházára beérve elhaladok a porcelángyár előtt, ahogy hallom, itt még ilyenkor is folyik a meló... később az elágazásnál, ahol balra kell venni az irányt ugyanezt tapasztalom, csak itt a rend őrei mérnek és büntetnek éppen egy szlovák rendszámost. A Fehér Holló kulcsosházat érintve indul el a piros sáv kifelé, majd egy idő után piros keresztre vált. A folyadékom közben lassan fogyogat.

A jelzés aztán sárga háromszögre vált, ez visz fel a Szurok-hegyre, amit Máté csak Szutyok-hegynek becéz, nem teljesen alaptalanul. Izzasztó mászással érem el a következő EP-t, illetve ma már nem először az északi zöldet.

Innen aztán újra indul a móka. Máté ezt a szakaszt is elég jól beharangozta reggel az autóban. A "futók itt tudják tartani a 4km/h-s átlagot" nem volt túl bizalomgerjesztő. :) És a valóságban is ilyen volt, bár nekem lehet nem volt meg a 4-es sem. :D Nem ám úgy van, hogy akkor most az északi zöldön felmegyünk a Nagy-Milicre... volt ott útközben még jópár meredek hegymászás, ingoványos lápon, patakokon, földtöréseken való átkelés. Az egyik szipókázásnál meghallom azt a hangot amit nem szerettem volna hallani.. szürcsög a zsák, elfogyott az innivalóm. Ráadásul még valahol a zöld elején. Hát ez szívás. Bár a következő pont "Vadmalac spori pihegője" volt, én már "Vadmalac spori itatójának" vízionáltam egy szép kiépített forrással. Ami persze nem így volt, a következő vízvételi hegy még nagyon messze volt innen, majd újra visszaérve Füzérre,  vár után. Nos én addig konkrétan szomjanhalok, így alternatív megoldást kerestem. A sok patakátkelés adta magát, nosza itt a friss vizecske. Azért olyan patakot választottam, ami láthatóan nem szokott ott lenni (csak a hóolvadás miatt folyik a víz le a hegyről) és gyors folyású. Három különböző kispatakból ittam (volt választék bőven). Az egyiknek elég hólé íze volt, a másik kettő kiváló forrásvíz szerű volt. Az árkokon Yoyoval ugrándoztunk át errefele, Ő valahol elharapja a nyelvét és tiszta vér lesz az arca. Elég bizarul néz ki. Később Attila is utólért minket. Így értük el a következő pontot. Ahol mint már írtam nem volt forrás, de még patak sem. :) Attila kérdezi tőlem, hogy tudok -e adni neki inni, mert kifogyott. Vázolom a helyzetet neki. Azt mondja van söre a zsákban, de egyedül nem akarta felbontani, mert nem bírná meginni. Nosza, bontsuk ki. Hárman gyorsan eltüntetjük, kár, hogy nem alkoholmentes. Nagyon jól esik.

Közben lassan közeledünk Magyarország legészakibb pontjához. Itt sem voltam még. ;) Viszont elkövetünk egy nagy bakit. HIBA4. Yoyo után caplatok egy mederben felfelé, és egy idő után azt veszem észre, hogy a határköveknek nyoma sincs. Valahogy elvesztettük őket. A jelzés viszont megvan, a zöld sávon haladunk. Szóvol Yoyonak, hogy valami nem kerek, de a zöldön haladunk és az jó. (persze nem) Gondoltam az van, hogy itt a zöld valamiért letér a határról. A track-től jól láthatóan távolodni kezdtünk, azért figyeltem fel rá. A track a határ vonalát követte. Megegyeztünk abban, hogy jó ez így, megyünk a zöldön tovább. Fél szemmel azért folyamatosan lestem az órát. Kiértünk egy rétre, ahol teljesen szűz hó fogadott minket. Itt ma még senki nem járt előttünk, és az nem túl jó hír. Bakker, nem vagyunk jó helyen. Térképezünk egy kicsit és rájövünk mi történt. Valahol áttértünk a Szlovák zöld jelzésre. Basszuskulcs. Kirándultunk egyet Szolvákiában.. Újratervezés. Megnéztem merre lehet leggyorsabban visszajutnunk. Szerencsére volt pont egy jó út, ami hamar vissza is vitt minket. Szerencsénk volt, hogy időben észrevettük a bakit. Lehetett volna sokkal fájdalmasabb is ez a kitérő. Azért így is sokan elmentek mellettünk a jó úton. Újabb irgalmatlan emelkedés következett, de ez még mindig nem a Nagy-Milic volt, hanem a Nyerges-hegy. Kicsit belassulok felfelé, ez a kis kitérő nem jött jókor. A csúcshoz közeledve ismerős sziluettet látok meg magam mögött. Vera ért utól, bevárom a csúcson. Látja, hogy kicsit el vagyok punnyadva. Innen együtt indulunk tovább. Még egy kis zöld és már végre a Nagy.Milicet másszuk. Itt van egy kis oda-vissza szakasz, úgyhogy látjuk kik vannak előttünk. Szembe találkozunk Mátéval és Attilával is. A kavarásomnál megelőztek. A csúcson meglepetésre személyzet fogad. :) Sok időt azért nem töltünk fent, indulunk is visszafele.

Lent az elágazásnál találkozunk Vera apujával, kicsit lemaradva, kicsit morgolódva (aki ezt az északi zöldet kitalálta...), de rendületlenül jön Ő is. A kék sáv a Hajagoson át vezet lefelé, amihez később a kék kereszt is csatlakozik. Mi pedig Attilához és Mátéhoz csatlakozunk. Szerencsére a sör óta nem gyötör a szomjúság, de azért jó lenne már vizet vételezni valahol. Attila is úgy gondolta, hogy elég lesz neki ma a rövidtáv, viszont a többiek győzködnek minket, hogy menjünk a hosszúra. Abban megegyezünk Attilával, hogy ha az egyikőnk megy a hosszún, akkor a másikunk is. :) Lassan beérünk újra Füzérre, ahol találunk is egy működő kutat. Végre megtöltöm a tasakomat. Közben érzem, hogy kajálni is kéne már, elkezdem előtúrni az erre a célra elrakott pogácsámat a táskából.. de sehol nem találom.. beüt a felismerés, azt bizony a kocsiban hagytam. HIBA5. Szerencsére banán és műzli még van, így azokkal pótolom az elvesztett kalóriákat. Itt Füzéren van egy elágazás, amit otthon jól megjegyeztem, mert a track-em rossz utat jelöl. A várat a jobbról kell kerülni, a többiek balra mentek volna kapásból. Így viszont megtaláljuk a helyes utat, ami a várhegy oldalában kúszik egyre feljebb és feljebb. Attilát itt megint Brigi a párja és kislányuk fogadják, úgyhogy Ő itt megint lemarad. Mi a Várkapu mellett megtaláljuk az EP-t és indulunk is tovább.

Nem kell sokat menni és elérjük a Vár-forrást. Három kiépített csapon folyik ki a friss forrásvíz, mindegyikőnknek jut egy.

A Senyánszki rétet is hamar elérjük, ahol a rövidtávmak már csak 2km-e van hátra a célig, a hosszú pedig innen indul fel a Nagy-Milicre másodszor. Most hogy ettem, ittam, sokkal komfortosabban érzem magamat, úgy döntök, hogy megcsinálom az extra kunkort és a hosszún megyek tovább. Együtt haladunk a széles úton felfelé, mikor egyszer csak Yoyó jön szembe velünk bosszankodva. Ő a rövidet csinálja, de rosszfelé indult az elágazástól. Nem volt elég neki a Szlovák kiruccanás... Kicsivel odébb balra tőlünk látjuk a másik utat, amin pár futó száguld már lefelé. Derék! A kék sávot piros háromszögre cserélve érjük el újra az északi zöldet. Máté korábban már kínálgatta a kofoláját, már szinte éreztem a szauna-illóolaj illatát... a ponton majd előszedi, de az még azért odébb van. A nap már az utolsókat rúgja odafent, de a hegygerincról még pompás panoráma tárul elénk.

Erről az oldalról nem is a Nagy-Milic a nagy falat, hanem a Kis-Milic. Fura, de így van. Meredeken emelkedik az út a kistesóra.

A tetején egy pofás kilátó fogad.

Oda azért már nem mászunk fel. Igyekszünk, hogy minél többet megtegyünk még fejlámpa nélkül. Áthullámvasutazunk a Nagy-Milicre, ahol a pontőrök már készülődnek indulni lefelé. Vera kicsit lemaradt, amíg megvárjuk, a pontőrök el is tűnnek, mi meg végre kofolázunk egyet. ;) Jó cucc. Máté szerint dupla annyi koffein van benne mint a kólában. Megjön Vera is és indulunk a pontőrök után.

A Kis-Milic oldalában utól is érjük őket. Mindenki óvatosan ereszkedik a meredek lejtőn. Jeges, de nem egybefüggő tükörjég, szóval azért le lehet jönni, csak figyelni kell. Máté ide tervezte, hogy felveszi a csúszásgátlóját, de végül a táskában maradt az is. Azért lefele Ő parázott rendesen... Vera repült, én meg küzdöttem az életemért. :D A meredeket végül épségben abszolváltuk, utána már könnyedebb szakaszok jöttek. Itt újra tanubizonyságot nyert, hogy Máté úgy tud gyalogolni a hosszú lábaival, ahogy mi kocogunk... A Senyánszky-rétre visszaérve egy kicsit növeljük a tempót, innen már csak 2km a cél! Máté lemarad. Azon morfondírozok, hogy vajon lesz -e térerő a célban.. reggel nem néztem meg.. volt egy olyan sejtésem, hogy nem. Viccesen meg is jegyeztem, hogy akkor meg kell mászni majd a Tolvaj-hegyet mégegyszer, hogy haza tudjak telefonálni. Elérjük a falut és az Öreg Bence turistaházat. Ma már harmadszor. Sikerült! Klassz érzés, örülök, hogy a hosszút csináltam meg végül. A célban már elég sokan bent vannak, főleg a rövidtávosok. Gratuláció JAAT-tól, csomagátvétel Szilvitől (amiben az egy évvel ezelőtti LeFaGySz rövidtávos elsőhelyes beérkezésemért egy helyes kis horgolt jetit is kapok! Ez nagyon nagy becsben lesz tartva!), majd a jól megérdemelt leves. Nagyon jól esik. Talán nincs is finomabb egy LeFaGySz utáni gulyásnál.

Kimegyek a kocsihoz a váltócuccért. A melegből kimenni most már nagyon nem jó, fázok is odakint. A cél ajtajától 2 ajtóval odébb van az öltöző/zuhanyzó helység, amit elektromos radiátor fűtött. Húú, de jól esett ott átöltözni. Nagyon áldottam az a fűtőtestet. Minden ruhadarabot elő lehetett melegíteni vele. Bónusz. Közben Verák ellépnek haza, így nem zavar senki fel a Tolvaj-hegyre... :) pedig térerő az nincs... Egy 30-as telóról sikerül egy sms-t azért eldobni. Ennek nagyon örülök, mert még várni kell 1-2 órát mire mindenki beér, és indulni tudunk. Pihenéssel, beszélgetéssel hamar eltelik azért az idő. Közben Remó és végül Kreiter Balázs is beesik. Szuper! Összeszedjük magunkat és elindulunk a hosszú útra hazafelé. A hármas utat elérni még egész könnyű volt, jó navigátorom, Máté mondta az utat és szóval tartott. A hármasra kiírve mondtam neki, hogy most már bealudhat nyugodtan Ő is mint a többiek. Szikszón azért felkelt még a társaság, mert belefutottunk egy szondáztatós igazoltatásba. Attila sörének már hűlt helye volt bennem, így repesztettünk is tovább az éjszakában. Éjfél körül értünk Pestre. Hosszú, fárasztó nap volt, de megérte belevágni. Jövőre újra Bükk, az már rutinművelet lesz, és aztán jön a Mecsek. Mert kell egy all-in póló! ;)