Vasas Maraton 2005

Ez a túra és az útvonalának egyes részei számomra még ismeretlenek voltak. A korábbi években fel sem figyeltem
rá, de idén kilátásba helyeztem könnyű edzés ürügyén. A honlapon feltüntetett figyelmeztetés, miszerint a HÉV
helyett pótló buszok járnak szerencsére elavult információnak bizonyult, biztos korábbi évre vonatkozott.
A HÉVről leszállva meg is láttam a starthelyet. Ismerősökkel találkozok, együtt sétálunk az asztalkához.
Kedves nénik rajtoltattak, szépen simán ment a dolog. 29.-nek indulok.
A füzet amit adtak, tökéletes. Bőséges útvonalleírás, szintmetszet, rész táv és szint adatok, teljesítőlista,
térképvázlat és a pecsételőhelyek. Tökéletes. És mindez 2 A4-es lapon behajtogatva, csak éppen annyira
zsugorítva, hogy még használható maradjon.

Már előre tudtam, hogy a túra elejét nem fogom nagyon szeretni, a városban való bolyongás a túra kevésbé
izgalmas része.. A jelzést viszont sokkal nehezebb követni, több a tereptárgy, nehezebb kiszúrni a festéseket.
Itt nem árt a helyismeret. Nekem nincsen, úgyhogy sasolok ahogy tudok. Egy helyen rossz utcába fordulok, de
hamar rájöttem és korrigáltam. Ahogy kifele haladtam kezdtem megnyugodni, itt már könnyebb lesz odafigyelni.
Távolabb feltűnik a Kő-hegy. Nagyon szép sziklás hegy, érdemes rá pár pillantást vetni. Közben utolérek egy
futót, meg pár kisebb csapatot. Még az emelkedő előtt lehagyom őket. Kemény mászás következik felfelé. A
terep teljesen ismeretlen, néhol bénázok az elágazásokkal, utólér a futó hölgy. Látszik, hogy Ő már többször
járt erre, magabiztosan veszi a kanyarokat. Egy helyen megint bizonytalankodok, Ő előreszólva útbaigazít.
Kiderül, hogy tényleg ismerős erre, sokat jár fel edzeni. Kicsit megint elhúzok felfele, és végre felérek
a hegytetőre. Vagyis akkor ott azt gondoltam. Kinézek egy kis tisztáson, de a fák takarják a kilátás nagy
részét. A sporttársnő megint beér, mondja, hogy feljebb majd lesz szebb kilátás is. Továbbindulok, és valóban.
Kicsit feljebb elképesztően szép panoráma tárul elém. Csak hüppögök magamban és az otthon pihenő fényképező
gépemre gondolok. A kilátóban két srác gyönyörködik a tájban. Miután összekapartam az államat a földről,
tovább siettem. Kicsit arrébb egy elágazásban bácsika álldogál, én odasietek hozzá, már veszem elő a lapomat,
de kiderül, hogy nem Ő a pont, még tovább kell menni. A futót közben megint beértem és a Kő-hegyről váltunk
pár szót a pont felé igyekezve. Meglepődve látom, hogy a fák közül épületek bukkannak elő. Erre nem számítottam.
Valószínűleg azért mert nem olvasom az útvonalvezető leírást, csak a jelzésekre hagyatkozok. Itt van az
ellenőrző pont is a menedékháznál. Megint kedves nénik fogadnak, és finom teával kínálnak. Jól esik.
A pontnál megint utólértünk pár embert. Megköszönjük a vendéglátást és indulunk tovább.

A Vasas szakadék felé vesszük az irányt. Úgy döntünk, hogy ha a tempónk hosszútávon is egyezik, akkor együtt
megyünk tovább. Én megyek elől, Andi mögöttem. Nem kell rá sehol várni, nagyon jól bírja, követ gond nélkül.
A sárgán belefutunk abba a kereszteződésbe, ahol a barlang jelzés becsatlakozik jobbról. Ezen kell most egy
kitérőt tennünk a szakadék felé. Itt a ponttól jövők velünk szemben már visszafele igyekeznek. A szakadék
(inkább sziklahasadék) a hegy oldalában van, fel kell mászni hozzá. Megintcsak kedves pontőrök béllyegeznek.
Én bekocogok a hasadékba és szétnézek. Nagyon impozáns, hatalmas falak magasodnak körülöttem.

Innen aztán mi is elindulunk visszafelé, és az előző elágazásnál, most a másik irányban továbbhaladunk a sárgán
Lajosforrás felé. Útközben megint megelőzünk jópár túratársat. Erdészekkel is találkozunk, akik nagy erőkkel
aprítják az erdőt. Azon veszem észre magamat, hogy még alig ittam valamit az út folyamán. Próbálom tudatosan
piciket szipkázva pótolni a veszteséget, habár még akkor sem voltam szomjas igazán. Lajosforráshoz érve,
lekezeljük a papírokat, kicsit rendbeszedjük magunkat, majd indulunk is tovább. A forrást azért megkóstoljuk.

Innen a háromszög jelzésen kell tovább indulni Dömörkapu felé. Jó, hogy figyelünk és nem megyünk el egy
túratárs után rossz irányban a sárgán. Visszakiabáljuk a helyes útra. Lefele elég meredek az út, zúzunk
rendesen. Itt nem könnyű a terep, de jól vesszük az akadályokat és nem zúgunk le a szakadékba sem. Leérünk
a műútra, majd azon balra indulunk el a pont fele. Itt is nagyon szívélyes fogadtatásban van részünk. Dobozos
ivólével kínálnak, de én nem kérem. Most már ráálltam a saját kotyvalékomra, nem akartam ezzel felrúgni az
ízeket. Andi viszont elkéri az enyémet is helyettem. Rá rá is fér, mert inni csak egy fél literes üvegben
hozott, igaz, abban volt még bőven. Itt megtudjuk azt is, hogy már csak hárman vannak előttünk. Beszélgetve
indulunk tovább a műúton.

A Lenkó emlékmű fele már ismerőssé válik a táj. Igen, erre már jártam többször is. Az elől lévő túratársakat
hamar utólérjük. Elbeszéljük az utat, a pont váratlanul bukkan elő az út közepén. Szemmel láthatóan itt még
jobban örülnek nekünk, mint a többi ponton. Hát persze, mert mi vagyunk az elsők akik arra járnak..

Irány sikáros felé tovább. Sokszor jártam már arra, de általában mindíg a régi kék jelzésen megyek a rét
jobb oldalán, és nem a balon, ahogy most kell nekünk. Ez a rész tehát a piros leágazásáig új terep nekem.
Ahogy kiérünk a rétre el is vesztjük a jelet ahogy kell. Az út többfelé ágazik, mi egyenesen megyünk
tovább sasolva a távoli fákat, de jelzést sehol nem látunk. A fű itt nagyon vizes volt, a cipőink pillanatok
alatt átáztak, és már tocsogtunk a vizes zokniban. Sokat megyünk így egy füves szekérúton, de már sejtjük,
hogy rossz fele jöttünk, mert jelzés továbbra sincs, mikor már néhány fa mellett is elhaladunk. Fura is,
hogy hirtelen már szinte a rét közepén találjuk magunkat, pedig a szélén kellene, hogy haladjunk. A távolban
balra meglátunk egy jelzést egy fa törzsén. Ott fentebb jön a jelzés, velünk párhuzamosan. Jól van, gondolom,
akkor nagy baj nem lehet. Úgy döntünk, hogy megyünk tovább az utunkon, és nem vágunk át a még nagyobb
aljnövényzetben a másik útra. Bele is mentünk végül a kék jelzésbe, de valami mégsem stimmelt. Itt ugyanis
a kék mellett már a piros is fel volt festve. Pedig ahol a kettő találkozik, ott kellene lennie a Bükki pusztai
pontnak. A réten visszanézve viszont nem láttunk semmi ezen az úton sem, úgyhogy tovább indultunk a rét vége
felé. Mikor újra beértünk az erdőbe már szinte biztos voltam benne, hogy már túljöttünk a ponton. Tanakodunk,
hogy mit kéne tenni. Ha vissza akarunk menni egészen a kereszteződésig, akkor még most kell visszaindulni,
ha tovább megyünk már késő lesz. Píjjegek, de nem jön válasz semerről. Végül én úgy döntök, hogy visszaszaladok,
szétnézek mégegyszer, Andi megvár ott helyben. Rohanok ahogy tudok visszafele, elhagyom azt a helyet, ahonnan
visszanéztünk, és haladok a rét túlsó vége felé. A rét kezdett túlnőni magán. Most hogy már így össze-vissza
rohangálunk rajta, mint a fejvesztett csótány egyre nagyobbnak tűnik. Végül megpillantok valamit, ami nem
illik a tájba.. igen, az lesz az, semmi kétség. Ember. Sőt, emberek. Hűha, valaki beért minket (nem csoda,
amennyit itt tököltünk). Visszapíjjegek Andinak, hátha hallja és elindul erre. Odaérek, egy fiatal sporttárs
ért éppen be előttem a helyes irányból. A pontőr mosolyogva megkérdi, hogy visszafele jövök -e.. mondom, hogy
nem, csak kavarogtunk egy sort. Gyors pecsét, és spuri vissza. Útközben folyamatosan jelzek, de Andit nem
látom sehol. Visszaérek hozzá, és elmondom, h mi az ábra. Ő úgy dönt, hogy már nem megy vissza a pontig.
Vállalja ezt a rizikót. Továbbmegyünk a kettős jelzésen, majd letérünk a pirosra balra. Ezen hamar elérjük
a pontot a Király kútnál. Itt banánzselés csokit kapunk, amit most kivételesen Andi passzol, én viszont
(hogy kiegyenlítsük a számlát.. :) elkérem az övét is. Be is tolom őket rögvest.

Elindulunk a Szőke-forrás völgyén lefelé. Ez a túra legszebb része számomra, még úgy is, hogy már ismertem
korábban is. Egy gyönyörű völgy, az út egy hasadék mentén robog lefelé a hegyoldalban, balra meredély, az aljában
patak csordogál, jobbra magasabb hegyek (odafent a Prédikáló szék és a Vadálló kövek). Az út vadregényes, meseszép
zöld moha ruhába öltözött minden. Andival beszélgettünk út közben, de egy idő után elkapott a táj minket, és
elcsendesedve ámultunk, bámultunk. Egy nagy élmény az egész völgy. Ahogy keresztülmegyünk a dózerúton, ami
a Rám szakadék előtti parkoló fele megy le, a patak is átjön arra az oldalra, és nekünk át kell mászni rajta.
Köveken bukdácsolunk, pár fán mászunk át kereszte kasul, technikás a terep egy jó darabon, de ahol tudunk
futunk lefelé. Végül mikor már közeledünk Dömös felé kiérve a műútra nagy tömegekkel találjuk szembe magunkat.
Ránézek az órámra.. hát igen, a kényelmes városi túristák jönnek ilyenkor fél 11 fele a Rám szakadékba
kirándulni. Itt aztán megint elkövetjük azt a hibát, hogy itinert továbbra sem olvasunk, és ahol a kéktől
a zöld jelzés elválik jobbra, mi a kéken maradunk, és rossz irányban a templomhoz lyukadunk ki. Megkérdezünk
egy helybelit, hogy merre lehet ez a Szőke Forrás vendéglő, de nem tudják. Megnézzük a lapon, hát persze, hogy
nem erre kellett kijönni a főútra, elindulunk visszafelé. A híd felé már meglátjuk a szalagozást is. Meglepődve
veszem észre, hogy a vendéglő nem a 11-es túlsó, hanem még innenső oldalán van. A térképvázlat itt kicsit
félrevezető. Odakocogunk a ponthoz, még elsőként érünk oda, de a srác aki mögöttünk jött hamar beér itt is
minket, Ő jó felől jött, nem kavargott. Pecsét kutyaugatás mellett, majd kenyér zabálás pezsgőtablettás
üdítővel, és megkóstoljuk a rendezők által sütött süteményt is, ami eszméletlen finom. Nagyon aranyosak itt
is a pontőrök, nem győzik mondani, hogy vegyünk bátran mindenből. Kicsit eszegetünk, aztán elbúcsúzunk
mindhárman.


A srác nem akar a kijelölt úton jönni a Duna mentén, hanem a műúton rövidít Pilismarótig, így elbúcsúzunk
tőle. Innen szalagozást kell követni a másik faluig. Elmegyünk a kemping mellett egészen a Dunapartig,
ahol balra fordulva a Duna mentén haladunk egy földúton. Kicsit sárossá válik az út, kerülgetjük a
pocsolyákat, de nem olyan vészes. A szalagozás jó, könnyen követhető. A Dunakanyar csodás látványt nyújt
innen, kicsit elmélázunk. Innen nem nyomjuk már annyira, Andi elkezdett fáradni, már csak bele bele futunk
néha az útba, többnyire gyalogolunk és beszélgetünk. Így jól telik az idő a hosszú úton Pilismarótig. Ahogy
elérjük a szélét az út visszakanyarodik, és kivezet minket újra a 11-esre. Azon haladunk a Főtérig, ahol
megtaláljuk a pontot is. A pontőrtől megtudjuk, hogy 10 percet kaptunk közben a sráctól. És ezt már nem is
dolgoztuk le a végéig.

Sétamenetben indulunk tovább, Andinak már nem akaródzik futni (felfelé :), még az enyhe részeknél sem. De
hamar újra ritmusba állunk, és ha nem is futunk, de jól haladunk felfelé. A jelzés cseles néhol, oda kell
figyelni.. de észrevesszük a beugró letéréseket. A meredekebb részeknél lassítunk, csak kényelmesen mászunk
felfelé. Az út kicsit hullámvasutazik velünk, útközben elered az eső is, a Szakó nyereg nagyon lassan jön el.
Viszont innen már nincs sok hátra. Nem is időzünk, nyomjuk tovább felfelé immáron a piroson. Itt már kicsit
jobban tudunk haladni, az út már nem olyan meredek, néhol kicsit belekocogunk. Ahogy közeledünk Dobogókőhöz,
egyre több kirándulóval találkozunk. Az időt számolgatom, és úgy saccolom, hogy 1 óra körül beérünk. Nem is
rossz. Csak az a gond, hogy a busz óra 5-kor indul, és még a célt is el kell intézni majd. Próbálom kicsit
jobban húzni a társam felfelé. Nincs is probléma, jól haladunk és végül pontban 1-kor be is érünk a Matyi
büféhez. Az összidő 6:10 lett. Meg vagyok elégedve, 6 óra volt a terv, ami nem túl gyors, de nem is lassú.
Pont jó tempó edzésnek. Nekem így jól jött Andi társasága, akivel így remek közös temptót tudtunk menni, Ő
meg saját elmondása szerint örült annak, hogy volt aki végig húzta kicsit. Gratuláltunk egymásnak is, majd
rohantunk a buszhoz. A nénikák a célban kicsit nehezen találták meg az okleveleket (amik viszont szépen előre
meg voltak írva!), így tényleg az utolsó pillanatban csíptük el a buszt. Remek befejezés volt, hogy nem kellett
várni sem, lehuppantunk a kényelmes székbe, és pihentünk hazafelé.

Remek túra volt, nagyon szép útvonallal és jó, lelkes rendezéssel. Egy kedves élmény maradt, ha tehetem
jövök jövőre is!