Az utolsó napokig nem tudtam dûlõre jutni abban, hogy melyik távot válasszam az idei No megállj csak!-on. Gyûjtöm a távokat, már mindegyik megvolt (16, 35, 48, 60, 100), kivéve a 26 km-est (bár magánban, már azt is lefutottuk piedcat-tel). A 60-on 2000-ben voltam utoljára, és szerettem volna visszatérni egy jó idõvel. Azonban itt volt a 60TF is, ami új távnak számított. Így végül, hogy megmaradjon a 26 az egyetlen kimaradtnak, úgy döntöttem a 60TF lesz a befutó. Csütörtökön elõneveztem.
Hajnalban 3:35-kor csörög a vekker. Szerencsére sikerült korán lefeküdnöm, így nem olyan vészes a kelés. Feró még visszazavar egy fejlámpáért, hátha szüksége lesz rá. Elmegyünk piedcat-ért, majd átszállunk Ákoshoz, aki Lucával érkezik. Az úton egy 3 fogásos reggelit nyomatok be, ami az otthonival együtt már 4. A többiek viccelõdnek, hogy így már semmit nem is kellesz ennem a túrán. Kicsit én is aggódok, lehet, hogy túllõttem a célon. Fél 7-re érkezünk Cserépfalura. A futáson tömegrajt lesz 7-kor, a maradék fél óra éppen csak elég felkészülni az induláshoz. Feró és Ákosék hamarabb elrajtolnak. Nekünk kicsit csúszik az indulás, Szilvi robog be még 7 után, õt még megvárjuk. Sütõ Laci tart egy gyors eligazítást, Athos mond egy köszöntõt, aztán 7:08-kor mi is elrajtolunk.
Kellemes tempóban indul a mezõny. Kényelmesen kezdek én is, nem futom el az elejét, erre nagyon figyelek. Az élboly kezd távolodni, egy nagyobb csapat mögöttem kezd leszakadni, hárman maradunk középen Szilvivel és egy sráccal. A nagy kanyarhoz közeledve már én nyomom elõl, a többiek szakadoznak. Az erdõbe beérve ez jól jön, van tér a szûkebb ösvényen is. A szalagok szépen átvezetnek Cserépváraljára. Az utolsó métereken utólérek egy szakadárt az elsõ bolyból. Elrobogunk a szokásos kirakodó vásár mellett, majd indulunk fel a vár felé. Egy helybéli szemlél minket az út szélérõl. Mikor közelebb érünk, lejátszódik a kedvenc párbeszédem:
bácsi: - Honnan?
én: - Cserépfaluból.
bácsi: - Hova?
Én már vigyorgok... az elõttem futó sporttárssal egyszerre válaszolunk:
- Cserépfalura.
:)
A srác, aki elõttem zúz felfelé, elköveti az itt szokásos hibát. Felérve balra indul a piroson, nem pedig egyenesen tovább a mûúton. Odakiálltok neki, de már nem hallja. Mögöttem Toperczer Andris érkezik. Nem néztem át a füzetet (8év alatt akár még változhatott is valami...) ezért kicsit elbizonytalanodtam. Úgy emlékeztem, hogy a mûúton kell menni, de azért rákérdeztem nála. Megerõsített. Együtt indultunk tovább. Legurulunk a kaptárkövekhez, itt az 1. EP. 7:30 / 0:22.
A pontõrsrác eligazít minket, hogy menjünk tovább a háromszög jelzésen, másszunk vissza a szalagozott útra, és azon tovább a Mangó tetõt megkerülve haladjunk a pirosig. Így is teszünk. Megyek elõl, Andris mögötten kicsit lemaradva. Elõzgetjük a túrázókat, majd kiérünk a piros jelzésre. A Kõ-völgyben egy ismerõs arc jön szembe az úton. Feró az... csak lesek. Kimaradt a Kaptárkövek pont neki, most megy vissza, hogy megszerezze. Kellemetlen. A Felsõ szorosban én is kellemetlen perceket élek át, szétrázódott a gyomrom, úgy érzem technikai szünetet kell tartanom. A szurdok gyönyörû, vadregényes. A haladás kicsit nehézkes a hegyoldalban haladó ferde ösvényen. Kidõlt fákon kell átmászni, majd leérünk a szurdok aljába. Itt a sziklákra kell nagyon figyelni, meg hogy a bokánk egyben maradjon. A srác, aki a Mangó tetõn elkavart elõttem, itt ér utól. Csak meglett az a pont. :) A Dobi rétre kiérve, még mindíg az út menti bokrokkal szemezek, de végül helyreáll a gyomrom. A pontnál 7:59-kor nyomják a pecsétet. (0:51)
1,5 pohár vizet is bedobok. András utólér, ismét együtt indulunk tovább. Beszélgetni kezdünk, így könnyen telnek a kilóméterek. A szalagozott útról áttérünk a sárgára, át a Hideg-kút laposán. Kicsit nosztalgiázunk a régebbi túrákról. Ezzel együtt lassulunk is, fel is jön ránk egy 3-4 fõs csapat. Andrist nem zavarja, engem is csak azért, mert érzem, hogy nem õk gyorsultak, hanem mi lassultunk kicsit. A piros T jelzésnél rossz fele zúg el a banda, András kiált vissza mindenkit. Kemény emelkedõ jön felfelé. Itt sorra elõznek le a hegymenõk. Én nem erõltetem, a felfelé nem az én asztalom. Ahogy viszont átbukunk a tetõn, elkezdem keményen visszavenni a pozíciókat. A Hoór völgybe már úgy érkezünk le, hogy én diktálom elõl a tempót. Oszláig a keménymag persze befog, nagyjából együtt érkezünk a pontra. 8:38 / 1:30
A bõséges reggelinek köszönhetõen cseppet sem vagyok éhes, kérek gyorsan egy pecsétet, és a többieket hátrahagyva egyedül indulok tovább. Ódórvár tekintélyt parancsolóan magasodik a rét fölé. Oda kell most felmásznunk. A Hoór völgyet elhagyva emelkedni kezdek a visszaforduló szekérúton. Látom, hogy jönnek szépen a többiek is utánam. A fordulónál páran be is érnek, ahogy várható volt. Szépen haladok azért én is, jól megy a felfelé. Aztán jönnek az igazán meredek részek, ami már kevésbé vidáman telik. Itt el is ugranak az elõttem lévõk, felszenvedem magam. Andrásnak híre hamva sincs, pedig már vártam mikor ér utól. Végre felérek a dózerútra, ahol egy kis szusszanás után futok tovább a pontig. Fel kell mászni teljesen a sziklakilátóig. Szép a kilátás innen. Ódorvár elõször: 9:06 (1:58)
Szerencsére gyér a szembeforgalom a sziklás részen, haladok lefelé is. Odalent Szilvi jön szembe. Felcsillan a szeme, kéri, hogy várjam meg, mert fél, hogy elkavar. Köztudottan nagy eltévedõ, így értem az aggodalmát, de nem ácsingózok itt amíg megjárja a pontot, csak annyi mondok neki, hogy siessen. Tudtam, hogy hamarosan úgyis beér. Lefelé kicsit visszafogottan kocogok, térdkímélõ üzemmód. Fel is jönnek rám ketten. Mikor ismét ráfordulunk a Hoór völgyre, Szilvi is utólér. Örül, hogy lesz társasága, én kicsit tartok tõle, hogy nem fogom sokáig bírni a tempóját. A Hoór völgyben felfelé érzem is, hogy nagyon megyünk, Õ nézegeti az óráját.. 5 perces ezreket futunk emelkedõn. Jajj. A Derecske lápa környékén Lucát és Ákost érjük utól. Innen már nincs messze a pont. Szilvi elõreküld a papírjával pecsételni, amíg félreáll kisszervízre. A ponton végre megállok kicsit szusszanni. A terülj-terülj asztalkámról eltüntetek pár csokit és szõlõcukrot, egy almát, meg két pohár kólát. Közben Szilvi is csatlakozik. 9:45 van. 2:37
A Pazsag völgyben indulunk tovább. Ez enyhén meredekebb, mint a Hoór, viszont jóval sárosabb. Az elhozott almát itt szépen megeszegetem útközben. Szilvi az élre áll, én meg kezdek leszakadni. Erõs tempót nyom, túl erõset nekem. Úgy döntök, nem erõlködök, messze van még a vége, itt még nem szabad elfutni magam. Pár perc múlva már tök egyedül nyomulok a völgyben. A Pokol völgybe fordulva teljesen magával ragad az õszi táj hangulata. Milyen szép így az erdõ! A színes levelek folyamatosan hullanak a magasból. Olyan mintha esne. Levélesõ hull. Meg is állok egy pillanatra, ez gyönyörû. Keresztezek egy kis patakot is, amirõl egy régi küzdelmes emlékkép jut eszembe. Az 1999-es Imó 50-es túrán (amin több szint volt, mint itt a 60-n) annyira el voltam itt készülve, hogy innom kellett ebbõl a patakból. Akkor életmentõ volt, most szerencsére nem volt szükség erre a mûveletre. A camelbak-ben bõven volt még tartalék. Olyannyira, hogy még Répáshután sem álltam meg a kútnál, egybõl felfelé vettem az irányt a bányahegyi mûúthoz. Az úton egy nagyobb csapatot elõztem, õk a 48-at csinálták. A pontnál a szokásos remek ellátás fogad. 10:34 / 3:26.
Éhes még mindíg nem vagyok, így csak 1,5 pohár üdítõt iszok meg, és már indulok is tovább. Útközben kaja helyett letolok egy gélt a saját raktáramból. Jó kis kaptató jön fel a fennsíkra, jól megy a mászás. Odafent ráfordulok a zöld háromszögre. Ez az ösvény elég kalandos. Az avartól alig látni, hogy merre kell menni, szinte jelzésrõl jelzésre szállok a fák között. Háromkõre felfelé menet T. Gyurival futok össze. Már a Piroson jár az esze, és jelzi, hogy jó lenne megint a tavalyi csapatot összehozni a túrára. Az is egy jó kis menet volt. Ahogy felértünk Háromkõre pazarr kilátás fogad minket. Ez már egy igazi õszi kép. Igaz messzire most nem lehet ellátni, de Tar-kõ innen lenyûgözõ. Akkor és ott meg vagyok gyõzõdve róla, hogy ez a legszebb hely a földön. Elbûcsûzok Gyuriéktól és futok tovább Tar-kõ felé. A pontra 11:40-re érek. 4:32
A pontõrség egy jó kedvû kis társaság, aki még itt is mindenféle jóval kínálnak. Nyitásnak 4db csokit nyújtanak felém. Uh, mondom az kicsit sok lesz, elveszek egyet, aztán addig gyõzködnek, amíg egy másodikat is le nem nyúlok. Egy-két szõlõcukor még, aztán nyomás lefelé. Megnyújtom a lépteket, jól haladok lefelé. Egy kiránduló páros odadob egy hajrát útközben, jól esik. Gyorsan változnak a jelzések, kékbõl zöld, zöldbõl kék kereszt lesz. Imó völgyének a bejáratánál szalagok segítik a letérést a kék körre. Innen technikásodik a terep. Én ennek persze örülök, a nehéz terep nekem nagyon fekszik, be is fogok két elõttem futót. Elérem az idõszakos forrást, ami most persze nem mûködik. A pont kicsit lejjebb van, leereszkedek a pecsétért. 12:08 / 5:00
Egy alma társaságában folytatom az utam. A meredek emelkedõn, ami felvisz a Lök bércre, ismét beérem azt a 48-as csapatot, akikkel a Bányahegyi mûútnál találkoztam. A felfelé szuszogás alatt szépen elfogyasztom az almámat. Odafent ismét futásra váltok a zöld sávon. Ez az a szakasz, amelyik mindíg eseménytelen, monoton és nagyon nagyon hosszú. Ergó mindíg nehéz, küzdelmes. Alig futok pár száz métert, mikor meglátom Szilvit magam elõtt. Azt tudtam, hogy remek tempót jöttem lefelé Tar-kõtõl, de azt nem gondoltam volna, hogy bármi esélyem is lett volna Õt mégegyszer utólérni. Szilvi ismét megörült, hogy jövök, nagyon nem akar egyedül menni. Nyomtuk ahogy a csövön kifért, beszélgetni már nem maradt erõnk. Többször le is maradtam tõle, mert elõször egy fadarab ugrott be a cipõmbe, aztán egy kavics, majd a cipõfûzõm kötõdött ki. A pontig nem is bírtam ledolgozni a hátrányomat. Itt a szokásos sátras, puszedlis pont fogadott, ami nem volt rossz, de egy oxigén sátorra nagyon szükségem lett volna akkor. :) 12:45 / 5:37
Szilvi lefelé sem aprózta el a tempót, most már nem akarta, hogy B. Andi utólérje. Lefelé loholva nekem kétségem sem volt affelõl, hogy ez nem fog bekövetkezni. A halastónál egy meglepetés pont vár ránk, ahol pecsétet nem, viszont frissítést kapunk. Ez nagyon jól esik, legalább van idõm kiköpni a tüdõmet. Szilvi már zúz is tovább. Utánaeredek. Ezt a szakaszt szeretem a legkevésbé. Az Oldalvölgyi alattomosan emelkedõ betonon általában már nincs sok erõm felfelé futni. Most van, de Szilvi olyan tempót diktál, ami nekem sok. Szólok neki, hogy menjen elõre, innen már nem fog eltévedni nélkülem sem. Elmagyarázom neki az utat is, de Õ csak nógat, hogy bírom én... :) Elkezdtünk kapaszkodni a Völgyfõ-ház felé. Itt már persze séta felfelé. Elfutunk a ház elõtt, le a mûúton, és már jön is az újabb Ódorvár mászás. Itt megint kezdek lemaradozni persze. Szembe itt már csapatokban jönnek a rövidtávosok. Jól megy még itt is a mászás, de Szilvit már csak a pontnál érem be, akkor indul, mikor én érkezek. Pecsét, idõ. 13:34 / 6:26
Innen egy óra alatt be lehet érni, azt tudtam. A saját elvárásom a 8 órán belüli teljesítés volt, úgy tûnt, ez bõven meglesz. Elkezdtem egy hosszú hajrát minden tartalékomat bevetve. Szilvit hamar beértem, mert egy futó elbizonytalanította, hogy rossz felé mennek. Szóltam nekik, hogy jó helyen megyünk. Hatalmas iskolás csoportokat kellett minden oldalról a bozótból elõzgetni. Kicsit elkapott a gépszíj, annyira mentem, hogy most Szilvi kezdett el leszakadni. Kiabált is, hogy most meg azért fog eltévedni, mert lemarad. Az Illés parlagnál a tüdõm besokallt, muszáj volt lassítanom. Szilvi utólért, és elõre állt. Na remek, most majd jól visszakapom. :) Most én próbáltam kapaszkodni. Olyanok voltunk a sétálgató túrázók között, mint két ámokfutó. A Bükkzsérci útnak nagyon megörültem, itt végre sétára váltottunk, és próbáltam egy kis levegõhöz is jutni. Ez brutál volt. A Nyomó hegy a végén hozta a formáját, messzirõl nem látszik, valójában milyen meredek is a kis csalafinta. A túratársak szépen elengedtek minket, köszönjük. Bejelentkezünk a pontra. 14:10 / 7:02
A maradék távot csöndben végigkáromkodom, mert egy kõ nyomja végig a cipõben a talpamat. Ez a köves úton igen fájdalmas, ha pont rossz helyen lépek rá egy nagyon kavicsra. Végig toljuk, ahogy bírjuk, és együtt csapunk be a célba. 14:22 / 7:14. Ez komoly volt.
A végére teljesen kifutottam magam, több mint fél óra kellett ahhoz, hogy újra normális tempóban vegyem a levegõt. :) Szilvi persze elsõ lett a nõk között, kapott egy szép nagy hátizsákot ajándékba. A rövidebb távokról nagyon sokan bent voltak már a célban, így kisebb sorbanállás már minden asztalnál volt. Kaptam egy emléklapot a túráért, egy érmet és egy pólót a futásért, egy jó fajta zoknit, egy vásárlási kupont és egy egyedi kitûzõt a 8. teljesítésért. Alig bírtam hova rakni a cuccokat... Aztán leültem egy székre és néztem a beérkezõket. Gratuláltunk egymásnak az ismerõsökkel és pihiztem. Amikor nem volt olyan vészes a sor az ebédlõben, akkor beálltam és megettem a remek levest is. Késõbb érkezett piedcat és együtt vártuk meg a többieket. Feró sötétedéskor toppant be.
A Less Nándor emléktúra toronymagasan a kedvenc túrám. Minden évben, amikor elmegyek rá csak még jobban megerõsíti ezt az érzést és minden kétséget kizár. Ez az a túra, ahol mindenbõl a legjobb lett összegyúrva, egy tökéletes egyveleg. A helyszín, a déli Bükk örök kedvencem, az útvonalválasztás, a szolgáltatás kiváló, a szalagozás, az itiner, a díjazás hibátlan. Érezni, hogy a rendezõk értünk vannak, és a több ezer indulót is profi módon le tudják kezelni. Minden 100%-ig benne van, és idén nekem is sikerült újra beleolvadnom, és beleadnom mindenem. Köszönöm ismét az élményt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése