Feróval ketten utaztunk le szombat hajnalban Kazincbarcikára. Ő már a jól bevált 50-es távot tervezte be, sajnos már túl későn próbáltam átcsábítani a 65-re. Így aztán tudtam, hogy ebből megint nem lesz lötyögés.
7 után értünk le a rajtba, kisebb csoportok indultak éppen, köztük futók is. Először Tóth Gyuriékat látom távolodni, majd Procalibert és társait. Újításnak hoztam magammal a bicajos szemüvegemet is az Iszinikből okulva, de olyan szélcsendes idő fogad minket, hogy egyből az autóban hagyom. A rajtban csak a rövid távoknál van sor, nem vagyunk sokan. Otthon már előre készültem a trükkös kérdésekre, amiket fel szoktak tenni a nevezési lapon, úgy mint, hogy hány teljesítésem van az adott távon. Ennek ellenére megint bajban voltam, mert arra már nem emlékeztem, hogy ezek melyik években voltak... :) No, majd jövőre.
A rajtasztalnál a 40-es rajtszámot kapom meg, nem indultak sokan. Igaz, ez a túra mindig is ilyen volt, és így is szeretjük. Mikor átöltöztem és pokolom vissza a cuccomat szállingózni kezd a hó. No! Hol is van az a szemüveg, asszem mégis inkább magammal viszem.
Kicsit nehezen indultam be az elején, éreztem, hogy nincsenek kipihenve az izmaim. Aztán ahogy bemelegedtem, már minden a legnagyobb rendben volt. Könnyebben veszem az akadályt az első pontig, mint tavaly, igaz lassabb is vagyok 5 teljes perccel. Sebaj, most enjoy van. A tető után vígan nyargalok Feró nyomában, de csak nagyon későn, épphogy a kék-kereszt előtt érem utól. Ő persze csak gyalogtempóban nyomja. A kereszten lefelé szörnyű hascsikarás kerít hatalmában, több helyen a bokrokkal szemezgetek, de végül kivárásra játszok, hátha elmúlik. Bánhorvátiba beérve kezdett javulni a helyzet. Ez jó. A pont most nem a megszokott kocsmában vár, hanem már hamarabb a főúton.
A Damasa felé emelkedve már kisebb vékony hó lepel tűnik fel itt-ott. A Szakadék előtti fenyvesben néhol már egy-két centi hóban tapicskolhatok. A szalagozás idén nagyon pazarr, szinte az egész távon. A Damasa szakadékba idén nem kellett bemenni sem, kerülve vezettek fel a szalagok a tetőre az erdőn át. A Köbölicz-tetőn hirtelen 10 centis hó fogad. Ez már döfi.
Uppony felé száguldva azonban a hó el is tűnik. Lefelé néhol kerülni kell az útról letérve egy-két sarasabb részt. A faluban ismét megrohamozom a csodakutat, amelyik a kemény mínuszokban is ontja magából a remek karsztvizet. A mosdás még így is jól esik, hogy aztán majdnem rámfagy a víz. A víztározó melletti hosszú műútat elég könnyedén veszem, nem érzem tehernek, mint régebben többször. Azért nem is rohanok egyáltalán, könnyedén érek be Dédestapolcsány templomába. Gyuriék épp indulnak. Még a faluban meg is fogom őket, a Mályinka felé emelkedő szakaszon búcsúzunk el egymástól.
Itt még jól haladok felfelé, de a Csondró völgybe érve eléggé lelassulok. A mesébe illő völgy most a keményebbik arcát mutatja. Itt is havas minden. A patak felduzzadva hömpölyög benne, igen nehéz átkelni rajta több helyen is. Olyan kis pillérek, amiken általában el lehet kúszni mászni a patak szélén a sziklák között, most víz alatt vannak. A kidőlt fákkal együtt egy jó kis tornász leckét ad ma a völgy mindenkinek. Közeledve a Mária forráshoz az út egyre meredekebbé és járhatatlanabbá válik. Már a rajtban figyelmeztettek az itteni vihar okozta pusztításra, ott állva mégis meglep a dolog. Iszonyatos ereje lehetett annak a viharnak, ami így helybenhagyta az erdőt. Kicsavart és kettétört hatalmas fenyők fekszenek halomban egymás hegyén hátán. A jelzésen képtelenség tovább haladni, kerülni kell nagy ívben a hegy oldalában. Készítettem egy képet is, ami egy kicsit azért visszaad a helyzetből:
Itt ér utól a Lúdtalp-Szasza-JB hármas. Tolják felfelé derekasan. A pontra kicsit utánuk érek be, ők már javában kajálnak. Én csak döntök egy pohár teát, aztán nyomom is tovább. Örvénykőig az emelkedőket erőltetem, jól mennek. Szép nagy hó van idefent. Lefelé aztán igazi száguldás veszi kezdetét. Legalábbis az első szalagokig, ahol ismét a pusztítás nyomait kell kerülgetni. Nagyon megnehezíti a haladást a sok kidőlt fa. A Harica völgyben még durvább a helyzet. A patak is hatalmasra van duzzadva, egy két helyen elég necces volt az átkelés, de a gáncsolásra pályázó ágak bogak jelentették a legnagyobb kihívást. Ennek ellenére nyomtam, ahogy bírtam. A műútra kiérve aztán visszavettem és a hosszú emelkedőn sétára váltottam pár futótárssal egyetemben. Procaliber is itt volt, a falu felé lefele már együtt kocogtunk.
A Tardona utáni hosszú utálatos betonút, most is nehéz volt, de legalább nem volt olyan durva szembeszél, mint egy éve. Innen már csak takarékon csorogtunk Barcikáig, nem voltak nagy vágták a végére, csak iszonyat nagy sár. Hatékonyan lassított is. Nekem 8:33 lett az összidőm, amivel meg vagyok elégedve. A tervbe még éppen belefért. Nehezebb volt, mint a tavalyi, ezt tükrözi az eredmény is. Lúdtalpék elég későn érnek be utánam, nekik is küzdelmes volt a vége. Örülök, hogy a körülményekhez képest ilyen jól ment. Most aztán viszont lazítás van a LeFaGySz-ig. Oda minden erőmre szükség lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése