2009. június 28., vasárnap

Balaton 50 2009



Öt év telt el 2004 óta, mikor utoljára (elõször) voltam ezen a remek kis túrán. A túra példátlanul sok meglepetéssel és kalanddal szolgált akkor és mély nyomokat hagyott bennem is, piedcat-ben is. Terveztük már többször, hogy visszatérünk ismét, de nem akart összejönni a dolog. A nyári túrák már csak ilyenek. Idén viszont -igaz egyedül-, de ismét lejutottam Balatonfüredre, hogy nekivágjak a balatoni kalandoknak.

Délutánra esõt és meleget jósoltak, kora reggel még köd volt és kb 15 fok. Sikerül korán leérkeznem, 7 elõtt pár perccel már ott is vagyok a vasútállomás parkolójában. Itt semmi nem változott az elmúlt évek alatt, a rajtot is ugyanott találom meg. Sõt még egy mellettem leparkoló elsõbálozót is eligazítok. Hát így megy ez. A rendezõk jó hangulatban intézik a nevezéseket. Nem vagyunk sokan, csak páran lézengenek még. Várok még kicsit az indulással, közben megismerkedek a krimó mellékhelyiségével és a pultoslánnyal. :) Gyorsan átfutottam a kapott irományokat. Az elsõ dolog ami szembetûnt, hogy sok van. Vagy legalábbis többnek tûnik, mert most a fénymásolt térképet (ez is javult, ezen már látni is valamit) és az ellenõrzõ pontok leírását külön lapra másolták + még egy lapon volt a szöveges leírás. Találtam egy lényeges változást már az elején. A Jókai kilátóhoz a kék sávon kell menni a háromszög helyett, így a táv rövidült egy kicsit.

7:30-kor kérek idõt és... kapok! Nocsak! Még egy változás... :)) Bár ezt még most sem ellenõrzik beérkezéskor. Na akkor nyomás. Ez a túra egyúttal az új gps-em tesztje is egyben, ha valahol, akkor itt megmutathatja mit tud.. ;) Élesítem a mûszert, aztán indulok. Hoztam fényképezõ gépet is, most bõven belefér a fotózgatás, nem sietek. Már a sinek alatt haladok, mikor eszembe jut, hogy a starthelyet elfelejtettem lekapni...

A kék felfelé számomra teljesen új útvonal, aminek örülök nagyon. Felettem a Tamás-hegy ködbe burkolózva magasodik.

A hegy oldalában van egy hatalmas kereszt is, oda is felmászok, szemügyre veszem közelebbrõl. Füred panorámája tárul a szemeim elé a ködös párás fátylak mögött.

A csúcson beszerzem az elsõ pecsétemet. A pontõr szól, hogy érdemes felmenni a kilátóba. Egyébként is felmentem volna. Odafent viszont semmit nem látni csak tejfelt minden felé. Nulla a látótávolság.

Kár érte. Irány Arács lefelé!

Emlékeztem az elkavarásunkra, ezért tudtam hol kell rápillantanom a mûszerre. Meg is találtam hol szúrtuk el a múltkor.. hát maradjunk annyiban, hogy nem nehéz. Most is látok két túratársat eltûnni a rossz úton lefelé. Próbálom visszapijjegni õket, de már késõ. No lássuk a második (számomra) új szakaszt. Elõször egy nyitott hegyoldalra érek, ahonnan meseszép a kilátás a környezõ hegyekre.


Az ösvény mellett fenyvesek, sziklák. Már csak Alice hiányzik csodaországból. Alice helyett jön a fekete leves. A levezetõ ösvény hihetetlen módon be van nõve és persze áll rajta a víz az elmúlt napok nagy esõzései miatt.

Pillanatok alatt bõrig ázok. Direkt gore-tex-es cipõt hoztam, mert tudtam, hogy ennyi esõ után víz és sár lesz dögivel. Persze semmit nem értem vele, mert a szétázott naciból egyenesen a csukába csorgott a víz. Arra nem számítottam, hogy a víz nem kívülrõl fog támadni... Az ösvény néhol már annyira... annyira.. hogy is mondjam: nem volt... hogy nagyon. Igazi vadon ez itt kérem! Hogy lehet itt lejönni bicajjal? :) Arácson megcélzom kocsmát, ahol legutóbb a pont volt, de most sehol senki. Akkor irány a temetõ. Ott sem találok senkit.

Lefényképezem a Lóczy sírt, aztán indulok visszafelé. Bemegyek még a krimóba is hátha.. de nem. Kérdem vmi pecsét van -e, ááh, a pecsét vajonmi? Akkor nyomás tovább.

Ugyanazon az úton megyek visszefele a Péter-hegy irányába, szembe is találkozok több emberrel. A Péter-hegy mászása kemény dió. Meglepodve tapasztaltam még az aljában, hogy mennyire rendberakták a bejáratot, amit meg sem lehetett látni korábban. Menet közben utólérek egy hölgyet, akitõl megkérdezem, hogy talált -e pontot a temetõnél. És Õ talált. Bakker! :S Nem néztem szét eléggé, nem a temetõnél voltak, hanem mellette valami pihenõnél. Uff. Sebaj, legalább fotóm van a helyrõl. A csúcson is fotózok, aztán jöhet a második durva lefelé.

A helyzet itt is nagyon hasonló, mint a Tamás-hegyen, de inkább rosszabb.


Megváltás kiérni végre a telkek közt futó szélesebb földútra. Úgy tocsogtam a vízben, mintha a derékig érõ Balatonban nyomtam volna le az elmúlt 7km-t. A jó úton aztán rohamos száradásba kezdtem.

Csopakon utólértem azt az elsõbálozót, akivel parkolószomszédok lettünk a rajtnál. Egy darabig futott utánam, aztán egy kanyart benéztem és sikerült egy kicsit máshol kilyukadni a 73-asra, mint kellett volna, de semmi jelentõssége nem volt, párhuzamosan haladtunk. Indulhatott egy újabb velõs kis mászás fel a Csákány-hegyre. Odafent végre újabb pontot fogtam. :) Wow.

Már tudtak róla, hogy valami nem stimmelt a 2. ponttal, mert többen jelezték elõttem is, hogy õk sem találták meg ott a pontõrséget. Odacsörögtek nekik, hogy rakjanak ki legalább valami papírt, hogy merre vannak. Kapok egy balaton szeletet stílusosan, amit egybõl be is nyomatok.

Leereszkedek a hegyrõl és innen jó minõségû utakon kocoghatok Lovasig. Innen már látni a Balatont is a távolban. A pont ugyanott van idén is, igaz elõször bent keresem, csak utána kint a kerthelyiségben. Ez volt a 4. EP.

Most egy hosszú szakasz jön a következõ pontig, ami a legtávolabbi pontja lesz a túrának a Balcsitól. Lovasról kifele haladva egy kutya horda ront rám. Kettõ elég komolyra gyúrt darab, a csípõmig érnek a harmadikra mondhatjuk, hogy egy "mezei" kutya volt... Szerencsére nem ugranak rögtön nekem, így még van idõm elõszedni a tatyóból a riasztót. Amilyen nagy hévvel és habzó szájjal vicsorogtak rám, olyan gyorsan csendbe is maradtak a gomb megnyomása után. Hagytam õket elgondolkozni a világ dolgain, láttam, hogy megszeppenve próbálták újra összerakni a táplálékláncot... Forognak a fogaskerekek. Hogy is volt ez, te Buksi? Közben én angolosan távoztam a helyszínrõl. A Malom-völgyben egy sokkal kellemesebb harmadik típusú találkozás is létrejön, az út mellett bocik legelésznek, készítek róluk is pár fotót.

A Király-kúti völgy tele van a Balaton Bike Fest rendezvény szalagjaival és tábláival.

Egészen Veszprémfajszig követhetem õket, az útvonalak azonosak.

Onnan még egy kis kitérõ Balácapusztáig, ahol beszerzem az 5. EP pecsétjét is.


Vissza a faluba, majd indulhat a zöld sáv kezdetének megtalálása. Nem sikerül. Még GPS-szel sem. :) Besz*rás. Van ahol még a TUHU is téved. A erdei játszótérnél valami nagyobb rendezvény van készülõben, sátrakat építenek fel éppen.

A jelzést magát könnyedén megtalálom, csak azt nem, hogy hol kell letérni pontosan a mûútról. Gyanítom, hogy már rögtön a falu végén, ahol volt befele egy földút, csak az én térképemen nem oda volt jelezve. Na mindegy, a zöldön már sokkal gördülékenyebben haladok, mint 5 éve piedcat-tel, mikor az erdõ széli szántásban bolyongtunk itt. 300 éves tölgy, majd piros kereszt, azon még hosszan dél felé, aztán már ott is voltam a túra csúcspontját jelentõ Koloska forrásnál. Ez a hely valóban csodálatos.


Nagyon reménykedtem, hogy idén is fogok kapni abból az isteni gyümölcslevesbõl és kaptam. :)

Nyamm, ez nagyon jól esik itt. Egy jó tíz percet eszegetek, iszogatok indulás elõtt.

A Koloska-völgy edzõpályáját nem csinálom végig, csak tolom felfelé rendületlenül. Ráfordulok a hegyre... A Hegyre. A fittness hegy ( Recsek ) idén is megmutatja, hogy rászolgált erre az általunk kitalált elnevezésre. Számoltam a fokozatokat rajta, hétnél már azt hittem nincs tovább, de végül kilences lett a skála. Gyúrunk vazze? Inkább lihegünk vazze. Egyszerûen brutális ez a hegy. A franc se gondolná, hogy ilyenek léteznek ezen a jámbor környéken. Itt pont szembe jönnek velem a Balaton Fest-es bringások, tehát õk lefele élvezik a hegy komolyságát. Konkrétan két nagy taknyolás szemtanúja vagyok a nem kicsit köves retteneten. Csak óvatosan srácok! A csúcson ott a 7. EP.


Innen laza kocorászás lefelé Hidegkútig. Itt is jönnek szembe a bicajos versenyzõk, biztatom õket, higyjétek el nem olyan rossz ez a felfelé mászás... :) A falun hamar átcikázok, aztán már kapaszkodom is a Hegyes-málra. Ez nem olyan vészes, itt inkább már a meleg az ami nehezít. Rendesen befûtöttek odafentrõl. Átbucskázok a hegyen és legurulok az utolsó ponthoz. Na ez kész. Irány vissza az állomásra. A pontõr elmondja, hogy mindegy, hogy a betonon megyek végig vagy a jelzésen. Tudom ezt jól anélkül is, hogy mondaná, hiszem ismerem már jól ezt az egyesületet. Ez szerintem nem jó-rossz kérdés, Õk így csinálják, pont.

A múúton még melegebb van, persze eszem ágába sincs azon menni. :) Bringával más, úgy gondolom majdnem mindenki legurul a betonon Füredig. Valószínûleg én is azt tenném, de gyalog semmiképpen. Gyorsan azt is hozzátenném, hogy tájfutó térkép és/vagy gps nélkül viszont ez a szakasz nagyon nehéz. Jelzés annyira nincs, mintha nem is lenne rá szükség. Pedig lenne. Nagyon is.



Átkalandozom magamat senkiföldjén, aztán visszaérek a mûútra és már látom is a Balatonfüred táblát magam elõtt. Még egy kis utcaharc vissza a vasútállomásra, végül 14:34-kor érem el a célt. 7:04 lett az idõm, ami lényeges javulást mutat.


Azon csodálkoztam még el nagyon, hogy a rengeteg esõ ellenére a terep nagyon rendben volt. Nem is értem hogyan. Megkapom a díjazást, kicsit pihizek aztán indulok hazafele. Klassz volt idén is a túra, örültem, hogy itt lehettem újra! Köszönet érte! Találkozunk a Maxin! ;)

Ha az útvonal idõvel kezd unalmassá válni, majd megfutom rendesen, de azt hiszem az nagyon sokára lesz, talán sosem. Mondjuk ha ötévente jövök, mégcsak meg sem tanulom az útvonalat... :D Egy biztos, hiszem, hogy eseménytelen Balaton 50 márpedig nincsen. És ez jó.
Kalandra fel!

Az összes kép itt:
http://picasaweb.google.hu/qvic78/Balaton50#

Videó:

Nincsenek megjegyzések: