BHTCS

Egy kis szusszanásra volt idő otthon a BÚÉK után. Odakint a szél egyre csak erősödött.. Feró rámcsörög, hogy vigyek neki egy fejlámpát, mert az övé otthon maradt. No szép! :) Kényelmesen készültem, ebédeltem, majd indultam piedcat-ért az Örsre. Ekkorra már tombolt az északi szél, a hídon még az autót is rendesen taszigálta. Hát ez komoly kihívás lesz. Amíg úton vagyunk előadom piedcat-nek a tervet, hogy idén visszafele fűzzük fel a csúcsokat.

Kb fél hatkor érünk a rajthelyre, és már rengetegen várják a rajtot. Amíg Feróra várunk benevezünk és megnézzük a meglepetés csúcsot: Kutya-Szénás. Hogy mik vannak... Nem tűnik nehéznek, azonban elkövetem azt a hibát, hogy nem jelölöm be a gps-en a helyet. Megjön Feró is, 6-kor el is tudunk indulni.

Felveszünk egy kényelmesen sietős tempót és elindulunk a Zsíros-hegy felé. Egy teljesen úgy fejlámpát hoztam magammal, ez a túra lesz a tesztje. A fényereje nagyon jó, de még kicsit szokni kell, mert hosszúkás házával jobban billeg, mocorog a fejemen, mint az eddigiek. A Zsíros-hegyi parkolóból lefele indulunk és becserkésszük a Felsberget. Odafent tombol a szél, igyekszünk is tovább. A mai este nagyon kemény lesz a pontőröknek odafent.

Azon a nyiladékon mászunk fel a kékre, amin tavaly is lejöttünk. Egy kicsit sikerül letérni róla. Fent már könnyebben haladtunk. Átkelünk a Felső-jegenye-völgyön, ahol a másik oldalt az ösvény felszívódik. Kiverekedjük magunkat a mező szélére, onnan már ismerős az út. Hamar el is érjük a Kálvária dombot, ahol begyűjtük a második pontunkat is.

Indulás után egy jó kis régi kavarásról nosztalgiázunk, közben viszont azon vagyunk, hogy ez ne ismétlődjön meg újra. Kiérünk a jelzésre, és újra a kéken haladunk tovább a Remete-hegy irányába. A hegyről nagyon óvatosan tudunk csak lejönni, nagyon csúszik a meredek ösvény. Sikerül mindenkinek esés nélkül megúsznia, bár piedcat sajátos seggencsúszós technikájával ez nehéz is lett volna. Odalent vár minket egy újabb nehézség. A patak eléggé meg van duzzadva. Én még egy szűkebb szakaszon átugrom, Feróék a szélesebb átjárónál próbálkoznak. Kicsit várok rájuk amíg végül sikerül átvergődniük. Bemegyünk a bányába, ahonnan elindul a legendás sziklás ösvény fel a Hosszú-Erdő hegyre. Nagyon jó szolgálatot tesznek a kihelyezett prizmák, szépen mutatják az egyébként nehezen követhető utat. Ezen a szakaszon fokozottan odafigyelünk, nehogy lefújjon minket a szél a sziklákról. Nincs is semmi gond. A pontnál többen serénykednek, kapunk a frissen készült forró teából is.

Pár száz méter után szembetalálkozunk egy csapattal, akik érdekes irányból érkeznek fel a hegyre. Nem is igazán értjük mi lehet a taktikájuk... Egy hosszú szakasz jön most a Fekete-hegyig. A nyílt részeken igen erősen fújja az arcunkba havat a szél. Úgy süvít, hogy alig halljuk egymást a Julianna major felé kocogva. A majorban ugatnak a kutyák, de kerítésen belül vannak, így nem kerülünk velük összetűzésbe. Jó hosszan megyünk teljes szembeszélben és megkönnyebbülés végül ráfordulni a Fekete-hegyre felvezető útra. Odafent a szokásos remek fogadtatással várnak a pontőrök. Kapunk sütit és papírra vetett jókívánságokat is a pecsét mellé. Megköszönjük és indulunk visszafele.

A hegy aljában áttérünk a tovább vezető útra, ami egy kis csapat jön szembe velünk. Kérdezgetik, hogy jó fele mennek -e. Elmondjuk nekik, hol merre forduljanak, és hogy figyeljék a lábnyomainkat, azok is sokat segíthetnek. Lemászunk egy völgy aljába, ahonnan indul a mászás egészen a következő pontig. A kilátóhoz vezető nyiladékban sem nagyon találunk lábnyomokat, az előző csapat minden bizonnyal a Tarnai pihenő felől jöhetett. Mi azt kihagyva érünk fel a Csergezán kilátóhoz a Nagy Kopasz tetejére. Elég forgalmas a hely, itt már csapatokban érkeznek a szemből jövők. Kapunk egy kis nasit, amit rögtön be is dobunk.

Most egy kellemes kocogós szakasz jött, ahol már lépten-nyomon túratársakkal találkoztunk szembe. Volt egy olyan nagy csapat is, ami a fények alapján akár egy távoli város is lehetett volna... ha nem közeledett volna olyan gyorsan. Városon ilyen gyorsan még nem szaladtunk keresztül. Néhol alig láttam valamit az útból, annyira bombázta a szememet a jeges hódara. Tényleg olyan volt ez a sötétben így lámpával megvilágítva, mintha éppen hipertér ugrást végeznénk. De valahogy mégsem haladtunk olyan gyorsan, az Ilona lakig igen küzdelmes volt így a kocogás. A házban a megszokott személyzet a megszokott ellátással. Beszélgettünk kicsit, amíg megiszogattuk a teát.

Odakint egy kutyás sporttárs álldogált, mintha várna valakire. Mi elindulunk lefelé, de itt senkivel nem találkozunk már. Egy lábnyomokkal teli ösvényen ereszkedünk le a Cseresznyés-völgybe. Az aljában átmászunk egy kifeszített villanypásztoron, majd megindulunk irányban felfelé. Itt nincs egyetlen nyom sem. Nyíl egyenesen mászunk a kiszemelt cél felé. A terep egyre meredekebbé és sziklásabbá válik. Szerencsére van egy-két fa is amibe tudunk kapaszkodni segítségül, de vissza nézni még így is vakmerő dolog lett volna. Csúszik a láb, feszülnek az izmok, durván emelkedünk. Viszont az irány tökéletes, meg is látom a tetőt és pont ott lyukadunk ki, ahova terveztem. Szuper! A srácok még lentebb kapaszkodnak felfelé, mikor lekiálltok, hogy jók vagyunk. Fentről elég durva az emelkedő, amit kimásztunk, lefelé nem mentünk volna rajta. Mikor mindenki felér egy rövid kocogással máris a Meszes-hegyen vagyunk. Megkapjuk a pecsétet a sátorból, és indulunk is visszafelé.

Útközben szembetalálkozunk egy futóval. Már este 11 körül jár, kicsit furcsáljuk is a dolgot. A jól ismert úton elérjük a sárgát, amin épp csak keresztülmegyünk, és már másszuk is a kerítést, majd a Perem-hegyet. A ponton tájfutó srácokkal találkozunk. Itt sincs túl jó idő, ahogy a pecsét után szedjük a lábainkat lefelé. Már csak 1 csúcs vár ránk ma este.

Azt viszont nem tudtuk pontosan, hogy hol, mert ugye nem jelöltem be a pontos helyet a térképen. Sebaj, nagyjából azért tudjuk, majd csak megtaláljuk. A Kutya-hegy megmászása után szembe találkozunk egy kis csapattal, akiktől még némi instrukciót is kapunk a megközelítésről. Szuper! Egy gyanus utat megnézünk, de aztán visszamegyünk a kékre, ez még túl korai lenne. Végül megtaláljuk a helyes utat, ami felkanyarodik a hatalmas mező közepéről a Kutya-Szénás felé. Meglátjuk a piros fényeket is odafent, jó helyen járunk! Mégis itt a leg küzdelmesebb az út, olyan szembe vihart kapunk, hogy hunyorogva vágjuk magunkat előre az elemek között. A ponton megkapjuk az utolsó hiányzó pecsétet is, innen már csak le kell csorogni a célba!

A Nagy Szénásra nem mászunk fel, az aljában futó hangulatos kis ösvényen tapossuk a friss nyomokat a hóba. Az ösvény kitekergőzik a piros sávra, amin már könnyedén lekocogunk a faluba. A végén még egy kicsit meghúzzuk, így biztosan meg lesz 6 órán belül még. Odakint bevárom a többieket, majd 5:55-tel nyitok be a plébániára még szombaton. Ez szuper! Már vannak páran a célban, de Ők feladók voltak. Gratulálunk egymásnak, majd megkapjuk a díjazást a rendezőktől. Kapunk levest és egy igen érdekes fahéjas teát is, amik igen jól esnek.

Megkajálunk, megköszönjük a remek rendezést és indulunk az autókhoz. Szerencsére jó irányba álltam meg, és nem havazódott be az autó. Viszont az ajtóm kicsit befagyott, úgy kellett kirántani, hogy nyíljon. Utána alig bírtam visszazárni.. :) Aztán megoldódott a helyzet, és már haladtunk is hazafelé. Új, remek élményekkel távoztunk innen a Budai hegység távolabbi zugából. Köszönjük mégegyszer a rendezőknek a profi lebonyolítást, nagyon jól éreztük magunkat!