Erre a hétre egy hosszabb futás volt tervezve, ami vagy Wass Albertet vagy egy magán futást jelentett. Elég rossz időt jósoltak szombatra esővel, szóval Feróval úgy döntöttünk, hogy elég itt a közelben elázni. A Kopasz-kör extra változatát terveztük be, Nagy-Szénással, Kutya-heggyel, Csergezán kilátóval.
Tegnap elég fáradt voltam, nem is volt sok kedvem az esős futáshoz. Reggel mikor felkeltem még nem esett. Eddig jó. Egy technikai kabátban mentem, de vittem magammal egy esőkabátot is... ha már induláskor is esne, akkor felveszem.
A meleg idő és a sok eső megtette a hatását, az autóból már nézegettük, milyen brutál talajviszonyok várnak majd ránk. Hó még van, de összeesett és csuron víz. Ez így nagyon kemény lesz. Hát az is volt. Esni még nem esett, szóval az esőkabátot végül az autóban hagytam... A gore-tex-es cipő az első pár száz méteren bírta kinntartani a jéghideg hólét. Meg is jegyeztem Ferónak, hogy no para, ha Nagykovácsiban meggondoljuk magunkat, akkor visszajöhetünk rövidebb úton ( de odáig hogy jutunk el??? ). Nagyon kényelmetlen volt a jeges vízben tapicskálni, a lábfejünk borzasztóan fázott. Sebaj, önmérséklet, kitartás, kellenek a szivatós edzések is. Arra is nagyon kellett figyelnünk, hogy ne mutassunk be tízpontos talajgyakorlatokat sem, mert néhol teljesen jeges volt az út ( a vízréteg alatt ). Ha ezt megússzuk esés nélkül, az kész csoda lesz.
Ferónak új volt az útvonal a piros kereszttől. Fejben nosztalgiáztam, milyen jókat futottunk erre piedcat-tel régebben. Remeteszőlősön a beton nem esik jól az elfagyott lábaimnak. Borzasztó így futni, akkor inkább már a havas latyak. A Remete-hegy lábánál a patak hatalmasra duzzadva hömpölyög előttünk... én az átugrásra voksolnék, mint a BHTCS-n, Feró az átjárónál nézegeti a vízben fetrengő nagy faágat. Elég esélytelennek tűnik. A flakonomat átdobom a másik oldalra, ha esek, ne essen a patakba, de a faágat végül nem vállalom be. Keresek egy szűkebb részt és átugrom, végül Feró is. Összeszedem a flakont, és látom, hogy a kis védőkupakja eltört földetéréskor. Ó én balga.
A Remete-hegy megizzaszt minket. Nem csak meredekségével, de most eszméletlenül csúszik is. Közben kezd felszállni a reggeli pára, már kicsit jobb a kilátás. Fent már jól haladunk és hamar elérjük Nagykovácsit. Már nem kerülgetjük a nagyobb pocsolyákat sem, teljesen mindegy. Ahol a kék sáv elindul a Szénás felé, megkérdem Ferót, hogy mehet -e. Igazából itt már annyira megszoktuk a rossz viszonyokat, hogy nem volt kérdés egyikünkek sem, tovább megyünk... csak hát ígértem, ezért rákérdeztem. Természetesen rávágta: mehet! Akkor hajrá!
A Nagy Szénás mászásánál Feró váratlanul talajt fog. Hát nem ússzuk meg esés nélkül. A csúcson levő kis mélyedésben áll a jeges víz. Olyan mint egy kis tengerszem. :) Na húzás lefelé. Elhaladunk a Kutya-Szénás mellett is, ahol egy hete kicsit megtépázott minket az északi front. Közben eloszlanak a felhők, és kezd kisütni a nap. Nofene... erről nem volt szó. Fent melegünk van, a lábfejünk meg majdnem lefagyott. A Kutya hegy után a sárga sávon minden eddiginél rosszabb talajviszonyok várnak ránk. Itt gyakorlatilag folyik a víz az úton nagyon hosszan a faluig. Olyan, mintha patakban futnánk. Kínunkban röhögünk, ahogy toccsanunk minden lépésnél, már a nadrág is tiszta víz a ráfröccsenő adagoktól. Brutál.
A zöldre fordulva már javul a helyzet, de nem sokat. Velünk szemben egy házaspár lavírozik az ingoványos úton, a hölgy babakocsival. :) Uram atyám! Hát nem mi vagyunk az extrémek... Feró jóban lehet a Nagy-Kopasszal, vagy csak a névrokonság teszi, nem tudom, de nagyon jól darálja a hegyet felfelé. Le is szakadok kicsit. Nem nagyon, mert alig szusszan egyet a kilátó alatt, már meg is érkezek. Látom, hogy eléggé megviselt, elfáradt. A kilátó látogatásáról is lemond, menjünk tovább. Előre állok és nyújtom a lépteket, lefelé ez könnyebben megy. Feró tartja a tempót, de látom, hogy már küzd. A piája már elfogyott. Nekem még lötyögött egy kevés a flakonomban, azt neki is adom, innen már csak kihúzom.
Emelkedő már kevés van innen, lefele viszont nagyon kell figyelni el ne taknyoljunk a trutyiba. Odafent kezdtek gyülekezni a felhők, már azt hittük nem ússzuk meg eső nélkül, de végül csak sikerült. Jó tempóban nyomjuk végig, a végére fáradtan érkezünk meg. Feró eléhezett, elszomjazott, én sem álltam már túl messze a dologtól. Ez kemény volt. Az időnk 4:04 lett.
Az eső a hazaúton kezd el szemetelni, hát ezt nagyon kiszámoltuk. ;) Ilyen borzalmas terepen nem szeretnék minden héten futni, de egynek klassz volt ( mondom ezt már itthon a meleg szobában sört iszogatva... ).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése