Margita kör - évszakok közt

Erre a hétvégére egy könnyebb futást terveztem így a kemény Barcika után. Bedobtam az ötletet piedcat-nek, hogy a Budai trapp helyett menjünk vasárnap futni egy magánt. Nem kellett sokáig győzködni. Szombatra esőt és szelet mondtak, vasárnapra ugyanez, de már kisebb valószínűséggel. Reggel Pestről indultunk, nem volt hideg. Itt már minden hó elolvadt, köszönhetően a tartósan enyhe időnek. Gondoltam is rá, hogy ezen a télen most először jól össze fogom sarazni a cipőmet... :) Az úton arra csodálkoztam rá, hogy honnan a fenéből jön ez a sok havas autó szembe velünk. Merre van a hó, tessékmondani? Jó irányba haladtunk. Gödöllő környékén már láttuk, hogy Pestnek van különleges makroklímája... Egy kanyar még kajakra le is volt fagyva, az előttünk megcsúszó terepjáró jelezte, hogy mindjárt mi is weeeee... Yeeehaaa! Ez csúúszik. ;) Klassz. Leparkolunk piedcat rezidenciánál, lecuccolunk, aztán nyomás, kezdjünk!

Óvatosan indul a dolog, csak lassan szépen, ahogy a bliccer megy a héven. Van még hó itt bőven kérem! Csúszkálunk és taposunk a Pap Miska kút felé. Az emelkedő bemelegít, a lejtő megizzaszt. :) A betonon kényelmes a haladás egy darabig, aztán elérjük Babatpusztát, ahol már hatalmas méretű pocsolyákat próbálunk meg kikerülni. Nagyon durván olvad a hó. Letérünk a jelzésről és elindulunk felfelé, hogy átvágjunk Domonyvölgy irányába. A megszokott út azonban eltűnik, és máris egy feltúrt szántásban bukdácsolunk tovább. Hát itt meg mi történt? Tartjuk az írányt és végül oda érünk ahova kell. Még egy kis kerülőt is teszünk a rossz út miatt. Közben kezd nagyon melegünk lenni, a nap kisüt, tiszta tavasz feelingünk lesz hirtelen. A lovaskarámok mellett már jól lehet rombolni lefelé. A cipőm már beázott, fentről, oldalról, mindegy volt már. A lejtő aljában egy páros jön velünk szembe a borzalmas minőségű vizes saras-havas úton. Biztos nem néznek százasnak minket. Egy idő után áttérünk a sárgára, amin jó hosszan haladunk tovább. Az emelkedőket erőltetem kicsit, piedcat lehet, hogy csúnyákat mormol az orra alatt a hátam mögött, de tartja a lépést. Jól toljuk. A nyílt részeken odacsap a szél zordul, rögtön elpárolog a tavaszérzetünk. Hideg lében tocsog a zokni, a nyom elfogy előlünk, tapossuk a szűz havat. Tél van újra. A beszélgetés alábbhagy, küzdünk a maradék méterekkel felfelé. Mikor felérünk a Margitára, a toronynál is csak egy biccentéssel nyugtázzuk, hogy no ez megvan és tovarobogunk.

Lefelé nő a tempó, férfi(as) a lábmunka. Csúszik az út keményen, már-már aggódni kezdek, hogy fogok lent megállni de aztán már be is fordultunk a derékszögű kanyarban. Egy család ugrik szét előttünk, vaddisznó módjára csörtetünk át közöttük a havas pocsolyákon keresztül. Az újabb nagy kanyar után kicsit megnyugszik a tempó. Babatpusztához közeledve egyre csak nőnek a kerelendő pocsolyák. Némelyik már kisebb tavacskának is elmegy. Többször mászunk ki oldalra az erdőbe, vagy az út melletti magaslatra, hogy ne kelljen úsznunk. A fürdőgatyánkat nem hoztuk. Az egyik kerülésnél a fél méter mély lábnyomkban ugrálva kicsúszik a lábam és beseggelek a hóba... piedcat alig tud megállni mögöttem. Legalább fújunk egyet. A tanyánál visszefele is kicselezzük a nagy vizeket, aztán már indulunk is felfelé. Itt is jól megy egy darabig a futás, de a tetejéhez közeledve elfogy a lendület, belesétálunk. Átkelünk az autópálya felett, majd tempózunk lefelé vissza a műútra. Innen már könnyedén visszakocorászunk az indulópontig. 3:13 a vége, nem is lett rossz. Sőt! Jó választás volt a Gödöllői dombság, végülis megint nem lett sáros a cipőnk. :))

Ilyen volt ez a remek futás, tél és tavasz mesgyéjén.