Sasfészek-kör

Feróval a LeFaGySz-ra készültünk ezen a hétvégén, de végül lemondtunk róla. Az olvadás ezen a héten is gőzerővel folytatódott, esőt és viharos szelet jósoltak. Sárdagasztás garantált. De leginkább a nagyon korai indulás és több mint 6 óra utazás miatt döntöttünk úgy, hogy ezt most nem erőltetjük. Helyette viszont vasárnapra beterveztünk egy futást valahol itt a közelben. Újra felvetettem a sasfészek-kör ötletét, amit már a múlt hétre is pedzegettem piedcat-nek. Ferónak tetszett az útvonal és az ötlet, szóval irány a Pilis!

Nem indultunk korán, csak szépen kényelmesen. Meleget mondtak mára napsütéssel, szóval nem öltöztünk túl. Pomáz után kémlelem a környező hegyek tetejét, hogy számíthatunk -e még vajon hóra.. de nem nagyon fehérlik a sapkájuk. Aztán feltűnik a messzeségben a Pilis. Az biza havas. Akkor Dobogó-kő is az lesz. Ugyanott hagytuk az autót, mint két évvel ezelőtt, mikor először próbáltuk ki a kört. Itt már kicsit hidegebb volt.

A meredek út, ami levitt a főútra teljesen le volt fagyva. Balettoztunk is lefelé rendesen. Átkocogunk a falun, vigyázva, nehogy pofáraeséssel indítsunk már itt az elején. Ahogy letér a piros sáv az útról és elindulunk felfelé, rögtön betámad minket a hó. A korábban szél által összehordott hó megolvadt az esőtől és a melegtől, aztán ismét megfagyott éjszaka és most már elég tömör. Így még eltart egy ideig még végleg eltűnik. Rámásztam a térdig érő hórétegre, simán elbírt. Kiró! A havas és jeges részek váltogatták egymást a zöld sávig, ahol ráfordultunk a Pilisre. Itt is szép kis hó van még, akkor mi lesz fent? A sorompó után azonban már kezdett eltűnni és jól futhatóvá vált a terep. Az árnyékosabb részeken maradt csak meg valamennyi. Jól haladunk felfelé. Az első kilátó pontnál elénk tárul a káprázatos panoráma! Szép tiszta a levegő, klassz a kilátás! Topogunk tovább felfelé, aztán majd a fenti helyen is megállunk egy rövid bámészkodásra. Az egyik kanyar előtt Feró egy csapat muflont (vagy valami hasonlót) vesz észre fentebb. El is szaladnak hamar előlünk. Felérve a tetőre hosszú egyenes szakasz jön, ami enyhén hullámzik. Itt már tiszta hó minden. Ennyit a tavaszi időjárásról. Látszott odafent a felhőkön, hogy előbb utóbb ki fog sütni a nap, kezdett felszakadozni a hatalmas felhőtömb. Ekkor azonban feltámadt a szél. Pff... izmozik itt a hideg. Mintha nem akarna belenyugodni a ténybe, hogy ez a tél utolsó napja. Igaz ami igaz, ez valóban egy klassz kis kemény tél volt. Sőt, a havat taposva meg kell, hogy állapítsuk, ma itt még tart is. A Nagy-Szoplák előtt már várom a letérőt, kicsit elszámolom magam. Az egyik kanyarban beszakadok egy gödörbe, amiben áll a víz. Brr.. Bezúdul a víz a cipőbe. A hegy másik végénél fordul csak le a jelzés, és vele mi is. A nyeregbe vezető ösvény borzalmas napjait éli. Az erdészek a fél erdőt rádöntötték, ami meg megmaradt, azt a tegnapi vihar döntötte rá. Kúszunk mászunk lefelé, mint két zsebRambó a dzsungelben. Aztán csak kiszabadulunk a vadonból és betoppanunk a Pilis-nyereg tisztására.

Milyen üres így átlagos napjait tengetve... szokatlan. Nem állunk meg, továbbkocogunk felfelé. Majd lefelé, a széles, kényelmes úton, amíg el nem érjük a keresztet. Azon aztán megint jó kis kaptató kezdődik. Szuszogva érjük el a névadó Sasfészek kulcsosházat. Nagyon impozáns építmény! Bepróbálkozok a tisztáson álldogáló hintánál, de ledob magáról és tovazavar a jelzésen. A bokatörő lejtőn nem árt az óvatosság. Ez itt kimondottan nehéz futóterep. Persze nem az egész postás út, lentebb már jól haladunk. Átkelünk a műúton és egy havas-saras úton megyünk tovább, amiről tudom, hogy a jelzés balra letér majd. Meg is találjuk az elágazást, de a tovább menő út elég bizarr látványt nyújt. Ha a Pilis-nyeregnél az erdészek ráaprították az erdőt a turistaútra, akkor itt még a szomszéd erdőt is idehordták. Alig bírunk átkecmeregni az elénk állított akadályokon. A völgy teljesen járhatatlan. Lassan érjük el a falu szélét, ahol végül aztán talajt fogunk és kocogunk tovább a kis utcákon.

Innen indul a második menet... már ami a mászást illeti. Nekiveselkedünk az emelkedőnek és tapossuk a havat keményen. A Fekete-kő magasodik fel előttünk kicsit távolabb, szépen mutat a sziklás csúcsa. Mi csak az oldalában mászunk felfelé, elérjük a műutat és átkelünk rajta. Fújunk egy nagyot, aztán nyomulunk tovább. Kemény munka ez a mászás, fáradunk is ahogy közeledünk a Két-bükkfa-nyereghez. Fent kicsit lassítunk, de nem állunk meg pihenni. A zöld kereszt meredeken indul, aztán megenyhül egy kicsit, de a hóréteg csak vastagszik alattunk. Munkás az előrehaladás, de dolgozunk is szépen. Kicsit növeljük is a tempót a tetőhöz közelítve. Dobogó-kőn a parkolóban szusszanunk egyet.

Innen indul az ereszkedés. Eleinte még hóban, aztan nagyon durva jégkásában. A teteje meg van fagyva az útnak, de majdnem minden lépésnél beszakadunk. A jég széle vág, alul pedig teljesen elmerülünk a hideg kásában. Full elázás már az elsőnél, úgyhogy a többi már nem is nagyon számít, de még így is nagyon kellemetlen így futni. Nincs messze a dolog a patakban futástól. Ez a Fagyoskatonáig így megy. A meredek hegyoldalon lecsúszkálunk, aztán már kezd fogyni a hó és megjelennek a sárfoltok. A falu előtt közvetlenul már fröccsög alattunk a sár. Csak nem ússzuk meg a cipőmosást végül... Visszaérünk az utóhoz. 3:07 a vége. Kemény menet volt.

Elégedetten ülünk be az autóba, a tél végét sikerült egy jó kis futással lezárni. Most vesszük észre milyen meleg lett így a végére. Dél körül jár az idő, hasítunk hazafelé. A nap melegen süt be az ablakon. Bringások csapatai tekernek felfelé a szembesávban. Mi csak pislogunk ki a fejünkből, tényleg itt a tavasz! Frankón átfutottunk a télből a tavaszba! Klassz! Itt is van már az ideje!