Barcika 65

Mivel egyedül mentem a túrára inkább a kényelmes utazást választottam, és már péntek este lezúztam Miskolcra. Az indulás kicsit elhúzódott, volt még egy kis bútor pakolászás indulás elõtt. A pályán aztán toltam a gépnek rendesen. Így reggel nem kellett túl korán kelni. Az idõjárás elõrejelzés szerint szombaton esõt kapunk majd nagy széllel.. brr...

Reggel még egész jó az idõ odakint. Indulás! Csak akkor esett le, hogy tükörjégen autózok Barcika felé, mikor észrevettem, hogy az ABS csendben dolgozgat alattam. Hát ez szép! Még jó, hogy nem Pestrõl indultam. Végül egy csúszással megúszom. A rajtba az elején érkezek 6-kor, így látom a mezõny élén indlókat is. A jó meleg rajthelységben a szokásos barátságos fogadtatás vár rám. Nevezek és összekészülök.

A héten vettem egy futókamáslit, azt is felveszem, ez lesz a tesztje. Valószínû, hogy elkell majd, hiába a felmelegedés és az esõ, odakint még sok hó vár ránk. 6:30-kor neki is vágok a hosszútávnak 5. indulóként. Nincs nagyon hideg, nem esik semmi. Tükörjégen csúszkálok a járdán, de az út se jobb. Ahogy elhagyom a mûutat, már jobb a helyzet. Hó van, de vannak nyomok, lehet haladni. Igaz a hó viszont jó vizes, így biztos az átázás egy ilyen távon. Nem erõlködök felfelé, óvatosan kezdek. Az elején induló Józsit és Tóth Gyurit utólérem menet közben, õk nem futnak. Még ketten vannak elõttem, õk viszont igen. Az 1. EP-re 35 perc alatt érek fel. Itt két hölgy osztja a pecsétet.

Lecsorgok Bánhorvátiba. Itt hó nem sok van, de az út itt is jeges. Csetlek botlok a legközelebbi kocsmáig. Most itt az EP, nem a templomnál. Begyûjtöm a pecsétet és indulok.

Elhagyom a templomot és a kis utcákat. Tovább a Som patak mentén. Pont úgy, mint 2005-ben a nagy hóban, ahol elfogynak a keréknyomok, beindul a hótaposás. Igaz most akkora hó nincs, de ez a 20 centi is jócskán nehezít. Kemény menet jön felfelé. A visszafordítónál meglátom az elsõ 2 embert magam elõtt. Nyomják õk is szépen. Az erdészháznál van a szokásos önkiszolgáló pont, ahol most zsírkréta segít a kód leírásában.

A kék sáv eléréséig semmit nem változik a terep. Lefelé aztán már kicsit jobban kijárt út, de itt is a nyomokban ugrálok. Lejebb látom magam elõtt futni bükki farkasékat pár száz méterre. Jól tolják, végig szem elõtt maradnak, de tartják a távolságot. Elképesztõ a látvány, elõl a nagy fehérség hátul a nagy tejfelbe burkolózott Upponyi szoros. Alig látszik ki a felhõbõl. Átrobogok a falun, majd a hosszú betonút jön végig a Lázbérci tározó mellett. Jól megy a futás, szépen egyenletesen tolom. A pont Dédestapolcsányban a szokott helyen a templomnál vár. Itt beérem végre farkasékat. Kaja, pia, beszélgetés. Megdícsérik a futókamáslit, nekik is tetszik. Mondom, hogy most tesztelem és eddig nagyon rendben van.

Együtt indulunk tovább hárman. Az idõ közben kitisztul, kisüt a nap is. A falu szép hosszú, a végén lemaradok a srácoktól és saját tempóra váltok. A Mályinkába vezetõ emelkedõ úton õk mennek elõl és tolják fel rendesen. Én felsétálok és szépen leszakadok. Faluban megállítanak egy autóból kiszállva és kérdik, hogy idevalósi vagyok -e? :) Nem tudtam meg mit kerestek... Elhagyom a kényelmes mûutat, és indul a magányos taposás felfelé. Lépkedek a nyomokban és a nyomok között, csúszkálok, lihegek, haladok.. A forrásnál zsírkréta lóg egy ágon, azzal írom fel a kódot a lapomra.

A legnehezebb részen a szurdokban beérem farkasékat. Innen együtt megyünk tovább felfelé beszélgetve. Az egykori vihar által letarolt hegyoldalon most már keresztül lehet menni, nem kellett újra kerülõt tenni. A békéscsabai srác azon mélázik, hogy miért is jó neki itt botladoznia a Csondró völgyben. Igaz, hogy nehéz a terep, de gyönyörû szép ez a völgy. Szerintem bõven megéri a nehézségeket! A Mária forrásnál fürdést rendezünk, jól esik a remek forrásvíz. Azt vesszük észre, hogy odafent kezd nagyon elborulni. Lehet még tényleg bejön az elõrejelzés és nem ússzuk meg esõ nélkül. Óhatatlanul az jutott eszembe, hogy Tardona után a hosszú nyílt terepen mekkorát fogunk már megint szívni.. :) Na de hol van az még... Együtt érjük el a turistaparkot, ahol egy mosolygós lány vár minket a bejáratnál. Innen még berongyolunk a kisházba, ahol várnak a pontõrök kajával, piával. Pihenünk egy jót és próbálunk feltöltõdni. Itt tudom meg, hogy 15-en indultunk a 65-n. Ezt sajnálom is, meg nem is. Nem lenne jó, ha tömegtúra lenne, de azért ez elég sovány.

Én indulok elõl, de hamar bedarálnak a srácok a betonon. Örvénykõnél aztán beérem õket. Itt is zsírkrétázunk egyet, aztán indulunk visszafele. Innen egészen Taksa lápáig együtt futunk. Most én állok az élre, és taposom a szûz havat lefelé. A Harica völgy nagyon kemény. A tempót is a végletekig növelem, de többiek is szívósak, tapadnak. Mikor végre visszaveszek farkas oda is szól, hogy "no ez már emberi tempó". :) Mikor már érzem, hogy kicsit szusszannék inkább kiállok, hagy menjenek a srácok. Farkas nagyon erõs, átveszi az éllovas kemény feladatát. Látótávolságon belül maradnak a fordulóig. Felfelé aztán lemaradok, kajálok, hogy ne merüljenek le a tartalékok teljesen. Egyedül kocogok Tardonáig. A falu utcáján kocorászva ér be Csabi és Carlos. A pontnál még elcsípem õket, mikor indulnak. Önkiszolgáló pecsételés a pultnál. Na jön a hosszú átkötõ szakasz.

Alig indulok el, elkezd csepegni az esõ. Neee, ilyen nincs! Hogy így bejöjjön amitõl tartottam... :) Élénkül a szél is.. No ez van. Farkasékat nem látom a távolban sem, rákapcsolhattak szépen. Kocogok és ázok, ennyit tudok tenni a következõ pontig, de azt jól csinálom. Végigtolom egyben. Na de hol a pont? Keresem a szokott helyen és környékén, de sehol nem találok se bóját, se zsírkrétát, se kódot. Na ilyen még nem volt. Sebaj, gyerünk tovább. Felfelé P. Gergõ letol a pályáról. :) Odafent aztán egy fa tövében meglátom a bóját. Most cseles módon a völgy tetejére rakták a pontot. Zsírkrétázok.

Itt már 50-esekkel is találkozok, elõzgetek is. Egy idõ után Gergõ megint elhúz mellettem... :P Meséli, hogy elkavartak, keresi Carlosékat, mert õk is... Nem is értem mit bénáznak itt a nagymenõk hazai pályán... Késõbb összefutok Imivel, aki az út közepén ácsorog, vár valakire. Hamar eldönti, hogy inkább jön velem és továbbkocogunk együtt. A tempó a végére egész szépen felpörög, bár fáradunk rendesen. Amikor bejön a négyzet és a rövidtávok a havas bukdácsolós ösvény letaposott sztrádává valik. Lenyomjuk a púpokat, amik ebben az évben is többen lettek. Legalábbis úgy tûnt. A pont most nem a kis házban van, hanem elõtte a kerítésnél. Pecsét és már jöhet is a zúzás lefelé.

Nagyon oda kellett figyelni, mert mocskosul csúszott a kitaposott, eljegesedett út lefelé. Végül 16:10-kor nyitunk be a célba. Csabiék utánunk kb 10 perccel érnek be, csúnyán elkószálhattak...

Nagyon klassz volt, de kemény is. Az idõm (9:40) megfelelt a várakozásaimnak. A rendezõk boldogan ismerték fel sokszor teljesítésemet. Megkaptam a leánykökörcsines kitûzõt és az oklevelet. Megállapítottam, hogy az új kamásli nagyon jó vétel volt, szuperül mûködött, és cseppet sem zavart futás közben. Kicsit tápoltam meg pihentem, átöltöztem, aztán indultam is, mert hosszú út várt még rám hazáig.

A hazaúton aztán volt minden... szemerkélõ esõ, majd zuhogú esõ, majd havas esõ, majd kb Gyöngyöstõl tök száraz út. A rádióban hallottam, hogy a dunántúlon meg tombol a viharos szél. Fura, hogy mekkora különbségek vannak ilyen kis távolságon. Kora estére aztán már otthon is voltam. Szuper volt ez a nap, nagyon örülök, hogy ott lehettem újra ezen a mesés túrán!