2010. szeptember 26., vasárnap

Nahát 50 ( 48.9 km / 1435m )


A Maxi után két héttel újra toltam a Börzsönyben egy ötvenest. Három éve voltam már egyszer ezen a túrán, akkor is futottam, méghozzá egy egész jó időt. Akkor 6:12 lett. Ez nagyon inspiráló volt, a cél nem is lehetett más, mint még egy kicsit faragni.

Korán indultam, korán érkeztem, a parkolóban mégis már csak utolsó helyekből válogathattam. Az autóból kiszállva Gellért üdvözöl. Beteget jelentett, így Ő most csak a huszason indul. A plébánia kertjében is nagy volt a nyüzsgés. Nagy számban képviseltették magukat katonák is, ami kissé szokatlan jelenség volt. A rendezők is sokan voltak és nagy hatékonysággal kezelték az indulókat. Rögtön eszembe is jutott, hogy mennyire jól szervezett túra is ez. Én is hamar benevezek és nekiugrok a hegynek.

Az első pár kilóméter bemelegítésnek kicsit erős, lihegni viszont kiválló. Az egyik cipőmben érzek valamit, ami nyomja az egyik lábujjamat, megállok takarítani, de nem találom az okot. A ponton beszerzem első pecsétemet és nem is időzök, indulok tovább a csúcs felé.

A kilátó előtt Szilvit érem utól, aki a hosszú távot csinálja és láthatóan nem pörög teljes üzemben. Váltunk pár szót, de lefelé menet el is köszönünk egymástól és hamar távolodni kezdek. A kék sávot sárgára cserélem és lerongyolok Zebegénybe, ahol a kálváriánál meglelem a 2. pontot is.

A lépcsős szerpentinen üldözőbe veszek három srácot, akik előttem loholnak. A főútra leérve kiderül, hogy igazából 2+1 bontásban haladnak, és az egyikőjüket ismerem is. Tamással korábban már futottam együtt más túrákon. Elmellőzöm őket, de a bal lábamnál továbbra is nagyon nyom valami, így egy újabb félreállásnál Tamás visszaelőz. Ezt a figurát a zöld sávon még eljátszuk párszor. Nem értem mi van..., ennyiszer egy évben nem szoktam menet közben cipőt kirázni (még a betétet is kiszedtem), mint itt az első tizenpár kilóméteren. Jönnek az első patakátkelések is. Konkrétan már az első olyan, hogy egyszerűen nem találtam rajta fogást. Nekifutottam és egyik lábbal a közepébe lépve tudtam csak átugrani. Bal láb innentől tocsogós, de sebaj, a későbbi átkeléseknél már nem lesz gond... hittem én azt még ott. :) Egy hatalmas rét szélén érem utól Bíbort, aki máris duplalábas elázással indított, pedig Ő a hosszún volt. Ráadásul estére esőt ígértek, nem lesz könnyű dolguk a vége felé... Egy újabb patak előtt toporgok, mikor Tamás ismét beér. Ez még nagyobb, ezt már csak simán átfutva, mindkét lábbal belegázolva tudjuk abszolválni. No ennyit a száraz zoknikról. Innen együtt folytatjuk utunkat. Törökmező már nincs messze, hamar oda is érünk a halastóhoz, ahol a rendezők már főzőcskéznek. A pecsét mellé inni és enni is kapunk, amiért nagyon hálás vagyok, mert pont kezdtem eléhezni. Reggel ugyanis nem ettem sokat és elfelejtettem berakni pár banánt is, amit még Nagymaroson akartam volna megenni. Sebaj, most itt pótolhatom a kalóriákat.

A tó mellett indulunk tovább szalagozott úton. A szalagok néhol olyan helyeken vezetnek minket, hogy komolyan azt gondolom valaki nagyon vicces kedvében volt... Néha teljesen elfogy az út, igaz a szalagokat jól tudjuk követni árkon bokron át. A patakot folyamatosan kerülgetjük, többször átmászunk rajta, néhol szó szerint. A lábunknak már mindegy. Végül kiérünk a piros sávra, amin majdnem rossz irányban indulunk el, de időben észrevesszük. Irányba állunk, de ez a jelzés sem egy egyszerű történet. Elég ritkás a festés, a terep pedig sokszor itt is trükkös. A patak mentén haladunk, még ott is ahol a jelzés már rég elkanyarodott más fele. Bakker. Furi is volt, már kezdett dzsungelharcra emlékeztetni a történet. Tamás előveszi a gps-t és nekiállunk keresgélni. Szépen túlmentünk. Úgy döntünk, hogy megspórolva az újabb patakátkeléseket visszafele nem megyünk, hanem felmászunk a műútig a hegyre és azon csatlakozunk vissza a jelzésbe. Ez így persze valamennyi plussz távolság, viszont legalább kiszabadulunk a dzsindzsából. Így is lett, a Torony-forrásig visszamentünk, majd átmásztunk a Biberváron és haladtunk tovább a horgásztó és a patak mentén. Egy nagy réten érjük el a 4. EP-t.

Innen már hamar ráfordulunk Kóspallagra és festői környezetben robogunk a falu felé. A mi lábunkat pedig a nedves fű festi csuron vizesre ismét. Nem mintha ez itt már annyira zavarna. A faluban megállunk inni az egyik csapnál. Kezd melegedni az idő, már le is kell rendesen mosakodni, még a sapkámat is bevizezem. A templomnál balra fordulunk és a sárgán folytatjuk utunkat. Ez a jelzés is tartogat meglepetéseket azoknak akik nem figyelnek oda eléggé, de szerencsére mi jól vesszük a fordulókat és hosszú kocogás után sikeresen elérjük az Érsek-tisztást. Ez az ötvenes legtávolabbi pontja a rajttól. A ponton 2 vadász fogad minket jó hangulatban. El tudom képzelni, hogy lesz itt még dínom dánom később.. Itt kiderül, hogy nincs már előttünk senki, amit egyébként már sejtettünk mert hosszú idő óta senkivel nem találkoztunk már.

Tamás még ott marad egy kicsit a ponton, ahogy látom vizet kér a rendezőktől. A zöld sávon indul újra a hegymászás. Itt én is tápolok, ezalatt aztán társam is beér és együtt haladunk felfelé. A Nagy-Sas hegyet kell legyűrni először. Ezen két zöld háromszög letérést is magunk mögött hagyunk. Nekünk majd csak a harmadik kell, azt viszont nem szabad kihagyni. A második nagyobb hegy a Sós-hegy, ami szerintem ennek a túrának a fénypontja. Elképesztő, ahogy az erdőből kimászunk a tetejére és olyan panoráma tárul egy pillanat alatt a szemünk elé, hogy leesik az állunk. Bár elég párás a levegő és nem látni el nagyon messze, a Dunát még látjuk kanyarogni a messzeségben. A nagy szél miatt vesszük csak sietősre lefelé és próbálunk újra behúzódni a fák védelmébe. Az ereszkedés nem egyszerű, elég meredek és köves a hegyoldal. Lentről aztán már könnyen haladunk, és hamar elérjük az újabb háromszög jelzést. Ezen azonban már fel is másztunk a Kopasz-hegyre. Itt is ugyanolyan gyönyörű kilátás fogadott minket, csak már nem volt olyan hirtelen átütő ereje, mint a Sós-hegyen. A pontőrök a sziklák szélén üldögélve adják a pecsétet és a csokit.

Én itt sem időzök, Tamás viszont lemarad. Egyedül kocogok lefelé. Márianosztra nincs messze, hamar el is érem. Lecsorgok a főútig, ahol a Juliánus-ról is jól ismert Hangulat-presszó kinti teraszán találom az újabb EP-t. A papírmunka végére befut Tamás is, de látom rajta, hogy kicsit elkészült.

Itt is előre indulok, majd a pirosra ráfordulva még egyszer bevárom rögtönzött utitársamat, hátha tudunk továbbra is együtt menni. Nem így lesz, úgy tűnik elfuthatta az elejét. Újra távolodni kezdünk és nem is látom már többet a túrán. Jó kis emelkedős szakasz újra, de jól megy. Igyekszem nem elkavarni, emlékezetem szerint ez a szakasz sem egyszerű. Egy keresztező patakban megmosakodok és felfrissülve teszem meg a maradék távot a jelzésből. Elérem a szalagozott letérőt. A szalagok profin vannak kirakva, egyértelműen levezetnek a Kóspallagi útelágazáshoz, ahol újabb EP vár.

Egy almával gazdagodva távozok a pontról, amit rögtön be is tolok menet közben. Nem olyan egyszerű a dolog, mert közben lihegek az emelkedő ösvényen. Azt számolgatom, hogy kicsit el vagyok csúszva az idővel, nem lesz ebből már javítás. Pedig a futás remekül megy, szép egyenletesen haladok felfelé is. Itt már újra találkozok túratársakkal, hiszen becsatlakoztam a 35-ös táv útvonalába. Átbukok a hegyen és megtolom kicsit lefelé. 5:30-as idővel érem el újra a törökmezői halastavat. Most rengetegen vannak a ponton. Enni már nem eszek, csak egy teát döntök magamba, aztán már rongyolok is tovább.

Itt már a 20-as táv is megy, nagyobb csoportokat is kerülgetek az úton. Felmászok a turistaházhoz, majd tovább a jól ismert kék sávon. Zúzás le a Vizes-árokba, majd izzasztó mászás felfelé. Itt is van egy két erősen saras rész, csúszik is az ösvény. Végül felérek a műúthoz, ahonnan már lankásabbak az emelkedők Kövesmezőig. A parkolótól újabb meredek rész jön, de itt lefelé. Legurulok a köves ösvényen Nagymarosra és 6:21-el érek vissza a plébániára első ötvenesként. Kb húsz percet töltök még el a célban, de Tamásnak még semmi nyoma.

9 perccel maradtam el a korábbi időtől, ami nem sok. Ha nincs az a kis kavargás a Kis-Hanta pataknál, meg is lett volna. :) Lényegtelen, jó kis futás volt így ahogy van. A terepviszonyok érdekesek voltak... Az utóbbi napok sok napsütésének köszönhetően nagyrészt csont száraz volt a talaj. Ahol viszont nem, ott nagyon (nagyon) saras és vizes. A patakok kb duplájára duzzadva hömpölyögtek. Persze régóta tudjuk már, hogy a Börzsöny nem viccel. Ma is nagyon komoly volt.... és gyönyörű.

A futás számokban.

1 megjegyzés:

fnagy75 írta...

A futás számokban rész is nagyon jó :)