2010. október 9., szombat

Less Nándor emléktúra 61km / 2125m


Címvédőként érkezhettem vissza idén a No megálljcsak! 60-ra. A tavalyi 7:38-as időm elég volt az első helyhez, de jócskán elmaradt a 2 évvel ezelőtti terepfutós időmtől (7:14). Akkor Szilvi kihajtotta belőlem a szuszt is, visszaolvasva azt a beszámolómat nem is csodálkozok az időkülönbségen... Tavaly megvártam a futómezőnyt és velük együtt mentem a sima túra kategóriában. A taktika nem volt rossz abból a szempontból, hogy a versenyhangulat tökéletesen megvolt. Az elejét viszont ennek hevében elfutottam és nem maradt elég szufla a befejezésre. Idén másképp próbáltam hajszolni az álomidőt. Szándékosan teljesen légüres térben a TF mezőny előtt kb egy órával indultam el. Egyedül roppant nehéz egy olyan időt hajkurászni, amit akkor egymagam biztosan nem tudtam volna hozni. Persze fel lehet nőni a feladathoz, de az kemény dió. Segítségemre most csak az új Timex órám volt.

Merészen belőttem neki a 60km-t (2,5%-al korrigáltam lefelé) és a tavaly előtti 7:14-es időt. Na ezt hajszold ki belőlem apafej! A Pacer funkció nem csinál nagy boszorkányságot, a távból és a megadott időből, valamint az addig megtett távból és időből kiszámolja a teljes távra kivetített várható eredményt a teljes átlag alapján. És csak annyit közöl, hogy a kívánt eredményhez (virtuális futótárs) képest le vagy maradva x perccel, vagy előtte futsz x perccel. De ezt nagyon hatékonyan teszi. Reggel mocsok hideg volt, 2 fok, de a Dobi rét után a Hideg-kút környékén be voltak fagyva a pocsolyák. A táv idén kicsit hosszabb lett, a Pazsag völgy - Balla völgy cserével és több szint is lett benne köszönhetően az új Ódorvár - Nyomó hegy szakasznak. A vége idén 7:24:40 lett (hivatalos 7:25). Szóval a Timex jól végezte a dolgát. Nem olyan jól, mint Szilvi, de azért jól. Most a célbaéréskor semmi bajom nem volt, nem kellett se szék, se oxigénmaszk. :) Ez most 100% saját tempó volt és így nézve nagyon örültem, hogy csak 11 perc lett a lemaradás. ;) Ja és megint aranyérmes lettem, amit egy póló kíséretében most hivatalos eredményhirdetés alatt vehettem át.

( a képen Szilvivel, aki első lett a női terepfutó mezőnyben )
Plussz kaptam egy helyes jelvényt a 10. teljesítésért.

Az átlagpulzusom 10bpm-mel volt magasabb, mint a két héttel ezelőtti Naháton. Ezt persze közben is figyeltem, és várható is volt, most nem lötyögni mentem.
A Timex GT adatai.

3 megjegyzés:

piedcat írta...

Gratulálok. Lassan te leszel a cserépfalui legenda, Less Nándor után. :)

Látom, te is áttértél a tudományos alapú futásra. Én feladtam a Timex-szel, és mivel nem volt rá sok pénzem, beszereztem egy alap-órát. A célnak megfelel.
Konkrétan ezt:
http://zerge.info/polar-ft1.html

qvic írta...

Eheh.. a legenda TF-ben indult és konkrétan Bányahegynél ért utól több mint egy órás hátrányból... :) De azért köszi!

Én annyira szeretem az öreg harcos Ironman-emet, hogy elkötelezett Timex fan lettem. Jól látható bizonyíték van rá, hogy le sem lehet robbantani rólam. A márkahűségben az új GT meg csak tovább erősített. ;)

qvic írta...

Nagy gratuláció jár még Lucának is, aki új női csúcsot állított be a 48-n. :) Nem is akármilyet! Szép volt!