A Kinizsi utáni átmozgató versenynek iktattam be a Wekerlei rendezvényt. A történetéről itt olvashattok többet: Wekerlei Székelykapu futás
A lelkes szervezkedés engem is meglepett, nagyon jó hangulatot csináltak a helyiek. A versemy különlegessége, hogy nem volt nevezési díj, ingyenesen lehetett regisztrálni a helyszínen. A táv 4km volt, ami önmagában rövid, de hosszabbnak tűnt a fáradt izmaim miatt. 1,5 km-nél kicsit még a jobb combom is meghúztam, de szerencsére nem vészesen. Mindenesetre a hangulat végig olyan jó volt, hogy egy percig sem kételkedtem, megérte bevállalni az indulást. Visszatekintve pedig jót is tett az átmozgatás, hamar regenerálódtak a futóizmok. 21:17 lett az időm.
Az idei Százasra egy közös
futást terveztünk be piedcat-tel. Jó rég mentünk együtt Kinizsit utoljára,
futva pedig még egyszer sem... Az időjárás előrejelzés remek idővel kecsegtetett,
mindketten formában vagyunk, sima ügy.. elméletben. Persze ilyen hosszú táv az sosem
az, legalábbis részleteiben semmiképpen.
Még ha kisebb bonyodalmak árán is, de sikeresen előneveztünk, ami nagyon hasznos dolog a
Kinizsin. És a verdát is elvittem pénteken Tatára, hogy kényelmes legyen a hazaút. Szombat reggel Békásmegyeren a nevezők sora több száz méteren át
kígyózott az iskola előtt. Ebbe nekünk nem kellett beállni, helyette bementünk
a suliba megreggelizni, készülődni. Odabent már elég felfokozott volt a túrázók hangulata, mindenki az
utolsó simításokat végezte a szerelésen. Mikor mi is elkészülünk célba vesszük
a rajtot. ;) Mert hogy a rajt nem itt van, hanem a pékségnél, pár száz
méterrel odébb. A szervezők azt ígérték, hogy az előnevezőknek külön sora lesz,
és ezt többé kevésbé be is tartották, bár inkább csak bemondásra ment a dolog. Mindegy volt, itt nem volt
olyan hosszú a sor mint a nevezésnél, meg még korán is volt. Ráadásul a sor gyorsan haladt, köszönhetően az új vonalkódos regisztrálásnak. Az Encián mindig is élen járt az adminisztrációban, most is fejlesztettek még egy kicsit a rendszeren. Láthatóan jól működött a dolog. Én
próbáltam meggyőzni
Piedcat-et, hogy várjunk még vagy negyed órát, de szerinte nincs szükség a
várakozásra, úgyis hamarabb kinyitnak a pontok a kiírt
időknél. Nos igen, ez valóban így szokott lenni, ezt tudom én is, de én a
2009-es hercehurca után megígértem a rendezőknek, hogy ezentúlkésőn
indulok ha futok. Beálltunk a sor végére és ezzel meg is szegtem ezt az
ígéretet. :( Nyilván vállalva a következményeket... 7:04-kor meg is kapjuk a pecsétet.
Indulhat a menet.
Kocogásra váltunk és megkezdjük a szinte egybefüggő embertömeg előzését.
Láthatóan nagyon sokan
jöttek el idén is. Alig kezdünk el emelkedni a
Kőbánya utcában, társul hozzánk egy srác. Kérdezget minket, hogy ismerjük –e az
útvonalat és mennyi időt tervezünk és végül úgy dönt, hogy az neki is jó lesz.
Ez nagyon bátor dolog tőle, mert neki ez az első százas próbálkozása. Nem is
értem hogy gondolta ezt. Nem az első métereken szokott eldőlni, hogy valakivel tudunk –e egy tempót menni, pláne nem 100km hosszan.. na mindegy, ez az Ő dolga.
Piedcat-tel már összeszokott páros vagyunk, mi biztos tudjuk tartani egymást. Itt
még jó széles az út, könnyen lehet előzgetni, de a Kevélyekre felfelé lesz majd
egy két szűkebb rész. Jobb minél hamarabb letudni a tömeget, ezért gyorsítani kezdtem. Még hallom, ahogy a srácok morognak valamit reagálás gyanánt, aztán távolodni kezdek. Ha számolnom kellene mennyi ember mellett haladok el, azt hiszem bajban lennék. A Kő-hegy meredek emelkedőjén lassulok, feljebb érve a lankásabb részen sem kezdek el futni, hagyom, hogy piedcat kicsit felzárkózzon. Az Ezüst-Kevélyről megcsodálhatjuk az első panorámát. Ez még nem az igazi, kicsit még párás a levegő. Felérve megint kivárok kicsit és piedcat hamar fel is tűnik. Remek, jól tolja. Innen együtt mászunk tovább a Nagy-Kevélyre. Menet közben Papicával futunk össze. Ha nem szól rám, akkor nem veszem észre a tömegben, de szerencsére Ő figyelt. Neki ez az első Kinizsije, úgyhogy igen izgalmas nap vár rá. Jó utat kívánunk egymásnak és robogunk tovább. A hegytetőre 50 perc alatt érünk fel, ami nagyon jó. A rövidtávok pontja most az első sziklás kilátónál van, nem a megszokott helyén, ahol régen a torony állt. Mi persze nem állunk meg, száguldunk is lefele. Imádom ezt a sziklás utat ami levezet a nyeregbe. Mögöttünk egy futó srác hatalmasat zakózik az egyik kövön átesve. Mi azért a lábunk elé is nézünk. Lefele már nincs tömeg, kialakult egy kis futómezőny. Leérve Csobánka mellett haladunk el, közben az alkalmi futótársunk újra csatlakozik hozzánk. A műútnál megjelennek a depós autók a szokásnak megfelelően. A mienk Tatán vár ránk, úgyhogy megyünk is tovább. Nem sietünk, így is idő előtt érünk fel a Hosszú-hegyre. A pontot nem találjuk a helyén és kicsit bizonytalankodva megyünk tovább. Pár száz méter múlva szembe jönnek vissza az emberek egy kisebb csoportban. Nincs itt a pont még, meg kell várni. Páran megpróbálják felhívni a pontőröket, ami végül sikerül is és megtudjuk, hogy abból az irányból jönnek amerre mi is megyünk, úgyhogy 5 perc toporgás után végül továbbindulunk. Meg is találjuk a pontőröket, ahol végre regisztrálunk.
Mivel közben erőteljesen melegedni kezdett az idő én gyorsan levettem még a mellényt és beraktam a táskám egyik külső zsebébe. Így már csak egy technikai alső volt felül, az elég is lesz. A Szántói műútnál megint sok depóssal találkozunk, ide a rendezők még mobil wc-ket is telepítettek. Mi itt is csak átsuhanunk és lassan de biztosan elkezdődik a Pilis megmászása. Az eleje lankás, futunk is szépen, a srác megint leszakad rólunk, a szerpentines részt már ketten nyomjuk Piedcat-tel.
Az egyik kanyarnál rendezők ülnek az út szélén, de nincs ellenőrzés. Vagyis van, de csak a levágásokat próbálják megelőzni. A következő kanyarban csodás kilátás tárul elénk, már száraz a levegő, egész messzire ellátni. Ez újabb lendületet ad nekünk a tovább emelkedő út leküzdésére. A kanyargós út után egyhén hullámzó út vezet el minket a Pilis-nyereg felé. Az utolsó elágazásnál páran toporognak és meg is kérdezik, hogy lefelé kell -e menni. Egy határozott igennel indítom őket útnak, majd egy határozott ritmusváltással le is előzöm őket. Zúzás van lefele, piedcat is lemarad, lazábban ereszkedik. Egyedül érem el a 26,3km-nél levő pontot. 3:30 az idő. Ez most pont jó.
No meg az is, ami a ponton vár. Veszünk almalevet, plussz én még egy ásványvizet is, amit majd viszek magammal Kesztölcig.
Az almalével letolok pár sós aprósütit. Pár perc pihi után újra útra készen vagyunk. Na nyomás, innen már csak 99900 lépés van hátra a kihelyezett tábla szerint. Nyújtjuk a lépteket, talán nem is lesz ennyire szükség. Kesztölcig egy könnyű 7km vár ránk, amit hamar le is zavarunk. A falu széléről visszatekintve megint pompás a panoráma. A Kétágú-hegy magasba meredő sziklái gyönyörűek.
Mivel itt nincs pont hamar túljutunk a falu utcáin és átkelünk az Esztergom fele vezető úton. A Dorog előtti Nyársas erdőn kelünk át, aminek egészen egyedi hangulata van. A lábunk alatt finom szemcséjű mély homok, két oldalt pedig egy szürreális fiatalos erdő, ahol minden fára jut legalább egy kúszónövény. A falut elérve már várom mikor dörren el egy hatalmas lövés. Bumm! Na ez is megvolt, helyben vagyunk! ;) Valamiért itt mindig lövöldöznek mikor erre járok.. talán csak az Isziniken nem volt benne részem. Gyorsan átnéztük egymást, de nem talált, így mentünk is gyorsan tovább... :) Be a belvárosba, majd ott be a Molnár sörözőbe. Nyomunk egy gyors kólát, aztán igyekszünk is tovább. A temetőnél betérünk vizet venni, most csurig kell tölteni a tartalékokat, nehéz részek jönnek. A mosakodás is nagyon jól esik. Most már nagyon meleg van. A Nagy Gete teteje innen kb 3,5km emelkedő úton. Egy részéről még az erdőt is leirtották, így a nap lecsapott ránk. Aztán hirtelen felhők siettek a segítségünkre és eltakarták a napot. Klassz! Persze ez nem tartott ki addig amíg felértünk... Felérve jött a hideg zuhany. No nem az égből, csak a tények. A mezőny eleje összegyűlve ácsorgott a hegytetőn, a pont sehol. Frankó... akkor mi is letáborozunk, aztán várunk amíg ide nem érnek. A hivatalos pontnyitásig még kb háromnegyed óra van, az kemény lesz, ha időre jönnek pont. Behúzódunk az erdőbe ahol árnyékot találunk és leülünk egy fára. Közben érkeznek az emberek, a csapat hízik. Fél óra elteltével mozgolódást feszünk észre. Itt a pont! Minkenki letámadja a pecsétet és tömegrajttal indulunk tovább.
Nem hiányzott ez a kényszerpihenő, de most már szerencsére nem ezzel foglalkozunk, hanem a Gete meredek sziklás lejtőjével. Egy tempós társasággal megyek egy darabig, aztán közülük is kiugrok és sorra előzöm a társakat. A Pilis térképéről közben átlépünk a Gerecsébe. Leérve újabb mászás jön, az egyik legnehezebb szakasszal. A Katlan idén is kitesz magáért. Nem is értem hogy csinálja. Nem mondtak mára hőséget, de itt már megint az van. Trükkös hely ez. Sűrűn nézegetek hátra, de piedcat-et egyelőre nem látom. Lefelé lemaradt, ezzel nincs semmi gond, a pincéknél bevárom majd.
Hegyeskő és a meleg keményen megizzaszt. Lefele egy fokkal jobb menni, aztán az aszfalt megint egy rémálom. Szerencsére nincsenek már messza a pincék, ahol most nem csak frissítés fogad, hanem pecsét és egy bögre is. Kapunk egy faja kis műanyagbögrét Kinizsis emblémával.
Helyből lenyomok két pohár vizet, csak a harmadikkal ülök le egy padra a zsíroskenyerekhez. Közben beér a társam is, együtt falatozunk. A pihi itt nagyon jól esett, de tovább kell menni, vár még egy mumus Mogyi előtt.
A Kőszikla. Ez a hegy mintha minden évben kicsit meredekebb lenne. Nekem most is úgy tűnt. Nem úgy piedcat barátomnak, aki úgy szárnyalt felfele, mint egy poraiból újjászületett főnixmadár. Most én maradok le. Jó ez így, eddig jól húzzuk egymást. Mogyorósbányára érve megrohamozom az utcai csapot, mivel pont senki nincs ott. Rátöltök a camelbak-re, és mosakodok egyet. Csak ezután indulok a pont fele a sörözőbe. Piedcat már kikérte a kólákat. Klassz! Megyek a pecsétért, közben fülöncsípek egy kakaóscsigát is. Társam is így tett, együtt burkolunk. Közben nyújtom az izmokat kicsit. Kb a hivatalos pontnyitásra értünk ide. 7:45 körüli idővel. Persze ez volt a nehezebbik fele. Meleggel és plussz várakozásokkal. Negyed óra pihi után indulunk útnak újra. Egy órával jobbat kellene nyomatnunk a második felén a 15 órához amit kitűztem célnak. Piedcat egy petákot nem tett volna itt arra, hogy ezt megcsinálhatjuk, én már sokkal bizakodóbb voltam. Persze minden azon múlott mennyire tudjuk összeszedni magunkat viszonylag rövid időn belül, illetve, hogy mennyi kakaó marad majd a végére.
Szerencsére a következő szakasz nagyon hosszan kedvező a feltámadáshoz. Szinte végig zárt erdőben haladunk, a nap itt már nem ellenfél. Mikor a kaja-pia is leülepszik bennünk kezd nagyon komfortossá válni a futás. A Bajóti Öregkőnél most nem találunk meglepetés pontot, de most nem is frusztrál a dolog, mert ha lenne már itt kéne lenniük. Haladunk is tovább rögtön Péliföldszentkereszt fele. A Mária-kútnál beérünk egy nagyobb csapatot. A női első három helyezett itt halad 200 méteren belül. Kettőn nagyon gyorsan túljutunk, az élen egy spártai hősnő, Bontovics Timi viszont tartja a távolságot jó sokáig. Átkelünk a Domonkos-hegyen, és csak lent a Bika-völgyben fogjuk meg a párost. Itt táborozott le Hotdogman is a csodaverdával. Mi kihagytuk a lehetőséget és tovább futottunk a pihenőig, ahol a Multinavigator bolt frissítőpontja vár minket. Szörp szódával... áááh, ez kell most. Nagyon jól esik, ezer köszönet érte.
Egy hosszú egyenes szakasz jön, amiben van két nagyobb másznivaló is. Itt két sráccal találkozunk, akik szintén 15 óra körülre tervezték a teljesítést. Majdnem Pusztamarótig együtt megyünk velük. De ott aztán leszakadnak. Mi jó tempóban haladunk tovább. Bányahegyig van még bőven emelkedő, ezeken nem futunk, de az egyenes és lejtős szakaszokon feljebb kapcsolunk egy sebességi fokozatot és újra nagyon tempósan haladunk. No! Ezaz! Ha itt fel tudunk pörögni, akkor még jók lehetünk a tervhez. Bánya-hegyet (72,6km) 11 órával érjük el. Itt is megállunk frissíteni egy kicsit. Töltök egy utolsót a víztartályba. Ez most már kitart.
Úgy indulunk tovább, mintha meg sem álltunk volna. És a tempót még tudjuk fokozni. Ezt a szakaszt mindig nagyon szeretem.
A nagy rét előtti susnyás, kanyargós út az egyik kedvencem a túrán. Hasítok is rendesen, piedcat pedig derekasan tartja a tempót. A létra, amin át kellett volna mászni a kerítésen eltűnt, cserében viszont kerítés sem volt, így könnyű volt átjutni a nagy rétre, majd a felső részén hasonlóan könnyen távoztunk. Egy nagy hátizsákkal haladó sporttársat látunk meg a távolban. Üldözőbe is vesszük, de csak nem akar közeledni. Mikor leérünk a Vértestolnai műútra megint látjuk magunk előtt teperni. Durva hogy megy azzal a hatalmas zsákkal. Koldusszállás előtt érjük be nem sokkal, meg is kérdezem tőle, hogy mi ez a sok cumó. Este még valahogy haza akar jutni Kecskemétre, váltócucc, miegymás... No az még szép történet lesz... gondoltam. A ponton együtt pecsételünk. Tea még nincs, korán van még.
Tata felé fordulunk és a sárgán folytatjuk az utunkat. Egy darabig még a közelben marad a sporttárs, aztán elillan előlünk felfelé. Nagyon jól tolja. Ez az útvonal nekem nagyon bejön itt a végén, élvezem is minden méterét. Különösen a kilátást várjuk, ahonnan már rálátni Tatára és a tóra. Már elég alacsonyan van a nap, de még részünk van az élményben. Ez újabb löketet ad nekünk és onnan már hamar elérjük az utolsó ellenőrző pontot, a Szt. Péter templomromot. Ez ugye egy új pont, mivel a Baji vadászház már nem láthatja el ezt a funkciót a turistaút elterelése miatt. Gyors pecsét, és már indulhatunk is lefele.
Az órám itt már egy jó ideje jelezte, hogy mindjárt lemerül, reméltem, hogy minél tovább húzza még azért, minél több legyen meg a távból dokumentálva is. Még látni, de már szürkülni kezdett. Én a lámpát csak később vettem elő, mikor elértük a szurdokot. Ott már mindenképp szükség volt rá. Különösen piedcat-nek, ezért én néha hátrafele is világítottam.Lassan, megfontoltan vettük az akadályt, nem volt gond. A műutat elérve pedig már nem is lehetett.Könnyedén átrobogunk Bajon, majd meglátjuk a sorompó fényeit Tata határában. Elfáradtunk már eléggé, de a Tatai rövid szakaszt boldogan kocogjuk végig ez a pár perc már nem okoz gondot. Az Ifjúsági táborhoz közeledve realizálódik, hogy Piedcat-nek még így is meglehet az új rekord! Be is húzzuk, a célba 14:44 perccel érünk be. 1 perccel mentünk jobb időt, mint az eddigi legjobbja. Óriási! Nagyot mentünk a második felén.. Gratulálunk egymásnak, a szervezők is nekünk. Átvesszük a jelvényeket, okleveleket meg a kajajegyet és átvonulunk pihenni egy kicsit az étkezőbe.
Az órám végigbírta a strapát. Durva. A gyári adat a max 15 óra működési idő, azt hittem ezt csak optimális körülmények között képes hozni vadi újonnan, de erre rácáfolt. A leves amit kapunk nagyon finom, rettentő jól esik. Többet is meg tudnék enni belőle. A teát hiányoltam kicsit. 10 óra is elmúlik már, mire összeszedjük magunkat és elindulunk az autóhoz. Nagyon klassz volt a 11. Kinizsim is. A remek időjárásnak és a közös futásnak köszönhetően ez volt az egyik legkönnyebb teljesítés. Nagyon sajnáltam, hogy a Vidróczkit ki kellett most hagynom, de nem bántam meg a választásomat.
Stefán ajánlotta a melóhelyen ezt a versenyt. Korábban nem hallottam róla, de tetszett a szerény rendezés a leírás alapján és a helyszín is. A Csepeli Dunapart gyönyörű. Ezt már korábbi bringás tapasztalatokból tudom. Futni még nem futottam erre, itt volt az ideje.
A Rajt a Csepeli ifjúsági táborban volt, ami egy nagyon kellemes hely. Remek parkolási lehetőség, bőséges hely a rendezvénynek, és egy karnyújtásnyira van a Duna.
Tömeg nem volt, ez nem egy BSI-s rendezvény, aminek én nagyon örültem. A nevezési díj is csak jelképes összeg volt, látszik, hogy itt nem a bevétel a lényeg, szívből rendeznek. És ezt tényleg érezni lehetett végig. Először az ovis futam indult, 500m, majd a bölcsis (lábon, kézben, babakocsiban) 80m (erre eljöhetett volna a kislányom is... na majd jövőre!), majd a 3,7km középtáv és végül kicsivel 11 után indult a 10km. Ez utóbbi kettőn volt chip-es időmérés, pénzletét nélkül! No ilyet sem láttam még.
A táborból kicsit másképpen jutottunk ki, mint az gondoltam volna, körülményesebb is volt, de belefért. Aztán jött a Dunapart. Féltem a tempótól már előre.. elszoktam én már a sík versenyektől... :) Így egy héttel a K100 előtt pedig nem szabad semmi meggondolatlanságot tennem a pályán. Ez azt jelentette, hogy visszafogott kezdés, aztán majd meglátom hogy megy... ha tudok gyorsítok, ha nem akkor kibekkelem a távot nyugiban. Ez volt a taktika, és a dolog remekül indult. A pálya földút, murva, kövesút és pocsolyák kis sárral a tegnapi eső után. Ez feküdt, mondanom sem kell. Lényegében ez egy terepfutás itt kérem! Igaz szint nincs, de akár terepfutó cipőben is bátran lehet teljesíteni. Persze én is abban jöttem (mivel aszfaltos cipőm nincs), de a legszolídabban, ami pont ilyen lagymatag terepre való... ez persze a 10-es Trabucco. Asics pajtás pedig tette a dolgát. Ahogyan én is.
Az első fordító 3km-nél volt, egy dombot kellett megkerülni (ilyet! mikor meg is mászhattuk volna...). Itt éreztem, hogy remekül megy, gyorsíthatok. Igaz még be sem voltam melegedve, de ez van, ilyen egy tíz kilis verseny. Egyesével kezdtem leszedni az előttem futókat. A hátam mögött viszont páran kapaszkodtak, együtt kezdtük meg az előzéseket. Visszafele kicsit éreztette magát a szél, de nem volt vészes. Az időjárásra semmi panasz nem lehetett. Tizenegy-két fok lehetett, igazi futóidő. Alulra a térdnadrágot húztam, felül 2 technikai réteg egy póló és egy vékony termó (aminek az ujját már az elején feltűrtem). Necces volt, de még pont nem volt sok. A hátam mögül a női harmadik feljött és befogott, de mivel én is gyorsultam közben folyamatosan, nem jutott messzire. A távolban volt a motivációja, egy kislány (számomra totál döbbenet) iszonyatosan nyomta. És iszonyatosan pici (és láthatóan profi) volt. Lassan, de biztosan értük be és még pár idősebb versenytársat a második fordulóig (8km). Innen a kis hídig kellett visszafutni a már ismert úton, majd egy nagy jobbossal kitereltek minket a műútra és a maradék métereket ott nyomtuk le. A lányok itt gyújtották be a rakétákat, olyan hajrát nyomtak le ( verseny a második helyért ), hogy én csak pislogtam. Esélyem sem volt tartani velük a tempót. Még így is tervezett időn belül jöttem be, 45:20 lett a vége. Jól sikerült. A pulzusgörbém monoton növekvő lett, brutál. Az átlag 179.
A befutó csomag a nevdijnak megfelelően szerény volt, de nem az a lényeg. Izót és vizet lehetett vételezni frissítésként. Pihentem kicsit, majd még megvártam az eredményhirdetést és a tombolát is, ahol értékes nyereményeket sorsoltak ki. Ajándéktárgyat nem nyertem, csak élményeket, de azt is köszönöm szépen a rendezőségnek. Ez klassz volt. Jövőre is itt a helyem, de akkor már a családot sem hagyom otthon.
Nem, ez nem az új autóm, csak egy érdekes kombó volt a Majális napján. Piedcat mára tervezte be a PUNTO-t, ami Piedcat utolsó nőtlen terepfutását jelenti (Ollé!). Cseles módon jó későre rakta az indulást, hogy még véletlenül se hagyjam ki a ziccert, a Sárga 20-t. Annak ugyanis ott a vége, ahonnan a közösségi futásunk indul és még időben oda is lehet érni. Én persze rákaptam a csalira, így a már-már szokásos borzasztó logisztikával megcéloztam Pilisvörösvárt.
Mivel előző nap későn értünk haza, és a lányom még éjfélkor is szórakoztatott, jó későn feküdtem le, cserében viszont jó hamar keltem. Kb 3,5 órát aludtam és indulni kellett Hüvösvölgybe. Verda lerak, irány a buszvég. Elértem a buszt, ez egy kritikus pont volt, mert a következő egy óra múlva jött volna... Ráadásul egy vaci új (ne jó nem, de úgy nézett ki) Merci állt be a megállóba. Még a sofőrök is gyülekeztek a busz mellett és nézegették, hogy hú ez miez? Ezzel elsuhantunk Solymárig, ott jött egy kis séta a vasútállomásig. Itt fáztam rendesen. Mivel hőséget jósoltak mára, annak megfelelően öltöztem, így reggel ez viszont még elég kevés volt... A vonatot is elértem, ami végre elvitt Pilisvörösvárra.
A túra rajtja új helyre költözött. A megtalálásával nem volt gond, bár a tömeg rossz irányból közelítette meg, így tettünk egy kis kerülőt. Belefért. A rajtban flottul megy a nevezés, nem is időzök sokat, 7:10-kor nekivágok a távnak.
Kikavargok a városból és máris mászás indul fel az Antónia-árkon keresztül. Most örülök a hűvös kezdésnek, itt nem lenne kellemes nagy melegben felcaplatni. Könnyen is haladok, hamar felérek Nagykovácsiba. A Zsíros-hegyhez közeli Muflon itatóban találom az EP-t. Innen a Kerek-hegy fele veszem az irányt, ahol a sárga jelzés csinál egy furcsa kis kitérőt. A fordulóban van a következő pont, gyorsan meglett ez a pecsét is.
Továbbindulok és lefele haladok Budaligetre. Átkelek a műúton és az Alsó-Jegenye völgy bejáratánál találok egy frissítőpontot. Pecsét itt nincs, egy csokit veszek el csak az ott őrködő lánytól. Spuri tovább. Az EP jóval odébb vár rám, a Rózsika-forráshoz közeli pihenőnél.
A futás remekül megy, tele vagyok energiával. A zöld kereszt elágazásánál a réten majálisi rendezvény van készülőben. Állítják a standokat szorgalmasan. Én továbbra is a sárga sávot követem ami a Kávária-hegy alatt cselez egy kicsit, de megtalálom az utat. A következő pont a Kötők-padjánál van. Ezen a szakaszon már egy másik rendezvény szalagjaival is találkozok az úton. A BSI is erre a napra szervezett rendezvényt a Hüvösvölgyi reptérről. Többen meg is kérdezték tőlem menet közben, hogy én már azon futok -e... :)
A pont után a sárga tovább hullámzott a Virágos-nyeregig, ahol a BSI-s rendezők serénykedtek szorgalmasan. Elkocogtam mellettük, irány az Újlaki-hegy. Jól megy a mászás, felfelé előzök egy futót. Itt már nagyon ritkás a mezőny. Odafent kapom az újabb pecsétet. Innen már alig van valami hátra. Határ-nyereg, ahol szintén nagy a BSI-s nyüzsgés, majd át a Vadaskerten, ahol vadak helyett Procaliber-rel találkozok.. Pislogok is nagyokat. Kicsivel fél 10 után, 2:24-es idővel érek célba. Remek! Van még időm enni inni az újabb rajt előtt.. Az ELTE-s csapat szorgosan dolgozik a célben és a kenyerek is nagyon jól esnek. Megkapom a díjazást is. Klassz, ez jól esett. Jöhet a második felvonás.
Ekkorra már elég meleg lett, a PUNTO nem ígérkezett könnyűnek. Piedcat remek beszámolót írt a nemes eseményről, itt olvassátok tovább a történetet: http://piedcat.blogspot.com/2012/05/punto.html
