Kinizsi Százas 2012

 Az idei Százasra egy közös futást terveztünk be piedcat-tel. Jó rég mentünk együtt Kinizsit utoljára, futva pedig még egyszer sem... Az időjárás előrejelzés remek idővel kecsegtetett, mindketten formában vagyunk, sima ügy.. elméletben. Persze ilyen hosszú táv az sosem az, legalábbis részleteiben semmiképpen.

Még ha kisebb bonyodalmak árán is, de sikeresen előneveztünk, ami nagyon hasznos dolog a Kinizsin. És a verdát is elvittem pénteken Tatára, hogy kényelmes legyen a hazaút. Szombat reggel Békásmegyeren a nevezők sora több száz méteren át kígyózott az iskola előtt. Ebbe nekünk nem kellett beállni, helyette bementünk a suliba megreggelizni, készülődni. Odabent már elég felfokozott volt a túrázók hangulata, mindenki az utolsó simításokat végezte a szerelésen. Mikor mi is elkészülünk célba vesszük a rajtot. ;) Mert hogy a rajt nem itt van, hanem a pékségnél, pár száz méterrel odébb. A szervezők azt ígérték, hogy az előnevezőknek külön sora lesz, és ezt többé kevésbé be is tartották, bár inkább csak bemondásra ment a dolog. Mindegy volt, itt nem volt olyan hosszú a sor mint a nevezésnél, meg még korán is volt. Ráadásul a sor gyorsan haladt, köszönhetően az új vonalkódos regisztrálásnak. Az Encián mindig is élen járt az adminisztrációban, most is fejlesztettek még egy kicsit a rendszeren. Láthatóan jól működött a dolog. Én próbáltam meggyőzni Piedcat-et, hogy várjunk még vagy negyed órát, de szerinte nincs szükség a várakozásra, úgyis hamarabb kinyitnak a pontok a kiírt időknél. Nos igen, ez valóban így szokott lenni, ezt tudom én is, de én a 2009-es hercehurca után megígértem a rendezőknek, hogy ezentúl későn indulok ha futok. Beálltunk a sor végére és ezzel meg is szegtem ezt az ígéretet. :( Nyilván vállalva a következményeket... 7:04-kor meg is kapjuk a pecsétet. Indulhat a menet.

Kocogásra váltunk és megkezdjük a szinte egybefüggő embertömeg előzését. Láthatóan nagyon sokan jöttek el idén is. Alig kezdünk el emelkedni a Kőbánya utcában, társul hozzánk egy srác. Kérdezget minket, hogy ismerjük –e az útvonalat és mennyi időt tervezünk és végül úgy dönt, hogy az neki is jó lesz. Ez nagyon bátor dolog tőle, mert neki ez az első százas próbálkozása. Nem is értem hogy gondolta ezt. Nem az első métereken szokott eldőlni, hogy valakivel tudunk –e egy tempót menni, pláne nem 100km hosszan.. na mindegy, ez az Ő dolga. Piedcat-tel már összeszokott páros vagyunk, mi biztos tudjuk tartani egymást. Itt még jó széles az út, könnyen lehet előzgetni, de a Kevélyekre felfelé lesz majd egy két szűkebb rész. Jobb minél hamarabb letudni a tömeget, ezért gyorsítani kezdtem. Még hallom, ahogy a srácok morognak valamit reagálás gyanánt, aztán távolodni kezdek. Ha számolnom kellene mennyi ember mellett haladok el, azt hiszem bajban lennék. A Kő-hegy meredek emelkedőjén lassulok, feljebb érve a lankásabb részen sem kezdek el futni, hagyom, hogy piedcat kicsit felzárkózzon. Az Ezüst-Kevélyről megcsodálhatjuk az első panorámát. Ez még nem az igazi, kicsit még párás a levegő. Felérve megint kivárok kicsit és piedcat hamar fel is tűnik. Remek, jól tolja. Innen együtt mászunk tovább a Nagy-Kevélyre. Menet közben Papicával futunk össze. Ha nem szól rám, akkor nem veszem észre a tömegben, de szerencsére Ő figyelt. Neki ez az első Kinizsije, úgyhogy igen izgalmas nap vár rá. Jó utat kívánunk egymásnak és robogunk tovább. A hegytetőre 50 perc alatt érünk fel, ami nagyon jó. A rövidtávok pontja most az első sziklás kilátónál van, nem a megszokott helyén, ahol régen a torony állt. Mi persze nem állunk meg, száguldunk is lefele. Imádom ezt a sziklás utat ami levezet a nyeregbe. Mögöttünk egy futó srác hatalmasat zakózik az egyik kövön átesve. Mi azért a lábunk elé is nézünk. Lefele már nincs tömeg, kialakult egy kis futómezőny. Leérve Csobánka mellett haladunk el, közben az alkalmi futótársunk újra csatlakozik hozzánk. A műútnál megjelennek a depós autók a szokásnak megfelelően. A mienk Tatán vár ránk, úgyhogy megyünk is tovább. Nem sietünk, így is idő előtt érünk fel a Hosszú-hegyre. A pontot nem találjuk a helyén és kicsit bizonytalankodva megyünk tovább. Pár száz méter múlva szembe jönnek vissza az emberek egy kisebb csoportban. Nincs itt a pont még, meg kell várni. Páran megpróbálják felhívni a pontőröket, ami végül sikerül is és megtudjuk, hogy abból az irányból jönnek amerre mi is megyünk, úgyhogy 5 perc toporgás után végül továbbindulunk. Meg is találjuk a pontőröket, ahol végre regisztrálunk.

Mivel közben erőteljesen melegedni kezdett az idő én gyorsan levettem még a mellényt és beraktam a táskám egyik külső zsebébe. Így már csak egy technikai alső volt felül, az elég is lesz. A Szántói műútnál megint sok depóssal találkozunk, ide a rendezők még mobil wc-ket is telepítettek. Mi itt is csak átsuhanunk és lassan de biztosan elkezdődik a Pilis megmászása. Az eleje lankás, futunk is szépen, a srác megint leszakad rólunk, a szerpentines részt már ketten nyomjuk Piedcat-tel.

Az egyik kanyarnál rendezők ülnek az út szélén, de nincs ellenőrzés. Vagyis van, de csak a levágásokat próbálják megelőzni. A következő kanyarban csodás kilátás tárul elénk, már száraz a levegő, egész messzire ellátni. Ez újabb lendületet ad nekünk a tovább emelkedő út leküzdésére. A kanyargós út után egyhén hullámzó út vezet el minket a Pilis-nyereg felé. Az utolsó elágazásnál páran toporognak és meg is kérdezik, hogy lefelé kell -e menni. Egy határozott igennel indítom őket útnak, majd egy határozott ritmusváltással le is előzöm őket. Zúzás van lefele, piedcat is lemarad, lazábban ereszkedik. Egyedül érem el a 26,3km-nél levő pontot. 3:30 az idő. Ez most pont jó.

No meg az is, ami a ponton vár. Veszünk almalevet, plussz én még egy ásványvizet is, amit majd viszek magammal Kesztölcig.

Az almalével letolok pár sós aprósütit. Pár perc pihi után újra útra készen vagyunk. Na nyomás, innen már csak 99900 lépés van hátra a kihelyezett tábla szerint. Nyújtjuk a lépteket, talán nem is lesz ennyire szükség. Kesztölcig egy könnyű 7km vár ránk, amit hamar le is zavarunk. A falu széléről visszatekintve megint pompás a panoráma. A Kétágú-hegy magasba meredő sziklái gyönyörűek.

Mivel itt nincs pont hamar túljutunk a falu utcáin és átkelünk az Esztergom fele vezető úton. A Dorog előtti Nyársas erdőn kelünk át, aminek egészen egyedi hangulata van. A lábunk alatt finom szemcséjű mély homok, két oldalt pedig egy szürreális fiatalos erdő, ahol minden fára jut legalább egy kúszónövény. A falut elérve már várom mikor dörren el egy hatalmas lövés. Bumm! Na ez is megvolt, helyben vagyunk! ;) Valamiért itt mindig lövöldöznek mikor erre járok.. talán csak az Isziniken nem volt benne részem. Gyorsan átnéztük egymást, de nem talált, így mentünk is gyorsan tovább... :) Be a belvárosba, majd ott be a Molnár sörözőbe. Nyomunk egy gyors kólát, aztán igyekszünk is tovább. A temetőnél betérünk vizet venni, most csurig kell tölteni a tartalékokat, nehéz részek jönnek. A mosakodás is nagyon jól esik. Most már nagyon meleg van. A Nagy Gete teteje innen kb 3,5km emelkedő úton. Egy részéről még az erdőt is leirtották, így a nap lecsapott ránk. Aztán hirtelen felhők siettek a segítségünkre és eltakarták a napot. Klassz! Persze ez nem tartott ki addig amíg felértünk... Felérve jött a hideg zuhany. No nem az égből, csak a tények. A mezőny eleje összegyűlve ácsorgott a hegytetőn, a pont sehol. Frankó... akkor mi is letáborozunk, aztán várunk amíg ide nem érnek. A hivatalos pontnyitásig még kb háromnegyed óra van, az kemény lesz, ha időre jönnek pont. Behúzódunk az erdőbe ahol árnyékot találunk és leülünk egy fára. Közben érkeznek az emberek, a csapat hízik. Fél óra elteltével mozgolódást feszünk észre. Itt a pont! Minkenki letámadja a pecsétet és tömegrajttal indulunk tovább.

Nem hiányzott ez a kényszerpihenő, de most már szerencsére nem ezzel foglalkozunk, hanem a Gete meredek sziklás lejtőjével. Egy tempós társasággal megyek egy darabig, aztán közülük is kiugrok és sorra előzöm a társakat. A Pilis térképéről közben átlépünk a Gerecsébe. Leérve újabb mászás jön, az egyik legnehezebb szakasszal. A Katlan idén is kitesz magáért. Nem is értem hogy csinálja. Nem mondtak mára hőséget, de itt már megint az van. Trükkös hely ez. Sűrűn nézegetek hátra, de piedcat-et egyelőre nem látom. Lefelé lemaradt, ezzel nincs semmi gond, a pincéknél bevárom majd.

Hegyeskő és a meleg keményen megizzaszt. Lefele egy fokkal jobb menni, aztán az aszfalt megint egy rémálom. Szerencsére nincsenek már messza a pincék, ahol most nem csak frissítés fogad, hanem pecsét és egy bögre is. Kapunk egy faja kis műanyagbögrét Kinizsis emblémával.

Helyből lenyomok két pohár vizet, csak a harmadikkal ülök le egy padra a zsíroskenyerekhez. Közben beér a társam is, együtt falatozunk. A pihi itt nagyon jól esett, de tovább kell menni, vár még egy mumus Mogyi előtt.

A Kőszikla. Ez a hegy mintha minden évben kicsit meredekebb lenne. Nekem most is úgy tűnt. Nem úgy piedcat barátomnak, aki úgy szárnyalt felfele, mint egy poraiból újjászületett főnixmadár. Most én maradok le. Jó ez így, eddig jól húzzuk egymást. Mogyorósbányára érve megrohamozom az utcai csapot, mivel pont senki nincs ott. Rátöltök a camelbak-re, és mosakodok egyet. Csak ezután indulok a pont fele a sörözőbe. Piedcat már kikérte a kólákat. Klassz! Megyek a pecsétért, közben fülöncsípek egy kakaóscsigát is. Társam is így tett, együtt burkolunk. Közben nyújtom az izmokat kicsit. Kb a hivatalos pontnyitásra értünk ide. 7:45 körüli idővel. Persze ez volt a nehezebbik fele. Meleggel és plussz várakozásokkal. Negyed óra pihi után indulunk útnak újra. Egy órával jobbat kellene nyomatnunk a második felén a 15 órához amit kitűztem célnak. Piedcat egy petákot nem tett volna itt arra, hogy ezt megcsinálhatjuk, én már sokkal bizakodóbb voltam. Persze minden azon múlott mennyire tudjuk összeszedni magunkat viszonylag rövid időn belül, illetve, hogy mennyi kakaó marad majd a végére.

Szerencsére a következő szakasz nagyon hosszan kedvező a feltámadáshoz. Szinte végig zárt erdőben haladunk, a nap itt már nem ellenfél. Mikor a kaja-pia is leülepszik bennünk kezd nagyon komfortossá válni a futás. A Bajóti Öregkőnél most nem találunk meglepetés pontot, de most nem is frusztrál a dolog, mert ha lenne már itt kéne lenniük. Haladunk is tovább rögtön Péliföldszentkereszt fele. A Mária-kútnál beérünk egy nagyobb csapatot. A női első három helyezett itt halad 200 méteren belül. Kettőn nagyon gyorsan túljutunk, az élen egy spártai hősnő, Bontovics Timi viszont tartja a távolságot jó sokáig. Átkelünk a Domonkos-hegyen, és csak lent a Bika-völgyben fogjuk meg a párost. Itt táborozott le Hotdogman is a csodaverdával. Mi kihagytuk a lehetőséget és tovább futottunk a pihenőig, ahol a Multinavigator bolt frissítőpontja vár minket. Szörp szódával... áááh, ez kell most. Nagyon jól esik, ezer köszönet érte.

Egy hosszú egyenes szakasz jön, amiben van két nagyobb másznivaló is. Itt két sráccal találkozunk, akik szintén 15 óra körülre tervezték a teljesítést. Majdnem Pusztamarótig együtt megyünk velük. De ott aztán leszakadnak. Mi jó tempóban haladunk tovább. Bányahegyig van még bőven emelkedő, ezeken nem futunk, de az egyenes és lejtős szakaszokon feljebb kapcsolunk egy sebességi fokozatot és újra nagyon tempósan haladunk. No! Ezaz! Ha itt fel tudunk pörögni, akkor még jók lehetünk a tervhez. Bánya-hegyet (72,6km) 11 órával érjük el. Itt is megállunk frissíteni egy kicsit. Töltök egy utolsót a víztartályba. Ez most már kitart.

Úgy indulunk tovább, mintha meg sem álltunk volna. És a tempót még tudjuk fokozni. Ezt a szakaszt mindig nagyon szeretem.

A nagy rét előtti susnyás, kanyargós út az egyik kedvencem a túrán. Hasítok is rendesen, piedcat pedig derekasan tartja a tempót. A létra, amin át kellett volna mászni a kerítésen eltűnt, cserében viszont kerítés sem volt, így könnyű volt átjutni a nagy rétre, majd a felső részén hasonlóan könnyen távoztunk. Egy nagy hátizsákkal haladó sporttársat látunk meg a távolban. Üldözőbe is vesszük, de csak nem akar közeledni. Mikor leérünk a Vértestolnai műútra megint látjuk magunk előtt teperni. Durva hogy megy azzal a hatalmas zsákkal. Koldusszállás előtt érjük be nem sokkal, meg is kérdezem tőle, hogy mi ez a sok cumó. Este még valahogy haza akar jutni Kecskemétre, váltócucc, miegymás... No az még szép történet lesz... gondoltam. A ponton együtt pecsételünk. Tea még nincs, korán van még.

Tata felé fordulunk és a sárgán folytatjuk az utunkat. Egy darabig még a közelben marad a sporttárs, aztán elillan előlünk felfelé. Nagyon jól tolja. Ez az útvonal nekem nagyon bejön itt a végén, élvezem is minden méterét. Különösen a kilátást várjuk, ahonnan már rálátni Tatára és a tóra. Már elég alacsonyan van a nap, de még részünk van az élményben. Ez újabb löketet ad nekünk és onnan már hamar elérjük az utolsó ellenőrző pontot, a Szt. Péter templomromot. Ez ugye egy új pont, mivel a Baji vadászház már nem láthatja el ezt a funkciót a turistaút elterelése miatt. Gyors pecsét, és már indulhatunk is lefele.

Az órám itt már egy jó ideje jelezte, hogy mindjárt lemerül, reméltem, hogy minél tovább húzza még azért, minél több legyen meg a távból dokumentálva is. Még látni, de már szürkülni kezdett. Én a lámpát csak később vettem elő, mikor elértük a szurdokot. Ott már mindenképp szükség volt rá. Különösen piedcat-nek, ezért én néha hátrafele is világítottam.Lassan, megfontoltan vettük az akadályt, nem volt gond. A műutat elérve pedig már nem is lehetett.Könnyedén átrobogunk Bajon, majd meglátjuk a sorompó fényeit Tata határában. Elfáradtunk már eléggé, de a Tatai rövid szakaszt boldogan kocogjuk végig ez a pár perc már nem okoz gondot. Az Ifjúsági táborhoz közeledve realizálódik, hogy Piedcat-nek még így is meglehet az új rekord! Be is húzzuk, a célba 14:44 perccel érünk be. 1 perccel mentünk jobb időt, mint az eddigi legjobbja. Óriási! Nagyot mentünk a második felén.. Gratulálunk egymásnak, a szervezők is nekünk. Átvesszük a jelvényeket, okleveleket meg a kajajegyet és átvonulunk pihenni egy kicsit az étkezőbe.

Az órám végigbírta a strapát. Durva. A gyári adat a max 15 óra működési idő, azt hittem ezt csak optimális körülmények között képes hozni vadi újonnan, de erre rácáfolt. A leves amit kapunk nagyon finom, rettentő jól esik. Többet is meg tudnék enni belőle. A teát hiányoltam kicsit. 10 óra is elmúlik már, mire összeszedjük magunkat és elindulunk az autóhoz. Nagyon klassz volt a 11. Kinizsim is. A remek időjárásnak és a közös futásnak köszönhetően ez volt az egyik legkönnyebb teljesítés. Nagyon sajnáltam, hogy a Vidróczkit ki kellett most hagynom, de nem bántam meg a választásomat.

Fotók

Timex adatok