Herceghalmi terepfutás (14km)

A pomázi versenyen a győztes a célban adott nekem egy szórólapot. Ennek a herceghalmi versenynek a kiírása volt rajta, amit Ő rendez. Mivel első rendezés, mindenképpen érdekesnek ígérkezett. A héten volt a szülinapom, amire kaptam egy remek kulacs-övet, amit itt ki is próbálhattam.

Jártam már Herceghalmon, de csak üzleti ügyben, így keveset ismertem belőle. A rajt helyszínéül a helyi általános iskola szolgált. Az épület és a környék nagyon kellemes benyomást tett rám.

10-re már ott voltam a helyszínen, így láttam a rövidebb távon indulókat is. 500 méteres és 5km-es távok voltak a "hosszú" 15km előtt. Itt az 5 kilis és a 15 kilis pálya teljesen különböző helyszínen volt megrendezve. Mindkettő Herceghalmon kívülről indult, így az első km egy közös bemelegítő kocogás volt az igazi rajt helyszínére. A rövidebb távon ez nem volt benne a távban, de a 15-ben igen, így a versenytáv csak 14km maradt. A nevezésnél megkapom a 100-as rajtszámot. No ez milyen szép kerekre sikerült.. :) Kicsit csúszott a program, így 11:20-kor vágtam neki a távnak. Szabolcs gondosan el is magyarázta nekünk az útvonalat, de biztosított affelől is, hogy a jelzések egyértelműek lesznek végig. Ez így is volt.

Rögtön emelkedővel indítottunk.

Most kivételesen figyeltem a pulzusomat ez elejétől kezdve, és igyekeztem 180 alatt tartani. Tegnap a Balaton 50-n legalább volt árnyék a 30+ fokban. Itt most tűz a nap, sehol egy fa árnyékot adó közelségben. Ez így nem lesz egyszerű történet. Ráadásul ma még melegebb lett, már a rajtban állva is izzadtunk. Nem tudtam előre, hogy mennyire maradtak benne a lábamban a tegnapi nehézségek, mindenesetre az eleje jól ment. Felértünk a hegytetőre, ahonnan a Kozáromi tó fele futhattunk le.

Az övemhez tartozó kis flakonokból kettőt hoztam csak el, gondoltam az bőven elég lesz 15km-re. Mivel az űrtartalmuk elég csekély, gyorsan fogyott a frissítőm a nagy hőségben.

A tó előtt egy rendező jobbra fordított minket és egy hosszú hullámvasutazás kezdődött Páty felé. Útközben még az M1-es autópálya fölött is átfutottunk. Elértük Páty határát. Szemben egy temető figyelt, rögtön a vízvételi lehetőség jutott eszembe, de itt már 6km környékén jártunk, mindjárt itt a frissítő pont. Elfordultunk balra és pár száz méter után meg is lett a pont. Izó és víz töltés magamba, plussz az egyik flakonom is megtöltöttem vízzel.

Jól is tettem, mert visszafele is hosszú, de jól futható emelkedők vártak még ránk. Egy sráccal előzgetjük egymást oda vissza, előttünk kettővel fut az első lány pár száz méter előnnyel. Jól tolja, lassan távolodik tőlünk. Az első hosszú emelkedőt még együtt toljuk a sporttárssal, de a tó előtt gyorsítok kicsit, A tó utáni emelkedőig bírja a tempót, felfele lemarad. A lány a távolban eltűnik a szemem elől ahogy felér. Mikor én is feljutok újra látótávolságba kerül és mintha kezdenék közelebb kerülni hozzá. Úgy látszik a végére elfogyott az ereje.  Ez a sejtésem bebizonyosodni látszik, a távolság egyre csökken, igaz én az utolsó kiliket elég rendesen megpörgetem. Persze nem megy könnyen. A meleg engem is nagyon megtépázott, már alig várom a célt, ahol összerogyhatok végre. Időközben  világossá válik, hogy bár remekül hajráztam, a hajszát elvesztem, pár másodperccel később érek be a célba. 1:12:39-cel. Ez összetettben a 10. helyet jelentette, kategória 5. hely. Klassz.

A célból vissza kellett battyogni az iskolához, hogy folyadékpótláshoz jussak, de ott aztán volt habzsi-dőzsi. Megvártam még az eredményhírdetést és a tombolát is, mielőtt tovább indultam volna Gyermely fele, ahol a családom már várt rám. Kellemes kis verseny volt, csak ajánlani tudom. Mondjuk ilyen időben egy kis árnyék elkellt volna, de ez csak a kihívást növelte, a pálya amúgy rendben volt.


Timex adatok


Verseny beszámoló a szervezők részéről


Eredmények

További képek

Futapest Terepfutás Pomáz

Erre a hétvégére is hőséget ígértek ami ismét bejött. A múlthetihez hasonló meleg, csak most teljesen tiszta égbolt, tűző napsütés. A futapest pomázi rendezvényét néztem ki vasárnapra.
http://www.futapest.hu/kiiras/MV_2012_plakat_A5.pdf

A 20 kilóméteres távot tűztem ki célnak, amit itt is, mint a Bükkben, 10km-es körökben kell teljesíteni. Reggel korán indultunk, mert először Gyermelyt céloztuk meg. Tücsi és Lora telkeztek addig, amíg én lefutom a versenyt. Szomortól a októberi túráról már részben megismert úton mentem Máriahalom felé. Az ismeretlen szakaszon egy nagyon jót autókáztam. ;)

Még időben oda is értem a rajtba, ami Pomázon a Magyar-várnál volt.

Nem voltam még itt korábban, meg is lepett a hely. A vár igazából egy nagy tábor. Szálláshely, büfé, mosdók és háziállatok. Egy nagyobb vegyes birka/kecskenyájat terelgetett a juhász a vár mellett. Odabent lovak sétálgattak.

A nevezés gyorsan és egyszerűen megy. Közben egy vicces közjáték zajlódik le. A kecskéket be akarta terelni a gazdájuk, de a jószágok megijedtek a bejáratnál levő emberektől, így egy ott parkoló furgon körül kezdtek el körbe körbe rohangálni. Nagyon mókásak voltak.


A versenyre hangolódásra már nem volt sok időm. A kirakott térképvázlaton megnéztem az útvonalat. Jó kacifántosnak tűnt, remélem nem lesz gond a jelzésekkel. A rövidtáv (4,8km) 11:00-kor indult el, róluk csináltam képet is:


A tizes és a huszas távokat pedig tíz perccel később indították.

Tanultam a bükki versenyből, így most vittem magammal egy 0,33dl-es palackot. Ez még könnyen kézben tartható. Mivel szoktam fél literessel is futni, tudtam, hogy ezzel nem lesz gond. Egy dolgot felejtettem el rajt előtt, bevizezni a sapkámat. Jól jött volna már az elején, pokoli meleg lett.

Viszonylag az elején indultam, szóval a tempó elég húzós volt. Széles utakon kanyarogtunk, árnyék nem volt semmi sem. A jelzések rendben voltak, szalagozás és a kritikusabb kanyarokban útjelző tábla vagy egy rendező mutatta a helyes irányt.

A második kilóméternél egy rét szélén ereszkedtünk lefelé, itt be lehetett látni az előttem haladókat. 12 embert számoltam össze, persze páran már lehettek látóhatáron túl is. Az alsó úton már volt néha egy egy benyúló fa ami adott némi árnyékot, de ez sem volt sok. A Dera-patak partján tettünk meg újabb 2 km-t, így értük el Csobánka határát, ahol a piros jelzés indul felfelé, a Kevély nyereg irányába. Itt volt a frissítő állomás. Ez volt a pálya könnyebbik és rövidebbik fele. Már eddig is kortyolgattam a flakonomból, próbáltam folyamatosan frissíteni, ahogy kell. Itt persze azért ledöntöttem egy pohár szörpöt és dobtam egy banán szeletet is utána.

No jöhet a neheze. A piros emelkedőjén séta a sárga háromszögig, ami már futhatóbb kaptatóban folytatódott. Egy darabig, aztán meredekebb lett. A csúcs elérése után egy bal kanyarral indultunk lefelé. Itt felpörgött a tempó. A zegzugos utak itt is jól voltak jelezve. Kivéve egy helyet, ahol tovább futottam lefelé egyenesen az élesen balra visszakanyarodó út helyett. A hátam mögött szerencsére ketten is jöttek és nekik szemet szúrtak a nehezen észrevehető szalagok. Ők kiáltottak vissza. Ezúton is köszönet nekik! Ebbe az elágazásba mindenképpen kellett volna rakni legalább egy táblát, de inkább egy segítőt. Ez az egy kritikus hely volt a pályán, ahol hiányzott a segítség. Innen aztán újabb emelkedő következett. A két sporiból az egyiket visszaelőzöm felfelé, a másikat pedig jó hosszan üldözöm lefelé menet. Egy nagy kanyarral fordulunk vissza a Magyar-vár felé, amit aztán még teljesen meg is kell kerülnünk a kerítés mentén. Nagyon örülök, hogy hoztam magammal a flakont, jól esik a frissítés. Még úgy is, hogy a víz már nagyon felmelegedett. Egy-két korty kell útközben. Öntöttem belőle a fejemre, tarkómra is, ott pedig az enyhe szellő hűs élményhez juttatott. A kilómétereket jelző táblák között itt már feltűntek a rövid távos jelzések is, a pálya vége közös volt mindenkinek. Ők persze ekkor már régen bent voltak újra a várban.. Nagy nehezen utólérem a végére a sporttársat, aki leelőzött a kritikus elágazásnál. Eléggé kivan a melegtől a befutónál azon gondolkodik, hogy elég volt neki egy kör is. Ugyan már, bírunk menni még egyet, mondom neki és kicsit be is lelkesült, azt mondja jó, ha már erre nevezett, jön tovább. Beérünk a kapu előtt levő rajthelyhez, ahol a tizeseknek cél, nekünk frissítő pont van. A flakonom kiürült, itt most kérek bele vizet és ismét szörpözök egy jót. Annyira brutál a meleg, hogy nekem is kedvem lenne itt megállni, de ezt a gondolatot gyorsan elhessegetek, nem ezért jöttem. 57 perccel indulok tovább.

A víztöltéssel vesztek egy kis időt, de hamar beérem az előttem loholó fickót. Neki elég küzdelmes második kör néz ki. Nekem még viszonylag jól megy. Az útvonal most már ismert, könnyedén veszem a kanyarokat. Egy emelkedőn még az is eszembe jut, hogy itt az első körben belesétáltam. Most nem. Csobánkáig minden okés, de már vártam az erdős részt, ami csak ez után jött, hogy legyen egy kis árnyék is körülöttem. A frissítő pontot ismét igénybe veszem a nagy emelkedők előtt.

Innen aztán már kicsit lassabban haladok, mint az első körben, viszont legalább tudom hol kell majd figyelnem. Az elágazással most nincs is probléma. Utána felfelé utólér egy srác, nagyon jól tolja, megfutja a nagyobb dombot is. Látótávolságon belül marad, lefelé üldözőbe veszem, de csak közelebb kerülni sikerül.  Közben viszont utolérünk egy idősebb futót. Vele egy darabig együtt megyek, azt mondja, hogy már nagyon kivan, lassulni is kezd. Én tovább futok a saját tempómban. A cél előtti visszafordítónál még egy futó utolér, Ő nem tudom hol volt eddig, valami brutális tempóban nyomja a hajrát. Úgy megy el mellettem, mintha állnék. :P Én maradok a tempómnál és a befutót egyedül nyomom végig. A célba 2:00-val csapok be, a második kör 1:03 lett. Remek!

Elfáradtam rendesen a hőségtől. A flakon teljesen kiürült a végére, de pont elég volt ehhez a távhoz. Most van időm frissíteni. Megnézem az eddigi időket is, a 9. beérkező voltam. Klassz!

Egy kis pihi után bemegyek még a várba, ahol az egyik rendezővel beszélgetek a kritikus pontról. Egy másik futó azt mondja, hogy az eleje (5-en, 6-an) el is kavart annál a V alakú elágazásnál, ők más fele mentek és máshol csatlakoztak vissza a pályára.. Na frankó. Szóval az első körben nekik egy hegy kimaradt... igaz a tévelygés miatt nem biztos, hogy távban kevesebbet mentek, de ezt csak ők tudják.. Mindenesetre ez egy nagy hiba volt a rendezők részéről. Mivel ezen a helyszínen ez volt az első rendezés, biztos vagyok benne, hogy jövőre javítanak majd a dolgon. Ezt leszámítva viszont rendben volt az egész.

Timex adatok

További saját képek

Rendezői képek

Eredmények

Bükki Hegyi Maraton 2012

"De látom Te is jó nagy hülye vagy..." - Carlos Lopez

10 éve voltam utoljára a Bükki Hegyi Maratonon, annak is a félmaratoni távján. Gondoltam a húszéves jubileumi rendezésre is el kellene menni. Ezt az elhatározást még az is erősítette, hogy idén teljesen új pályát jelöltek ki a rendezők, ami elég izgalmasnak tűnt. Az útvonal majdnem végig erdei utakon megy.

Piedcat is szeretett volna jönni, de végül úgy alakult, hogy a K&H váltóra volt jelenése vasárnap és a kettőt együtt nem vállalta. Amilyen időt jósoltak a hétvégére ez nem is olyan meglepő. Kánikulát mondtak ugyanis szombatra, 30-35 fokot árnyékban... Ez brutálisnak ígérkezett.

Utitársnak Hiver jelentkezett be, akinek komoly terve volt a Maratonnal, meg akarta ugyanis azt nyerni. Ismerve az idei (vagy akár a korábbi) eredményeit, kétségem sem volt róla, hogy ez így is fog történni. Terv szerint el is indulunk, így 9 előtt meg is érkezünk a versenyközpontba.

Még nincs tömeg, de már szállingóznak az emberek és kisebb sor áll a nevezésnél.

Mivel nem neveztem elő, így hamar be is álltam és elintéztem a papírmunkát.

Most már nincs visszaút, jöhet a verseny. Hiver leadta az ipari mennyiségű egyéni frissítőjét, én pedig megérdeklődtem hogy megy az értékmegőrzés. Volt még időnk készülődni és bemelegíteni is. Carlos-szal üdvözöljük egymást, Ő is a maratonon indul. Neki is jó esélye van egy előkelő helyet megcsípni ma. Összefutottam még egy régi ismerőssel is, Zoli a félmaratont választotta mára.

Emlékszem, volt ez még fordítva is, mikor együtt döcögtünk Lillafüred fele, akkor Ő ment a maratonon és én a felen... :)

A szpíker folyamatosan nyomta a sódert, hasznos infókat osztott meg velünk a mikrofonján keresztül. Azt is itt tudjuk meg, hogy a pálya első fele a könnyebb, aztán egyre nehezedik. A vége fele pedig van egy nagyon brutál emelkedő, amin még Manbó is belesétál. Ő is itt van egyébként, szorgosan tüsténkedik a szervezői oldalon. A rajt előtt tíz perccel aztán leadtam a táskámat és iszok egy kis vizet a házban levő csapból. Kelleni fog a folyadék, már most nagyon meleg van... viszont magammal vinni most nem terveztem, gondoltam elég lesz az a két frissítő pont, amit a rendezősség biztosít. Ezután beálltam a rajtkapuban gyülekező tömegbe. Ekkor már elég sokan voltunk, több száz ember toporgott a startpisztolyra várva. Hiver előre, én hátrébb sorolok be. 4 táv indul most egyszerre, a maratonka, a félmaraton, a maraton és az ultra is. Gyorsan megjegyzem a színkodolást, hogy menet közben képben legyek. Én zöld színű rajtszámot kaptam, az a maratonosoké. Közös visszaszámlálás és 10:30-kor elsül a fegyver. Nyomás!

Az útvonal nem viccel, rögtön emelkedővel indulunk. Igaz csak azért, mert az első kör kicsit hosszabb, mint a többi, nem akarták rögtön a lefele vezető kis erdei ösvényre rávezetni a népet, ami bölcs döntés volt. Egy széles köves úton indulunk fel, majd aszfalton zúgunk le a Szanatórium fele..
 
..ott térünk be egy kisebb ösvényre. Ez már a későbbi pálya is. Eddigra már annyira széthúzódott a mezőny, hogy nem volt gond a befordulással. Erős a tempó, szinte csak félmaratonosokat látok magam körül, ők nagyon sokan vannak. Lerobogunk a Csanyik völgybe, ahonnan megindul a mászás felfelé. A Hársas-bérc emelkedője nagyon hosszú. Itt még mindenki jó erőben van, futva halad a mezőny, ahogy kell.

A csúcs után jelzetlen, táblákkal és festésekkel jelölt útra térünk át. A pálya kijelölése nagyon jó volt végig, nem lehetett elkavarni.

Ráadásul minden fontosabb elágazásnál állt is valaki és irányított minket a jó irányba. Egy idő után elértünk egy nagyobb tisztást, amin keresztülvágva haladunk tovább. Két keréknyomban oszlik el a tömeg. A rét után újabb emelkedő szakasz jön, majd egy kis hullámvasút és egy lejtő végén érjük el a kisvasút sineit és az 5km-nél levő frissítő állomást. Iszok vizet is, izót is, ennivalót még az első alkalommal nem veszek magamhoz. A sapkámat viszont jól beáztatom az egyik lavórba, úgy indulok tovább. Egyébként is csoron víz voltam már, úgy leizzadtam mint annak a rendje.. pedig még csak most jön a neheze. Meredekebb sétálós emelkedők jönnek fel Ortás tetőre, majd az Égés-tetőre, szerencsére ezek nem hosszúak, a lejtős részeknél pedig lehet repeszteni. A régi zöld jelzésen érjük el az elágazást, ahonnan a legnehezebb szakaszt kell megfutnunk egy hurok formájában. Először egy andalgósabb, majd egy nagyon brutális emelkedőn kell felkapaszkodni a mumus Ostoros-hegyre. Ez itt tényleg nem viccel. Botorkálva haladok felfelé, közben pedig kiizzadom az összes folyadékot amit a frissítőnél bevittem. Patakzik a verejték mindenkiről. A tetőn mesés kilátás fogad minket, bár nézelődni nincs idő. Zúzós meredek lejtő következik, ami már túl meredek is ahhoz, hogy kényelmesen lehessen lefutni rajta. Visszeérünk az elágazáshoz, ahol most balra fordulva csorgunk lefelé tovább egy völgyben. A vadaspark szélét elérve pedig jöhet az utolsó hosszú emelkedő, ami felvezet minket a Királyasztalhoz. A rajt/cél kapuhoz felvezető út a végén még meredekebbé válik, itt még a befutó is elég nehéz feladat. Az első köröm jól sikerült, 1:03-mal futok át a kapun. A bemondó emberke mondja a nevemet is, 1 kör kész. Az órámra pillantva látom, hogy 11km lett pont ez a kör. A többi vagy kétszáz méterrel rövidebb lesz. A frissítő asztalnál tolom megint a sok folyadékot, de most már csokis műzlit is eszek mellé. Sapka vízbe merít, spuri tovább.

A második kör már sokkal kényelmesebb, tudom mi vár rám, be vagyok melegedve és nincs az az óriási rohanás sem a tömeggel. Azért a félmaratonosok még mindig nagyon húznak. A meleg viszont tetéződik, kicsivel több a séta az emelkedőkön, de érezhetően jól haladok. A frissítőig megint teljesen kitikkadok, a fene egye meg, ez így nem lesz jó. Ráadásul már távozok, mikor eszembe jut, hogy a sapkát elfelejtettem bevizezni... Klassz. A második fele már elég küzdelmesen megy, de még a tempó megvan.

Egy félmaratonos lánnyal nyomjuk az utolsó emelkedőket. A finish előtt Ő persze beindítja a rakétákat, neki jön a hajrá.. nekem pedig marad a felismerés, hogy még csak most jön a java.. A szpíker továbbra is teszi a dolgát, és a célbaérkezők mellett engem is újra felkonferál. Ez jól esik, meg az is, hogy végre itt a frissítőpont. 1:09 lett a kör, ami még mindig remek. Most odafigyelek és nem mulasztom el a merítést sem. Egy kis banán, egy kis csoki, ropi.

A harmadik körre elindulni teljesen más érzés mint az első kettő volt. Egyrészt itt érzeztem, hogy nagyon sokat kivett belőlem már a közben elviselhetetlenségig fokozódó hőség, másrészt elfogytak körülöttem az emberek. Ez a kör a maratonisták magányában fog eltelni. Ez persze csak félig igaz, találkoztam azért sorstársakkal. A Hársas bércre felfele már nem nagyon megy a futás, gyalogolok. Előttem feltűnik egy srác és lassacskán beérem. Ő is csak araszol. Mikor elmegyek mellette oda is szól, hogy “szép dolog a futás, mi?” utalva arra, hogy mindketten eléggé készen vagyunk… „Hát ez most ilyen..” –válaszolom. Erre Ő: „nekem elég lesz a három, a kör végén kiszállok”. Próbáltam győzködni, hogy ne hamarkodja el a döntést még.. de az igazság az, hogy tényleg túl elgyötörtnek tűnt.. Szép lassan távolodott, pedig én is csak gyalogoltam még egy ideig. A lefelék még mentek, de kezdtem én is leállni. A pulzusom visszaesett, az erőm elszállt. A frissítés kicsit helyretett, de a második fele is döcögősen ment végig. Az Ostorosra pedig azt hittem sosem érek fel. Bele gondolni is rossz volt, hogy még egyszer meg kell mászni ezt a francos hegyet ma. A csúcs előtt 50 méterrel ért be Carlos és Vérgergő, ők is sétálnak. Carlos vigyorog kínjában, mikor fentről egy srác fotózni készül minket. Most nem fogok futni, csak a valóságot kapod..- mondja neki. Mikor üdvözöljük egymást még megnézi a rajtszámom színét is, amire azt a kommentárt kapom, hogy „de látom Te is jó nagy hülye vagy”. Hja, az… felelem.

Tehát Carlos van elől és ahogy számolom 3:40 környékén fog célbaérni... az kemény. A srácok eltávolodnak előttem lefele már ismét egyedül kocogok.

A célkapu előtti befutó szakasz emelkedőjét sem tudtam már az elejétől megfutni... Borzalmasan elfáradtam. A cél frissítőjénél az előttem érkező srác arrébb áll, és odaenged az asztalhoz. "Tessék – mondja – én már ráérek, nem megyek tovább a negyedikre. Végem van." Toltam be a tápot és közben őt is próbáltam újra indulásra bíztatni. Valahogy csak végigsétáljuk már, de végül nem jött.

A negyedik kör maga volt a pokol. Már lefele is darabosan ment a futás, a Hársas bérc pedig betette a kaput. Teljesen elkészültem felfelé. Többször meg kellett állnom pihenni, de itt még nem nagyon ért utól senki. Mintha már csak én lennék az egész erdőben… volt olyan elágazás, ahonnan már az irányító emberke is eltűnt. Ez is elég demoralizáló volt. Egy egészen rövid pillanatra még az is megfordult a fejemben, hogy ezt nem fogom tudni végigtolni, leülök egy helyes kis fűcsomóra és úgy maradok. Hogy meddig, ki tudja... De a következő pillanatban rájöttem, hogy ez hülyeség. Ha gyalogolva is, de most már végigmegyek. Ez kb így is lett, már alig-alig bírtam futni, a pulzusom a béka segge alatt volt végig. Az órámra egyre sűrűbben pillantgattam, a méterek pedig egyre lassabban fogytak. Egy örökkévalóságnak tűnt elérni a frissítő pontot, közben elkezdtek utolérni a többiek, csak úgy suhantak el mellettem…  A frissítés már nem nagyon segített rajtam, gyakorlatilag ugyanolyan erőtlenül indultam tovább, ahogy érkeztem. Az Ostoros előtti nyerget is nehezemre esik megmászni, nem még a hegyet magát. Lekocogok és lent az elágazásnál elköszönök az ott dekkoló sráctól. "Utolsó?"  "Az." Legurulok a lejtőn és megszenvedem a célig hátralevő emelkedőket még. Még a célbaérés eufóriája is elmarad, már ahhoz sincs erőm. Persze azért jó érzés volt végre bent lenni... Hiver már vár, látja hogy kész vagyok mint a házi feladat.. Neki sikerült a terv, megnyerte a távot. Gratulálok neki. Én ma a 18. helyre voltam jó. A 42 férfi indulóból 10 feladta a harcot.

Összegzés, gondolatok:
Az biztos, hogy ez volt életem eddigi legnehezebb versenye. Tudom, hogy részben az időjárás, részben pedig én tettem ilyen nehézzé. Ami taccsra vágott, az az volt, hogy nem volt folyamatos frissítésem. Ilyen melegben kellett volna a camelbak, vagy legalább egy félliteres palack. A pontokra már teljesen kitikkadva értem, az meg már régen rossz. Utána teleittam/ettem magam, az megint csak nehezített egy darabig. Sebaj... ez ma így sikerült, de legalább tanulni tudtam belőle. Egy új rekordot is felállítottam, bár ez se annyira jó.. a max pulzusom 195 lett. Az új pálya alapvetően jó. Ezt az első két körön keresztül még verseny közben is így gondoltam.... :) Ami igazán extrémmé tette, az a mai kánikula volt. Jövőre ha jövök és nem lesz ilyen idő, legalább könnyű lesz javítani... Ha lesz, akkor pedig jöjjön aminek jönnie kell. Állok elébe.

Timex adatok

Eredmények itt