Bükki Hegyi Maraton 2012

"De látom Te is jó nagy hülye vagy..." - Carlos Lopez

10 éve voltam utoljára a Bükki Hegyi Maratonon, annak is a félmaratoni távján. Gondoltam a húszéves jubileumi rendezésre is el kellene menni. Ezt az elhatározást még az is erősítette, hogy idén teljesen új pályát jelöltek ki a rendezők, ami elég izgalmasnak tűnt. Az útvonal majdnem végig erdei utakon megy.

Piedcat is szeretett volna jönni, de végül úgy alakult, hogy a K&H váltóra volt jelenése vasárnap és a kettőt együtt nem vállalta. Amilyen időt jósoltak a hétvégére ez nem is olyan meglepő. Kánikulát mondtak ugyanis szombatra, 30-35 fokot árnyékban... Ez brutálisnak ígérkezett.

Utitársnak Hiver jelentkezett be, akinek komoly terve volt a Maratonnal, meg akarta ugyanis azt nyerni. Ismerve az idei (vagy akár a korábbi) eredményeit, kétségem sem volt róla, hogy ez így is fog történni. Terv szerint el is indulunk, így 9 előtt meg is érkezünk a versenyközpontba.

Még nincs tömeg, de már szállingóznak az emberek és kisebb sor áll a nevezésnél.

Mivel nem neveztem elő, így hamar be is álltam és elintéztem a papírmunkát.

Most már nincs visszaút, jöhet a verseny. Hiver leadta az ipari mennyiségű egyéni frissítőjét, én pedig megérdeklődtem hogy megy az értékmegőrzés. Volt még időnk készülődni és bemelegíteni is. Carlos-szal üdvözöljük egymást, Ő is a maratonon indul. Neki is jó esélye van egy előkelő helyet megcsípni ma. Összefutottam még egy régi ismerőssel is, Zoli a félmaratont választotta mára.

Emlékszem, volt ez még fordítva is, mikor együtt döcögtünk Lillafüred fele, akkor Ő ment a maratonon és én a felen... :)

A szpíker folyamatosan nyomta a sódert, hasznos infókat osztott meg velünk a mikrofonján keresztül. Azt is itt tudjuk meg, hogy a pálya első fele a könnyebb, aztán egyre nehezedik. A vége fele pedig van egy nagyon brutál emelkedő, amin még Manbó is belesétál. Ő is itt van egyébként, szorgosan tüsténkedik a szervezői oldalon. A rajt előtt tíz perccel aztán leadtam a táskámat és iszok egy kis vizet a házban levő csapból. Kelleni fog a folyadék, már most nagyon meleg van... viszont magammal vinni most nem terveztem, gondoltam elég lesz az a két frissítő pont, amit a rendezősség biztosít. Ezután beálltam a rajtkapuban gyülekező tömegbe. Ekkor már elég sokan voltunk, több száz ember toporgott a startpisztolyra várva. Hiver előre, én hátrébb sorolok be. 4 táv indul most egyszerre, a maratonka, a félmaraton, a maraton és az ultra is. Gyorsan megjegyzem a színkodolást, hogy menet közben képben legyek. Én zöld színű rajtszámot kaptam, az a maratonosoké. Közös visszaszámlálás és 10:30-kor elsül a fegyver. Nyomás!

Az útvonal nem viccel, rögtön emelkedővel indulunk. Igaz csak azért, mert az első kör kicsit hosszabb, mint a többi, nem akarták rögtön a lefele vezető kis erdei ösvényre rávezetni a népet, ami bölcs döntés volt. Egy széles köves úton indulunk fel, majd aszfalton zúgunk le a Szanatórium fele..
 
..ott térünk be egy kisebb ösvényre. Ez már a későbbi pálya is. Eddigra már annyira széthúzódott a mezőny, hogy nem volt gond a befordulással. Erős a tempó, szinte csak félmaratonosokat látok magam körül, ők nagyon sokan vannak. Lerobogunk a Csanyik völgybe, ahonnan megindul a mászás felfelé. A Hársas-bérc emelkedője nagyon hosszú. Itt még mindenki jó erőben van, futva halad a mezőny, ahogy kell.

A csúcs után jelzetlen, táblákkal és festésekkel jelölt útra térünk át. A pálya kijelölése nagyon jó volt végig, nem lehetett elkavarni.

Ráadásul minden fontosabb elágazásnál állt is valaki és irányított minket a jó irányba. Egy idő után elértünk egy nagyobb tisztást, amin keresztülvágva haladunk tovább. Két keréknyomban oszlik el a tömeg. A rét után újabb emelkedő szakasz jön, majd egy kis hullámvasút és egy lejtő végén érjük el a kisvasút sineit és az 5km-nél levő frissítő állomást. Iszok vizet is, izót is, ennivalót még az első alkalommal nem veszek magamhoz. A sapkámat viszont jól beáztatom az egyik lavórba, úgy indulok tovább. Egyébként is csoron víz voltam már, úgy leizzadtam mint annak a rendje.. pedig még csak most jön a neheze. Meredekebb sétálós emelkedők jönnek fel Ortás tetőre, majd az Égés-tetőre, szerencsére ezek nem hosszúak, a lejtős részeknél pedig lehet repeszteni. A régi zöld jelzésen érjük el az elágazást, ahonnan a legnehezebb szakaszt kell megfutnunk egy hurok formájában. Először egy andalgósabb, majd egy nagyon brutális emelkedőn kell felkapaszkodni a mumus Ostoros-hegyre. Ez itt tényleg nem viccel. Botorkálva haladok felfelé, közben pedig kiizzadom az összes folyadékot amit a frissítőnél bevittem. Patakzik a verejték mindenkiről. A tetőn mesés kilátás fogad minket, bár nézelődni nincs idő. Zúzós meredek lejtő következik, ami már túl meredek is ahhoz, hogy kényelmesen lehessen lefutni rajta. Visszeérünk az elágazáshoz, ahol most balra fordulva csorgunk lefelé tovább egy völgyben. A vadaspark szélét elérve pedig jöhet az utolsó hosszú emelkedő, ami felvezet minket a Királyasztalhoz. A rajt/cél kapuhoz felvezető út a végén még meredekebbé válik, itt még a befutó is elég nehéz feladat. Az első köröm jól sikerült, 1:03-mal futok át a kapun. A bemondó emberke mondja a nevemet is, 1 kör kész. Az órámra pillantva látom, hogy 11km lett pont ez a kör. A többi vagy kétszáz méterrel rövidebb lesz. A frissítő asztalnál tolom megint a sok folyadékot, de most már csokis műzlit is eszek mellé. Sapka vízbe merít, spuri tovább.

A második kör már sokkal kényelmesebb, tudom mi vár rám, be vagyok melegedve és nincs az az óriási rohanás sem a tömeggel. Azért a félmaratonosok még mindig nagyon húznak. A meleg viszont tetéződik, kicsivel több a séta az emelkedőkön, de érezhetően jól haladok. A frissítőig megint teljesen kitikkadok, a fene egye meg, ez így nem lesz jó. Ráadásul már távozok, mikor eszembe jut, hogy a sapkát elfelejtettem bevizezni... Klassz. A második fele már elég küzdelmesen megy, de még a tempó megvan.

Egy félmaratonos lánnyal nyomjuk az utolsó emelkedőket. A finish előtt Ő persze beindítja a rakétákat, neki jön a hajrá.. nekem pedig marad a felismerés, hogy még csak most jön a java.. A szpíker továbbra is teszi a dolgát, és a célbaérkezők mellett engem is újra felkonferál. Ez jól esik, meg az is, hogy végre itt a frissítőpont. 1:09 lett a kör, ami még mindig remek. Most odafigyelek és nem mulasztom el a merítést sem. Egy kis banán, egy kis csoki, ropi.

A harmadik körre elindulni teljesen más érzés mint az első kettő volt. Egyrészt itt érzeztem, hogy nagyon sokat kivett belőlem már a közben elviselhetetlenségig fokozódó hőség, másrészt elfogytak körülöttem az emberek. Ez a kör a maratonisták magányában fog eltelni. Ez persze csak félig igaz, találkoztam azért sorstársakkal. A Hársas bércre felfele már nem nagyon megy a futás, gyalogolok. Előttem feltűnik egy srác és lassacskán beérem. Ő is csak araszol. Mikor elmegyek mellette oda is szól, hogy “szép dolog a futás, mi?” utalva arra, hogy mindketten eléggé készen vagyunk… „Hát ez most ilyen..” –válaszolom. Erre Ő: „nekem elég lesz a három, a kör végén kiszállok”. Próbáltam győzködni, hogy ne hamarkodja el a döntést még.. de az igazság az, hogy tényleg túl elgyötörtnek tűnt.. Szép lassan távolodott, pedig én is csak gyalogoltam még egy ideig. A lefelék még mentek, de kezdtem én is leállni. A pulzusom visszaesett, az erőm elszállt. A frissítés kicsit helyretett, de a második fele is döcögősen ment végig. Az Ostorosra pedig azt hittem sosem érek fel. Bele gondolni is rossz volt, hogy még egyszer meg kell mászni ezt a francos hegyet ma. A csúcs előtt 50 méterrel ért be Carlos és Vérgergő, ők is sétálnak. Carlos vigyorog kínjában, mikor fentről egy srác fotózni készül minket. Most nem fogok futni, csak a valóságot kapod..- mondja neki. Mikor üdvözöljük egymást még megnézi a rajtszámom színét is, amire azt a kommentárt kapom, hogy „de látom Te is jó nagy hülye vagy”. Hja, az… felelem.

Tehát Carlos van elől és ahogy számolom 3:40 környékén fog célbaérni... az kemény. A srácok eltávolodnak előttem lefele már ismét egyedül kocogok.

A célkapu előtti befutó szakasz emelkedőjét sem tudtam már az elejétől megfutni... Borzalmasan elfáradtam. A cél frissítőjénél az előttem érkező srác arrébb áll, és odaenged az asztalhoz. "Tessék – mondja – én már ráérek, nem megyek tovább a negyedikre. Végem van." Toltam be a tápot és közben őt is próbáltam újra indulásra bíztatni. Valahogy csak végigsétáljuk már, de végül nem jött.

A negyedik kör maga volt a pokol. Már lefele is darabosan ment a futás, a Hársas bérc pedig betette a kaput. Teljesen elkészültem felfelé. Többször meg kellett állnom pihenni, de itt még nem nagyon ért utól senki. Mintha már csak én lennék az egész erdőben… volt olyan elágazás, ahonnan már az irányító emberke is eltűnt. Ez is elég demoralizáló volt. Egy egészen rövid pillanatra még az is megfordult a fejemben, hogy ezt nem fogom tudni végigtolni, leülök egy helyes kis fűcsomóra és úgy maradok. Hogy meddig, ki tudja... De a következő pillanatban rájöttem, hogy ez hülyeség. Ha gyalogolva is, de most már végigmegyek. Ez kb így is lett, már alig-alig bírtam futni, a pulzusom a béka segge alatt volt végig. Az órámra egyre sűrűbben pillantgattam, a méterek pedig egyre lassabban fogytak. Egy örökkévalóságnak tűnt elérni a frissítő pontot, közben elkezdtek utolérni a többiek, csak úgy suhantak el mellettem…  A frissítés már nem nagyon segített rajtam, gyakorlatilag ugyanolyan erőtlenül indultam tovább, ahogy érkeztem. Az Ostoros előtti nyerget is nehezemre esik megmászni, nem még a hegyet magát. Lekocogok és lent az elágazásnál elköszönök az ott dekkoló sráctól. "Utolsó?"  "Az." Legurulok a lejtőn és megszenvedem a célig hátralevő emelkedőket még. Még a célbaérés eufóriája is elmarad, már ahhoz sincs erőm. Persze azért jó érzés volt végre bent lenni... Hiver már vár, látja hogy kész vagyok mint a házi feladat.. Neki sikerült a terv, megnyerte a távot. Gratulálok neki. Én ma a 18. helyre voltam jó. A 42 férfi indulóból 10 feladta a harcot.

Összegzés, gondolatok:
Az biztos, hogy ez volt életem eddigi legnehezebb versenye. Tudom, hogy részben az időjárás, részben pedig én tettem ilyen nehézzé. Ami taccsra vágott, az az volt, hogy nem volt folyamatos frissítésem. Ilyen melegben kellett volna a camelbak, vagy legalább egy félliteres palack. A pontokra már teljesen kitikkadva értem, az meg már régen rossz. Utána teleittam/ettem magam, az megint csak nehezített egy darabig. Sebaj... ez ma így sikerült, de legalább tanulni tudtam belőle. Egy új rekordot is felállítottam, bár ez se annyira jó.. a max pulzusom 195 lett. Az új pálya alapvetően jó. Ezt az első két körön keresztül még verseny közben is így gondoltam.... :) Ami igazán extrémmé tette, az a mai kánikula volt. Jövőre ha jövök és nem lesz ilyen idő, legalább könnyű lesz javítani... Ha lesz, akkor pedig jöjjön aminek jönnie kell. Állok elébe.

Timex adatok

Eredmények itt