2012. június 24., vasárnap

Herceghalmi terepfutás (14km)

A pomázi versenyen a győztes a célban adott nekem egy szórólapot. Ennek a herceghalmi versenynek a kiírása volt rajta, amit Ő rendez. Mivel első rendezés, mindenképpen érdekesnek ígérkezett. A héten volt a szülinapom, amire kaptam egy remek kulacs-övet, amit itt ki is próbálhattam.

Jártam már Herceghalmon, de csak üzleti ügyben, így keveset ismertem belőle. A rajt helyszínéül a helyi általános iskola szolgált. Az épület és a környék nagyon kellemes benyomást tett rám.

10-re már ott voltam a helyszínen, így láttam a rövidebb távon indulókat is. 500 méteres és 5km-es távok voltak a "hosszú" 15km előtt. Itt az 5 kilis és a 15 kilis pálya teljesen különböző helyszínen volt megrendezve. Mindkettő Herceghalmon kívülről indult, így az első km egy közös bemelegítő kocogás volt az igazi rajt helyszínére. A rövidebb távon ez nem volt benne a távban, de a 15-ben igen, így a versenytáv csak 14km maradt. A nevezésnél megkapom a 100-as rajtszámot. No ez milyen szép kerekre sikerült.. :) Kicsit csúszott a program, így 11:20-kor vágtam neki a távnak. Szabolcs gondosan el is magyarázta nekünk az útvonalat, de biztosított affelől is, hogy a jelzések egyértelműek lesznek végig. Ez így is volt.


Rögtön emelkedővel indítottunk.




Most kivételesen figyeltem a pulzusomat ez elejétől kezdve, és igyekeztem 180 alatt tartani. Tegnap a Balaton 50-n legalább volt árnyék a 30+ fokban. Itt most tűz a nap, sehol egy fa árnyékot adó közelségben. Ez így nem lesz egyszerű történet. Ráadásul ma még melegebb lett, már a rajtban állva is izzadtunk. Nem tudtam előre, hogy mennyire maradtak benne a lábamban a tegnapi nehézségek, mindenesetre az eleje jól ment. Felértünk a hegytetőre, ahonnan a Kozáromi tó fele futhattunk le.

Az övemhez tartozó kis flakonokból kettőt hoztam csak el, gondoltam az bőven elég lesz 15km-re. Mivel az űrtartalmuk elég csekély, gyorsan fogyott a frissítőm a nagy hőségben.

A tó előtt egy rendező jobbra fordított minket és egy hosszú hullámvasutazás kezdődött Páty felé. Útközben még az M1-es autópálya fölött is átfutottunk. Elértük Páty határát. Szemben egy temető figyelt, rögtön a vízvételi lehetőség jutott eszembe, de itt már 6km környékén jártunk, mindjárt itt a frissítő pont. Elfordultunk balra és pár száz méter után meg is lett a pont. Izó és víz töltés magamba, plussz az egyik flakonom is megtöltöttem vízzel.

Jól is tettem, mert visszafele is hosszú, de jól futható emelkedők vártak még ránk. Egy sráccal előzgetjük egymást oda vissza, előttünk kettővel fut az első lány pár száz méter előnnyel. Jól tolja, lassan távolodik tőlünk. Az első hosszú emelkedőt még együtt toljuk a sporttárssal, de a tó előtt gyorsítok kicsit, A tó utáni emelkedőig bírja a tempót, felfele lemarad. A lány a távolban eltűnik a szemem elől ahogy felér. Mikor én is feljutok újra látótávolságba kerül és mintha kezdenék közelebb kerülni hozzá. Úgy látszik a végére elfogyott az ereje.  Ez a sejtésem bebizonyosodni látszik, a távolság egyre csökken, igaz én az utolsó kiliket elég rendesen megpörgetem. Persze nem megy könnyen. A meleg engem is nagyon megtépázott, már alig várom a célt, ahol összerogyhatok végre. Időközben  világossá válik, hogy bár remekül hajráztam, a hajszát elvesztem, pár másodperccel később érek be a célba. 1:12:39-cel. Ez összetettben a 10. helyet jelentette, kategória 5. hely. Klassz.

A célból vissza kellett battyogni az iskolához, hogy folyadékpótláshoz jussak, de ott aztán volt habzsi-dőzsi. Megvártam még az eredményhírdetést és a tombolát is, mielőtt tovább indultam volna Gyermely fele, ahol a családom már várt rám. Kellemes kis verseny volt, csak ajánlani tudom. Mondjuk ilyen időben egy kis árnyék elkellt volna, de ez csak a kihívást növelte, a pálya amúgy rendben volt.


Timex adatok


Verseny beszámoló a szervezők részéről


Eredmények

További képek

Nincsenek megjegyzések: