2012. szeptember 9., vasárnap

BEAC Maxi 110 2012

Dupla jubileum volt az idei Maxin (sőt, ha piedcat jubileumát is beleszámoljuk, akkor tripla). Egyrészt negyed százada rendezte meg a Téry az első Maxit, másrészt a 2012-2013-as Szent István jubileumi túraévet is ünnepelte az egyesület.

Sajnáltam, hogy piedcat végül lemondta a Maxit, és csak az első ötvenre jött el. DJ fixre mondta, hogy jön végig, így is tett. A kis piroson Balázzsal is találkozunk, aki szintén végig akart menni. Egyszer már megpróbálta, akkor nem sikerült, most ismét itt áll előtte a lehetőség. Papicáék sajnos csak az eggyel későbbi vonattal jöttek, így velük nem találkoztam... reggel...



A rajtban a szokásos menetrend szerint mentek a dolgok, de voltak azért meglepetések. Az első a panzió tulajdonosának a morcossága volt, amivel hamar szembesültünk. Wc-re sem lehetett bemenni idén a házba, csak a hátul lévő helyiségbe pénzért. A másik már sokkal kellemesebb volt, Mészi a rajt előtt megkérdezte, hogy kik teljesítették már a Maxit legalább tízszer. Ketten tettük fel a kezünket egy sráccal. Nekem ez lesz a 13. Remélem szerencsét hoz. Kaptunk egy Magyarkúti kerámia emlékérmet és egy ingyenes nevezést a túrára. Ez igazán kedves gesztus volt a rendezőktől, köszönet érte mégegyszer! Az érmet elsüllyesztem a táska mélyére, nehogy elhagyjam útközben. Még egy érdekes dolgot tudunk meg, jövőre Dobogókőtől másfele akarják vinni a túrát. Ez elég meghökkentően hangzik számomra.. Bár még elég hűvös van, az indulás előtti percben még gyorsan leveszem a széldzsekit és felrakom a táskára. Az első emelkedőktől úgyis hamar bemelegszünk.

8:03-kor vágtunk neki a távnak. Ez nagyon jó, így bátran betervezhetjük a 3 órás kompot, ilyen korai starttal el kell, hogy érjük. Piedcat az élre állt és nyomta keményen, DJ-vel kapaszkodtunk utána. Bringásokkal kerülgetjük egymást, gondolom ez lesz egész nap a program. :) Judit egyre jobban szakad le rólunk. Ahogy átbukunk a hegyen gyorsítok és beérem piedcat-t és szólok neki, hogy megvárom. Piedcat nyugtázva eltűnik Nógrád irányába... Egy srác tapad rá, akivel még a vonaton ismerkedtünk össze. 1-2 perc várakozás után feltűnik DJ, egy bringással beszélgetve fut. Egy kis buzdítás után a srác tovagurul. Mi pedig együtt indulunk tovább. Bekocogunk Nógrádra, a ponthoz 9:03-ra érünk. DJ panaszkodik, hogy erős a tempó, nem fogja bírni így. Az időnk tényleg jó, terv szerint érkeztünk, kerek egy óra volt az első etap.

Visszaveszünk a tempóból. Főleg én. Látom, hogy DJ-nek nehéz napja van/lesz, nem megy úgy a futás, mint amire számítottam. Inkább a közelében maradtam, mint hogy hagyjam leszakadni, mert akkor csak rosszabb lett volna. A Saj-kútnál izgulok, hogy lesznek -e lódarazsak, de nyomuk sincs szerencsére. Pöpec! Felfelé DJ ismét lassul, itt előre is megyek, majd odafent megvárom. A bringás kollegákat előzgetem sorra, ez a terep most nekünk kedvez. A Csóvin szusszanok egyet, és készítek pár képet a mobillal.



A srác, aki piedcat-tel nyomult itt üldögél és eszeget. Láthatóan elfáradt.


Tőle tudom meg, hogy piedcat kb 4 perccel van előttem. Jól nyomja. Én pont tervezett időre értem fel a pontra. A várakozás alatt az előnye még egy kicsit hízik...

Judit 4 perc múlva fel is tűnik. Ez még bőven belefér, egyelőre nincs veszélyben a komp.

Kicsit csodálkozik is, hogy megvártam. Pedig nincs min. Idén mi vagyunk a csapat, úgyhogy ez nem is volt kérdés. Biztosítottam róla, hogy ha a kompot veszélyben érzem, majd szólok róla, addig pedig no para. Ez láthatóan jót tett neki, szépen haladtunk Nagy-Hideg-hegy fele. Egyszer-kétszer azért lemarad, de bevárogatom. Megkérdem mit akar venni a büfében, előremegyek és beszerzem addig, ezzel is időt nyerünk. Így is lett. Nagy meglepetésemre piedcat is itt van még. Azt hittem, már árkon bokron túl jár. Vettem egy kólát magamnak és egy másfél literes vizet DJ-nek. A mosdóban levő csapból nem volt tanácsos inni, erre még Papica is felhívta a figyelmemet korábban. Ott csak mosakodtam én is. Judit viszont csak nem jött... A várakozási idő kezd már aggasztó mértéket ölteni, aggódni kezdek a komp miatt. Keresem kint, bent, de sehol nem találom. Szerencsére nem kell a másfél literes vizet kézben továbbcipelnem, mert végül csak felbukkan. A gyomrával voltak gondok. Reméljük, hogy helyes a múlt idő és tudunk majd haladni. Most már sok vesztegetni való percünk nem maradt. Lefelé szerencsére tényleg beindulunk, úgy látom DJ új erőre kapott. A lejtő alja felé sikerül beérnünk piedcat-t is.

A Kisinóci turistaháznál már én is utántöltöm a camelbak-t. Igaz csak pár korty hiányzik belőle, a fél literes kóla jó szolgálatot tett lefelé. A pontőr szerint viszont Kóspallagon le vannak zárva a csapok. Ezen csodálkozok is, mert néhány mindig le van, de eddig sosem volt az összes. A mosakodás minden esetre nagyon jól esik. Mindjárt dél van, kezd meleg lenni. A régi kéken indulunk a falu felé a műúton, a bringások itt ezerrel tépnek el mellettünk.. ez nekik gondolom most pihenés, végre egy kicsit nem kell koncentrálni a kövekre. Kóspallagban nem csalódunk, hát persze, hogy működnek a megszokott csapok. Piedcattel együtt fürdünk meg az egyiknél, amíg DJ beér minket. A falut elhagyva már meg sem próbálkozunk a mezőn átvágással, amerre még pár éve ment a kék. Végigmegyünk az aszfalton, majd felkanyarodunk a Békás rét felé. Az erdőben kellemes az idő, de ahogy kiérünk a nyílt mezőre megcsap a meleg. Az úton találtam egy bicikli kulacsot, valakinek biztosan hianyzik előttem. Magammal is viszem, hátha jön valaki érte visszafele. Aztán mikor hátulról érkezik egy bringás, mégis inkább megkérem őt, hogy vigye már előre, hátha megtalálja a gazdáját. Bringával erre több esélye van, ráadásul könnyebb is a plussz terhet cipelnie.

Törökmezőre jó idővel érünk, sikerült pár percet faragni. Most már biztosnak tűnik, hogy elérjük a kompot. Ez megnyugtató érzés. Vettem egy tonikot a turistaházban, majd kaptam finom gyümölcslevest a ponton. Ejha, ez aztán a meglepetés!


Ez most nagyon jól esik! Mintha csak a Koloskánál lennénk... Piedcat itt már panaszkodott a melegre, elszívta az erejét.

A Vizes-árokba levezető út elején megtaláljuk azt a helyet, amire Papica szintén felhívta a figyelmemet. Egy tábla jelzi, hogy lódarazsak táboroznak a turistaúton, érdemes kerülni. Így is teszünk. Szerencsére egy kitűnő elkerülő útat találunk a turista út mellett. Így darazsakkal itt sem kell hadakoznunk. A völgyből kimászni idén is kemény dió. Az egyik helyen vagy 3-4 nagyobb fa van keresztbedőlve az úton, ez a bringások dolgát igencsak megnehezíti. Kövesmezőn még együtt haladunk, aztán a Hegyestetői emelkedőn piedcat ismét meglép. Itt nagyon sok bicajossal találkozunk szembe, Felküzdjük magunkat a hegytetőre, ahol idilli kép fogad minket. Mesés kilátás és dinnye hegyek. Rögtön neki is állunk majszolni. Nem tudom hogy tudják ezt megoldani a rendezők, mindenesetre nagy köszönet érte, hogy ilyen kilátás mellett eszegethetünk egy jót. Idővel is jól állunk. Persze biztosabb majd a Dunaparton lógatni kicsit a lábunkat, mint idefent, szóval azért hamar indulásra fogjuk. Letrappolunk hát a hegyről és beérünk Nagymarosra. Az egyik csapnál megmosakodunk. Vizet itt nem töltünk, lesz majd a pontnál is, elég majd abból. Menet közben mutatom DJ-nek a ránk váró hegyeket a mások oldalon... hosszú út vár még ránk innen.

Piedcat már célbaért mire odaérünk, neki ez az ötvenes elég is volt mára. Mi pont 6:30-as idővel zárjuk a Börzsönyt, ami csodás. A ponton zsíroskenyér van dögivel, minden féle feltéttel, hagyma, uborka, paradicsom, káposzta.. és még kólát is tölthetünk ami újdonság és most jól is esik. A pihenés is. Leülünk a fűbe és élvezzük a remek Dunaparti kilátást. Indulás előtt a vízkészletünket sem felejtjük el feltölteni, még mielőtt átér a komp a túloldalról. Elbúcsúzunk piedcattől és felsorakozunk az átkelőhelynél. Irány Visegrád! Viszlát Börzsöny!

A kompon előrébb osonunk és keresünk egy kis szabad teret, ahol tudunk egy kicsit nyújtani. Ez kell most. Hasznosan telik az út a vizen.




Öten jöttünk át ezzel a komppal bringa nélkül. Egy bolyban indulunk tovább Viságrádon. Az emelkedő elején a többiek ellépnek, de láthatóan ők sem sietnek nagyon felfelé. Mi is csak jólesően haladunk, nem erőltetjük a tempót. Itt elég sok patyolattiszta kirándulóval találkozunk szembe.. ahogy az lenni szokott. Szép az idő, ez itt pedig egy közkedvelt kirándulóhely. A vár parkolójánál beérjük a két srácot és a lányt, vizet vettek a csapból. Mi váltjuk őket. Tölteni itt nem kell, de egy mosakodásra mindenképpen jó a hely. A Nagyvillámi pont pecsétjét megkaptuk még Nagymaroson, a parkolónál mégis találkozunk pontőrökkel. Igaz még nem aktivizálták magunkat, csak készülődnek még az őrködéshez. A következő komppal jövőknek valószínűleg már ők adják majd a pecsétet.

A következő szakaszon egymást kerülgetjük azzal a hármasfogattal, akikkel átkompoztunk, hol ők vannak elől, hol mi. Borjúfő előtt szólok Juditnak, hogy én kimegyek a kilátóba nézelődni egyet. Ő úgy döntött, hogy addig halad tovább felfelé a kéken. Ez volt az egyik hely, ahol visszaelőztek minket a többiek. A kis kitérő nekem megérte, jó volt visszanézni még egyet a Börzsöny felé. A csúcson aztán bringásokkal találkozok, szerelnek... nem az első ilyen kép a mai napon... Alig indulok el lefele, meglátom Juditot és az ismeretlen lányt, aki vérző térddel ül a földön. Ajjaj. Esett egy nagyot és egy kőbe ütötte a térdét. Szerencsére a lánynál volt hintőpor és Judittól még egy sebtapaszt is kapott. A srácok akikkel együtt ment előrébb voltak, így észre sem vették a balesetet, már árkon bokron túl járhattak. Meggyőződve róla, hogy rendben lesz, mi is magára hagytuk a lányt, aki egyénként még mindig végig akart menni a túrán. Reméljük Pilisszentlászlóig meg tudta hozni a helyes döntést. Pap-rét előtt utolértük a srácokat és elmondtuk nekik, hogy mi történt.


Megint mi kerültünk előre, nagyon jól haladtunk. Sajnos nem sokáig, mert a műútra kiérve elkezd fájni az egyik talpam. Mintha egy ideg becsípődött volna. Ahogy ereszkedünk le a faluba, már alig bírok rálépni a bal lábamra, sziszegek és néha fél-lábon ugrálok. Be is érnek minket a többiek. Csak remélem, hogy a ponton a pihenés majd helyrerak. Háromnegyed 6 körül érünk a Kis-Rigóba. Mielőtt bemegyünk a sarki kútból még feltöltjük a vízkészleteinket.

Odabent aztán a pecséten kívül egy nagy adag levest kapunk, ami nagyon finom és laktató.

Én rendelek még egy gesztenyepürét is. Az is óriási adag, szóval a levesből meg is hagyok, A talpfájásra bedobok egy algopyrin-t is, érzem, hogy a pihenés tényleg jót tesz. 25 perc pihi után indulunk tovább. Nagyon bekajáltunk, így lassan indul be újra a gépezet. A talpfájásom szerencsére teljesen elmúlt. Úgy számolom, hogy van esélyünk sötétedésre felérni Dobogókőre. Amint visszamelegszünk el is kezdünk gyorsulni. Sikárosnál a kék kereszt durván le van tarolva, pedig milyen hangulatos kis út volt ez... A Király-völgyet is hamar magunk mögött hagyjuk, de az utána következő emelkedőket már nehezebb legyűrni. A forrás felett levő kulcsosháznál egy népes baráti társasággal találkozunk, készülődnek az esti bulihoz... Mi a saját bulinkkal foglalkozunk és végül terv szerint, még világosban felérünk Dobogókőre. Kiváló! Ami ennél is jobb, hogy a pontot is nyitva találjuk (így fél 8 körül ez nem mindig volt így). Ehetünk ihatunk a turistamúzeumnál.

Bár nem időzünk sokat, közben a szürkületből hirtelen sötétedés lesz és még a pontnál előbányásszuk a fejlámpákat. Jöhet az éjszakai műszak. A buszmegállóban még bent áll az utolsó busz, ami még megy innen Budapestre. A buszmegálló melletti csapból még utoljára feltöltöm a camelbak-t. Elindulunk lefelé. Judit panaszkodik kicsit a sötétre, nem szeret annyira lámpafényben köveken bukdácsolni, én meg szokás szerint élvezem a dolgot. Visszafogom a tempót, hogy szépen rendben leérjünk a köves szakaszon. A Fagyoskatonától már elfogynak a bokafordító akadályok és könnyebben haladunk. Ezt a szakaszt DJ piedcattel bejárta, így nem teljesen ismeretlen neki, bár sötétben nyilván másképpen festett az út. Még a Börzsönyben szóba is került ez a szakasz, hogy milyen kis mumus, hosszú is, kanyargós, néha el-el veszik az út.. nekem mégis egy nagyon kedves szakasz a Maxin. Nagyon fog hiányozni, ha jövőre tényleg nem erre visz majd az utunk... Még a Tölgyikrek előtt ismét beérjük a két srácot akikkel már oly sokszor kerülgettük egymást. Most megint mi kerülünk előre. DJ is felpörög, a Tölgyikrek tisztásán is csak átsuhanunk. Az újabb meredek lejtő aztán némi lassításra bír minket, majd a Hosszú-rét utáni hosszú emelkedő pedig még rátesz egy lapáttal. Judit látszik, hogy nagyon elfáradt, lassú sétára váltunk a hegy teteje felé. Szerencsére Lajosforrás már nagyon közel van, hamar el is érjük az EP fényeit. 21:11 van. Nagyon örülök, amikor látom, hogy idén is itt vannak a lányok, akik mindig finom sütikkel várnak minket. Nagy köszönet a finomságokért és a teáért, nagyon jól esik.

A srácok is beesnek hamar mögöttünk. Két másik fiatal srác pedig éppen az éjszakai 30-ra nevez. Nehéz itt hagyni ezt a pontot, mégis mi indulunk el elsőként. A forrásból most nem veszünk vizet, nem fogyott sok ezen az etapon... nincs már meleg. Igaz, szerencsére hideg sincs, még mindig elég a technikai póló, nem vettem fel a széldzsekit. Az éjszakai különítmény is elindul és ránk tapad. Ekkor még nem gondoltam volna, hogy velük fogunk célbaérni is. Ugyanazzal a tempóval jöttek mögöttünk, ahogy gyalogoltunk, ott ők is, ahol kocogtunk, ott ők is. A trükkös kereszt jelzéseknél én megyek az élen, gond nélkül vesszük a kereszteződéseket. A Csikóvaraljai turistaházhoz az elterelt jelzésen érkezünk meg. A ponton megörülök, mikor meglátom, hogy megint kapunk abból a jó kis kemény cukorkából, ami tavaly annyira bejött nekem. Most is jól esett.

Még tíz óra előtt indulunk tovább. Judit közli, hogy már alig bír futni, hamarosan sétára kell váltanunk. A műúton még elkocorászunk Csobánkáig, onnan meg úgyis emelkedik az út jó hosszan. Felfelé sétára váltunk. Még a faluban járunk mikor egy újabb kis csipet csapatot érünk utól. Senki nem siet nagyon, szépen komótosan bandukolunk felfelé. Így együtt érünk fel a Kevély-nyeregben levő ponthoz is. 22:45 van. Gyorsan letudjuk a pontot és nekivágunk az egyik nagy mumus szakasznak.

Ez itt egy igazán bokatörő lejtő. Az út nem is kímél minket, csak csetlünk, botlunk lefelé. Még szerencse, hogy nem jött elő újra a talpfájásom, itt elég rosszul jönne ki a dolog. DJ egy idő után szól, hogy majd valahol álljunk meg, mert ki kell dobnia a potyautas köveket a cipőjéből. Mikor állunk, már majdnem teljesen le is értünk a nehezen járható út aljába. A előttünk álló nyiladék igaz meredekebb lefelé, de itt már simább a talaj. A szintben haladó szekérútra pedig már a két éjszakai 30-as sráccal érünk le együtt (a másik csapatot még a ponton otthagyuk). Ahol a kék sáv beugrik a Teve-sziklák fele, ők majdnem tovább mennek egyenesen Pilisborosjenőnek. Persze ahogy meglátják, hogy milyen jól ismerem ezt a szakaszt besorolnak mögénk újra. Én meg mint a jó safety car csak teszem a dolgomat elől. A faluba beérve már beszélgetünk velük. Kiderül, hogy igazából az ötvenesre akartak menni, de némi kavar miatt ez nem jött össze, de örültek, hogy legalább a 30-ra eljöhettek. Szóba kerül a végén a Hármashatárhegyi kerülőút is, és akkor derül ki, hogy azt a részt már nem járják be az éjszakai távok sem, mint régen, így a 30 is csak kb 23km. Jól elbeszélgetjük az időt, így még a másik undok hegy, a Köves-bérc is gyorsabban elfogy a lábunk alól.. már lenn is vagyunk a 10-es úton. A téglagyárnál most nincsenek kutyák, ami jó. A Virágos-nyeregbe felmászni viszont idén is nagyon fárasztó, ami kevésbé... Viszont tudjuk, hogy ez az utolsó nagy megpróbáltatás és lassan de biztosan fogy a távolság. Mindig ott szoktam megkönnyebbülni, ahol a kék sáv találkozik a sárgával, pedig még onnan is van másznivaló. Igaz a nagyja akkora már mögöttünk van. A Csúcs-hegy oldalában aztán már DJ szinte otthon érezheti magát, mostanában sokat jár erre edzeni. Most persze egy kicsit más érzés itt menni, mint frissen kiruccanni egy huszas körre. Száz kilóméteren is túl vagyunk már. A nyeregben megtaláljuk a pontot és beszerezzük a pecséteket. Megvan az utolsó is, most már csak a cél van hátra.

Együtt indulunk el innen is, a srácok sem sietnek, nem mennek előre. Bár már fáradtak vagyunk, a figyelem nem lankad, nem vétjük el a letérést a sárgáról. Elindulunk a hangár fele, majd a hegy oldalában haladó útra térünk át, ami levisz minket a Határ-nyeregbe. No innen már tényleg nincs sok. A Macis parkolónál még megmosakodunk a csapnál. Vizet venni már nincs értelme. Hamarosan elérjük a Vadaskerti utat, ahol még próbálom egy hajrára ösztönözni a többieket... hát nem futunk felfelé, de azért a cél innen már gyorsan beszippant minket. 1:44-kor lépünk be az óvoda ajtaján. 17:41 lett, ami egy szép idő.

Gratulálunk egymásnak, a rendezők is nekünk. A jubileumi alkalomból a szokásos oklevelen és kitűzőn kívül kapunk még egy extra oklevelet és egy szép jelvényt is.Amikor a leves felé vesszük az irányt egy ismerős arccal találom szembe magamat. Papica az. Sajnos neki nem lett meg a Maxi, Pilisszentlászlónál kiszállt térdfájás miatt.. Bejött azért a célba, hogy megvárja a társait akik majd csak késő délelőtt várhatóak. Addig még aludhat is egyet. A palóc leves nagyon jól esik itt is, az ellátásra semmi panaszunk nem lehet. Sőt, az egész túrára sem. Nagyon összeszedték magukat a Térysek, kíváncsian várom a folytatást. Utólag tudtam meg, hogy ez volt az utolsó Beac Maxi, amit rendeztek, jövőre Turista Kék Szalag néven akarják folytatni. Így utólag értettem meg azt is, hogy a jelvény mellé miért csomagoltak mindenkinek egy darabka kék szalagot. ;) Egyik szemem sír, a másik nevet. Ami biztos, hogy ez a Beac Maxi (akár az utolsó volt, akár nem) nagyon kellemes emlék marad. Az eddigiek közül az egyik legkönnyebb teljesítés volt, remek terepviszonyokkal. Ha ezek után másképpen kell folytatódnia, hát legyen. A Maxikra mindig emlékezni fogok. Köszönet a Térynek mind a 13-ért!



2 megjegyzés:

Névtelen írta...

"A kis piroson Balázzsal is találkozunk, aki szintén végig akart menni."
Végigmentem, de kxxxára fájt. Ja, és elötte 2x próbálkoztam.

qvic írta...

..és megvan még a rajtban kapott kékszalag? Idén jössz az új útvonalra?