2008. augusztus 31., vasárnap

Bringázás a Gerecsében

Vasárnap különösebb terv nélkül indultam a Gerecsébe bringázni egyet. Páromék gyermelyi telke szolgáltatta a kiindulási pontot. Indulás elõtt azért ránéztem a térképre, és szemet szúrt egy kis tavacska a Somlyó lábánál. A régi Gerecse térképemen "halastó" felirat szerepelt mellette, és földúton lehet megközelíteni. Na, gondoltam, akkor azt becélzom, aztán a többi majd kialakul.

Gyermelyt a nyugati végén hagytam el. A település határától kb 50 méterre indult egy földút fel az úgynevezett Macskahegyre. Az út szépen emelkedett, innen visszanézve Gyermely egésze látszott, íme:


A Macska hegyen takaros vikendházak állnak sorban. Lefordulok a szõlõhegyek felé. Erre már jártam egyszer, tudtam, hogy egy remek kis út vezet itt el teljesen Gyarmatpusztáig.


Elõször a telkek és szõlõsök között, széles földúton, késõbb egy letérõ után kis erdei ösvényen lehet gurulni lefelé.


Gyarmatpusztát az 1879-ben épített neogót kápolna felõl érem el. A kápolna úgy bukkan elõ az erdõben a semmibõl, hogy még így másodszorra is meglepõdök rajta.


Legurulok a központig, ahol csinos eligazítótábla írja le a környék nevezetességeit részletesen, képekkel.


Itt található egyébként egy hatalmas vadászkastély is egy szép kis tavacskával, de sajnos ezt nem tudtam megnézni csak messzirõl, mert el van kerítve.


Innen indult viszont tovább az a földút, ami a halastó felé vitt. Ez egy remek kis utacska volt, széles, takaros, teljesen elhagyatott forgalom szempontjából, ideális bringázni.


Egy lélekkel nem találkoztam erre, csak egy hatalmas dongó hozta rám a frászt az egyik elágazásban, ahol éppen térképet bújtam. A lábam a szõreim közt kommandózott felfelé. Amikor megláttam mi mászik rajtam, elkaptam a lábam, mire a vázra rakott táskám lebucskázott a földre, a nyitott zsebbõl pedig a fényképezõ is kifigyelt és vett egy kis homokfürdõt. Az utacska elég dimbes dombos, voltak jó kis kaptatók és lejtõk, mire elértem a tavat. Már messzirõl is szép látványt nyújtott:


Közelebbrõl is megnéztem persze. A tó két szélén végig kis faházak állnak stégekkel. Jól be van építve.



Egy helybélivel beszélgetve megtudtam, hogy teljesen magántulajdonban van a tó, akinek itt háza/stégje van, az résztulajdonosa a tónak is. Szóval kívülállóktól eléggé el van zárva. Ezt jelezte mindkét végén a behajtani tilos tábla is. Mellette van egy másik tó is, horgászhelyekkel, stégek és házak nélkül. Ott napijeggyel bárki horgászhat kedvére.


Tarján fele indultam tovább, még mindig földúton, ahonnan aztán mûúton, a Héreg - Bajna - Gyermely útvonalon mentem vissza a telekig. A környék annyira szép, hogy még a mûútról is volt mit fotózni, többször álltam le az út szélére.


A falvakban is megálltam szétnézni, egy-egy szép parkban pihenni, Tarjánban enni is. A vége 44km lett.

További képek itt:
http://picasaweb.google.com/qvic78/BringZSAGerecsBen

Videó:

2008. augusztus 24., vasárnap

...az első bevetés után

Az Asics nagyon jól állta az első próbát, nem úgy a lábam. Mindkettőre sikerült összeszedni egy-egy szép nagy, hosszúkás vízhólyagot, ezeket éreztem már a tegnapi futás vége felé. Ma is szépen fájnak még. Legközelebb dupla zoknival próbálkozok, hiba volt egy zokniban kipróbálni. Hogy az a Maxi lesz -e még nem tudom.

2008. augusztus 23., szombat

Vadrózsa 50 2008

Vadrózsa 50 2008 (51,8km 1875m)

Tavaly nagyon bejött ez a túra, így idén is tervbe vettük. Igaz, most Ákos nem tudott velünk jönni, így csak ketten indultunk piedcat-tel. Egyúttal ez volt az új Asics cipõm fõpróbája is. Már kíváncsian vártam, hogy fog szerepelni. Fél 8 fele már Rózsaszentmártonon rámoltunk az autóból. A rajt ismét az eldugott kis horgásztó mellett volt, amit tavaly csak a túra végén vettem egyáltalán észre. Pedig nagyon szép a tavacska és a környezete. Persze most nem arra vettük az irányt, hanem a starthelyre, ami az út másik oldalán volt. A nevezés gördülékenyen megy, a szervezõk lelkesek és segítõkészek. Kicsit ritmustalanul intézzük a dolgokat, piedcat már megkapja az idejét, mikor én még töltöm a nevezési lapot. Végül 8:05-kor együtt indulunk neki a távoknak. Ki-ki a magáénak, én az 50-est kezdtem meg, piedcat a 30-ast.

Egy hosszú undok aszfaltos emelkedõvel indít a túra, én ezt egy kis szükségszünettel és egy kis videózással próbálom változatosabbá varázsolni. Nagy elõny számunkra, hogy már ismerjük az útvonalat. Nagyjából tudjuk mire számítsunk, noha messze nem emlékszünk minden kanyarra... Mikor lefordulunk az útról a napraforgó mezõk szélén futó földútra épp arról beszélünk, hogy mennyire hasonlít ez a Pata túrára. A két túra nagyon egybefolyik az emlékeinkben, még annak ellenére is, hogy az egyiken havat tapostunk, a másikon szétolvadtunk. Most ismét meleg napnak néztünk elébe, 32 fokot ígértek délutánra némi felhõsödéssel. Egyelõre nincs panaszunk, elég jól fúj a szél, ami biztosítja a megfelelõ hûtést.

A Kopasz hegy oldalában feltételes pontot találunk, ahol megkapjuk az elsõ pecsétünket. A cipõ eddig nagyon jól viselkedik, stabil és kényelmes. Keresztezzük az apci utat, majd megcélozzuk a Somlyót. A felfelé mászásnál érzem, milyen jól kapaszkodik a cipõ. A tetõn lévõ ponton begyûjtünk még egy pecsétet. Azt beszéltük meg piedcat-tel, hogy saját tempóban megyünk, így mindketten azt gondoltuk, hogy lefelé menet majd elhúzok tõle. Nem így történt. Egy kis elõnyre szert tettem ugyan, de a távolság nem nõtt tovább, piedcat derekasan tartotta a tempót lefelé is. Átrobogunk a Ferenctanyán, és elérjük azt a trükkös jobbos letérõt, ahol a jelzés ismét befordul az erdõbe. A kört is hamar megtaláljuk, ami már elvezet egészen a Széleskõi pontig. Ez a hely varázslatos. A kis tavacska, mint egy kis ékszerdoboz bújik meg a hatalmas sziklák között. A tóparton lévõ pontnál dinnyével kínálnak, de itt lemondok róla, piedcat-tõl elbúcsúzva indulok tovább.

Meredek úton mászok vissza a piros keresztre. Az ösvény nagyon hangulatos ebben az erdõben. Ugyanúgy mint egy éve, most is találkozok egy velem szembe rohanó sporttárssal, akinek minden bizonnyal kimaradt a pont, mert nem tért át a kör jelzésre. A Hármas-határi nyeregben is találok egy pontot, de kiderül, hogy ez csak a rövidtávosoknak érdekes, engem tovább indítanak. Egy darabon a piros sáv és a kereszt együtt megy, itt még fogok egyszer járni ma, majd visszefelé jövet. Az újabb elágazásnál maradok a kereszten, és zúzok tovább a Szurdok völgy felé. Útközben utolérem Ebolát, aki újabb lendületet vesz, és tapad rám. Vonatozunk lefelé elõzgetve a lassabban haladókat. Pont leérünk a völgybe, mikor Gyuri tûnik fel elõttünk. Õ is nyomja szépen, innen a mûúton hármas befutó a forrásig. A forrás a már megszokott módon éppen csak csöpörög, de szerencsére az elõrelátó pontõrök elég vizet raktak ki kannákba, hogy gyorsan onthassuk a szomjunkat. Én le is nyomok két pohárral. Itt is kínálnak dinnyével, de még itt sem élek a lehetõséggel. A víztõl felfrissülve indulok tovább a mûúton Szurdokpüspöki irányába. Az egyik kanyarban majdnem elcsap egy furgon, amelyik nagy sebességgel az út széleit igencsak kihasználva vette be a kanyart. Kár, hogy pont lekapcsoltam elõtte a kamerát, érdekes lett volna visszanézni videón a találkozást. :) Kissé nehézkesen megy a futás, érzem, hogy nem frissek az izmaim. A faluban összefutok egy hölgy futóval, aki egy kék kútnál tölti újra a víztartalékait. A tartalékok nálam is fogynak, de reméltem, hogy elég lesz végig az adag. Inni sem állok meg, mert tudom, hogy a falu végén, a pincéknél is lesz még alkalmam frissíteni. Már éppen kezdene túl meleg lenni, mikor felhõk érkeznek és eltakarják a napot. Hát ez pompás, mintha csak rendeltük volna. ;) A pincéknél nagy fürdést rendezek. A faluból kivezetõ úton még egy darabig élvezhetem a sapkáról a nyakamba lecsöpögõ hideg vizet. Elõttem egy jó tempóban haladó túratárs, akit a patakvölgybe való lekanyarodás elõtt érek utól. Szedi a lábait Õ is, nem is marad le tõlem. Megkezdõdik a nagy mászás felfelé, igencsak meredeken. Még így is elég meleg van, hogy nem tûz a nap ránk. Jól haladunk felfelé, de egy idõ után érzem, hogy kezdek fáradni és eléhezni, így egy nagyobb fa alatt lassítok és elõkeresek egy kis rágcsálni valót a táskából. A srác mögöttem szintén leáll pihenni. Benyomom a kipróbálásra elhozott power gélt, meg egy banánt. Nyomatok rá egy kis piát is, ez most kellett. A gerincen haladva még a szél is nagyban segíti a felfrissülést mászás közben. Az elsõ csúcs elérése után már könnyebben megy a dolog, megkezdõdik a hullámzás fel-le. A srác itt már lemaradozik tõlem. A Múzsla tetejét egyedül érem el. Itt nem állok meg, mert tudom, hogy az aljában ott a pont. Le is szaladok az EP-ig. Ketten vannak még itt a pontõrön kívül, aki épp a hûvösebbre forduló idõre panaszkodik. Nekünk persze ez maga a megváltás. Egy évvel ezelõtt itt már sokkal melegebb volt.

A túra legizgalmasabb része következett, a Múzsla nyeregbõl lefelé vezetõ háromszög jelzés. Jelzés az van végig, no de út? Az nem sok. Az erdõt pásztázva szálltam jelzésrõl jelzésre. A Sóbánya patak völgye nagyon szép. Igaz, egyben nehéz a haladás is benne. Itt futok össze Andival, aki szintén kocorászik. Egyik völgybõl a másikba jutunk, a Rédei-Nagy patak völgye is nagyon hangulatos. Itt is át kell kelni egyszer kétszer a patakon. Nem kell sokat menni, máris ráfordulok a zöld négyzet jelzésre, amin egy jó darabig maradni is kell. A Prédikáló tetõn egy éve csak egy tájfutó lyukasztóvolt kirakva pontnak, most viszont személyzet is volt. Sõt, ellátás is. Benyomtam egy zsíros deszkát, úgy indultam tovább lefelé.

A következõ hegy a János vára volt, ami kicsit megizzasztott. Nem is a felfelé része, inkább a másik oldala, ahol roppant meredek, köves, csúszós lejtõn kellett lejutni vissza a Rédei-Nagy patak völgyébe. Itt már nem éreztem olyan stabilnak a cipõt. Persze, itt tényleg nagyon nehéz volt lejutni. Lentrõl aztán ismét mászás következett fel a Tilalmas tetõre. Itt váltok a térképemen még nem létezõ piros keresztre, és azon igyekszek visszafelé az Eszter forráshoz.

A forrásnál másodszor ugyan nincs pont, de én újra betérek frissíteni. A pontõrök készségesek, vágnak egy szelet dinnyét is, most már elfogadom. A víztartályomban már tudom, hogy nem sok tartalék van, abba mégsem töltök, bízom benne, hogy kitart. 37,5km-nél járok.

Felfrissülve indulok el ismét a Szurdokpüspökibe vezetõ mûúton. Most valahogy lassabban érem el a falu szélét, mint elõször. Végre lefordulok a piros sávra jobbra, amin megindulok felfelé a Nagy Hársas hegyre. Ez az a hegy, amit egész túrán kerülgetni kellett, aztán most itt magasodik elõttem teljes nagyságában. A dús növényzettel benõtt úton arra leszek figyelmes, hogy valami jármû közeleg nagy hanggal. Húha, nem csak a hangja nagy, ez egy nagy terepjáró és igencsak gyorsan zúz. Alig tudok félrehúzódni az alkalmi zug-rally versenyzõk elõl. Az út egyre meredekebbé és meredekebbé válik. Jóval feljebb ismét jármûvek jönnek szembe. Ezúttal egy csapat krosszmotoros meg két quados. A köves úton csak reménykedem benne, hogy nem kapok egy kerék alól kipördülõ követ az arcomba. Itt felfelé már újra találkozok rövidtávosokkal is, akiknek nem kellett a Múzslás kitérõt megejteni. Már közel vagyok a tetõhöz, mikor a lefelé bandukoló pontõrséggel találom szemben magam. Megkapom a pecsétet, közben próbálok nyújtani kicsit az egyik fánál. Nagyon elfáradtam, komótosan sétálok a csúcson lévõ geodéziai toronyig.

Innen aztán próbálok megiramodni lefelé, de nehezen pörgök fel. Egy futó sporttárs kell hozzá, aki megelõz és utána indulva növelem én is a tempót. Visszaérünk a kereszt és a sáv közös szakaszához és most már a sávon maradhatunk. Közben elfogy a maradék piám, porzik a tartály. Nagyon várom már a következõ pontot, ahol tudom, hogy frissítés vár rám. Csakhogy nincs az még olyan közel. Végig kell haladni a falu közelében lévõ pincesoron, ami túl hosszúnak tûnik most. Már mindenféle otthon a hûtõben lévõ sörökrõl halucinálok. Nehezen haladok, de végül elérem a második pincesort, ahol megtalálom a pontot is. Borral és fröccsel kínálnak, de nem élek, csak az ásványvízzel, pont az kell most nekem. Úgy nyomok le három pohárral, hogy pislogni sem marad idõm közben. Jujj, de jól esett. Na most már kihúzom a célig.

Egy kis mászás következett a mûútig, ami nyíl egyenesen megy be Rózsaszentmártonra. Ezen már nagyon nem esik jól a kocogás. Érzem, hogy mindkét lábamat feltörte a cipõ. Ez nem túl jó jel. Lassan érem el a falu határán lévõ templomot, ahonnan még keresztül kell jutni hosszában a helységen. Az sem megy egyszerûen már. A vége elég küzdelmesre sikerül, sokat kivett belõlem ez a futás.

A cél elõtti kanyarban piedcat vár rám a buszmegállónál. Már azt hittem a buszra vár, de csak elém jött ki szerencsére. :) Együtt tesszük meg az utolsó métereket, ez jól esik, köszönet érte. 7:02 lett a vége, ami csak kicsit több, mint a tervezett 6:30-7:00 -ás intervallum, viszont sokkal nehezebben ment, mint azt elõre gondoltam volna. Valószínûleg többet kellett volna pihennem elõtte.

A célbe beérve kell egy fél perc, mire egyáltalán válaszolni tudok a rendezõk kérdésére, hogy hogy tetszett a túra. Elzihálom, hogy az nagyon rendben volt, a kondimmal van némi probléma. Lerogyok egy padra, elpakolom a papírokat, aztán átmegyünk a tó mellé, ahol finom paprikás krumpli vár rám. Mielõtt bele tudok kezdeni a kajálásba, kiterülök az egyik asztal mellé fotoszintetizálni. Hú, ez jó, feküdnék itt még egy-két órácskát. Hát sikerült rendesen kihajtanom magam. A paprikás krumpli nagyon finom volt, és nagyon jól esett. Soha rosszabb ellátást a célban. Remek kis túra ez, és abszolút fejlõdõképes. Több hibát is kijavítottak a tavalyihoz képest a rendezõk, még jobb lett az ellátás. Találkozunk még, köszönöm szépen!


Képek:
http://picasaweb.google.com/qvic78/VadrZsa502008

Videó:

2008. augusztus 20., szerda

Vitorlázás egy Balaton 18-assal

Augusztus 20-ra ismét egy kis vitorlázást terveztünk be. A múltkori 25-ös egy közeli barátját, egy hosszított 18-ast, a Barbarellát béreltük ki. A Balatonfüredi Mahart kikötőből indultunk, át a Tihanyi szoroson Balatonföldvár irányába. 2-es szél volt, nagypapa üzemmód bekapcsolva. A szoroson való áthaladás izgalmas volt, nagy volt a forgalom a két medencét összekötő hajóúton, de csont nélkül ment. Földvárnál lehorgonyoztunk a nyugati stranddal szemben, és fürödtünk egy jót, majd kikötöttünk Földvár hiper-szuper kikötőjében. Egy irdatlan nagy vendéghelyre raktuk le a hajót, a cölöp jó messze volt a hajó farától. Mikor kifele tartottunk a kikötői szigetről, akkor láttuk, hogy vannak ott normál méretű vendéghelyek is... na majd legközelebb. Kajáltunk egy jót, az egyik helyi büfénél, majd indultunk is visszafelé.
A visszafele út már sokkal izgalmasabb volt. Tihanynál az egyik induló komp nem hagyta, hogy elmenjünk, ránkkürtölt, így tettünk egy fordulót. Amikor átértünk, akkor az tűnt fel, hogy nagyon közel megyünk a parthoz. A térkép szerint kb 100 méterrel kijjebb az 1 méteres mélység vonalától. Húú, az durva. 1m a merülésünk... gyorsan megcéloztuk a bentebb levő kardinálisokat, de nem volt gond. A másik érdekes jelenet meg az volt, amikor fordulás után mindig visszadobta a hajó orrát a szél. Ekkor már felerősödött, jött vmi nagy zuhifelhő is, a kis Barbarellát meg úgy dobálták a kisebb hullámok is, mint valami matracot. Aztán rájöttünk, hogy túl feszesre volt húzva a grósz, azért tolta el a szél a hajó farát.
Még megálltunk Tihanyban egy kicsit, aztán 19 órára értünk vissza Füredre a kikötőbe. Remek túra volt ez is. :)

Képek itt:
http://picasaweb.google.com/qvic78/VitorlZSBFRedBFLdvR

És egy kis videóösszeállítás a túráról:

2008. augusztus 16., szombat

Egy tökéletes vitorlázós nap

Szombaton vitorlázni készültünk, már jó elõre lefoglaltuk a hajókat. Ez egyik egy Win 22 amit Gábor még korábban lefoglalt, a másik, amit én intéztem, egy Balaton 25-ös volt. Részemrõl nagy várakozás volt elõzte meg a dolgot, mert egyrészt Balaton 25-öst még nem vezettem, másrészt ez lesz az elsõ alkalom, hogy teljesen magunknak kell intéznünk mindent oktatók nélkül... ja és most leszek igazi hivatalos kapitány is elõször, saját kis takaros legénységgel. Ráadásul az 5 emberbõl, csak nekem van már meg a jogsim, +1 fõ aki már levizsgázott de még nem érkezett meg a jogsi +3fõ, akik többnyire most ülnek elõször vitorláson (legalábbis mancsaftként). Pár nappal elõtte már látszott, hogy iszonyat nagy vihart mondanak péntek estére, ami Horvátország felõl jön jégesõvel, zivatarral, cirka 15 fokos lehűléssel, valamint további erõs szelet egész szombatra. Paráztunk is, hogy emiatt kútba esik a terv meg a foglalás. Péntek este minden lehetséges módon követtem az események alakulását, széljelentéseket böngésztem, elõrejelzéseket, mért adatokat, webkamerákat stb. Durvának nézett ki a dolog reggelig, délelõttre még egy kis esõ befigyelhet, a szél végig erõs marad. Egy ennyire tapasztalatlan csapatnak ez nem sok jóval kecsegtetett.

Pestre még lefekvésig ( kb. éjfél ) nem érkezett meg a front. Reggel 6:30-kor keltem volna, de elég éberen aludtam, többször felkeltem 5 után valamivel arra ébredek, hogy megjött a nagy szél, be kell zárni az ablakot. Visszafekszek feleségem mellé, de visszaaludni már nem sikerül, ezért újra kikászálódok és leülök a gép elé. Böngészem az éjszakai adatokat, nagyon durva szelek ( 80km/h feletti ) voltak sokfelé. Keszthely környékén haladt el a vihar góc 3 óra körül, diónyi jégdarabokat okádva ki magából. Gyakorlatilag percrõl percre követtem a széladatokat addig, amíg el nem indultam a megbeszélt találkozási ponthoz. Timi nem vállalta be a dolgot ilyen idõben. 7:15-kor, amikor indultam még 40-45 km/h átlagok voltak 70 -es lökésekkel. Abban reménykedtem, hogy tovább csökken a szél addig, amíg odaérünk. Ez bejött, 9:30-kor szálltunk ki Laki Mazdájából, elõtte pár perccel mobillal még lekértem az adatokat és már "csak" 20-25-ös átlagok voltak többnyire 40-50-es pöffökkel.

Találkoztunk a hajó tulajdonosával, akiben egy nagyon szimpatikus embert ismerhettünk meg. Egy CBA parkolójában volt a találkozó, ahonnan Õ bringával vezetett a kikõtõhöz, mi autóval követtük. Aztán az autót leraktuk egy közeli még ingyenes parkolóban, majd egy kis séta a kikötõig. Ezalatt egy jót beszélgettünk. Megtudtam, hogy ezen a hajón génua van, nem fock. Ez meglepetésként ért, ilyennel sem volt még dolgom. No, hát ez izgi lesz. Odaértünk, és egy csodaszép Balaton 25-ös fogadott kecsesen ringatózva a kis kikötõben. Másodfokú viharjelzés volt érvényben, odakint hullámzik a víz. Beszálltunk a fedélzetre és elindult az ismerkedés. Szépen megkaptunk minden instrukciót, mit merre találunk, hogy mûködik a motor és mire kell figyelni a lazy jack-kel. Na fasza gondoltam, lazy jack-t sem láttam még eddig. Tapasztalat dús napnak nézünk elébe (hajjaj, ha akkor tudtam volna, hogy ez mennyire igaz lesz). Kitöltjük a kölcsönadásit, kifizetjük a bérlést és a kauckiót. A tulaj még az is elmondja, hogy hogyan tudunk könnyedén kijutni a kissé zegzugos kikötõbõl, és poénkodik, hogy azt viszont már nem várja meg. Sosem várja meg, nem szeretné látni mi történik. Aztán kiderül, hogy nem viccel és már indul is útjára. Mi még elpakolunk, kiosztom a feladatokat, megbeszéljük a teendõket, indítom a motort, aztán had szóljon. A motor is kicsit más, mint az általam eddig használtak, ugyanis ez egy fixre állított külmotor, kormányozni csak a lapáttal lehet, ez kissé lelassítja a manõvereket, de nem vészes. A még szokatlanabb az, hogy a kormányrúd igen hosszú, és lehetetlen elérni onnan a motor kezelõszerveit. Az elkötés rendben zajlik, szépen beszedjük a köteleket, kifarolunk, majd kimotorozunk a nyílt vízre.

Odakint kihúzzuk a génuát. A mancsaftok szépen teszik a dolgukat. A vízen találkozunk a társhajónkkal, átpasszolunk nekik egy PMR-t. Peti javasolja, hogy húzzuk fel a grószt is és menjünk el Tihanyba. Szélbe állunk és felhúzzuk, figyelve a latnikra, be ne akadjanak a lazy jack-be. Szépen felmegy, de nem sokáig marad fent. Ahogy beállunk félszélbe Tihany felé érezzük, hogy ez sok lesz. A génua is elég nagy, a grósszal együtt az elsõbálozók számára már ijesztõen dõlünk, ezért inkább visszaszedjük. Dõlünk anélkül is. ;) Viszont legalább kipróbáltuk a lazy jack-t. Szépen müxik, de így elmarad a vitorlahajtogatás izgalma... :) Egy idõ után az tûnik fel nekünk, hogy nem nagyon merészkednek a belsõ vizekre a kint levõ vitorlások (amúgy sincsenek sokan), a part közelében félszeleznek.

Megyünk a többiek után, és elérjük a kikötõt, õk már foglalnak egy móló helyet nekünk, de még kicsit várniuk kell ránk. Elõször azért fordulunk vissza a kikötõ szájából, mert nem indul be a motor. Aztán rájövünk, hogy túl volt szivatózva, végül beindul szépen. Aztán viszont újabb kört kell futnunk, mert nem bírjuk feltekerni a rollerre a génuát. Valahol elakadt. Lejjebb engedjük az egész vitorlát, úgy már be tud pörögni a helyére. No, ez is megoldva, most már kikötünk. A Win 22 mögött kötjük ki a hajót. Szépen mutatnak egymás mögött:

A kikötõben az egyik remek büfét célozzuk meg, ahol jól megkajálunk az elõttünk álló útra.

Elég nagy a szél, úgy döntünk, hogy megpróbálkozunk egy elsõ-hátsó reffeléssel. Találunk megfelelõ köteleket a hajón, és még a jack-ben pihenve lereffeljük a grószt.

Kimotorozunk, kihúzzuk és lereffeljük a génuát, ez eddig okés. Szélbe állunk, jöhet a grósz. Szépen felmegy és szelet fog. Így már remekül tudunk hátszelezni.

Próbálgatunk egy két halzolást, hogy szokják a mancsaftok a baum csapkodását. Nagyon bejön a reffelés, viszonylag nyugisan haladunk, pillangózni is tudunk. Ahogy beljebb és beljebb érünk, úgy válik kiszámíthatatlanabbá és erõsebbé a szél. Most már háromnegyed szelezünk, hogy ne csússzunk le az optimális útvonalról, így viszont hasítunk rendesen. Egy-egy nagyobb bedõlésnél igen izgalmassá válik az utazás. Laki is átveszi a kormányos pozíciót párszor, élvezzük nagyon az utat. A hullámok nagyobbodnak, szépen szeljük õket.

Siófokra fél 3 körül érünk. A kikötõ kicsit fel van fordulva, óriási tömeg van, valamilyen rendezvény zajlik éppen. Kismillió versenyhajó minden felé, sok egymásra kötve, nincs is elég kikötési hely. Mi is próbálunk keresni magunknak egyet, de esélytelennek tûnik. Keressük Petiéket is, de sehol nincsenek. Egy kis forgolódás után beállunk egy üres helyre, ahonnan azonnal elzavarnak, hogy kössünk rá valakire, az a hely foglalt. Fasza. Rükverc, akkor menjünk beljebb. A szûk helyen forgolódunk, de akkora a szél, hogy alacsony sebességnél nem bírunk motorral megfordulni, mert lefordítja a hajó orrát a szél. Végül ez lett a szerencsénk, mert így még beljebb mentünk és hátul a munkagépek környékén találunk egy passzos helyet. A kikötés nagyon izgi, oda kell figyelni, centiméterek maradnak elõl is, hátul is, de hibátlanul megy. Az egyik puffer átkötjük egy cölöpre, hogy szépen felfeküdjön a bárka. Egy hajó a seggünkben és egy elõttünk is, már vakarjuk a fejünket hogy milyen szép lesz a kiállás. Elindulunk, kicsit szétnézünk a kikötõben, de nem találjuk a többieket. Felhívni sem sikerül õket. Kimegyünk a Móló hotel strandjára, mintha itt lenne a rendezvény központja.













A partot már nagyon durva fehér habos hullámok bombázzák. Egy-két hajó megy csak kifelé, de azokat is rossz nézni, olyan nagyokat csapódnak fel-le, ahogy szemben haladva csapódnak át a hullámokon. Na ez kemény lesz. Külmotorral ilyen hullámokkal pont szembe kimenni a nyílt vízre, amikor ki-be lébecol a propeller... Itt nagy elõnye lenne egy beépített motornak. Lakival kitaláljuk a stratégiát, ahogy kiérünk, génua ki de nem teljesen és rögtön éles jobb lejtés. Kemény lesz, de menni fog. Csak érjünk ki valahogy a nyílt vízre, onnan már nem lesz gond. A legnagyobb veszély a sziklás mólónak csapódás volt.

Nem idõzünk most már sokat, már elmúlt 3 óra, a többiek már biztos elindultak visszafelé, vagy ami még valószínûbb, hogy már Siófok elõtt visszafordultak Füredre. Visszamegyünk a hajóhoz, és elkötünk. Közben az elõttünk lévõ hajó eltûnt, úgyhogy könnyen elindulunk a helyrõl. A kikõtõbõl viszont nem tudunk elsõ lendületbõl kihajózni, mert éppen jön befelé egy nagy hajó. Egy jollét kerülgetünk, ahogy visszafordulunk. A második nekifutás sem eredményes, még egy nagy hajó száguld befelé. Még egy kör bent, majd (ezt már alig hisszük) egy harmadik óriás is feltûnik a kikötõ elõtt. De ez még kicsit odébb van, nekiállunk kislisszolni elõtte. A hullámokat nagyon jól viseli a hajónk, még csak kis se lóg a propellerünk. Sikerül kiérni, de végül balra ejtünk nem jobbra, az biztonságosabbnak tûnik a rohamosan közeledõ óriás elõtt. Kihúzzuk és reffeljük a génuát olyan normál fock méretre, aztán leállítjuk a motort.

A visszaúton kreuzolunk Füred felé, elõször hosszúkat negyedszelezve, majd sûrûbben takkolva. Iszonyat jól megyünk, vannak szép nagy hullámok. Dõlünk szinte folyamatosan, ami így már nem okoz akkora riadalmat.



Az idő viszont már hűvösödik, felkerülnek a széldzsekik.
Itt éppen Laki a kormányos:

Persze néha egy-egy pöff igencsak megnyomja még így is a vitorlákat, akkor valahogy nagyobb a kapaszkodás... :) Néha lemossuk a génuát is:

Fél távnál ezek a pöffök már igen erõsek és gyakoribbak, ráadásul szörnyen forgolódós a szél, még egy-egy fordulást is sikerül meghiúsítania. A sok forgolódás miatt lassan távolodunk és lassan közeledünk, viszont izgalmas az út nagyon. A távolban feltûnik egy csúnyább felhõ, de nem erre tart.

Kicsit jobban elhúzódik a krajcolgatás, mint vártuk, a a parthoz közelebb érve enyhül a szél is. Motorra kapcsolunk. Bejárunk még pár kikötõt, mert elsõre nem találjuk meg a hajóét. ;) Maga a kikötési procedúra szépen megy. Este 7 van. Visszaadjuk a hajót és megállapítjuk, hogy ez állat volt! Rengeteg új tapasztalat, pompás túra, izgalmas szél, izgalmas kikötések, esõ egy deka sem.

Sajnálhatja, aki megijedt az elõrejelzések hallatán és nem jött ki a vízre. Ez egy tökéletes vitorlázós nap volt.

Itt megnézheted merre jártunk (GPS track):
http://sportstracker.nokia.com/nts/workoutdetail/index.do?id=464945

2008. augusztus 14., csütörtök

Az arzenál



Készítettem fotót a társaságról, íme:

2008. augusztus 13., szerda

cipő ügyek folytatás... az új trónörökös

Nyitásra szerettem volna menni a boltba, de esélytelen volt, nem tudtam elszabadulni melóból, csak ebéd után. Szerencsére nincs messze a munkahelytől, így gyalog indultam neki. A bringát nem akartam kint hagyni az utcán a bolt előtt. A Dunán átkelve jut eszembe, hogy oda is csöröghettem volna előtte, hogy érdemes -e egyáltalán elindulnom. Féltem is kicsit, hogy semmi nem lesz már abból amit a honlapon láttam, ki tudja mikor indult az akció.
A bolt egy pincében van, szűk lépcsősoron érkezek le. Az eladó épp az olimpiai történéseket követi figyelemmel, de ahogy meglát, már kapcsolja is ki a TV-t. Elmondom, hogy terepfutó érdekelne, és láttam, hogy vannak akciós csukák is. Na erre jön a hideg zuhany (amitől féltem), az akció már két hetes és mindent elvittek már. Egyetlen pár cipő maradt raktáron. Na bumm, kész vége. Javasolja, hogy nézzem meg az új modelleket, amik már ott voltak a boltban. Megnézni megnézem szívesen, de 30-ért most valahogy nem akartam cipőt venni. Kérdi, hogy milyen méret kéne. Én meg mondom, hogy USA 9,5. Az egy pár cipő, ami megmaradt az akcióból egy Trabuco 10 WR. Ez kevésbé tetszett a honlapon, meg nem is gore-tex-es, de amúgy nem rossz...

Nézi a méretét. Ez egy USA 9,5-es. Felcsillan a szemem, ilyen nincsen! Ezt a méretet mindig viszik ezerrel, általában vadászni kell rá, itt meg pont ez maradt meg? Ami nekem kell? Ez valami égi jel lehetett, szóval gyorsan bele is ugrottam, és próbálgattam. Kényelmes, és valójában sokkal jobban néz ki így élőben, mint a honlapra felrakott képen. Azt is megtudom, hogy az a csillogó réteg a külsején, ami annyire nem tetszett képen nézve egy védőréteg, ami a cipőt az oldalról támadó ágaktól védi. Húúúú... nagyon belelkesedek, elmesélem az eladónak, hogy pont ez a problémám az Adi csukákkal, hogy azok ott esnek szét. No ez nem fog. Ott biztos nem. Igaz nem gore-tex-es, de mint megtudtam vízlepergetős. Az is valami.

Tetszett nagyon a cipő, és ha már az ég is így akarta, hogy csak rám várt a boltban, nem hagyhattam ott. Nagyon örültem neki. És 17,3 rugóba fájt csak. Bónusznak még vettem egy power-gel-t, ami szintén egy ritka és állítólag jó fajta gél remek árban, szóval annak is megörültem. Ha beválik jövök még vissza többért mindenképpen.
Este a szokásos futásra még nem vittem el Trabuco pajtást, szóval a próba még várat magára. Csak azért nem, mert még bevetés előtt szeretnék pár fotót készíteni róla.

Kezdetek...

Ez az első blog bejegyzésem, noha vannak korábbi dátumúak is. Ha már idetévedtél, remélem találsz hasznos, vagy haszontalan, de érdekes olvasnivalót az irományaim között. Majd később persze, mikor már lesz is valami az oldalon. ;)

2008. augusztus 12., kedd

Cipő ügyek...

A lakótelepünk vagy egy takaros kis sportpályája. Itt szoktam legtöbbször futni hétköznapok alkalmával. A pálya salakos, szép környezetben, egy focipálya körül. A futópálya mellett füves, fás területek vannak mindenhol, az egyik oldalán még egy kis domb is akad, amire a szintvadászok fel is rohanhatnak. Igen, igen, én is szoktam.
Valahogy így néz ki:

A napi edzésemhez készülõdök. Átöltözök futócuccba, húzom a csukát, és irány a pálya. Már leértem a lépcsõházban, mikor észreveszem, hogy valami nem stimmel. Bakker, rossz cipõt húztam! Persze megszokásból, mert mindig az Asics-ben megyek, de szegény a minap már végleg kilehelte a lelkét. Szintén egy futás alkalmával levált a jobb oldalinak a talpa. Vagyis a talp nagy része, így:

Szegény öreg harcos, mi mindenen mentünk már keresztül együtt, és most végleg megrogyott. Persze megszolgálta már a pénzét jócskán. Egészen hihetetlen, de már 6 éve nyúzom és a felsõ része még szinte hibátlan. Jó kicsit viseletes már, de hát hat év az hat év. És neki aztán kijutott mindenbõl, vele túráztam, 2,5 évet tájfutottam, futottam vele betonos és hegyi félmarcsikat. Egyik évben pont a BEAC Maxin adta be a kulcsot, amikor a jobb lábasnak leszakadtak darabok a talpából. Akkor nyugdíjaztam, de igen aktív nyugdíjas éveket töltött el azóta is. Hétköznapi salakfutásokra mindig Õt vittem magammal, és bringázáshoz is csak rá számítottam. Az arzenál többi tagja (a fiatalok) pedig a hegyeket gyûrték hétvégente. Szóval egy igazi igásló volt. Vagyis még mindig az, mert bringázni még elviszem. Ilyen cipõm biztos vagyok benne, hogy nem lesz mégegy! Ezért majd, ha tényleg vége a dalnak, majd elteszem emlékbe mindenképpen.

A futás mellesleg jó volt, a Wanaka-t kellett vinnem, mert a Response még a Bükk900 megpróbáltatásait pihente ki vízben ázva. ;) A sokk akkor ért igazán, mikor Timinek mutogattam éppen, hogy ezek az Adidas-ok mennyire könnyen lyukadnak ki az oldalukon, és észre vettem, hogy bizony a Bükk 900 igencsak kivégezte a Response-t, mert durván levált az elsõ része a cipõnek a talptól. Így most egy könnyed mozdulattal bele tudok nyúlni oldalról is a cipõbe.
Elsőre nem is látszik a probléma:

De ha egy kicsit itt benyomjuk... (gyengébb idegzetűek most forduljanak el):


És ez még csak kb két éves. Na ez a nem mindegy.

A Wanaka is lyukas már, pedig az még fiatalabb. Az a tavalyi Bükk 900-on lyukadt ki... hol máshol. :) De még viszonylag rendben van. Csak az a gond vele, hogy amilyen hülye voltam abból egy fél számmal kisebbet vettem, mert az a méret, amit megszoktam abból nagynak tûnt. Aztán kiderült persze, hogy így meg két zoknival már töri a lábamat össze és eggyel is érzem, hogy nagyon passzos.

Na hát ez volt a durva felismerés. Van három megrokkant terepfutóm, amibõl kettõt már nem nagyon viszek a hegyekbe. Akkor viszont sürgõsen vennem kell egy újat helyettük.

Neki is álltam keresgélni a neten. Persze egy Asics lett volna a vágyam újra, de tudtam, hogy azok nagyon drágák. Ráakadtam viszont egy boltra, ahol óriási leárazások voltak éppen, és remek Asics terepfutókat árultak. Hát ilyet! :) Nem kellett sokat gondolkodni rajta, elhatároztam, hogy másnap benézek.

2008. augusztus 3., vasárnap

Tisza-tó

A bátyám vetette fel, hogy vasárnap elmehetnénk a Tisza-tóra egy kis motoros vízi túrára. A frissen szerzett motoros jogsim ugyan nem kell a dologhoz, mert csak 4 kw-os motorokkal szerelt csónakokat lehet bérelni a tavon, de gyakorlásnak ez is jó. Meg is örültem az ajánlatnak, nagyon jól hangzott. Régóta szerettem volna már eljutni arra a vidékre, de eddig még nem jött össze. Ricsiék már többször voltak, így van már helyismeretük. A motoros csónakázás meg szintén vonzott.


Reggel két autóval indultunk, mert mi Timivel délután Pestre indulunk tovább. Mezõkövesden hagyjuk az egyik autót, onnan már együtt utazunk Poroszlóig. Nem volt elõre kiszemelt kikötõ, ahonnan bérelni akartunk, de a terv az volt, hogy elõször szétnézünk itt Poroszlón. Itt van több kikötõ is. Ha nem találunk megfelelõt, akkor átmegyünk Tiszafüredre. Igaz, az kicsit macerásabb lenne, mivel pont árad a Tisza, így a folyóról nem lehet behajózni a csatornákon át a tóra, csak sólyakapun keresztül.

Az utunk egyenesen a Csicsman kikötõbe vezetett. Érdeklõdtünk, hogy van -e csónak és mennyiért vihetnénk. Szép napos idõ volt, sokan voltak kint a tónál. Nem is volt már sok kiadó csónak, de akadt egy szép nagy, aminek még ponyva teteje is volt:

Ez egy katonai rohamcsónak volt, amit a kikötõben röviden csak úgy neveztek, hogy RoCsó. Tetszett mindenkinek a csónak, úgyhogy meg is ismerkedtünk vele. Elmagyarázták hogy mûködik a motor és hogy mit hol találunk. Járt hozzá térkép is, amin minden fontos információ megtalálható volt. Timinek kértünk egy mentõmellényt is. :) A kis Yamaha motor nagyon kezes volt, szépen elindultunk vele. Igaz, kanyarodásnál nagyon szokatlan volt, hogy a gázkar rajta van a kormányrúdon, és nagyon könnyen eltekertem akaratlanul is. A tanuló motorosomon ez teljesen másképpen mûködött.

A táj gyönyörû mindenfelé, hatalmas nádasok és tavirózsások mindenfelé.

A Kis-Tiszán indultunk el dél felé, a Poroszlói medence belsejébe. Útközeben jelzõtáblák mutatták a különbözõ túraútvonalakat, meg, hogy mit merre találunk:

Mindenféle madarakat figyelhettünk meg a természetes környezetükben:

Utunk leg izgalmasabb része az volt, mikor a kijelölt útvonalról letértünk a medencébe. Ezen a részen rengeteg fa és fatönk rejtõzött a víz alatt, nagyon figyelnünk kellett, hogy nehogy rámenjünk valamelyikre:



Itt nagy felületen vízinövények borították a tavat, egy helyen át is kellett törnünk az utat, mert körbevettek. :P
Volt aztán jó kis hajócsavar tisztogatás... Leszedegettük a feltekeredett dzsindzsát, utána már újra volt tolóerõnk. Találtunk egy visszavezetõ bejáratot a hajóútra, el is indultunk arrafelé. Itt próbálta ki Ricsi is a motorozást. Hirtelen azonban egy tompa csattanást hallottunk, és megálltunk. Sajnos sikerült ráfutnunk egy víz alatt levõ fára, ami ugyan ki nem látszott a vízbõl, de a teteje ott volt a vízfelszín közelében. Nem is bírtunk letolatni róla a motorral, úgy fennakadtunk. Az egyik lapáttal próbáltam benyúlni a csónak alá, és lelökni róla magunkat, de nem értem el, mélyen hátul és alul lehetett. Végül megpróbáltuk leforgatni róla a motor segítségével oldalra, és ez bejött. Lejjebb csusszantottuk a csónakot, így már le tudtunk tolatni róla. A hátra lévõ pár távot a csatorna bejáratáig fokozott figyelemmel tettük meg, de több fennakadás nem volt. Huh..

Visszafelé menet egy szép kis kilátót láttunk meg egy szigeten. Nagyon szûk vízi ösvény vezetett oda a dús növényzet között. Úgy döntöttünk, hogy bepróbálkozunk. Nagy igyekezettel próbáltam végignavigálni az ösvényen a csónakot, ami elég jól sikerült is. Pont voltak a kikötõhelynél egy másik csónakkal, de elfértünk mellettük.

Kikötöttünk, rögzítettük a ladikot. A másik társaság pont indult. A szigeten egy kis barátságos ösvény vezetett a kilátóig, ahonnan nagyon szép kilátás nyílt a tóra.

Itt kicsit megpihentünk, ettünk, ittunk. Most már meleg volt rendesen, legfõképpen Timinek a mentõmellényben. Kérdeztem is, hogy miért nem hagyta a csónakban, de azt mondta olyan jól megbarátkozott vele, hogy nem veszi le. Mikor visszamentünk a csónakhoz már újabb csapat érkezett befelé. Váltottuk egymást.
Vissza indultunk a Kis Tiszán a másik irányba, a tanösvény felé. Itt láthattam élõben is hajóút kijelölõ táblákat:

A Kis Tiszán aztán visszafordultunk, mikor megláttam a térképen, hogy a Porong tavára motoros csónakkal nem lehet bejutni. Kis túránk végén még elcsónakáztunk a tanösvényes sziget másik kikötõjébe is, majd ki a nyílt vízre. Elmentünk a 33-as út hídjának pillérjeinek vonaláig, ott fordultunk vissza a kikötõ irányába.

Kikötöttünk, leadtuk a járgányt. Utána még elmentünk enni egyet a híd lábánál levõ étterembe.

Egy remek kis nap volt a mai, nagyon tetszett a táj vadsága, ide biztosan visszatérünk majd még. Majd, ha nem lesznek lezárva a csatornák a nagy Tisza felé.